666e1381 cbd8 4322 9741 dc16be3f03c8 Medium

Az erkölcs lemészárlása: parabola napjaink embere számára

Voltak idők, amikor erkölcsileg komoly emberek erkölcsileg komoly szavakat használtak – olyanokat, mint a „szabadság”, „egyenlőség”, „igazságosság” és „jóság” -, hogy erkölcsileg komoly vitát folytassanak, olyan vitát, amely azon a közös meggyőződésen alapult, hogy az objektív igazságot, még ha fájdalmasan bonyolult is, lehetséges azonosítani és amellett kitartani. De aztán jöttek a felszabadítók – így nevezték magukat, bár más terveket forgattak a fejükben –, akik először az egyetemi előadótermekből, majd a köztereken, végül pedig az üléstermekben kezdték hirdetni, hogy ezek az „értékek” nem többek olyan gyűlölettel teli, hataloméhes vallásos emberek mesterkedéseinél, akiknek egyetlen vágyuk, hogy az emberek elméjét és testét irányítsák azáltal, hogy megakadályozzák őket valódi önmaguk megélésében. Ez az üzenet, mint kiderült, kapós volt, úgyhogy az emberek hátat fordítottak ezeknek az egykor nagy tiszteletben tartott szavaknak, és belefogtak a célszerűen „álmaikként” újraértelmezett pénz és az élvezetek, különösen a szexuális élvezetek, hajszolásába.

A felszabadítók azonban agyafúrtak voltak; tudták, hogy ezek a régi könyvekben még őrzött szavak továbbra is veszélyt jelentenek céljaikra. És megértették, hogy bár szükséges, de nem elegendő a régi könyveket pusztán ideológiai méreggel megpermetezve megsemmisíteni („Ezek az elnyomóitoknak az eszközei, drágáim, maradjatok távol tőlük!”). Új könyvekre is szükség lesz, olyanokra, amelyek nemcsak új szavakat tartalmaznak – mint például „heteronormativitás” (a heteroszexuális kapcsolatot az egyetlen elfogadható szexuális irányultságnak tekintő normák), „cisznemű” (akinek a születéskori biológiai neme és nemi tudata megegyezik), „fajgyűlölet-ellenesség” és kulturális kisajátítás” -, hanem olyanokra is (és ez az ördögien zseniális csavar benne), amelyekben az összes régi szó is benne van, de most már teljesen új jelentéssel.

A felszabadítók tehát munkához láttak, kibeleztek és kitömtek, kibeleztek és kitömtek, kibeleztek és kitömtek. Mostantól kezdve a „szabadság” már nem az igaz, a jó és a szép szerinti cselekvés szabadságát jelentené; azt jelentené, hogy azt teszünk, amit akarunk, feltéve, hogy mások igent mondanak (és ha koruk vagy gyengeségük miatt nem tudnak igent mondani, nem kell aggódni: ők úgysem igazi emberek, úgyhogy tegyük csak, amit akarunk). Az „egyenlőség” többé nem azt jelentené, hogy minden embert erkölcsileg egyenrangúnak tekintünk a velük született méltóságuk miatt; azt jelentené, hogy egyeseket másoknál kevésbé értékesnek tartunk, de nem a jellemük,  hanem inkább a kinézetük és a hitük alapján. Az „igazságosság” többé nem azt jelentené, hogy mindenkinek megadjuk azt, ami a tettei alapján neki jár; ez a nyers újraelosztást jelentené, amikor elveszünk a rossz emberektől és odaadjuk a jó embereknek. És a jóság: a jóság többé nem az erkölcsi valóságnak való megfelelést jelentené, a lélek egészségére való törekvést, amely éppoly valóságos, mint a test egészsége; azt jelentené, hogy részt veszünk a kielégíthetetlen forradalomban, fellázadunk és rombolunk pusztán az újbóli lázadás és rombolás céljából.

Az emberek boldognak tűntek, és köszönetképpen felszabadítóikat a hatalom és tekintély pozícióiba juttatták a közösségeikben. Néhányan ugyan hiányolták a szavak régi jelentését, és gyanakodva figyelték az új rendet, de a többség gond nélkül elengedte a múltat.

Egy nap azonban erkölcsi csapások kezdték sújtani az emberek egy részét: barbár hordák kezdtek megjelenni a sötétből, és meglepték áldozataikat, akiknek figyelmét elvonták a kütyük. A hordák felgyújtották üzleteiket, megfosztották őket állásaiktól, megmérgezték gyermekeik elméjét és testét, sőt, kíméletlenül megölték a védteleneket, fiatalt és öreget, az utcán és a saját otthonukban. Néhányan ellenálltak, de a hordák túl nagyok és túl erősek voltak ahhoz, hogy az áldozatok egyedül visszaverhették volna őket, ezért a szomszédaikhoz fordultak segítségért. „Nézzétek, mit tettek!” – kiáltották. „Ez igazságtalan. Csatlakozzatok hozzánk és együtt szálljunk szembe ezzel a gonoszsággal!”

De legnagyobb rémületükre sokan némák maradtak, és úgy tettek, mintha nem látták volna, amit ők láttak. A többiek pedig, akiket összezavart és felzaklatott a csődület, az őseik által kívülről ismert, de mára már ősi jelentésüket vesztett szavakkal válaszoltak: „Ez mind a ti hibátok” – fortyogtak. –

„Ti vagytok azok, akik megzavarják a békét. Ha nem álltatok volna ott, a hordáknak egyáltalán nem kellett volna félrelökniük titeket az útból; ha nem birtokoltátok volna azt a sok holmit, akkor a hordáknak nem kellett volna elvenniük azokat tőletek; és ha egyáltalán nem is léteztetek volna, akkor nem kellett volna megölniük titeket. Ők csak azt akarják, hogy szabadon azok lehessenek, akik. Csak egyenlőséget akarnak veletek szemben. Csak igazságot akarnak. Hát nem értitek – ők az áldozatok, ti pedig az agresszorok. Ők a jók, és ti vagytok a rosszak.”

A megtámadottak pánikba esve keresték a némák között valamilyen jelét annak, hogy ők felismerték, hogy mindez őrült férfiak és őrült nők zavaros fecsegése, hogy nem lehet igaz, hogy a zűrzavar nemcsak megengedett, hanem még ünneplik is. De már túl késő volt. A hordák és az emberek fokozatosan – és aztán nagyon hirtelen – eggyé váltak. Az elnyomók és az elnyomottak? Eggyé. A tolvaj és az áldozat? Eggyé. A szabadságharcos és a terrorista? Eggyé. A gyújtogató és a tűzoltó? Eggyé. A bűnbak és a kegyetlen hajszát folytató tomboló tömegek? Mindannyian egyek, mindannyian önelégült harcosok a mindenki mindenki elleni háborúban.

A terv bevált: a szabadság nevében a felszabadítók megtévesztéssel rabszolgasorba taszították az embereket; az egyenlőség nevében a felszabadítók arra ösztönözték az embereket, hogy kimunkált kasztrendszereket alakítsanak ki; az igazságosság nevében a felszabadítók ujjongtak, amikor az emberek kínozták felebarátaikat; és a jóság nevében a felszabadítók sötét vigyort villantottak, amikor az emberek foggal-körömmel egymásnak esve tülekedtek, hogy ki tud közülük a legalázatosabban hajlongani a gonosz előtt.

Írta: Dr. Matthew Petrusek, a Barron püspök által alapított Word on Fire Intézet főigazgatója
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin

Forrás: wordonfire.org

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 Comments

  1. Köszönöm ezt az írást!
    Tovább viszi a cikkben felszabadítóknak nevezettek keltette gyűlöletet, megosztást. Harcoljunk ellenük! Kard ki kard! Elő azokkal a máglyákkal!
    Így legalább nem kerül szóba a szelíd és alázatos Jézus tanította megoldás: a békés párbeszéd, egymás nézeteinek megismerése és legalább részleges megértése, valamint az istennek tetsző testvéri szeretet és a küldetés: a misszió, a tudatlanok tanítvánnyá tétele. Végre belátja valaki, hogy a bűnösöknek ostor, kard és máglya kell. És nem pedig orvos, ahogyan azt a názáreti Jézus hirdette.
    Saulus/Paulus azt írta (Róm 5,20):
    “Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,”
    Hol vannak a keresztények a missziós parancs teljesítésében? Elfordultak az Istentől és maguk is a cikkben írt felszabadítók lettek…Egyes papok pedig papi életüket végighazudva és elhagyva pl. nyilvánosan meleg párkapcsolatban élő barista vagy egyházat támadó influenszer lett…
    Hajrá! Csak így tovább! Ez a legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldás: az erkölcstelenséget elítélni és viszontgyűlölni.

    Üdv:
    Satanosz Diabolosz alias Lucifer
    a háttér-hatalom mögött mahináló Hazug Gonosz

  2. INRI,

    Jézus:
    lásd Máté 23. fejezet 3-tol, ez minden korok papjainak is lehet üzenet (hál Istennek többnyire a katolikus papok ma nem szolgáltatanak rá okot. Ma inkább ök az üldözöttek világszerte. Csak egy két országban vannnak tisztelve a kormányok által is…):

    MT- 23, 3
    “3Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. 4Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. …3Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják.”

    Annál inkább ma a neomarxista radikális aktivisták machinációi Saul Alinsky nyomdokán realista valóságok.

    Hogyan csábits el egy papot, Saul Alinsky neomarxiasta elvei

    Hogyan lehet szövetségesekké csábítani a katolikus papokat?

    Saul Alinsky így machinált:
    Nos, az első dolog, amit mindig megtettem, az az, hogy megfigyelőként bemegyek a környékre, beszélek az emberekkel, meghallgatom őket, és megtudom a nehézségeiket és a hozzáállásukat. Aztán körülnézek, hogy mivel kell dolgoznom, milyen feszítővasakkal tudom feltörni a bezárt ajtókat, milyen intézmények, szervezetek léteznek már, amelyek hasznosak lehetnek. A Back of the Yards esetében a terület 95 százalékban római katolikus volt, és rájöttem, hogy az lenne a legjobb, ha elnyerném az egyház támogatását. És fordítva, az egyház, vagy legalább néhány tagja nélkül nem valószínű, hogy nagy hatása lenne a városnak ezen a részén.
    A katolikus egyház nem volt elég konzervatív manapság? Mundelein bíboros és Bernard Sheil püspök alatt ez volt a társadalmilag legprogresszívebb egyházmegye az Egyesült Államokban. Sheil kiváló ember volt, liberális és munkáspárti, és szimpatizált azzal, amit a Back of the Yards-ban szeretnék csinálni. De a döntő dolog az volt, hogy elnyerjük a helyi papok támogatását, akik sokkal konzervatívabbak voltak.
    Számomra mindig is az volt a szervezés sarkalatos elve, hogy soha ne vonzzam meg az embereket elvont értékek alapján, ahogyan azt manapság a legtöbb polgárjogi aktivista teszi. Képzeld el, ha besétálnék egy átlagos lelkész irodájába valamelyik templomban, és azt mondanám: „Szerintem a keresztény elvek szerint kellene élned, és gyakorolnod kellene Jézus szavait a testvériségről és a társadalmi igazságosságról.” Szerinted mi történne? Melegen megrázta a kezemet, és azt mondta: “Isten áldjon, fiam.” És miután elmentem, azt mondta a titkárnőjének: “Ha az az idióta visszajön, mondd meg neki, hogy nem vagyok itt.”
    Tehát, hogy megnyerjem a Katolikus papokat a Back of the Yards-ban, határozottan nem mondtam nekik semmit a keresztény etikáról, csak az önös érdekükre apelláltam. Azt mondtam nekik: „Bizonyára azt mondtad az embereidnek, hogy maradjanak távol a kommunisták által uralt szakszervezetektől és hasonló csoportoktól.” A pap bólintott. Így egy lépéssel tovább mentem: „És mit csinálnak? Azt mondják „Igen, atyám”, el hagyja a templomot, és egyenesen be megy a C.I.O.=Kommunista szakszervezetbe. Miért? Mert ott hallgatnak rájuk, mert a C.I.O. figyelnek a problémáikra, miközben a papok meg csak itt ülnek a sekrestyében, várják a kuncsaftokat és nem csinálnak semmit.”
    Ez felrázta öket, és pontosan ezt akartam elérni. És akkor azt mondtam: „Nézd, ha ezt folytatod, a hiveidet kiűzöd a templomból, egyenesen a Vörösök karjaiba. A papoknak egyetlen reményük az volt, hogy megelőzzék a kommunistákat népszerüségben, a saját szavaik által formálják át a kommunistákat, mert az ő vezetésükkel a chicagói érsekséget az Egyesült Államok egyik társadalmilag legprogresszívebb tagjává lehett tenni..
    A papok hirtelen ráébredtek, hogy, ha jobban érdeklik őket a hiveik életkörülményeik, akkor a perselyek tartalma is több lesz. És nem csak akkor nyerik vissza őket, ha támogatják a harcukat, hanem ha megnyerik azt a harcot, több fizetésük lesz és nagylelkűbbek lesznek az egyházzal is, mint valaha, a jövedelmük nőni fog, és a közösségük is növekedni fog.” Ezzel az ő nyelvüket beszéltem és mi is, ök is végezhettükk együtt a dolgunkat. Ez történt a Back of the Yards-ban is, és néhány hónap múlva a katolikus lelkészek túlnyomó többsége mögöttünk állt, és az ő templomukban tartottuk a szervező a kommunista szakszervezeti gyűléseinket. Ahhoz, hogy megtéveszd ellenfeleidet, először a szövetségeseidet kell elcsábítannod……