A papírrepülő

Lajos bácsi ezen a napon is korán ébredt, ahogy máskor is szokott.

– De jó lett volna még aludni! – sóhajtott egy nagyot, és kimászott az ágyból. Térült-fordult a házikójában, és kinézett az ablakon. A kert közepén meglepődve vett észre valami fehéret.

– Nocsak, ez meg mi lehet? A hó nem eshetett csupán csak egy ilyen kicsinyke kis helyre. A hóvirágnak meg tán még nincs itt az ideje – morfondírozott magában.

Elindult megkeresni a szemüvegét, ami nagy sokára meg is lett, és azon keresztül rápillantott a falinaptárra, amin egy szép, havas fenyő sütkérezett a téli napfényben, és megállapította, hogy aznap volt december 22.

– No lám! – nyugtázta a helyzetet. Felvette viharvert, szakadozott télikabátját, és kiment a kertbe kideríteni a rejtélyes fehérség titkát. A helyszínre érve csodálkozva látta, hogy egy papírrepülő hever a megsárgult fűben néhány falevél kíséretében.

– Ez meg honnan szállhatott ide? – tette fel a kérdést, de felelet sehonnan sem jött, a gyümölcsfák szótlanul álldogáltak körülötte téli álmukba merülten. – A háztető fölött nem jöhetett, az eléggé magas. A szomszédban szintén idős emberek laknak, nem valószínű, hogy repülőt hajtogatnak. A másik oldalon üres telek áll, ott nem is laknak. A kert végében pedig már egy erdő van, amolyan elgazosult telek – fűzte tovább a gondolatait. Egy darabig még törte a fejét, aztán, mivel a repülő a helyzete szerint az erdő irányából jöhetett, felvette a földről, és elhajította az erdő fölött a messzeségbe, és visszaküldte a feladónak. Az pedig nyílegyenesen szállt, meg se billent, szinte nem is veszített a repülési magasságából, és végül eltűnt a távolban.

– Ó, milyen tökéletes hajtogatás és repülés! Vajon ki készíthette? – csodálkozott. Bement a házba, és egy időre el is felejtette a dolgot. Azaz, pontosan egy napra, mert másnap, amikor is korán reggel felébredt, majd sóhajtott egy nagyot, és kinézett a kertbe, meglátta a papírrepülőt pontosan ugyanazon a helyen, ahol előző nap is találta.

– Ejha! – szaladt ki a száján, és ő maga pedig az ajtón, csak úgy, kabát nélkül. Ahogy hunyorogva nézte a papírrepülőt a korai napfényben, valamiféle írást fedezett fel rajta. Besietett a házba, tűvé tett mindent a szemüvegéért, és végül elolvasta az üzenetet:

– Hogy vagy? – Állt rajta az írás.

– Nahát, vajon ki az, aki írt nekem?

Tollat ragadott, és a kérdés alá ezt írta:

– Köszönöm, jól. És te? – Aztán kisietett a kertbe, és elküldte az üzenetet a szokásos irányba, és figyelte, ahogy az eltűnik a fényes égen.

Aznap sokat töprengett ezen a különös kapcsolatfelvételen. Régi emlékek jutottak eszébe. Későn került ágyba, és nehezen tudott elaludni. Ennek ellenére másnap reggel korán ébredt. Egyet sem sóhajtott, hanem azonnal kinézett a kertbe. És bizony ott volt a repülő a szokásos helyén. Gyorsan behozta, és miután meglett a szemüvege, elolvasta az újabb üzenetet:

– Köszönöm, én is jól. Nem hiányzik valaki vagy valami? – Állt rajta egy újabb kérdés.

Lajos bácsi elgondolkodott. Igazából magányos volt. Most még több emlék bukkant elő az életéből, mint előző nap. Régi fényképeket is elővett, és meghatottan nézegette őket. Már nagyon késő este volt, amikor arra gondolt, hogy válaszolnia kellene. Elkezdte írni, hogy: „De igen”, viszont ennél nem jutott tovább. Abbahagyta az írást. Jó melegen felöltözött, a kabátjába rejtette a papírrepülőt, és elindult az erdő felé. Az égen hófelhők tornyosultak, és szél mozgatta a csupasz faágakat.

Mire a telekhatárra ért, már javában esett a hó. Ahogy lenyomta a régi, rozsdás kapu kilincsét, az csikorogva kitárult egy elfeledett világ felé. Elindult az erdőn át ismeretlen úti célja felé. Lassan botorkált, nem volt ösvény. Úgy érezte, mintha a múltjában haladna. Régi karácsonyok emlékképei villantak fel gondolataiban. Gyanta illat lengte körül, és minthogyha gyertya fénye villant volna fel a sötétben előtte. Arrafelé vette az irányt. Hamarosan kiért a fák közül, és egy kivilágított templom kitárt kapujánál találta magát. Harang kondult, éjfélt ütött az óra, és az emberek befelé mentek, magukkal sodorva az érkezőt. Odabent gyertyák fénye lobogott, és melegebb is volt. Lajos bácsi beült egy padba, és ködös emlékeiből merítve, illetve a mellette lévőkről puskázva igyekezett részt venni a szertartáson. Rég nem érzett öröm járta át.

Végül elhangzott az utolsó ének, s utána a boldog emberek beszélgetve kitódultak az ajtón. Lajos bácsi kifelé menet megállt a karzat alatt egy szépen faragott, élethű szobor előtt, aki az egyik kezét a szívére helyezte, a másik keze pedig mintha egyszerre szeretett volna adni is és kérni is valamit. Lajos bácsi felnézett rá, önkéntelenül elővette a papírrepülőt a zsebéből, és a feléje nyújtott tenyérbe helyezte.

– Tessék, visszahoztam – mondta, és kisietett a templomból.

Odakint a hó szállingózott, és az emberek hazafelé. Lajos bácsi is nekiindult, de most elkerülte az erdőt, és az üres telken át vágott neki a hazaútnak. Lépteit a felhők mögül elő-előbújó hold világította meg a sziporkázó csillagok társaságában. Hamarosan meg is érkezett. Otthon fáradtan esett be az ágyba.

Délig aludt, és ragyogó napsütésre ébredt. Első dolga az volt, hogy kinézzen az ablakon. Azt látta, hogy friss, és hatalmas nagy hó esett az éjjel, de a papírrepülőt nem. Most nem fehérlett a szokásos helyén. Azonban egy hatalmas nagy doboz állt ott arany szalaggal átkötve. Lajos bácsi kiviharzott az ajtón, és megállt a meglepetés előtt. Nem talált más lábnyomokat körülötte, csak amik madaraktól származhattak.

– Ők csak nem hozhatták? Tán az égből pottyant? – Vizsgálódva nézte az aranyló csomagolást, rajta az angyalokat, fenyőfákat, gyertyákat. Igen hideg volt, emiatt is inkább bent szerette volna a rejtélyt tovább elemezni. Betolta hát a dobozt a házba, végig a folyosón, bekanyarodva a konyhába. Ott lezuttyant egy hokedlire, és kinyitotta a dobozt. Igencsak elámult azokon, amiket benne talált. Először is egy meleg télikabát került elő. Belebújt. Mintha ráöntötték volna. Aztán könyvek a kedvenc íróitól, gyermekkori kedves édességei, mindenféle használati tárgy, amik már igencsak leharcoltak voltak az otthonában, valamint még sokféle ajándék. És egyszer csak előkerült a papírrepülő. Már épp körbe akarta nyargalni a szobákat a szemüvegéért, amikor észrevett a repülő mellett egy elegáns szemüvegtokot. Kinyitotta, és kivett belőle egy pántos szemüveget.

– De jó, ezentúl nem kell keresgélnem! – Felhelyezte a szemüveget, és csodálkozva tapasztalta, hogy távolra is és közelre is tökéletesen jól lát vele.

– Jé, ilyen is van? – kiáltott fel meglepetésében.

Áhítatosan kiemelte a papírrepülőt a dobozból. Végigfutott a párbeszéd ismerős sorain, és meghatottan, párás szemein keresztül alig látva végül kibetűzte az utolsó sort:

– Gyere máskor is!

Írta: Sárossy Ervin