Amikor meglátod felszállni a fehér füstöt…

Ne siess rögtön posztolni, találgatni, kommentelni vagy ünnepelni. Ne engedd, hogy ez a szent pillanat a szenzációéhség vagy a digitális reflexek martalékává váljon. A fehér füst nem világpolitikai fordulat jele, nem egy új „vezető” érkezését jelenti.

Ez egy másik valóság kapuja.

Állj meg. Csendesedj el. Térdelj le… és imádkozz.

Mert aki hamarosan kilép a Szent Péter-bazilika erkélyére, nem trónra lép – keresztet vesz vállára. Nem világi győztes ő, hanem a Megfeszített szolgája. Egy ember, akit Isten arra hívott, hogy egy sebzett, fáradt, gyógyulásra szoruló világ terhét hordozza – Krisztus módjára, Krisztus nevében, Krisztusért.

Mielőtt az ujjongó tömeg elé lépne, talán még egyedül lesz egy csendes kis szobában – a Sixtus-kápolna melletti Könnyek kápolnájában. Ott, ahol már sok pápa sírt, és ahol a kiválasztottság öröme is súlyként nehezedik a lélekre. Lehet, hogy ott, megfeszült magányban, csak egy remegő imát suttog majd: „Uram… miért éppen engem?”

Eszébe jutnak majd saját gyengeségei, sebei, hibái. Lehet, hogy méltatlannak érzi magát, de Isten nem az erőseket hívja – hanem azokat erősíti meg, akiket meghívott. Nem az emberi érdem kíséri majd útját, hanem az isteni irgalom.

XVI. Benedek pápa egyszer így fogalmazott a bíborosi kollégiumhoz intézett beszédében: „Aki elfogadja Péter szolgálatát, annak nincs magánélete. Teljesen Istennek és az Egyháznak ajándékozza önmagát.”

Mintha csak az Üdvözítő szavait hallanánk, aki egykor Szent Péternek mondta: „Amikor még fiatal voltál, magad övezted fel magad, és oda mentél, ahova akartál. De amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21,18)

Ez a kéz – amely egykor az apostolokat megragadta – most egy földi embert ölel át, és ráhelyezi Péter hivatalának keresztjét. El fog fáradni; a testében is viselni fogja a szolgálat nyomait. Nem vár rá kényelmes, nyugodt élet. Valószínűleg szolgálat közben hal meg – önmagát ajándékozva Isten népének, egészen az utolsó leheletéig.

A világ talán soha nem érti meg az áldozat mélységét, amit vállal, de ő minden nap átéli majd – testben és lélekben. A pápa nem szuperhős: ő a szenvedő Krisztus képmása az Egyház élén. Élő igehirdetés arról, hogy a szeretet nem szó, hanem áldozat.

Amikor meglátod felszállni a fehér füstöt, emlékezz: nem csupán egy új pápa érkezését jelenti. Ez a keresztút nulladik állomása. Egy szent teher kezdete. Egy életre szóló önajándékozás első lépése.

Imádkozz érte.

És ne feledd: nemcsak őt, hanem minket is hív az Úr minden nap, hogy társai legyünk ebben a kereszthordozásban.

Nagy Péter János
Gúta plébánosa