st colmans Custom

Az ír-hegységi kis templom szívszorító és egyben hátborzongató története

A nyugat-virginiai Ír-hegység (Irish Mountain) tetején, a sűrű erdőben eltökélten állt egy kis, fehérre meszelt fatemplom közel másfél évszázadon át egészen június 27-e reggelig.

Az Ír-hegység találó nevét az élénkzöld lombozatról kapta, ami akár a Smaragd szigeten is megállná a helyét. A látszattal ellentétben a névnek mélyebb értelme is van. A St. Colman-kápolna, amelyet június 27-én reggelre porig leégve találtak, a környéken egykor virágzó ír bevándorló közösség emlékének utolsó maradványa volt, és a szomszédos temetője sok ír katolikusnak nyújt végső nyughelyet.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A kápolna gyanús körülmények között égett le június 26-ról 27-re virradó éjszaka, és a helyi önkéntes tűzoltóság szerint gyújtogatás gyanúja miatt folyik vizsgálat.

A Wheeling-Charleston-i Egyházmegye a CNA-nak azt mondta, hogy “szomorúan értesült a történelmi St. Colman katolikus templomban pusztító tűzről, Shady Spring, Nyugat-Virginia közelében. Szerencsére senki sem tartózkodott az épületben, amikor a tűz kitört és a teljes szerkezet megsemmisült. A templomot, amely szerepelt a Történelmi Helyek Országos Nyilvántartásában, mivel 1877-ben épült, nem használták rendszeresen. Az Egyházmegye nagyon hálás, amiért több környékbeli tűzoltóság is reagált, de a kis templom gyorsan leégett és semmit sem lehet megmenteni. A templom mögötti temetőt továbbra is karbantartják.”

A Nemzeti Történelmi Helyek Nyilvántartásába való felvételre vonatkozó jelölési lap szerint a St. Colman templomot 1877 körül alapították, hogy az egyre növekvő bevándorló ír populációt kiszolgálja. „A kis katolikus templom az Ír-hegyen” becenevet kapta.

Az írek voltak a legkorábbi európai telepesek Nyugat-Virginiában, a 19. század közepén érkeztek. Az Ír-hegyen a lakosság több mint féltucatnyi családra nőtt, miután a térségben letelepedett az első ír, Maurice Sullivan, aki 1855-ben nagy földterületet vásárolt.

A területet lenyűgöző természeti szépség jellemzi; az Ír-hegység egy kőhajításnyira van a New River Gorge-tól, az Egyesült Államok legújabb nemzeti parkjától.

De ahogyan az előre sejthető volt, a 19. század vége felé a zöldellő vadon akadályt jelentett.

„Rendkívül elszigetelt a terület elhelyezkedése, az ír gazdálkodókból álló közösség gyakorlatilag önellátóvá vált, és jellegzetes etnikai csoportot alkotott” – állt a jelölésben.

Életük egyetlen területe, amelyben nem érezték magukat elégedettnek, az a lelki vigasz volt: hiányzott a hely, ahol vigasztaláshoz, megnyugváshoz juthattak. A legközelebbi római katolikus templom az 1872-ben alapított hintoni St. Patrick katolikus templom volt, amely csaknem tizenöt mérföldre állt, gyötrelmes hegyeken és zord földeken túl.”

Így aztán 1876-ban Sullivan – a földbirtokos – egy hektárnyi földterületet adott át saját földjéből a Wheelingi Egyházmegyének (ma Wheeling-Charleston egyházmegye) egy missziós templom és temető alapítására. A következő évben megkezdődött az építkezés.

A dobozszerű, egyszerű épület eredetileg faragott rönkökből épült, majd sok évvel később, 1928-ban a rönkszerkezetet fehérre festett deszkával burkolták. A templomot Szent Colman (ír misszionárius mártír) tiszteletére nevezték el.

A kápolna elején egy nagy, díszítetlen fakereszt emelkedett a tetőszint fölé. Belül a fehér oltárt és néhány padot a gyülekezet számára 1904-ben J. J. Swint atya építette, aki asztalos és pap is volt egy személyben, később pedig Wheeling püspöke lett.

Kívül, a kápolna temetőjében több tucat környékbeli ír lakos sírja található, gránit és márvány függőleges sírkövekkel megjelölve. A temető hátsó részében található az úgynevezett „Elveszett sarok”, amely egy kis, nem megszentelt földterület, ahol a megkereszteletleneket temették el. Az egyik sírkövön ez a sírfelirat látható: „Emlékezzetek, kedves barátok, amikor itt elhaladtok. Amilyenek most vagytok, olyan voltam egykor én is. Amilyen most vagyok, olyanná kell lennetek. Készüljetek fel a halálra, és kövessetek engem.”

Annak ellenére, hogy az emberek egy része elhagyta a területet, hogy a vasúton dolgozhasson, az Irish Mountain közössége a 20. században is tovább virágzott, átlagosan 15-20 család élt a területen – írja a nevezési ajánlás. De a missziós templom soha nem kapott saját papot, mindig a hintoni plébániára, a Szent Patrikra támaszkodott.

A Történelmi helyek névjegyzékébe történő ajánlás megírása idején – 1984-ben – a szerző „alkalmi hívőkként” jellemezte az ottani híveket.

Kelli Thompson Harrison (50) a nyugat-virginiai Crab Orchardból a CNA-nak elmondta, hogy ősei ír katolikus bevándorlók voltak, akik a St. Colman katolikus templomba jártak.

„Ez igazán szívszorító, mert olyan sok történelem van ott” – mondta. A bevándorlók közössége számára jelentése és célja volt a templomnak – mondta Harrison, akit elszomorít a templom pusztulása.

A kápolna az elmúlt években katolikus történelmén kívül más okok miatt is felkeltette a figyelmet – szellemvadászok keresték fel, akik azt állítják, hogy „hideg foltokat” és szellemek jelenlétét tapasztalták a helyszínen. Úgy tűnik, különösen az „Elveszett sarok” ragadta meg a paranormális dolgokban hívők képzeletét.

Szellemek vagy sem, a szellemvadászok által a kápolnára irányított figyelem kézzelfogható károkat okozott. A Beckley Register-Herald jelentése szerint 2012-ben vandálok törték be és tönkretették az ablakokat, padokat és az oltárt. A támadók állítólag festékszóróval egy üzenetet is felfestettek a kápolna belsejére: “Ez a sz*r nem kísértetjárta.”

Tisztázatlan, hogy a feltételezett gyújtogatás, amely ezen a héten elpusztította a templomot, összefügg-e a templom „szellemjárta” hírnevével, vagy inkább a katolikusok elleni gyújtogatásokkal, amelyek az elmúlt hónapokban a nemzet egészét sújtották.

Különösen a katolikus templomok, a terhességi krízisközpontok és más életpárti csoportok állnak fokozott készenlétben, mivel az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának június 24-i abortuszra vonatkozó, mérföldkőnek számító határozata miatt az abortuszpárti aktivisták megtorlással fenyegetőznek.

Fordította: Petrus Gabriella
Forrás: CNA

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.