Niedermuller Peter

A magyar katolikus püspökök nyilatkozata Niedermüller Péter kijelentésére

A DK alelnöke és Budapest VII. kerületének (Erzsébetváros) polgármestere, Niedermüller Péter az ATV A nap híre Simon Andrással  című műsorában keresztényeket megbélyegző és megsértő kijelentést tett január 23-án, csütörtökön. A kijelentése nagy botrányt kavart, petíció is indult, amelyben lemondását kérik.

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heretoszexuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.” -magyarázza a DK-s képviselő

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa Niedermüller Péter DK-s képviselő kijelentésére az alábbi közleménnyel reagált. Teljes terjedelmében közöljük.


Szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott. Tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől – tudomásunk szerint – eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el. Közleményünket az alábbiakban olvashatják.

Ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze.

Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik.


Budapest, 2020. január 29.

az MKPK Állandó Tanácsa

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.