A Vatikán újra megkezdi a részvételi adatok több éve felfüggesztett közzétételét
A Pápai Ház Prefektúrája nyolc évnyi szünet után visszaállított egy korábban létező gyakorlatot, amely a pápai rendezvényeken résztvevők hivatalos statisztikáinak közzétételére vonatkozott.
2017 óta Ferenc pápa utasítására a pápai rendezvényeken való részvétel folyamatos csökkenését dokumentáló adatok nem voltak elérhetők. A médiában ugyanis erős vita alakult ki a részvételi adatok megbízhatóságáról és értelmezéséről.
A 2025. december 30-án közzétett adatok alapján tehát ismét megismerhetők a pápai audienciákon és liturgikus ünnepségeken részt vevő hívők, zarándokok és látogatók számát bemutató hivatalos statisztikák.
Nemcsak a római források, hanem a képfelvételek egyszerű megtekintése is bizonyítja, hogy Ferenc pápa audienciáin a résztvevők számának drámaian lecsökkent– olvasható a Messainlatino.it blogon, amely átvette a Vatikán által közzétett statisztikákat.
Az elmúlt években tapasztaltak szerint Ferenc pápa pontifikátusának első éveiben a látogatók száma meredeken visszaesett: a 2013-as csaknem 7 milliós számról 2015-re 3,2 millióra, 2017-re pedig 2,7 millióra csökkent. 2017-től kezdődően a számokat nem publikálták. A Messainlatino-n idézett adatok szerint Ferenc pápaságának két utolsó évében volt a legalacsonyabb a résztvevők száma: évenként mintegy 1,7 millió hívő.
Benedek pápa idején a számok sohasem emelkedtek rekordmagasságokba, de ilyen összeomlás sem volt tapasztalható – írja az Open portál.
2025-ben XIV. Leó pápa megválasztását követően a részvételi számok jelentősen emelkedtek, és megközelítették a 3 millió hívőt. Így a 2025-ös egész naptári évre vonatkozóan a Prefektúra mintegy 3,17 millió résztvevőt jelzett. A Messainlatino.it kiemelte, hogy az adatok újbóli elérhetősége jelentős előrelépést jelent a pápai rendezvényeken való részvétel átláthatóságát illetően.
Összefoglaló a LifeSiteNews cikke alapján.









