Etelközi viseletben vezette Huszti Zoltán káplán (Budapesti Magyar Szentek plébánia) a panamai Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő magyar csoportot. IVT-s tapasztalatairól kérdeztük.
– Zoltán atya részt vett a Panamában rendezett Ifjúsági Világtalálkozón. Mi indít egy káplánt, hogy a fiatalokkal együtt részt vegyen ezen a hatalmas eseményen?
A válasz nagyon egyszerű. Kedves barátom az ifjúsági referens az egyházmegyében és megkért, hogy én menjek el a találkozóra. Ez a profán része, amit látunk. Hiszem azt, hogy a Szentlélek kívánta, hogy ezekkel az emberekkel, akikkel kimentem a zarándoklatra meg kellett ismerkednem és azokkal is, akik fogadtak bennünket.
– Papként hogyan élte meg a találkozót?
Pap is voltam, vezető is és zarándok is. Sokszor kegyelmi segítséget tudtam nyújtani mind a fogadó családoknak, mind pedig a zarándok társaimnak; legyen szó akár szentségkiszolgáltatásról, áldásról, vagy éppen imádságról. Számomra mégis a most alakult kapcsolatok adták a legnagyobb impulzusokat. Ezekből élek. Legfontosabb tapasztalat az volt, hogy közös dolgokat fedeztünk fel. Sok helyről jöttünk az országból sok sok egyházmegyét képviselve. Úgy éreztük és hisszük is, hogy a Szentlélektől közös küldetést kaptunk a közelgő Eucharisztikus Kongresszusra, hogy összefogó módon munkálkodjunk a Magyar Katolikus Ifjúság egységén.
Zarándokcsoportok találkozója az IVT-n
– Együtt táncolt és énekelt a fiatalokkal. Milyennek találja az ott tapasztalt dicsőítési módokat?
Az ott tapasztalt dicsőítési módok valamennyire a vérmérsékletből fakadnak. Ehhez hozzájárul az időjárás állandó meleg állapota és az embereknek az élethez való hozzáállása is. Nem rejtik sohasem véka alá az érzelmeiket; ha szomorúak akkor azt hamar megmutatják. Ha vidámak, nagyon nagy erővel kifejezik; így lehet mondani, hogy lendületes, erőteljes állandó érzelemkifejezésben élnek. Magyarországon a csendes dicsőítéseknek talán nagyobb a hagyománya. Ha megnézünk egy szentségimádást, sokszor csendben zajlik és az Úrral való bensőségességre koncentrál. Úgy gondolom, hogy ami eltanulható tőlük az a belső igények őszinte kifejezése. Tehát ha az Úr arra késztet, hogy táncolj, mint akár Dávid az ő ládája előtt, akkor tedd meg, ha pedig a csendre hív és sokszor hív, menj be bátran a templomba és figyelj a te mesteredre.
– Mi az Ön legkedvesebb IVT-s élménye?
Panamában esténként, amikor hazaérkeztünk a programokról, a fogadó családok tagjai minden nap csoportosan vártak bennünket a templom előtt, hogy hazakísérhessenek bennünket. Megvárták az utolsó érkező embert is. A mindenféle nyelvi akadályok ellenére is szeretettel kérdezgettek minket a napi programokról. Megöleltek, megcsókoltak bennünket mint hazaérkező családtagokat. Meleg étellel, frissítő itallal vártak bennünket, és teljesen az otthon bensőségességét nyújtották.
Áldás a repülőtéren
– Milyennek látta, tapasztalta Ön mint pap az ottani Egyházat? Miben tér el az itthonitól?
Evvel kapcsolatban meg tudok fogalmazni egy képet. A mi egyházunk itt Magyarországon és Európában is hasonlít egy hatalmas, öreg tölgyfához, amelynek a gyökerei mélyek, erősek. Ismerik a hagyományokat és sok mindent megéltek már. Ha kívülről megnézzük ezt a fát, talán egy csonkot látunk tarvágás után. Ágak itt-ott, hajtások azért vannak rajta. A közép-amerikai egyház pedig hasonlít egy fiatal dzsungelnövényhez; hatalmas, szép zöld levelekkel, piros virágokkal, sárga gyümölccsel. Gyökerei, hagyományai pedig a fiatal növényre jellemzőek. Nem szeretném azt mondani, hogy van itthoni meg az ottani helyzet. Azt tapasztaltam, hogy a világegyház egy egyetlen csodálatos paradicsomkert, amibe beletartozik a mi fánk is, meg ez a burjánzó növény is. Ki tudjuk egymást egészíteni életenergiával és hittel. Csak kérni kell a segítséget tőlük, hogy imával, lendülettel, a Szentlélek közvetítésével segítsék meg a mi tölgyünket, hogy újra hatalmas, erős fává nőhessen és például, amikor majd nekik szükséges a mi segítségünk, oda tudjuk hajtani védőágainkat. Egyetlen kertről van szó, ismétlem egyetlen csodálatos paradicsomkertről: ez a világegyház Krisztus akarata.
– Zoltán atya ősi magyar öltözetben látogatott el a találkozóra. Mi vezette Önt erre, illetve mit kíván üzenni ezzel? Hogyan reagáltak öltözetére a zarándokok?
A ruha Wieber Marianne jelmeztervező saját, kézi varrású alkotása. Az ősi magyar öltözék abban segített bennünket, hogy jobban észrevegyék amúgy is kis létszámú csoportunkat. Nagyon sok jó helyzetet generált. Rengeteg közös fényképet készítettünk mindenféle népekkel. Egyik barátom hortobágyi csikósnak öltözött. Így könnyebben megjegyeztek bennünket, magyarokat.
– Megtekintve a helyszíni tudósításokat, felvételeket kimagasló és tapintható öröm, szeretet és hit sugárzik a fiatalokról és az őket kísérő atyákról. Ha szétnézünk a közösségeinken, a miséken, akkor ez nem mindig jellemző. Hogy lehet ezt itthon is megvalósítani?
Kaptam a Szentlélektől egy üzenetet. Szent II. János Pál azt mondta: “Ne féljetek!” Úgy gondolom az idei világtalálkozó legfontosabb üzenete: Ne legyetek szomorúak! Kérlek, te is mutasd meg a benned lévő örömet, amit az evangélium által kapsz, amit mások által kapsz, amit az Isten minden nap bőven ad neked. Ne rejtsd véka alá! Soha ne titkold, hogy Krisztushoz tartozol! Beszélj erről mindenkinek és akkor meglátod, hogy gyümölcsöt hozol, és ennek a gyümölcsnek a szépsége a többiek számára is kívánatos lesz. Meg fogják kérdezni, hogy honnan van mindez és éppen általad, a te örömöd által fogják megtapasztalni az emberek, hogy közöttünk van az Isten országa. Ámen!
A BonumTV Délelőtt című műsorában is beszámolt az IVT-ről Huszti Zoltán és Radnai Kinga.
