
Kapcsolódó tartalom

Második vatikáni sajtóközlemény a Fiducia Supplicans nyilatkozat értelmezéséhez
Szerző: Solymosi JuditAmint a „Teljes Lista: Reakciók…” c. cikkünk végén már jeleztük, január 4-én a Vatikán kiadott egy második sajtóközleményt a Fiducia nyilatkozat értelmezéséhez. Emlékeztetőül felidézzük, hogy a vatikáni portál első magyarázó sajtóközleménye egyértelműen, már a címében is olyan párok megáldásáról beszél, akik „nem a keresztény erkölcs szerint élnek, de alázatosan kérik az áldást. Ha két személy…

A tökéletes pap profilja
Szerző: Sebestyén PéterPamflet A püspök megelégelte a sok névtelen levelet, ezért előkapta a legújabb iPhone okostelefont, simogatva beindította, majd letöltötte az Úr honlapjáról a frissített, zsinat utáni, posztmodern, Z-generációs papi profil alkalmazást, rátelepítette egyházmegyéje plébániáira, vírustalanította, majd működésbe hozta a hozzá csatolt konvergenciaprogrammal együtt. Még egy klikk, és a kütyü ki is dobta az eredményt. Íme a…

Miért vetnek keresztet a katolikusok imádkozás előtt?
Szerző: szerkKözépkori babona lenne, vagy valami más az oka? Amikor különböző felekezetű keresztények közös imádságra érkeznek, könnyen megmondható, kik közülük a katolikusok. A katolikusok ahelyett, hogy Istent azonnal megszólítva belemerülnének az imádságba, keresztet formáznak homlokukon vagy testükön. Mi lehet ennek az oka? Ez valamiféle babonás rituálé lenne? Először is, lássuk a kapcsolódó történelmi tényeket. A III….

Légy óvatos…
Szerző: Sebestyén PéterMár a gyermeket is arra tanítják szülei, bánjon óvatosan a szúró-vágó eszközökkel, vigyázzon, amikor idegenek akarnak bejönni a házba és így tovább. Kell az elővigyázatosság, a körültekintés, a megfontoltság, főleg, amikor valami újra, nagy döntésre készülünk, amikor választanunk kell. Felmérjük az esélyeket, megéri-e kockáztatni, kifizetődő-e a befektetés, milyen következményei lesznek döntéseinknek. Óvatosan lépünk az első…

Útravaló Gyertyaszentelő hetére
Szerző: VendégszerzőAz evangéliumi szövegrész elénk tárja a negyvennapos Jézus bemutatását a templomban. József és Mária együtt viszik Jézust a templomba, és ezzel egy vallásos törvényt teljesítenek, amely egy múltbéli esemény ugyan, de mély üzeneteket rejteget a jelenre vonatkozólag. 1. A törvény teljesítésének fontossága: a törvény keretet biztosít, hogy ne folyjon szét az életünk. Szükségesek a szertartások,…

6 jó ok arra, hogy templomban kössünk házasságot
Szerző: szerkVan különbség az összeköltözés és az egyházi házasság között? Megéri házasodni, mivel ez új lehetőségeket nyit meg arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk. A szerelem terén semmiféle biztosíték nincsen, mégis a házasság olyan kedvező környezetet teremt, ami a boldogság esélyeit növeli. Amikor két fiatal egymásba szeret, nem arra vannak hivatva, hogy akármilyen közös formában éljenek…









