A nép lelke – Sebestyén Péter atya a csíksomlyói pápalátogatásról
Hát, nem volt felhőtlen az örömünk. Még a Napot sem láttuk. Egészen addig, amíg a fatimai jelenésekben szereplő fehér ruhás ember meg nem jelent. Zuhogó eső hajnali öttől egyfolytában, tülkölő biztonsági-zsandárautók magamutogatásától, erőfitogtatásától megzavart zarándokok fegyelmezett vonulása, fel egészen a biztonsági kapukig, nehogy szúró-vágó eszközökkel lépjenek be a nem létező szektorokba, meg aztán a csendőrök meglepő húzása: el a kerítésekkel, legyen egyben a tömeg. Mutassunk, nehogy miattuk ne teljenek meg az elkerített szegletek a nyeregben. És amikor már a hatalom minden lehetséges eszközt kiaknáz, hogy éreztesse uralmát, marad még egy adu a Gondviselés kezében, amit már nem tud a belügy sem megtervezni: az időjárás! Ferenc pápa így nem Bákóban, hanem Vásárhelyen száll le, és a Székelyföldön vonul végig, nem kis meglepetésükre. Erre már mi sem számítottunk.
A somlyói nyeregben megtörténik a lehetetlen: itt van köztünk Krisztus földi helytartója. Még tesz egy kört a tömegben is, aztán belép a gyönyörű Hármashalom szentélybe. Az imént még csorgott az eső, most a könnyeink. Itt van köztünk Róma püspöke, ha keze lába „megkötve” is, a pásztor nyája közé jöhetett. Nem vagyunk magunkra. Eljött az egyház központjából a magyar katolikusság szívébe, a szent hegyre, hogy ne nemzetünk feldarabolásának alig századik évét ünnepelje, hanem a csíksomlyói búcsú kihirdetésének 575. évfordulóját szentesítse személyes jelenlétével.
Román testvéreink minden lehető alkalmat megkaptak és kihasználtak, hogy fényezzék mundérjuk (jobbára nem létező) becsületét. De az legyen az ő dolguk. Én inkább arra figyelek fel, amit a Szentatya nem írt le, csak a már kész protokoll szöveghez hozzátoldott, amikor a Cotroceni-palotában Johannis államfőhöz beszélt: a népnek lelke van. A tolmácsgép is beragadt. Szolgaian fordította, ami le volt írva. De nem azt, ami elhangzott. Igazi Lélek-áradás, így pár nappal Pünkösd előtt. A Szentlélek beszélt Ferenc pápából. Ezt nem tudták már cenzúrázni a belügyisek.
Mert a népnek lelke van.
A mi székely-magyar katolikus népünknek is. És ezzel nem sodorjuk veszélybe a román nép lelkét. Sőt. A kegyelem testreszabott. MI nem román nép vagyunk. Nekünk saját lelkünk van. A mi lelkünk (is) vette a Lélekáradást, amely a Szentatya látogatásával érkezett. A ruhákban, az ajándékokban, a gyönyörűen megtervezett és elkészített Hármashalom szentélyben, a faragott oltárberendezésekben, a gyönyörű miseruhákban és kellékekben, a kifogástalan szervezésben, az órákig áhitattal, fegyelmezetten, – a zuhogó égi áldástól többszörösen elázva – várakozó, több mint százezres nép közösségében „vettük a Lelket”. Nem vagyunk árvák, hiszen nemcsak anyaországunk van, hanem lelki hátországunk is: Katolikus Anyaszentegyházunk. Amelynek feje, Péter utóda maga jött el, személyesen, minden akadályt legyőzve, hogy megerősítsen:
„hogy meg ne fogyatkozzék hited, s egykor megtérve, megerősítsd testvéreidet…” (Lk 22).
Adja az Úr, hogy ez az istenélmény, amelyben részesültünk, maradjon tartós bennünk. Adjon nekünk önbecsülést, büszkeséget. Mert a hitet sem singgel mérik, hanem elkötelezettséggel, tartással, konok hűséggel, és a másik felé hajló szeretettel. Nem vagyunk elveszve. Nem vagyunk periféria egyáltalán. Ott vagyunk a nagy, egyetemes egyház vérkeringésében, és a somlyói Szűzanya majd közbenjárásával arról is gondoskodik, hogy ezt a többségi hatalom is előbb-utóbb tudomásul vegye.
Hála Néked Istenünk! Köszönjük Szentatya!
