
Kapcsolódó tartalom

A Katolikus Tanulóifjúság újabban Isten nevét egy gendercsillaggal ellátva írja
Szerző: szerkA Katolikus Tanulóifjúság elnevezésű szövetség gendercsillaggal ellátva írja le azt a szót, hogy „Isten*” [1] A katolikus Isten*képet le kell porolni, és a szövetségen túlmutató vitát kell indítani: ez a célja a Katolikus Tanulóifjúság új kampányának. A KSJ azonnali hatállyal úgy döntött, hogy Isten nevét egy gendercsillaggal ellátva fogja írni, így: „Isten*”. Az új kampány…

3 lecke, amit a mai keresztények Szent Mónika életéből tanulhatnak
Szerző: szerkMegfontoltság, állandó imádkozás és hűséges szeretet – ezek a saját életünkben, sőt szeretteink életében is komoly változást hozhatnak. „Ezt meg hogy csináltad?” – kérdezte tőlem nemrég egy barátnőm. „Amikor elkezdtetek járni egymással, a férjed nem volt katolikus. Találkozásotok után viszont megtért. Ezt hogy csináltad?” Egy pillanatig haboztam. Barátnőmet komolyan érdekelte a válaszom, mivel abban reménykedett,…

Egy vatikáni tisztviselő szerint az egyháznak engedélyeznie kellene a papok házasságát
Szerző: szerkEgy vatikáni tisztviselő szerint felül kellene vizsgálni a latin rítusú katolikus egyház papi cölibátusra vonatkozó előírásait. A máltai érsek, Charles Scicluna, a vatikáni Hittani Dikasztérium segédtitkára egy január 7-én megjelent interjúban azt mondta, hogy az egyháznak „komolyan el kellene gondolkodnia” a hagyományos nyugati egyházi előírások megváltoztatásán. „Ha rajtam múlna, én felülvizsgálnám azt az előírást, hogy…

Kína és a Szentszék: milyen a kapcsolat a 2018-as megállapodás aláírása óta?
Szerző: Görgényi AdélStephen Chow hongkongi püspök április 17-én, hétfőn ötnapos látogatásra Pekingbe utazott. Ez egy kivételes hivatalos látogatás volt egy olyan időszakban, amikor a Kína és a Szentszék közötti kapcsolatok továbbra is meglehetősen kényesek. Áttekintő. A pekingi érsekség párbeszéd céljából meghívta a hongkongi egyházmegye kínai katolikusokból álló, Stephen Chow püspök vezette küldöttségét, 2023. április 17. és 21….

Éber szívvel várjuk az Emberfia eljövetelét – Ferenc pápa Úrangyala imája
Szerző: szerkAdvent első vasárnapján Ferenc pápa arra buzdított, hogy kövessük Jézus felhívását és az ég felé tekintve, könnyű, éber szívvel várjuk az Úr eljövetelét. Ne hagyjuk, hogy magával ragadjon bennünket a csüggedés életünk és a történelem nehéz pillanataiban sem. Jézus létünk minden helyzetében közel áll hozzánk. Az adventi időszak jó alkalom arra, hogy könnyítsünk szívünkön, hogy…

Az ajtó négy sarka – A sarkalatos erényekről (1. rész)
Szerző: Sebestyén PéterSebestyén Péter atya Az ajtó négy sarka című sorozata elhangzott 2019. március 29-én, Csíkszeredában, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében. Bevezető Mi az erény? Miért sarkalatosak? (prudentia, fortitudo, temperancia, iustitia) Cardo-sarokvas, sarokpont, négy sarkon fordul az ajtó szárnya… virtutes cardinales, – amin a dolgok megfordulnak. Még az elején tegyünk különbséget az etika…









