Amikor megáll az idő
Azt mondják, hogy amikor angyalok szállnak le a földre, olyankor megáll az idő, és csodás dolgok történnek. Vajon ki az, aki megsejtheti, hogy mikor jönnek, és meddig maradnak? Ittlétüket egy kevéske aranypor jelzi imitt-amott, ami a szárnyaikról hullik le.
Az esti szürkületben egy férfi vágtatott autójával a kórházba a feleségével, aki épp szülni készült. Rossz idő volt, sűrűn esett az eső, és a viharos szélben még az óriási fák is erősen hajladoztak. Kisebb-nagyobb ágak, gallyak, levelek repültek mindenfelé. Néha egy-egy villám cikázott át az égen, egyébként alig lehetett látni az utat az erdőben. A következő kanyar után egy öles fa feküdt keresztben az úton, észrevétlenül a sötétben. Amikor a férfi csikorgó kerekekkel befordult, megszólalt egy hang:
– Most!
Ebben a pillanatban megállt az idő, mozdulatlanná vált a természet, megálltak az esőcseppek a levegőben, a levelek reptükben, egy kismadár a fészek szélén nem billegett tovább egyensúlyát veszítve, és hirtelen lecövekelt az autó is az úton, mintha odaragasztották volna.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Bent, a városban egy anyuka, aki már majdnem elbotlott egy kőben, léptében megállt, de mellette egy kislány tovább ugrabugrált, és az ég felé mutogatott:
– Nézd, nézd, anyu, jönnek az angyalok!
Egy közeli házban a nagyapa a szájához emelt kanalat tartotta mozdulatlanul, amiben az ünnepi halászlé vacsora illatozott, benne egy óriási szálkával.
A kórházban egy nővérke, aki addig sietve, figyelmetlenül készítette össze a gyógyszereket, hirtelen megdermedt, kezében a gyógyszeres tálcával.
Ekkor érkeztek az angyalok. Süvítve repültek, vidáman nevetgéltek, és szétrajzottak mind a négy égtáj felé.
Az egyik angyal eltakarította a kidőlt fát az erdei útról, míg a társa visszabillentette a madárfiókát a fészekbe. Ő a madarakat szerette nagyon, mert nekik is van szárnyuk.
Egy másik angyal kivette a szálkát a kanálból, és tett egy kis sót is a levesbe. Valaki a kórházban tett rendet a gyógyszeres tálcán. Valamelyik angyal elvette a követ az anyuka lába elől.
És még sokan sokféle jót tettek a föld ezernyi pontján.
Amikor végeztek, táncra perdültek. Nem tudni, hogy ez mennyi ideig tartott, mert ők nem ismerték az időt. Aztán egyszerre csak felkerekedtek az ég felé.
A toronyórán újra megmozdult a mutató.
Az autó ismét száguldott. A férfi mormogott valami olyasmit, hogy még szerencse, hogy nem dőlt ki egy fa sem. A kismadár vidáman csiripelt a fészekben.
A nagypapa élvezettel kanalazta a levest, és még meg is dicsérte a feleségét, hogy most milyen finom, sós az étel.
A kórházban mindenki megkapta a saját gyógyszerét, nem lett semmi elkeverve.
Az anyuka sietősen lépett, de nem esett el. Mellette az égre bámulva a kislánya mosolygott.
– Nézd, anyu, az angyalok!
– Jaj, kislányom, ne kezdd már megint!
Az utolsó angyal visszafordult, és rákacsintott a kislányra, és távozóban jól megrázta a szárnyait. Az ámuló leányka haja csupa-csupa aranypor lett.
Azt mondják, hogy aki már látott angyalt, az örökké boldog lesz.
Írta: Sárossy Ervin
