A vatikáni statisztikák az egy papra jutó katolikusok arányának globális egyenlőtlenségét mutatják
A Vatikán statisztikái szerint Afrikában és Ázsiában folyamatosan növekszik a katolikusok száma, valamint azon katolikus férfiak és nők száma is, akik életüket a szolgálatuknak szentelik. A lelkipásztori szolgálat mégis még mindig sokkal inkább az európai katolikusok számára érhető el.
2020 végén a katolikusok száma a világon elérte az 1,36 milliárdot. Ez 16 millióval több, mint egy évvel korábban – derül ki a Vatikán Egyházi Statisztikai Központi Hivatalának február elején közzétett rövid áttekintéséből, amely a globális számokat mutatja be.
Miközben a katolikusok aránya a világ népességén belül változatlanul mintegy 17,7%, számuk Afrikában mintegy 2,1%-kal, Ázsiában 1,8%-kal nőtt, míg Európában a növekedés mindössze 0,3%-os volt – közli az összefoglaló, amely a 2020. december 31-én megadott számokon alapul.
És míg a világ katolikusainak alig több mint 20%-a él Európában, a világ papjainak 40%-a itt szolgál. Amerikában él a világ katolikusainak 48%-a, de a világ papjainak csak 29,3%-a. A Vatikán jelentése szerint a világ katolikusainak 18,9%-a él Afrikában, ahol a világ papjainak 12,3%-a szolgál; a katolikusok 11%-a él Ázsiában, ahol a világ papjainak 17,3%-a szolgál; és a világ katolikus lakosságának alig 1%-a él Óceániában, ahol a világ papjainak 1,1%-a él.
A katolikus egyháznak 2020 végén 5363 püspöke volt, akiknek 13,4%-a Afrikában szolgál.
Az egyházmegyés és szerzetes papok száma világszerte 410 219-re csökkent – közölte a vatikáni hivatal. Ez a csökkenés az Európában, Észak-Amerikában és Óceániában tapasztalható csökkenő számoknak tulajdonítható. Afrikában és Ázsiában viszont nőtt a papok száma.
A statisztikai hivatal “nyilvánvaló egyensúlytalanságot” állapított meg az egy papra jutó katolikusok arányát illetően az egyes régiókban. Világviszonylatban minden 3314 katolikusra jut egy pap. Az egyes kontinenseket tekintve azonban Európában 1746 katolikusra,, Amerikában 2086 katolikusra, Afrikában pedig 5089 katolikusra jut egy pap.
A szerzetes testvérek száma 2020-ban 50 569-re emelkedett – közölte a hivatal -, a számuk Afrikában, Ázsiában és Európában emelkedik. És bár Afrikában és Ázsiában nőtt a női szerzetesek száma, összesített számuk nem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza az Európában, Amerikában és Óceániában tapasztalható csökkenést. Az egyéb, fogadalmat tett nők teljes száma a hivatal szerint 2020 végén 619 546 volt.
Az állandó diakónusok száma 48 635, ami enyhe növekedést jelentett az előző évhez képest, többségük az amerikai kontinensen szolgál.
A szeminaristák száma globálisan valamivel 112 000 alá csökkent. A csökkenés Afrika kivételével minden régióban bekövetkezett.
Ford: Medgyessy László
Forrás: ncronline.org