pexels elevate 1267697 Medium

A női közösség ereje

Életünk során, számos közösséghez tartozunk. A család az első milliő, amiben megtapasztaljuk mit jelent szoros kötelékben, együttműködve létezni. Ezt követi még számtalan olyan csoport, mely hatást gyakorol ránk. Mindegyik közösségnek megvan a maga szerepe a személyiségünk fejlődésében, befolyásolják az önképünk kialakulását, meghatározzák identitásunkat.

A női közösség már a régmúltban is nagy jelentőséggel bírt az asszonyok életében. A legtöbb női közösség a család és a háztartási feladatok köré szerveződtek. A közösség asszonyai együtt tevékenykedtek, közösen oldották meg a szerepeükhöz kapcsolódó feladatokat. Ezek a folyamatok, lehetőséget adtak arra is, hogy segítsék, támogassák egymást, nemcsak a hétköznapi feladatokban, hanem lelki értelemben is. Meg tudták osztani tapasztalatiakat, problémáikat, nehézségeiket, osztozni tudtak egymás örömeiben! Természetes volt, hogy az idősebb generáció, átadta a tudást, ismeretet, melyeknek már birtokában volt.

Nem is kell olyan régre visszanyúlni, gondoljunk csak a többgenerációs családi modellre. Mennyi többlet volt a fiatal nők, asszonyok, anyának életében, aki mögött ott állt a rokonság, közeli hozzátartozótól egészen a tág famíliáig! Ezzel ellentétben, a mai nők, anyák, teljesen magukra maradnak, a maguk bizonytalanságaikkal, tapasztalatlanságaikkal. Persze a család most is ott van mögöttük, de kilométerek messzeségében, vagy éppen a közelben, de mégsem olyan szerepkörben, amire szükség lenne.

Fiatal nőként sem könnyű megtalálni a helyünket, feleségként, anyaként, dolgozó nőként még inkább ránk nehezednek azok az elvárások, amiket egyedül kell cipelni. Mindenki másképp viseli ennek a súlyát, de a legtöbben, vágyakoznak a megerősítésre, támogatásra.

Egy jól működő párkapcsolat sokat segíthet, vannak azonban, olyan élethelyzetek, érzések, melyeket, női mivoltunkból fakadóan, csak mi, nők élhetünk át. Ez önmagában már alapul szolgál arra, hogy az ezekhez köthető gondolatainak, emócióinkat, leginkább azzal akarjuk megbeszélni, aki önmaga is megélte, átérezte azokat.

A női közösség teret és lehetőséget ad egymás segítésére, az élet különböző területein, legyen az család, munka vagy akár hobbi. A legnagyobb erő a nők által fonódott csoportokban, az a felszabadító tudat, hogy nem vagyok egyedül. Léteznek sorstársak, hasonló élethelyzetben lévő nők, akik megértik a küzdelmeimet, az örömeimet.

Kell persze idő, mire kialakul a bizalom, elmélyül a kapcsolat a csoporton belül, de ha megteremtődik a biztonságos tér, őszintén felvállalhatjuk önmagunkat. Női közösségben a gyógyító erő is jelen van. A nők többsége empatikus, elfogadó, az érzelmein keresztül működik. Ez a képesség segít jobban megérteni, támogatni, egymást! Könnyebb a nehéz helyzetekkel való küzdelem, segít elindulni a változás, fejlődés útján, növeli az önbizalmunkat, új energiákat ad. A női közösségben rengeteg tapasztalat találkozik, ezeknek megosztásával sokat lehet tanulni egymástól. A különböző élettapasztalatok, szülői módok megbeszélése segít megtalálni a számunkra leginkább passzoló megoldásokat. Fontos erőforrás ezekben a közösségekben, az emberi kapcsolat, kötelék, amit új emberek megismerésével kamatoztathatunk. Barátságok, ismeretségek alakulnak ki. Ezek által csak gazdagodunk, kölcsönös előnyökhöz juthatunk.

Nem vitatható, hogy a közösségi lét, pozitív hatást gyakorolhat az életünkre, legyen szó baráti, munkahelyi, vallási vagy éppen sporttal összefüggő közösségről. A női közösség azonban, olyan plusz, amelyben egymást segítve, egymást támogatva megtalálhatjuk a saját hangunkat, amely megkönnyíti a kiegyensúlyozott női létünket, amely megerősíti a női mivoltunkat.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük