Az alábbi prédikáció a gyergyóremetei Szent Lénárd templom búcsúján hangzott el.
Azért lett a falu neve Remete, mert alapítóként maga szent Lénárd is remeteségben élt. Festmények, templomok, erdélyi tisztelete: Brassó, Szászbogács, Marosvásárhely, a moldvai Kotnár, Gyergyóremete.
Szent Lénárd remete (†Nobiliacum, Gallia, 6. század közepe, nov. 6.). A 11. századi legenda szerint családja barátságban volt Klodvig királlyal, aki Lénárd keresztapja. Lénárdot katonapályára irányították, de ő Szent Remig reimsi püspök tanítványa lett. Lénárd megkapta a királytól azt a kiváltságot, hogy azokat a rabokat, akiket meglátogat, azokat szabadon engedik. Sok foglyot kiszabadított. Életszentségének hírére a király püspökséget ajánlott neki, de nem fogadta el, hanem inkább Limoges könyékén remeteségbe vonult.
(Manapság, aki mindig hazudik, népszerű lesz – aki meg őszintén kimondja, amit gondol, az őrültnek számít, azt büntetik, uszítással vádolják, elhallgattatják. Lénárd erős, merész, de fél a bűntől és kerüli a sátán csapdáit. Az oroszlán is fél a zajtól és a tűztől…)
1. Hamis mammon és a gazdagság
Limoges városához közel, egy erdőben lakott, ahol egy királyi vadászkastély is állt. Egy napon úgy esett, hogy a király itt vadászgatott, és kedvtelésből a királyné is elkísérte, amikor szülési fájdalmak jöttek rá. Miközben a király és háza-népe a királynét fenyegető veszély miatt siránkozott, Lénárd éppen keresztülvágott a ligeten, és hallván a jajgatást, elfogta a szánalom. Odasietett, s a király hívására belépett a kastélyba. Mikor a király a kiléte felől érdeklődött, s Lénárd elmondta, hogy Szent Remig tanítványa, a királyban reménység támadt. Azt gondolva, hogy a jó mesternek jó tanítványa lehet, bevezettette a királynéhoz, és kérte, hogy imádsága által szerezzen neki kettős örömet hitvese megmentésével és gyermeke megszületésével. Lénárd buzgón fohászkodott, s imádsága legott meghallgatásra talált. A király temérdek ezüstöt és aranyat ajánlott föl neki, de ő azonmód visszautasította, arra intve, hogy adja a szegényeknek: „Nekem erre semmi szükségem nincs. Valahol az erdőben, az evilági gazdagságot megvetve, egyedül Krisztusnak vágyom szolgálni.” A király erre az egész ligetet neki akarta adományozni, de ő így szólt: „Nem fogadom el az egészet, csak annyit, amennyit szamarammal ma éjjel körbe tudok járni. Ennyit kívánok csak magamnak.” Ezt a király szíves örömest teljesítette.
Mi körbe járnánk – e egy éjjel, kutyánkat sétáltatva a birtokunkat? Mennyi maradna belőle másnapra? Nem szolgálhatunk Istennek és a mammonnak, párhuzamosan… vagy ez, vagy az. Még az éjjel számon kérik lelkedet, kié lesz, amit gyűjtöttél?… Előbb-utóbb, menet közben válaszút elé kerülünk: mi mennyit ér? megéri-e? Mi kit, vagy mit szolgálunk?
Szerezzetek barátokat a hamis mammonból… Ez viszonylag könnyű. De milyen az a barát? Megvehető. Mert a hamis mammon hamis barátokat hozhat. Ha valaki csak azért dörgölőzik hozzád, mert kapott tőled valamit, vagy arra számít, hogy elintézel neki valamit, abból nem biztos, hogy Isten tetszése szerinti kapcsolat származik. Mert az igazi barátság a bajban, a nehézség idején mutatkozik meg. És az igazi barátságot csak arra alkalmas személyek köthetnek. A barátod a másik éned. A barátod egy kicsit hasonlít rád. Ha meg pénzzel vetted a barátságot, azt jelenti te is megvehető vagy… Az üzletet pedig az érdekek könnyen felrúgják. Én megvehető vagyok-e? Mert a valódi barát vagy, kiállsz a barátod mellett. Nem adod tovább a róla tudott gyengeséget, adsz a szavára, nem áskálódsz ellene, nem szúrod hátba, nem leskelődsz utána, nem, hagyod cserben és érdekeidet nem teszed barátságotok elé… Mi ilyen barátai vagyunk-e egymásnak?
Lénárd egyenes ember volt. Nem volt megvehető. Még a számmisztikusok is kiszámították, hogy névbetűinek értéke alapján a bátorság és az igazlelkűség jellemzi. Nem megvesztegethető. Segítőkész ember, aki megveti az ügyeskedést. Noha, a legenda szerint keresztapja volt a király, nem dőlt be sem a katonai karrier, sem a vagyon csábításának. Pedig az első milliót nem is kellett volna megkeresnie. Kapta volna ajándékba. A király pedig pont azért becsülte nagyra és adta neki ezt a különleges kegyet, hogy börtönt látogathasson, mert gerince egyenes volt. Számára Isten szeretete volt a minden. És Istenhez akart vezetni királyt és alattvalót egyaránt. Mi hogy állunk a mammon, a vagyon, az anyagiak kísértésével: Mindent arra teszünk fel: Csak az számít? Pénzben mérjük boldogságunkat, emberi kapcsolatainkat. Pénzbeli hasznot vártunk még az Istentől, az egyháztól is. A mai anyagelvű világban nagyon könnyen beleesünk ebbe a csapdába. (Becsvágy, bírvágy, hatalomvágy – egy tőről fakadnak.) Mi tartja össze a barátságunkat: csak az, hogy kölcsönösen segítjük egymást valamilyen előnyhöz jutni, vagy Istenhez akarjuk vezetni őt? A fukarság és a kapzsiság egyaránt főbűn! A lelkünket leghamarább ez kezdi ki. Imádkozunk-e szüntelen? Mert ebben kell kitartani. Minden igazságtalanság talán nem oldódik meg a halálunkig- annak ellenére, hogy Isten senkinek sem marad adósa, de a lényeg, hogy szolgáljuk-e, építjük- e örök üdvösségünk házát, nemcsak a földi lakóhelyünket.
• Amikor egy amerikai újságíró csodájára járt annak, mit „művel” Teréz anya, a szokásos szabadszájú stílusban azt mondta neki: – Teréz anya, én ezt egymillió dollárért sem csinálnám. Erre Teréz anya csak annyit mondott: – Annyiért én sem, no de Jézusért…!
• Az 1500-as években volt egy felső liga a keresztény Európában. Ide tartozik Velence, ahol évi egymillió arany volt az állami bevétel. Franciaországban épphogy megközelíti a ’20-as években az egymillió aranyat az állami bevétel. A Habsburgoknak ugyan sok tartománya van, de mégiscsak évi 700 ezer aranyuk van ekkor még, a Magyar Királyság a középmezőnybe tartozott az évi 400-500 ezer arany állami bevétellel. Ebben az időszakban az oszmán szultán éves jövedelme évi 10 millió arany volt. (S ebben benne volt az erdélyi fejedelemség aranya is…) Tehát, ha a kontinens összes keresztény államának éves bevételét összeadnánk, a szultáni jövedelmek azt is túlszárnyalnák. (B. Szabó János történész)
2. Az irgalmasság testi cselekedetei – börtönben sínylődőket meglátogatni.
Szent Lénárdnak az volt a kiváltsága, hogy amelyik rabot meglátogatta, azt szabadon engedte a király, Akik az ő halála után nyerték vissza szabadságukat, azok is az ő égi segítségét és közbenjárását kérték, hogy bilincseikből megszabaduljanak. rengeteg legenda tanúskodik erről. Márpedig a szentek legendáinak mindig valós alapja van. Káplántársam, Koncsag László és jó magam is évekig jártuk a börtönt, ő a csíkszeredait, én a vásárhelyit is. Volt mindenféle élményünk. De leginkább az, hogy a többségüket senki nem látogatta… Félünk a zártságtól, hogy mögöttünk kattan a zár. Úgy van a társadalom velük is, mint a leprásokkal. Pedig semmi biztosítékunk nincs, hogy ne ütközzünk a törvénnyel. Látjuk ezt politikusoknál, családon belüli erőszaknál, baleseteknél egyaránt… És az sem biztos, hogy hamarább kikerül onnan, akinek vannak kapcsolatai. De mindannyiunknak lehet egy biztos, el nem évülő kapcsolata: a szabadító Jézus Krisztussal. A börtönbe lévő sötétséget kivetítjük, mert ez arra utal, hogy a saját sötétségeinkkel nem tudunk mit kezdeni… Pedig mindannyian bűnösök vagyunk, akkor is, ha a rendőrségi aktákban nincs priuszunk, és egy kattintásra megkapjuk az erkölcsi bizonyítványt. Holott a valóságban azt csak isten tudja, és csak Jézus Krisztus megváltó tette szabadít meg tőle, ha kérjük.
• Anselm Grün írja, hogy a Németországban található, münsterschwarzachi bencés kolostor kriptájának falára Herbert Falken pap-festő öt képét függesztették ki. Ezek a művészien elkészített képek egészen megrázó mélységig ábrázolják, mi történik a rab lelkében, sőt a nézőt is megindítják. Helbert Falkennek volt egy barátja, aki börtönbe került, mert a ma divatos szexuális visszaéléssel vádolták. A pap meglátogatta őt a börtönben és sokat beszélgetett vele. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az illető ártatlan. valaki bosszút akart állni rajta. És ez ma könnyen lehetséges. Falken, a börtönlelkész nem mondott le barátjáról, sőt beleképzelte magát a helyzetébe. Művészi hajlama lévén, festett néhány sötét hangulatú képet és azokat vitte a börtönbe, hogy a börtön falára akasszák ki azokat. Az első festményen a bíró a fogollyal szemben ül, s kihúzza magát. A fogoly gyámoltalanul, összehúzódva, tehetetlenül, megkötözve áll a bíró előtt. Aztán a többi képen lassan mozgásba lendülnek a szereplők. A bíró széke a magasba emelkedik. A fogoly táncra perdül. Végül a bíró már nem a bírói székben, hanem a vádlott helyén ül. Az utolsó kép már azt mutatja, hogy a vádlott olyan hevesen táncol, hogy a bíró örvénylik, szédül, s meg kell kapaszkodnia a székben, hogy ne sodródjon bele a sötét örvénybe. Vagyis a végére a bíró lesz a fogoly. Saját ítéletének foglya. Meglátogatjuk-e szeretteinket, ismerőseinket a börtönben? Vagy lemondunk róluk,? Szégyelljük őket? Gyanússá válunk mi is? Minek vagyunk a foglyai: előítéletek, szenvedélyek, technika, beidegződések, szokások, társadalmi divatok, ideológiák (haladás, fejlődés, világpolgárság, fogyasztás, tolerancia, egyenjogúság, öntörvényűség stb. mobiltelefon, közösségi média? Ki akarunk-e törni börtöneinkből? Le akarjuk-e rázni bilincseinket? Kérjük Szent Lénárd közbenjárását, hogy megszabaduljunk bűneink bilincséből.
3. Gondolj a halálodra. A szentek földi halála, egyben égi születésnapjuk.
November elején meglátogatjuk szeretteink sírját és imádkozunk örök boldogságukért. Az Emberfia, amikor visszajön, talál-e hitet a földön…?
• Egyik pap szívhez szóló prédikációját megkönnyezték a hívek. Amikor a szónok ezt észrevette, megállt, kis szünetet tartott, majd így folytatta: Látom többen sírtok a rátok váró ítélet miatt. Most hagyjátok abba a sírást, mert olyasmit mondok, ami az utolsó ítéletnél is megrendítőbb. Aztán komoly hangon, lassan, tagoltan ezt mondta: Egy negyedóra múlva elhagyjátok a templomot, s mindazt, amit az imént mondtam, elfelejtitek. Na, ez az, ami az ítéletnél is félelmetesebb!
• Jézus kétszer sír az evangéliumtanúsága szerint: barátja, Lázár sarjánál, és akkor, amikor látja, hogy honfitársai nem akarnak hinni benne. Felismerni az Úr látogatását (hozzá megyünk, és benne fogunk lakni) -A kendőbe kötött mina, (az elásott talentum), a le nem adott „voks”, a nem kamatoztatott ajándék, amit ránk bíztak. A hitnek is vannak potyautasai. Ők lesznek Isten országának hoppon maradt kárvallottjai.
• Valamelyik plébánián a rabló feltörte a templom perselyét. Nem sejtette, hogy a kamera figyeli, amikor lopja a perselyt. De Isten is. Isten szeme mindent lát… A rendőrségen visszajátszották neki…Ott már nem lehet tagadni, elbújni. Van számonkérés, elszámolás is. Halálunkkor nekünk is visszajátsszák életünk történetét. S azt mondják: – Gyere, nézzük együtt, mit csináltál? Jézus, amikor a templomperselybe adakozókat figyeli, nem biztonsági őr s nem is kamera – azt nézi, hogy ki, amit tesz, miként teszi.
• A spanyol polgárháború idején a köztársaságiak (értsd: kommunisták) Llanos Manolót az Actio Chatolica elnökét az új rend, a nép többsége nevében kivégezték. Llanos Manolo az utolsó szó jogán ennyit mondott: – Én és Krisztus, mi ketten, abszolút többségben vagyunk veletek szemben.
Birodalmak, hatalmasságok, hírességek hullanak a porba. De Jézus Krisztus él. Az egyház él. A kereszténység él.
• Napóleon hatalma csúcsán panaszkodott miniszterének s azt kérdezte, hogyan lehetne olyan népszerű, mint Krisztus. Sok minden kell ahhoz, Fenség! – mondta a miniszter. Először is csodát kell tenned, de ez még nem hozna sikert. Aztán szuggesztív módon hatnod kellene az emberekre, de ez sem adná meg a krisztusi tekintélyt. Hagynod kellene, hogy keresztre feszítsenek. És még itt sem állhatsz meg. Mindennek betetőzéseként harmadnapra fel kellene támadnod. Ez a nagy igazság!
• Az egyik kórházba beteghez hívták a papot. Az egyik kórteremben mesélték neki, hogy két órával ezelőtt meghalt közülük valaki., egy asszony. Már nem beszélt, nem adott életjelet, csak egyetlen dologra volt képes: az oldalán feküdt, és napokon keresztül mereven figyelte az ajtót. Egyszer csak belépett a szobába a fia. Ő elmosolyodott és meghalt… Ki tudja, milyen álma teljesült e pillanatban. A fiában Jézus jött el. Én így képzelem a világ végét- mondja a pap… Mit építek, mi maradandó, mi tart ki addig, amíg az Úr eljön, értem jön…, hogy át tudjuk vinni a szerelmet a hitet a túlsó partra…? Szoktuk imádkozni Búzaszentelőkor, hogy a hirtelen és készületlen haláltól ments meg Uram minket. Sokan mégis – mi keresztények- egy hosszú betegség idején azt kérnénk szívesebben, adj Uram gyors halált, hogy ne szenvedjek annyit, ne kerüljek ágyba. Pedig Jézus azért jött a világba, hogy elhozza nekünk a megváltást, a bűneinktől való szabadulást. Ebben akar segíteni kegyelmeivel, a szentségekkel, a rendszeres lelki életben való intenzív bekapcsolódással. Mert a vallásos ember tudja, hogy a szenvedés is alkalmas arra, hogy rendezzem rendezni valóimat, mire végleg távozok az élők közül. Mi azt nézzük, ami praktikus, és olcsóbb, de felszínes. Hogy ne kelljen megtérni. Azon töprengünk, milyen sokba kerül ma egy temetés, az alamizsna, és kibírni napokig az összeszedettséget. Mily fárasztó tud lenni a virrasztás. Inkább legyen hamvasztás, aztán feltesszük a polcra… A nagyobb baj, viszont, hogy ilyenkor nemcsak halottainkról feledkezünk meg, hanem Jézusról is. Az ügyintézés bokros teendői feledtetik velünk a lényeget: saját halálunkat. Fontosabb lesz a hagyaték, a közjegyző, a koszorúk, a kalács, a sírkő, a felirat. Milyen ruhába öltöztessük a halottat, mije, kire marad?… Még odáig sem gondolunk, hogy legalább tiszta lélekkel álljunk a koporsó mellé, s kibéküljünk családtagjainkkal. Pedig a legfontosabb kérdés az: milyen életet zár le a sír? Hogy elköszönjek, bocsánatot kérjek, kibéküljek, kiegyenlítsem a tartozásomat, végrendelkezzem, tartsak bűnbánatot, felvegyem a betegek szentségét. Ne éljek önző módon, hanem helyezkedjek bele mások reményeibe, bajába, örömébe, éljek két lábbal a földön, de az égre tekintve. Mert, ahogy élek, a szerint állok majd a király jobb vagy baloldalára. Üdvösség, vagy kárhozat. Nem lehetek semleges, steril, vegytiszta keresztény a sebzett világban, miközben én is sebzett és sebezhető maradok. Ezért rászorulok Isten Irgalmára.
K.T.! Ebből a szempontból nem az a lényeg, mikor lesz a világ vége, vagy mikor halunk meg, hanem: hogyan élünk addig. Keressük meg teendőinkben, mi az, ami maradandó, abban, amit csinálok mi váltható át mennyei valutára. Anyagi javainkat használjuk mások megsegítésére, önzetlenül, közösségünk javára. Ne emlékeinkben éljünk, ne meneküljünk ábrándokba, hanem a jelen életet komolyan véve, a múltból és Isten kegyelméből táplálkozva készüljünk arra, ami lesz. Múltunkról is úgy gondolkodjunk, hogy közben ne felejtsük el, amit a jelenben tudunk és tapasztalunk. Töltsük meg a jelent-bármely életkorban- tartalommal, lelki élettel. Ne azonosuljunk az anyagias világgal, hanem inkább legyünk kavics a cipőjében, sőt antibiotikum a társadalom beteg szervezetében. Ez mindennél fontosabb: pénznél, egészségi állapotnál, munkánál, sérelmeinknél egyaránt.
Kérjük Szent Lénárd égi közbenjárását, hogy tiszta, megbékélt szívvel állhassunk az Úr elé, amikor megérkezik és kopogtat. Ámen
