Author: szerk

Hivatások vasárnapja

Ferenc pápa üzenete a hivatások 56. világnapjára

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk Kedves testvérek, a tavaly októberi, a Fiatalokról szóló Szinódus eleven és termékeny tapasztalata után nemrégiben Panamában megünnepeltük a 34. Ifjúsági Világtalálkozót is. Két olyan találkozás volt ez, amely lehetővé tette, hogy az Egyház egyrészt a Szentlélek szava felé fordítsa figyelmét, másrészt megismerje a fiatalok életét, kérdéseiknek, az őket…

Ferenc pápa a női szerzetes elöljárókhoz: a misszió szolgálat, nem szolgaság

Ferenc pápa a női szerzetes elöljárókhoz: a misszió szolgálat, nem szolgaság

A Szentatya pénteken délben a VI. Pál teremben fogadta a női szerzetes elöljárók 900 fős közösségét, akik május 6-tól Rómában tartották tanácskozásukat a „Prófétai reménység magvetői” címmel. A pápa hozzájuk intézett beszédében a visszaélések, a női diakonátus, a nők egyéb egyházi szerepvállalása témáit érintette. Az elöljárók 100 országból 450 ezer szerzetesnővért képviselnek Mintegy 80 országból…

Ferenc pápa katekézise: meg kell öntözni az elszáradt keresztény gyökereket

Ferenc pápa katekézise: meg kell öntözni az elszáradt keresztény gyökereket

Alighogy kedden este visszaérkezett Ferenc pápa 29. apostoli útjáról, másnap délelőtt a Szent Péter-téren tartott általános kihallgatás során máris kiértékelte háromnapos látogatását. Bulgáriában Szent XXIII. János pápa élő emlékezete, Szent Cirill és Metód gazdag lelki öröksége érintette meg. Észak-Macedóniában pedig a szkopjei születésű Szent Teréz anya eleven lelki jelenléte, rendjének a szegények körében végzett hűséges…

Római Riportok - A világ vatikáni szemmel

Római Riportok – 2019. április 21.

Tartalom Látogatás a római San Giulio plébánián A “Krisztus él” kezdetű apostoli buzdításról Küzdelem a gyermekkatonaság ellen Ferenc pápa észtországi látogatásának utóhatásai Mendizabal jezsuita atya boldoggá avatását kérik 90 napos kihívás férfiaknak a belső szabadságért Jótékonysági munka hátrányos helyzetű gyerekekért

Római Riportok - A világ vatikáni szemmel

Római Riportok – 2019. április 28.

TARTALOM Dél-szudáni vezetők lelkigyakorlata a VatikánbanGimnazista diákok és tanáraik pápai kihallgatásonMeglepetés-látogatás egy betegeket gondozó otthonbanMegnyilatkozás az egyházi visszaélési botrányokrólInterjú a bangassou-i egyházmegye püspökévelÚjra látható egy időre Rómában a Szent LépcsőÚjabb regény Jézus Krisztus életérőlKiállítás Rómában Leonardo 200 alkotásából

Jean Vanier mindennapos imája

Jean Vanier mindennapos imája

Jean Vanier-nak ezt az imádságát a Bárka mind a 152 közösségében minden nap elimádkozzák: Ó Mária, adj nekünk figyelmes, alázatos és szelíd szívet, hogy gyengédséggel és együttérzéssel fogadjunk minden szegényt, akit hozzánk küldesz. Adj nekünk irgalommal eltelt szívet, hogy szeressük és szolgáljuk őket, minden széthúzást megszüntessünk, és szenvedő, megtört testvéreinkben az élő Jézus jelenlétét lássuk….

A magyar kormány 160 millió forinttal támogatja a csíksomlyói pápai mise előkészületeit

A magyar kormány 160 millió forinttal támogatja a csíksomlyói pápai mise előkészületeit

A magyar kormány közel 160 millió forinttal támogatja a június elsején tartandó csíksomlyói pápai mise előkészületeit – közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Csíksomlyón. Az államtitkár azután beszélt erről, hogy Urbán Erik ferences tartományfőnökkel és Sajgó Balázzsal, a pápalátogatás főegyházmegyei koordinátorával megtekintette a pápai mise helyszínén zajló munkálatokat. A…

Megfeleződhet Németországban a katolikus egyház híveinek száma

Megfeleződhet Németországban a katolikus egyház híveinek száma

Ha a jelenlegi demográfiai tényezők nem változnak, és az egyházból való kilépések száma állandósul Németországban, felére csökkenhet az evangélikus és a katolikus egyház híveinek száma az országban 2060-ig – idézett egy friss kutatási eredményt Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. A freiburgi egyetem, a németországi evangélikus egyház (EKD)…