Kiiktatható kereszténység?
A Svájc alapításában résztvevő és az országról kialakított képet évszázadokon keresztül meghatározó kereszténységet az állam a koronavírus miatti karantén alatt a társadalmi élet szempontjából érdektelen tényezővé fokozta le.
Martin Grichting[1] kommentárja a Neue Zürcher Zeitung napilapban
hirdetés
Az a párt, amely a politikáját a K-ra, később pedig a C-re[2] alapozta, a kereszténységben már csak a piaci részesedés növelésének gátját látja. A kereszténységet az állami iskolákban vallástan néven úgy tanítják, mint egyet a sok közül, megszüntetve annak kivételezett helyzetét. A sort egyre több ehhez hasonló példával lehetne folytatni. Az embernek úgy tűnik, hogy egyesek számára a kereszténység megtette kötelességét, a kereszténység mehet.
Az csak ezután fog kiderülni, hogy a keresztény hit a szabad és egyenlő emberek társadalmából valóban kiiktatható-e. Az ember tényleg természettől fogva szabad lény, aki elvitathatatlan és tőle elvehetetlen méltósággal rendelkezik? Vajon rendelkezik-e olyan tévedhetetlen lelkiismereti szabadsággal, amely megóvja őt az evilági népszerű, önkényes és technokrata istenségek imádatától? Úgy tűnik, hogy egy kelendő világértelmezés éppen ebben hisz.
E hiedelemmel szemben azonban kétségeket kell támasztanunk. Manapság a valóban megvetendő tevékenységet folytató rabszolga-kereskedők szobrait döntögetik. A rabszolga-kereskedelmet ezzel nyilván nem lehet meg nem történtté tenni, de tanulni azért lehet belőle. De pontosan ez az, amit a kortárs képrombolók nem tesznek, hiszen akkor a modernkori rabszolgaság, a béranyaság ellen is tiltakozniuk kellene. A béranyasági szerződés tárgya nem más, mint egy gyermek leszállítása egy előre kialkudott összeg fejében. A felvilágosodott társadalomban ilyeténképpen először fordul elő, hogy egy embernek ára van. A béranyasággal és az ún. asszisztált reprodukciós eljárásokkal éppen az ember azon méltóságát aknázzák alá, ami szerint egy férfi egy nő férje lehet, illetve egy nő egy férfi felesége lehet, akik természetes módon ajándékoznak életet a saját gyermekeiknek. A kereszténységtől való búcsúvétel után az asszisztált reprodukciós eljárások örve alatt folytatott mesterkedések a poligámia és a poliandria kezdetét jelentik, ami a házasulandóknak a nemüktől független, bármilyen méltatlan felállása esetén is megköthető házasságba fog torkollni. Ne feledjük, hogy a muszlimok esetében a nyugati országok máris engedélyezik a többnejűséget.
Azt, ami körülöttünk jelenleg zajlik, Romano Guardini teológus már a Harmadik Birodalom idején leírta. Úgy vélte, az embertől elidegeníthetetlen méltóság, a személyes szabadság és az emberi alapjogok természetüknél fogva az emberbe oltott természetes értékek, amelyek azonban csak az embert Isten teremtményeként tisztelő kereszténység hatására képesek hatásukat kifejteni. A teológus szerint ezért volt tisztességtelen az újkori társadalom részéről, hogy a kereszténység etikai és politikai eredményeit elfogadta, de azok garanciájától, azaz a keresztény hittől megszabadult. Úgy vélte, [3] hogy ez a „haszonélvezet” idővel meg fog szűnni, hiszen a keresztény hitből kölcsönzött értékek elfogadása és megtartása csak egy ideig éli túl a keresztény hit kialvását, aztán ezek az értékek is lassan végképp elvesznek.
Manapság számos ember, sőt egész társadalmak határolódnak el a keresztény hittől, ahogy az Ulrich Zwingli, a zürichi reformátor szűkebb hazájában, Zürich kantonban is világosan megmutatkozik, ahol a jövő évi felmérés előzetes becslése alapján a reformátusok és a katolikusok összesített aránya nem fogja elérni az 50%-ot. E tekintetben ismét felmerül a kérdés: mit jelent a felvilágosodás? Talán lecserélték vele a kereszténységet? Vagy a felvilágosodás végeredményben nem volt más, mint egy folyamatos változásra képes vallás újabb megjelenési formája? Vagy a felvilágosodás – éppen a kereszténység metafizikai magjától való megszabadulás eredményeképpen – a kereszténység értékeit csak bitorolta, és azokat most egyre kevésbé képes megőrizni és továbbadni?
A kérdés túlságosan is sokrétű ahhoz, hogy rövid, egyértelmű választ adjunk rá. Annyi bizonyos, hogy a felvilágosodás kezdetén a nagy gondolkodók a kereszténységet nem tekintették sem elavultnak, sem pedig úgy, mint ami a felvilágosodás művével ellentétben áll. Hadd emlékeztessem a kedves olvasókat Montesquieu-re, aki A törvények szelleme c. művében így ír: „Milyen csodálatos, hogy a keresztény vallás láthatóan az evilági boldogságunkat is szem előtt tartja, és szerencsénkre segít is megtalálni azt.” Korunk csőcselékével kapcsolatosan pedig, amely szemmel láthatóan nem követ semmiféle világnézeti célt, hanem csak a lerombolhatatlan eszméken éli ki a dühét, csak csodálhatjuk Montesquieu előrelátását: „Abból a gondolatból, hogy Isten nem létezik, a mi függetlenségünk fogalma következik. Ha pedig ez a gondolat számunkra lehetetlen, akkor a lázadás gondolata”.
Forrás: kath.net
Fordította: Frick József
[1] Martin Grichting (* 1967, Zürich) svájci lelkész és egyházjogász (ford. megj.)
[2] A svájci Kereszténydemokrata Néppártról van szó, amely pártpolitikáját a konzervativizmusra (K = Konservativismus), majd a kereszténységre (C = Christentum) alapozta. A párt a nevéből a keresztény szót törölni tervezi. (ford. megj.)
[3] Azért írtam, hogy „úgy vélte”, mert nem akartam a jósol” szót írni. Szerintem egy teológus nem bocsátkozik jóslásokba.
