Miért van az, hogy a német reformmozgalom, a szinódusi út vezetői azt hiszik, ha írnak Vatikánba, ott majd engedélyezik a női papságot? Hiszen erre a szakértők szerint esély sincs. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a Ferenc pápa és német Katolikus Egyház közötti távolság egyre nő, sőt a Pápának Németországról mintha elsősorban az aggódás jutna az eszébe.
A münsteri teológus, Dorothea Sattler, a reformmozgalom egyik vezetője szerint nem szabad a reformkérdésekben gyors előrehaladásra számítani, de a remény megvan rá, hogy jó érvekkel végül is elérik a céljaikat. Véleményük szerint a német püspöki kar nagyobb része is nyitott a női papság kérdésében, de a német katolikusok nagy többségének sem lenne ellenére, ha nőket is papnak szentelnének. A teológusnő ugyanakkor elismeri, hogy a tanítóhivatalt illető kérdésekben nem a többség dönt.
A szinódusi út vezetői ezért most azt tervezik, hogy írnak Rómába egy kérvényt, hogy a kérdést egy olyan bizottság vizsgálja meg, amelyben minden oldal egyaránt képviselve van. Arra ugyan nem számítanak, hogy a bizottság a női papság bevezetése mellett döntene, de a kérvényt gondolatindítónak szánják a világegyháznak abban a kérdésben, hogy mi lehet az Isten akarata a mai világ számára.
A reformerek szerint Szent II. János Pál pápa Ordinatio sacerdotalis kezdetű apostoli levele nem az utolsó szó a nőknek a papi hivatásból való kizárása ügyében, hiszen szerintük az az evangéliumi hagyományokból sem feltétlenük következik, tehát a kizárásnak nincs alapja. Dorothea Sattler azon a véleményen van, hogy a Pápa az apostoli levél kijelentéseinél nem hivatkozik a tanítóhivatalra, azaz a levélben foglaltak nem tekinthetők dogmának. A pápa azon megállapítását pedig, miszerint a kinyilatkoztatásból következik, hogy a papi hivatal férfiaknak van fenntartva, a teológusnő nem tartja megalapozottnak.
A női papság melletti érvek a teológusnő szerint elsősorban az Újszövetségben találhatók meg. Ilyen érv lenne, hogy női tanúi is voltak a feltámadásnak, élükön Mária Magdolnával. További érv, hogy Lukács evangéliuma szerint az apostolok köre nem korlátozódik Jézus tizenkét tanítványára, Pálra hivatkozva pedig eleve feltételezik, hogy az apostolok között nők is előfordultak. Ha pedig abból a központi kérdésből indulunk ki – folytatja Dorothea Sattler –, hogy a papok feladata az evangélium hirdetése, akkor mindebből egyenesen következik, hogy erre a nők is elhívást kaphatnak.
Ferenc pápa azonban nem feltétlenül ért egyet a szinódusi út törekvéseivel, mint ahogy a német bencés szerzetesrendek elöljáróinak levelére is kissé epés választ adott. A 38 apát a személyesen a pápának címzett közös levelükben arról tett panaszt, hogy az apácanövendékek képzésének szabályai nehézkesen alkalmazhatók, mert túl szigorúak, sőt szigorúbbak, mint a szerzetesnövendékekre vonatkozó előírások. A Pápa az ügyet átadta ugyanannak a szentszéki ügyintézőnek, aki az eredeti rendeletet is fogalmazta. Ő pedig a válaszlevélben sajnálatát fejezte ki, hogy az apátok vélhetően nem értették meg a rendelet lényegét, továbbá igenis biztosíthatják a két nem egyenlő bánásmódját, ha a férfi szerzetesek esetében is a szigorúbb szabályokat alkalmazzák.
A Pápa a valószínűleg nem kedveli az efféle kérvényeket, sőt a jelek szerint a Pápa és a német Egyház nem mindig érti egymást. A nők kérdése Németországban sokkal erőteljesebben merül fel, mint a Vatikánban. Mindarra, amit Németországban vívmányként tartanak számon – például az Egyház adókból történő finanszírozása, a szociális piacgazdaság, a technokratikus hatékonyság – a Vatikán inkább kritikus szemmel néz.
Persze nem jelenti a világ végét, ha a Pápa és a Német Katolikus Egyház között a viszony nem teljesen zavarmentes, hiszen a spanyol katolikusok is évek óta kénytelenek a Pápa szkeptikus kijelentéseivel beérni. A Vatikánnal hivatalból kapcsolatot tartó német egyházi vezetők végül is hídverőnek kellenek, akik a kölcsönös megértésen dolgoznak, hogy az aggodalmak nehogy fájdalomba csapjanak át.
