Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Egyház

“Szentségtörés”: Müller bíboros nyilatkozata a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok “megáldásáról”

cna 54596a5894fd4 40080 1449565322 1510158524 Medium
Fotó: CNA / Daniel Ibanez

Gerhard Müller bíboros korábban a dogmatika professzora volt a Regensburgi Egyetemen. Később regensburgi püspökként szolgált, amíg XVI. Benedek pápa ki nem nevezte Rómában a Hittani Kongregáció prefektusává.

A kúriai bíboros azt követően is tagja maradt a Hittani Dikasztériumnak, hogy Ferenc pápa felmentette őt prefektusi tisztségéből. A Dikasztériumot jelenleg az argentin Fernández érsek vezeti, aki a közelmúltban egy, a katolikus világegyházon belül erősen vitatott dokumentumot tett közzé, amely engedélyezi a nem házasságban élők és az azonos neműek párkapcsolatainak “lelkipásztori” megáldását, ami igen nagy bizonytalansághoz vezetett hívő vallási körökben.

Müller kúriai bíboros alábbi cikke a témában eredetileg spanyolul megjelent, általa kifejezetten engedélyezett nyilatkozatának fordítása.

Az írásban Müller bíboros a tények alapos taglalása után arra a következtetésre jut, hogy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokra adott papi áldás “szentségtörő és istenkáromló cselekedet a Teremtő terve és Krisztus értünk vállalt halála ellen “, tehát “blaszfémiát, istenkáromlást” jelent.

A tervszerűen építkező teológiai esszét az alábbiakban a bíboros úr engedélyével megjelent német nyelvű fordítás alapján teljes terjedelmében közöljük.

A szó és a jel egyezése: minden áldásnak összhangban kell lennie Isten akaratával

A Fiducia supplicans (FS) című nyilatkozattal, mely az áldás lelkipásztori jelentésével foglalkozik, a Hittani Dikasztérium (HD) prefektusa olyan álláspontot foglal el, amely példátlan a katolikus egyház tanításában. A dokumentum szerint a pap – ha nem is liturgikus keretek között, hanem magánszinten – megáldhatja azokat a párokat, akik a házasságon kívül élik meg a szexualitásukat, a homoszexuális párokat is beleértve.

A sok-sok kérdés, amelyet püspökök, papok és világi hívek tettek fel ennek nyomán, megérdemli, hogy egyértelműen és köntörfalazás nélkül válaszoljunk rá.

Vajon ez a kijelentés nem mond ellent nyíltan a katolikus tanításnak? Kötelesek a hívek elfogadni ezt az új tanítást? Szabad a papnak ilyen újonnan meghatározott magánáldást adni? És a megyéspüspök megtilthatja, ha az egyházmegyéjében előfordul ilyen?

Hogy minderre válaszolni tudjunk, nézzük meg, mi is áll pontosan ebben a dokumentumban, és milyen érveket használ.

A kérdéses dokumentum, amelyet sem a bíborosi kollégium közgyűlése, sem a Dikasztérium püspökei nem vitattak meg és nem hagytak jóvá, elismeri, hogy az abban előterjesztett tanítás teljesen új, és hogy mindenekelőtt Ferenc pápa lelkipásztori tanítására épül.

A katolikus hit szerint a pápa és a püspökök meghatározhatnak bizonyos lelkipásztori hangsúlyokat, és a kinyilatkoztatás igazságát találékonyan a mindenkori új kihívásokhoz igazíthatják például a társadalmi tanítás vagy a bioetika területén oly módon, hogy közben a keresztény emberkép sarkigazságait is tiszteletben tartják.

Az újítások nem léphetnek túl az isteni kinyilatkoztatáson

Az ilyen újítások azonban nem léphetnek túl azon, amit az apostolok nekünk Isten igéjeként egyszer s mindenkorra kinyilatkoztattak (vö. Dei verbum 8). A helyzet az, hogy az FS végkövetkeztetéseit a Biblia egyetlen szava, az egyházatyák, illetve az egyháztanítók egyetlen szövege, a Tanítóhivatal egyetlen korábbi dokumentuma sem támasztja alá.

Mindemellett magának a tanításnak a radikális megváltoztatásáról van szó. A tanítás szerves fejlődéséről ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha az új magyarázat legalább burkoltan benne van a kinyilatkoztatásban, és ami a legfontosabb: egyetlen dogmatikai meghatározásnak sem mond ellent. A tanbéli fejlődés pedig, amely a tanítás mélyebb értelmét tárja fel, mindig fokozatosan, hosszú érlelődésen keresztül valósul meg (vö. Dei verbum 8).

Az utolsó tanítóhivatali állásfoglalást erről a témáról ugyanez a Hittani Kongregáció fogalmazta meg 2021 márciusában, vagyis kevesebb, mint három éve, határozottan elutasítva az ilyen kapcsolatok megáldását. A bűnös életállapotú emberek nyilvános és magánjellegű megáldását egyaránt kizárta.

Mivel támasztja alá az FS az új tanítás létét, ha nem akar ellentmondásba kerülni a 2021-es korábbi dokumentum kijelentéseivel?

Az FS először is elismeri, hogy mind a Kongregáció korábbi válasza, mind az áldásról szóló hagyományos érvényes és kötelező tanítás nem teszi lehetővé olyan helyzetek megáldását, amelyek ellentétesek Isten törvényével és Krisztus evangéliumával, amint arról a házasságon kívüli nemi kapcsolatok esetében van szó.

Ez nemcsak a szentségekre vonatkozik, hanem más áldásokra is, amelyeket az FS „liturgikus” áldásoknak nevez, és amelyek azokhoz a rituálékhoz tartoznak, amelyeket az Egyház „szentelményeknek” hív, és a II. Vatikáni Zsinat után kiadott megújított Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) ismertet. Az áldások ezen két fajtájánál fontos, hogy az áldás összhangban legyen az Egyház tanításával (FS 9-11).

Miért baj az áldás fogalmának kiterjesztése?

Hogy olyan helyzeteket is meg lehessen áldani, amelyek ellentétben állnak az evangéliummal, a Hittani Dikasztérium szokatlan megoldást javasol, éspedig az áldás fogalmának kiterjesztését (FS 7,12).

Ezt a következőképpen indokolja: „El kell kerülni azt a veszélyt is, hogy az áldás jelentését kizárólag erre a szempontra (a szentségek és a szentelmények „liturgikus” áldásaira) korlátozzuk, ez ugyanis oda vezetne, hogy egy egyszerű áldástól is ugyanazokat az erkölcsi feltételeket várnánk el, mint amelyeket a szentségek vétele követel meg.” (FS 12).

Hogy tehát azok útját is kísérhessük, akik bűnben élnek, az áldás új fogalmára van szükség, amely túlmutat a szentségeken.

A szentségeken túlmutató áldás azonban már a szentelményeknél is megvan. Az Egyház nem ugyanazokat az erkölcsi feltételeket kívánja meg egy áldás esetében, mint a szentségek fogadásakor.

Ez történik például annál a megtérő bűnösnél, aki ugyan nem szeretné feladni bűnös állapotát, de alázatosan áldást kérhet, hogy az ÚR adjon neki világosságot és erőt, hogy egy nap megértse és kövesse az evangélium tanításait. Ehhez azonban nem lenne szükség újfajta áldásra.

Miért kell akkor kiterjeszteni az áldás fogalmát, ha a Rituale Romanumban szereplő áldás már most is túlmutat a szentségeken?

A hagyományos értelemben vett áldás ugyan túlmutat a szentségeken, de csak olyan „dolgok, helyek és körülmények” megáldását teszi lehetővé, „amelyek nem mondanak ellent az evangélium tanításának és szellemének” (az FS 10. pontja a Rituale Romanumra hivatkozva).

És ez az a pont, amellyel szakítani kell, hiszen olyan körülményeket akarnak megáldani, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának és szellemének, például az azonos nemű emberek tartós kapcsolatát.

Az új szentelmények nem bagatellizálhatják a bűnt

Az Egyháznak ugyan lehetősége van arra, hogy bővítse a jelenlegi szentelmények körét (lásd a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium kezdetű konstitúciójának 79. pontját), a jelentésüket azonban nem változtathatja meg úgy, hogy a bűnt bagatellizálják, különösen olyan ideológiailag terhelt kulturális helyzetben, amely még a híveket is megtéveszti.

És pontosan ez a jelentésváltozás megy végbe az FS-ben, mivel az áldás olyan új kategóriáját találja fel, amely túlmutat azon, ami a szentségekhez vagy a szentelményekhez kötődik, ahogy azokat az Egyház mindeddig értelmezte. Az FS kijelenti, hogy itt nem liturgikus áldásról van szó, hanem olyanról, amely a népi jámborságra jellemző.

Három szint van tehát:

a) A szentségekhez kötődő imádságok, amelyek azt kérik, hogy az illető a kegyelem állapotában legyen, hogy részesülhessen a szentségben, vagy azt, hogy szakítson a bűnnel.

b) A Rituale Romanumban szereplő áldások, ahogyan azokat a katolikus egyház mindig is értette, és amelyekben olyan embereket is lehet részesíteni, akik bűnben élnek, olyan „dolgokat, helyeket vagy körülményeket azonban nem, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának vagy szellemének” (a FS 10. pontja a Rituale Romanumra hivatkozva). Az abortuszon átesett nőt például meg lehet áldani, az abortuszklinikát azonban nem.

c) Az FS által javasolt új áldások lelkipásztori jellegű áldások, nem liturgikus vagy rituális áldások, ezért  a „b” típusú áldások Rituale Romanumban szereplő korlátozásai nem vonatkoznak rájuk. Nemcsak a bűnben élő embereket lehet megáldani velük – ahogyan az a Rituale Romanumban szereplő áldások esetében van –, hanem olyan dolgokat, helyeket és körülményeket is, amelyek ellentmondanak az evangéliumnak.

Az újdonságot ez a „c” típusú áldás, a „lelkipásztori jellegű áldás” jelenti, amely az FS szerint nem érinti az evangélium tanítását, és ezért az erkölcsi normákkal, valamint a katolikus tanítással sem kell összhangban lennie, hiszen nem liturgikus jellegű, hanem inkább a „népi vallásosságot” szolgálja.

Mit mondhatunk az áldás ezen új kategóriájáról?

Az első megjegyzésünk az, hogy sem a hivatkozott bibliai szövegekben, sem a Tanítóhivatal korábbi nyilatkozataiban nem látjuk ezen új áldás alapját, sőt azok a szövegek sem támasztják alá ezt az újfajta áldást, amelyeket Ferenc pápa tár elénk.

A Rituale Romanum szerinti áldások („b” típusú áldás) lehetővé teszik, hogy megáldjunk valakit, aki bűnben él. És az, aki börtönben vagy rehabilitációs otthonban van, minden további nélkül részesülhet ebben az áldásban, ahogyan azt Ferenc is mondja (lásd a FS 27. pontját).

„Akkor egy abortuszklinikát is meg lehetne áldani“

Az új lelkipásztori áldás („c” típus) túllép azon, amit Ferenc mondott, hiszen az ilyen áldással olyan valóságot is meg lehetne áldani, amely ellentmond az Isten törvényének, mondjuk egy házasságon kívüli kapcsolatot. Ezen lelkipásztori áldás kritériumai szerint ez a fejlődési irány végül teljesen abszurd helyzetet eredményezhet: akár egy abortuszklinikát vagy maffiacsoportot is meg lehetne áldani vele.

Második megjegyzésünk:

Mindig veszélyes olyan új fogalmakat kitalálni, amelyek ellentmondanak a nyelv jelenlegi használatának. Ez az eljárásmód ugyanis a hatalom önkényes gyakorlásához vezet. A mi esetünkben az áldásnak megvan a maga objektív jellege, és nem lehet a jelentését úgy megváltoztatni, hogy olyan szubjektív szándéknak feleljen meg, amely ellentmond az áldás lényegének, különben teljesen önkényesen lehetne élni vele.

Dingi-dungi híres mondata jut eszembe erről az „Alice Csodaországban” című meseregényből: „Mikor egy szót használok, akkor az a szó pontosan azt jelenti, amit én szeretnék – nem többet és nem kevesebbet.“ Alice így válaszol: „A kérdés csak az, hogy rá tudod-e venni a szavakat arra, hogy ennyiféle különböző dolgot jelentsenek.“ Mire Dingi-dungi: „A kérdés az, hogy ki mondja meg, hogy mi legyen; ennyi az egész.“

A harmadik megjegyzés a liturgián kívüli áldás tulajdonképpeni fogalmára vonatkozik, amely semmit sem szentesít vagy legitimál (FS 34), és amely lelkipásztori jellegű („c” típusú) áldás lenne. Mi különbözteti meg ezt a Rituale Romanumban meghatározott („b” típusú) áldástól?

A különbség nem a spontaneitásban rejlik, amely a „b” típusú áldás esetében már most is lehetséges, hiszen ezt sem kell feltétlenül a szertartáskönyvben szabályozni vagy engedélyezni. A népi vallásosság terén sincs semmi különbség, hiszen a Rituale Romanum szerinti áldások már most is alkalmasak a népi vallásosság céljaira, hogy a különböző tárgyakat, helyeket és embereket megáldják velük.

Egyetlen olyan helyzetet sem szabad megáldani, amely ellentmond Isten törvényének

Úgy tűnik, hogy ezt a lelkipásztori áldást („c” típus) direkt az olyan helyzetek megáldására hozták létre, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának és szellemének.

A negyedik megjegyzésünk tehát ezen lelkipásztori jellegű áldás tárgyára vonatkozik, amely megkülönbözteti a Rituale Romanum szerinti áldástól, hiszen a lelkipásztori áldást olyan helyzetekben adják, amelyek ellentmondanak az evangéliumnak. Figyeljük meg, hogy itt nemcsak bűnös embereket áldanak meg, hanem a pár megáldásával magát a bűnös kapcsolatot is megáldják. 

Isten azonban nem tudja kiárasztani a kegyelmét olyan kapcsolatra, amely nyilvánvalóan ellentétben áll az akaratával, és amely nem Őrá irányul. A házasságon kívüli nemi kapcsolat képtelen arra, hogy az embert közelebb vigye Istenhez, és ezért Isten áldása előtt sem tud megnyílni.

Még ha osztanának is ilyen áldást, az egyetlen hatása az lenne, hogy összezavarja azokat, akik azt fogadják, vagy akik az áldásban részt vesznek, hiszen azt gondolják, hogy Isten megáldotta azt, amit semmilyen körülmények között nem áldhat meg. Igaz, hogy Fernández bíboros az Infovaticana nevű weblapon máris leszögezte, hogy a kapcsolatot nem szabad megáldani, csak a párt – ez azonban játék a szavakkal, hiszen a két ember pontosan azért alkot egy párt, mert kapcsolatban vannak egymással.

A HÁZASSÁG a teremtés rendjéhez tartozik, melyet az Örökkévaló határozott meg

A homoszexualitás esetében a kapcsolat megáldásának nehézsége különösen szembeszökő. A Bibliában az áldás az Isten által teremtett rendhez kapcsolódik, amelyet Ő jónak tart. Ez a rend a férfi és a nő nemi különbözőségére épül, akiknek az a hivatásuk, hogy egy testté legyenek.

Olyan valóságot megáldani, amely ellenszegül a teremtés rendjének, nemcsak lehetetlen, hanem istenkáromlás is. Itt sem arról van szó, hogy olyan embereket áldunk meg, akik „olyan kapcsolatban élnek, amely semmilyen módon nem hasonlítható a házassághoz” (FS 30.), hanem ennek a kapcsolatnak mint olyannak a megáldásáról, holott az nem is hasonlítható a házassághoz. Ezért akar az FS újfajta áldást létrehozni (FS 7; FS 12).

Az FS-ben megjelenik néhány érv ezen áldás igazolására. Először is fennállhatnak olyan feltételek, amelyek kizárják az erkölcsi felelősséget. Ezek a feltételek azonban csak az egyes emberre vonatkoznak, nem magára a kapcsolatra. Az az érv is megjelenik, hogy az áldásért való folyamodás már maga az a lehetséges jó, amelyet ezek az emberek a maguk helyzetében megvalósíthatnak, mintha az áldásért való folyamodás már önmagában véve is az Istenre és a megtérésre való nyitottságot jelentené.

Ez talán igaz lehet akkor, ha az ember önmagára kéri az áldást, de ha a kapcsolatára vagy a partnerére kéri az áldást, akkor nem, hiszen akkor magát a kapcsolatot szeretné Isten előtt igazolni anélkül, hogy tudná, hogy éppen ez a kapcsolat tartja távol Istentől. 

Végül azt olvassuk, hogy vannak a kapcsolatnak pozitív elemei, és hogy ezeket meg lehet áldani, a helyzet azonban az, hogy ezek a pozitív elemek másodlagosak (pl. a másik ember megsegítése betegség idején), és mit sem változtatnak a kapcsolat szexuális természetén, amely semmiképpen sem tud Istenre irányulni, amint azt már a Hittani Kongregáció 2021-es válasza is hangsúlyozza.

Az abortuszklinikán is vannak jó dolgok, az ember testi fájdalmait megszüntető aneszteziológustól kezdve az orvosok azon óhajáig, hogy tiszteletben tartsák az abortuszért folyamodó nő elképzelését az életéről.

A pap Krisztus és az Egyház képviselőjeként jár el

Az ötödik megjegyzés a lelkipásztori jellegű áldás („c” típus) belső következetességét érinti.

Létezik-e egyáltalán olyan, hogy liturgián kívüli áldás? Van olyan áldás, amely nem Krisztus és az Egyház tanítását képviseli? A válasz állítólag attól függ, hogy az adott szertartást hivatalosan is engedélyezték-e, vagy csak spontán improvizálták. A nehézség a dologban az, hogy az áldást osztó ember pap, Krisztus és az Egyház képviselője.

Az FS megerősíti, hogy a pap minden további nélkül részt vehet olyan emberek imádságában, akik olyan helyzetben vannak, amely ellentmond az evangéliumnak (FS 30).

A helyzet azonban az, hogy a lelkipásztori áldás során a pap nem mások imádságához csatlakozik, hanem magára a kapcsolatra hívja le Isten ajándékait. Mivel a pap Krisztus és az Egyház nevében jár el, az áldás és a tanítás szétválasztására tett kísérlet szembeállítja egymással azt, amit az Egyház tesz, és azt, amit az Egyház mond.

A kinyilatkoztatás azonban – amint azt a II. Vatikáni Zsinat tanítja – jelek és szavak által történik, amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak (vö. Dei verbum 2), és jelek és a szavak szétválasztására az Egyház igehirdetése sem képes.

Éppen az egyszerű emberek esetében, akiknek a dokumentum a népi vallásosság előmozdításával kedvezni akar, áll fenn leginkább a veszély, hogy a tanításnak ellentmondó jel megtéveszti őket, hiszen a jelben foglalt tanítást ösztönösen is megértik.

Elfogadhatja a katolikus hívő ezzel a háttérrel az FS tanítását?

Mivel a keresztény hitben a jel és a szó egyetlen egységet alkot, csak akkor fogadhatjuk el jónak ezen kapcsolatok bármilyen módon történő megáldását, ha abból indulunk ki, hogy az ilyen kapcsolatok nem ütköznek objektíve Isten törvényébe. Ha tehát Ferenc pápa továbbra is hangsúlyozza, hogy a homoszexuális kapcsolatok mindig ellentmondanak Isten törvényének, akkor ezzel azt is állítja, hogy ilyen áldást nem lehet adni.

Az FS tanítása ezért ellentmond önmagának, ami további tisztázást igényel. Az Egyház nem tehet mást, mint amit tanít, hiszen – amint azt Antiochiai Szent Ignác írja – Krisztus az a tanító volt, „aki szólott és lett” (Ef 15,1), és amit tett, azt nem választható el attól, amit mondott.

A másik kérdés, amelyen elgondolkodtunk, a következő: megáldhatja-e a pap azokat a kapcsolatokat, amelyek mások, mint a törvényes házasság, vagy ahol a partner váltogatása nem számít ritkaságnak.

Az FS szerint az ilyen helyzetben lelkipásztori jellegű áldás („c” típus) adható, liturgikus, illetve hivatalos áldás nem. Ez azt jelentené, hogy a papnak úgy kellene ilyen áldást osztani, hogy közben nem Krisztus és az Egyház nevében jár el.

„A Teremtő terve elleni istenkáromló tett“

Ez azonban azt jelentené, hogy itt nem papként cselekszik. A helyzet az, hogy az ilyen áldást nem Krisztus papja adná, hanem olyan ember, aki megtagadta Krisztust. Az a pap, aki ezeket a kapcsolatokat megáldja, ezen cselekedetével úgy mutatja be őket, mint a Teremtőhöz vezető utat.

Ezért szentségtörő és istenkáromló tettet követ el a Teremtő terve és Krisztus értünk vállalt halála ellen (hiszen nekünk a Teremtő tervét kell beteljesítenünk).

Mindez a megyéspüspököt is érinti. Mint a helyi egyház legfőbb pásztora meg kell akadályoznia ezeket a szentségtörő cselekedeteket, különben ő maga is részese lenne azoknak, és Krisztustól kapott megbízatását elhanyagolva nem erősítené meg testvéreit a hitben.

A papoknak minden embernek hirdetniük kell Isten szeretetét és jóságát, azokat a bűnösöket és gyengéket pedig, akiknek nehezükre esik a megtérés, tanácsaikkal és imádságaikkal kell támogatniuk.

„Megtévesztő jelek és szavak“

Mindez egészen más dolog, mint saját maguk által kitalált megtévesztő jelekkel és szavakkal azt sugallni, hogy Isten nem is olyan szigorúan bánik a bűnnel, és elhallgatni, hogy a gondolattal, szóval és cselekedettel elkövetett bűn eltávolít minket Istentől.

Sem nyilvánosan, sem magánszinten nem áldhatók meg az Isten szent akaratának objektíve ellentmondó bűnös élethelyzetek. És az sem az egészséges hermeneutika jele, hogy a keresztény tanítás bátor védelmezőit rigorózus embereknek nevezik, akiket jobban érdekel erkölcsi normáik törvényközpontú teljesítése, mint bizonyos emberek megszabadulása lelki terheiktől.

Jézus ugyanis ezt mondja az egyszerű embereknek: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30).

János apostol pedig így magyarázza ezt: „Parancsai nem nehezek. Mert mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?“ (1Jn 5,4-5).

Olyan korban, ahol az egy férfi és egy nő alkotta házasság és a család isteni intézményét hamis emberkép ássa alá, az Egyháznak URA és Feje szavait kell emlékezetébe idéznie: „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.“ (Mt 7,13-14).

Fordította: Sallai Gábor
Forrás: Christliches Forum

2 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Avatar photo

    Xajev

    2024. január 12. at 17:29

    Tiszta beszéd

  2. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. január 13. at 00:22

    INRI,
    amikor a Pilátus belecseppent a Credóba, ö talált ki ilyen hajánál fogva elörángatott bölcsletet mint a Ferenc pápa most.

    INRI=A názáreti Jézus a zsidók királya.
    Ezzel legitimizálta amivel nem értett egyet, de a Credo = a papok kényszerítétték rá.

    Neki ki kellett írnia, hogy miért ölette le Jézust, mert ez áll a római jogban. Az INRI-vel igazolta magát Róma felé Pilátus. Jogos a halálos ítélet, mert ez a tettes király akart lenni és itt csakis a Római császár lehet király. Bár Pilatus tudta, hogy ez egy zagyva magyarázat, mert egy “sereg és világi hatalom nélküli király = nem- király” tehát nem veszélyes Rómára.

    Így erölették a német biboros es bandája a ro´mai adófizetés feltételeként a pápát arra, hogy valahogy legitimizálja már legyenszíves az 5000 homóatya homó-áldásainak lehetséges voltát, mert akkor nincs pénz tovább a pápai célokra sem onnan többé…….

    Erre a pápa Piltushoz hasonlóan találta ki a „c” típusú áldást, a „lelkipásztori jellegű áldást” ami azt jelenti, amely az FS szerint nem érinti az evangélium tanítását, és ezért az erkölcsi normákkal, valamint a katolikus tanítással sem kell összhangban lennie, hiszen nem liturgikus jellegű, hanem inkább a „népi vallásosságot” szolgálja. Ez olyan mint a fából vaskarika, másképpen szólva amikor a menyasszony úgy járul hozzá a teljesen szabályos lefolyású nemi aktushoz az esküvö elött, hogy szüz is maradjon, mert ugye akkor nem vehet majd fel fátylat az esküvön = tehát lehetetlen.

    Páros áldás = páros cselekmény megáldása = Homopár(zás) megáldása = a halálos bün megáldása!
    Kössz szépen

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

female hand on bible and twigs on light textured b 2023 11 27 04 58 13 utc

Lelkiség

Ferenc pápa már több mint húsz éve javasolja a katolikusok híveknek az imádkozásnak ezt a tévedhetetlen módszerét. Annak idején, amikor még Buenos Aires érseke...

caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium

Család

Ha arra törekszik, hogy gyermekeit pozitív módon nevelje és megadja nekik a tiszteletet, néhány tanácsot adunk, hogy ez sikerüljön… még akkor is, ha ez...

handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium

Lelkiség

Szentségimádás után ezek a szavak hangzottak el: „Jézus meg szeretne gyógyítani egy sötétbarna hajú férfit, akinek agydaganata van” – ennek hallatán megdermedtem. A személy,...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok podcast

Dr. Barsi Balázs atya, a Széchenyi és Stefánusz Díjas ferences szerzetes mélyen belemerült a keresztény hit és a lelki élet kérdéseibe a Zarándok Podcast...

Aktuális

A Vatikán hivatalosan is kiközösítette Carlo Maria Viganò érseket – jelentette be július 5-én, pénteken a Hittani Dikasztérium. A Vatikánban lefolytatott bíróságon kívüli büntetőeljárás...