A Lucs-sur-Boulogne-i 110 ártatlan áldozat – a francia forradalom legszörnyűbb mészárlása

Ez volt a francia forradalom egyik legszörnyűbb mészárlása. Öreg plébánosuk védeni akarta őket és feláldozta magát, ennek ellenére 1794. február 28-án Lucs-sur-Boulogne összes lakóját lemészárolták: férfiakat, nőket, gyermekeket egyaránt. Köztük 110 egészen kicsi gyermeket, akikkel a hit ellen tomboló gyűlölet végzett, és akiknek a boldoggá avatási eljárását most nyitották meg Rómában.

Megfeledkezünk az Atlanti-óceán partján fekvő Vendée megye Notre-Dame des Lucs templomáról? Ezt a kápolnát, amelyet immár alig látogatnak, a 19. században építették annak a templomnak a helyén, amelyet a Pokoli Hadoszlop pusztított el 1794. február 28-án. Nem különösebben szép kápolna, de arra emlékeztet mindenkit, hogy itt zajlott le a francia forradalom egyik elmondhatatlanul rettenetes mészárlása, amely már magában hordozta a 20. század minden népirtását és totalitárius borzalmát.

1794 januárjában a Közjóléti Bizottság már nagyon véget szeretett volna vetni az előző év tavaszán Vendée-ban kirobbant felkelésnek, s ezért szabad kezet adott Turreau tábornoknak, akinek a terve abból állt, hogy tizenkét mozgékony hadoszloppal az összes felkelő megyét körbejárja, és mindent elpusztít és feléget, ami csak az útjába kerül. Semmit sem számított az, hogy katonailag a Vendée vidéket már legyőzték, és semmiféle fenyegetést nem jelentett a számukra. Az a puszta tény, hogy a katolikus lakosság, üldözött hite védelmében, fel mert lázadni a forradalom ellen, halálra ítélte őket.

Ebben a „helyreállított” Franciaországban hogyan is lehetett volna hely azok számára, akik nem fogadják el az új „társadalmi szerződést”, amelyből kizárták Istent és az Egyházat? Hiszen ezek az emberek kirekesztették magukat a nemzet közösségéből, amikor azt állították, hogy az isteni törvények feljebbvalók, mint az állam törvényei; ezek az emberek már nem polgárok, már nem is emberek. Valamiféle alemberi kategóriába kerülnek mind a Vendée-ban élők, a férfiak, a „nőstényeik”, a kicsinyeik; mindet ki kell radírozni, el kell tüntetni, mint a kártékony állatokat. Hát erről nem is mondanak le, ez a társadalmi higiéné ügye.

A pokol elszabadul

Turreau hadoszlopai hamarosan elnyerik a „pokoli” jelzőt, miután lángok, üszkös romok, vérpatakok jelzik útjukat. Január 17-én indulnak, hogy végrehajtsák a parancsot: mindent megölni, akivel csak találkoznak, nőket, gyermekeket, aggastyánokat, állatokat, és utána mindent felgyújtani. Vadállati buzgalommal hajtják végre a tervet. A katonák, akiket leitatnak, hogy kellően bátrak legyenek a cselekvéshez, nem elégszenek meg azzal, hogy öljenek: kínozzák és megerőszakolják áldozataikat. Mintha a pokol szabadult volna el ezeken a katolikus vidékeken, amelyek meg akartak maradni katolikusnak.

1794. február 28-án Cordelier tábornok hadoszlopa Lucs-sur-Boulogne-hoz közeledik. Ez a nagy mezőváros két településrészből áll: a Grand Luc és a Petit Luc nevű részből. A település minden harcképes korú embere az ellenállás vezére, a lázadó Charette generális alatt harcol, hogy megpróbálják megállítani a felperzselőket, tehát a település nem nevezhető igazán katonai célpontnak. Sokkal inkább könnyű zsákmány. Éppen ez kell Cordelier-nek, aki jobban szeret rabolni, fosztogatni és mészárolni, mint harcolni.

A mindennemű védelem nélkül maradt Lucs lakói a veszély elől a Szűzanya lábaihoz menekülnek, a Notre-Dame du Petit Luc templomba, amely túl kicsi ahhoz, hogy elférjen benne az oda zsúfolódó 500 ember. Lejjebb, a Malnay-i völgyben már hallani a közeledő Kékek dobszavát.

Az öreg plébános áldozata

Akkor az öreg plébános, Voyneau atya, hősiesen úgy dönt, hogy a katonák elé megy és felajánlkozik áldozatnak, ő, az ellenálló pap, akinek vérdíjat tűztek ki a fejére, hívei életéért cserébe… Áldozata azonban nem menti meg nyáját. Voyneau atyát hosszas kínzásnak vetik alá. Levágják az ujjait, amelyeket a szenteléshez szent kenettel megkentek, kitépik a nyelvét, amelynek hatalmával Krisztust az oltárra hívhatta. Szándékos és szentségtörő módon alázzák meg papságát. Végezetül testét kétfelé hasítják egy karddal és kitépik a szívét. A köveken később még sokáig mutogatják a mártír pap vérének nyomait.

Ezt követően Cordelier és emberei felmennek egészen a templomig, és ott aztán „felderítenek egy egész fészekalja klerikálist, akik mind a fanatizmus jelvényeit lobogtatják”. Értsd: teljes családok térdepelnek a templomban, kezükben rózsafüzérekkel.Bajonettdöfésekkel gyilkolják le valamennyit. A munka végeztével felgyújtják a templomot, és még ágyúval is lövik, hogy tényleg megbizonyosodjanak róla, senki sem menekül ki a lángokból. Hogy alapos munkát végezzenek, a gyilkosok még minden házat, minden tanyát alaposan átkutatnak, megcsapkodják a bokrokat, sövényeket, és akit még találnak, embert vagy állatot, azt lemészárolják.

Amikor tíz nappal később a Grand Luc-i fiatal plébános, Barbedette atya, Charrette seregének káplánja hírt kap a mészárlásról és hazamegy plébániájára, kutatni kezdi a túlélőket, de nem talál senkit. A pap 565 holttestet számlál össze, köztük „110 egészen kicsi gyermeket, akik még nem is eszméltek”. Nekilát és egyedül elföldeli őket. Utána, nehogy egy ilyen dráma feledésbe merüljön, házról házra haladva összeírja az áldozatok véget nem érő sorát. Listájából kiderül, hogyan gyilkoltak le egyazon otthonból három vagy akár négy nemzedéket, a dédnagymamától kezdve az újszülött dédunokáig. Sok időbe telik, amíg a hosszú és rettenetes listát elszorult szívvel átolvassuk a kápolna falán található márványtáblán.

A hűség kegyelme

Hosszú idő óta úgy járnak ide az emberek a Szűz Mária-ünnepeken, hogy csak töltekezni jönnek, a gyűlölet és a bosszú érzése nélkül, csak a megbocsátás jegyében, amelyet mindig kiáradhat a hóhérokra. A Vendée-i Vértanúk és Ártatlan Szentek Miasszonyának védelmébe ajánlják a 110 kicsiny gyermeket, akiktől nyilvánvalóan távol álltak a korszak politikai csatái, akiket a hit gyűlölete miatt mészároltak le itt, és akiknek boldoggá avatási eljárása elindult és reméljük, célhoz ér.

Ha valaha Lucs-ben járnak, és már megtekintették a Vendée-i Emlékművet, amelyet Szolzsenyicin avatott fel 1993-ban, tegyenek egy kis kitérőt és menjenek el a kápolnához is. Menjenek be, szánjanak rá annyi időt, hogy egyenként elolvassák Barbedette abbé listájának összes nevét. Utána pedig kérjék Voyneau atyától és híveitől a hűség kegyelmét. A végsőkig.

Írta: Anne Bernet
Forrás: Aleteia
Fordította: Solymosi Judit