Az Isten szeretet

Mit jelent ma az a mondat, hogy „Az Isten szeretet”? XVI. Benedek pápa első enciklikája, a Deus caritas est nem elvont teológiai értekezés, hanem mélyen emberi válasz a szeretet kérdésére: test és lélek, Erosz és Agapé egységére. Karácsony fényében olvassuk újra ezt az alapvető üzenetet, amely ma is eligazít a kapcsolatok, a hit és az emberi méltóság útján.

Amikor 2016-ban Peter Seewald megkérdezte XVI. Benedeket, hogy az enciklikái között van-e kedvence, s ha igen, melyik az, az emeritus pápa így felelt: „Igen, talán az első, a Deus caritas est.” (XVI. Benedek: Utolsó beszélgetések Peter Seewalddal. Bp., 2016, 239.) Ez az enciklika – címe magyarul: Az Isten szeretet – húsz évvel ezelőtt, karácsony ünnepén jelent meg.

Az említett enciklika igen rövid: mindössze félszáz oldal. Két részből áll, az alábbiakban az első részből – címe: A szeretet egysége a teremtésben és az üdvtörténetben – idézünk néhány gondolatot.

A szöveg elején János evangéliumából idéz a pápa:

„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad.”

Benedek pápa célja az volt – ahogy ez a bevezetőből kiderül –, hogy pápasága kezdetén tisztázza „a szeretetnek néhány lényeges pontját, melyet Isten titokzatos módon és mindent megelőzően kínál az embernek”, rámutatva arra a kapcsolatra, amely az isteni szeretet és az emberi szeretet között fennáll.

Nem véletlenül jelent meg éppen 2005. karácsonyán a néhai egyházfő első enciklikája. Karácsonykor, köztudott, a megígért Megváltó születésére emlékezünk. Isten emberi alakot öltött a Fiúban; Isten annyira szerette az embert, hogy emberré lett, s a Golgotán beteljesítette a megváltás műve. A néhai pápa így fogalmazott:

„Istennek az ő népe – az emberek – iránti szenvedélyes szeretete egyúttal megbocsátó szeretet. Ez a szeretet oly nagy, hogy Istent szinte szembefordítja önmagával, szeretetét igazságosságával. A keresztény ember ebben már a keresztnek rejtetten mutatkozó misztériumát látja: Isten úgy szereti az embert, hogy Ő maga emberré lesz, elmegy az ember után egészen a halálba, és ily módon összebékíti az igazságosságot és a szeretetet.” [I. 10.]

Karácsony ünnepét néhány nappal követi a Szent Család vasárnapja, amely a férfi-nő kapcsolat igazi, keresztény értelmét is megvilágítja. A néhai pápa első enciklikájában nem véletlenül fókuszált erre a kérdésre, amikor a mai világban – idézve az ő szavait – „a ’szexre’ lefokozott Erosz áruvá lett”, adok-veszek portéka. Sokszor szembesült az Egyház azzal a váddal, hogy a nemiséget valami bűnös dolognak tekinti; Benedek pápa éppen ennek ellenében beszél; a test és a lélek benső egységét hangsúlyozza:

„A keresztény hit az embert mindig két összetevő egységéből álló lénynek tekintette, akiben a szellem és az anyag áthatja egymást, és éppen ezáltal mindkettő új nemességet nyer. Igen, az Erosz az isteni valóságba akar bennünket ragadni, ki akar emelni önmagunkból, de éppen ezért igényli a fölemelkedés, a lemondás, a tisztulás és a gyógyulás útját.” [I. 6.]

Mert nem a test, vagy a lélek szeret, hanem a kettő egységében lesz az ember igazán önmaga. A szeretet egyetlen valóság, írja XVI. Benedek, de

„hol az egyik, hol a másik oldala lép határozottabban előtérbe. Ha azonban a két oldal egymástól teljesen eltávolodik, a szeretetnek a karikatúrája, vagy legalábbis csonka formája áll elő.” [I. 8.]

A lehajló, ajándékozó szeretet, az Agapé mellett ott van a másik forma, a fölemelő, vágyakozó szeretet, az Erosz. Nem lehet csak az egyikben, vagy a másikban élni. Lehetetlen az ember számára, hogy csupán ajándékozó szeretetben éljen; aki ajándékozni akarja a szeretetet, írja a pápa, annak magának is kapnia kell ajándékba azt.

AzErosz, mint „evilági” szeretet és az Agapé, mint „a hitben megformált szeretet” tehát nem ellentétei egymásnak, éppen ellenkezőleg: a kettő „soha nem szakítható el teljesen egymástól”, minél inkább egyesül a kettő „az egyetlen szeretet valóságában, annál inkább megvalósul a szeretet igazi lényege”. [I. 7.] Mert

„a szeretet törődés a másikkal és aggódás a másikért. A szeretet többé már nem önmagát – a boldogság részegségében való elmerülést -, hanem szerelmesének a javát akarja: lemondássá válik, áldozatkészséggé válik, sőt akarja ezeket.” [I. 6.]

A gondolatmenetet ezzel a megállapítással zárja XVI. Benedek:

„A kizárólagos és végleges szereteten nyugvó házasság képe lesz annak a kapcsolatnak, amely Istent a népéhez fűzi, és fordítva: a mód, ahogyan Isten szeret, az emberi szeretet mércéje lesz.” [I. 11.]