A kor, amelyben szétfoszlik a valóság

Keresztényként hogyan tájékozódjunk az információáradatban? – P. Karl Wallner OCist gondolatai

Egyre nehezebb eligazodni abban a gigantikus és gyakran egyoldalú információtömegben, amely célirányosan ér bennünket. Alábbiakban az osztrák „Missio“ igazgatójának gondolatait olvashatjuk arról, mi segíthet kezelni ezt a híráradatot.

A bűnbeesés utáni világ mindig is kusza és zavaros volt. A Salve Regina kezdetű antifónában a világot siralomvölgynek, magunkat pedig Éva száműzött gyermekeinek nevezzük. Talán csak nekem tűnik úgy, hogy mostanában különösen is kusza és zavaros a világ. Nemcsak az egymást rövid időközökkel követő válságok miatt, hanem azért is, mert egyre inkább úgy érezzük, hogy elveszítjük a tájékozódó képességünket. Az ukrajnai háborúról szóló jelentésekben gyakran hallhattuk, hogy a háborúnak elsőként a valóság esik áldozatul. De hát vajon nem rendszeres orvtámadás zajlik immár a valóság ellen?

Például: Ha az Egyházról van szó, gyakran már a beszámolóban is eleve sok a csúsztatás. Az az érzésünk, hogy egyes témákat tudatosan eltorzítanak, denunciáló állításokkal vakítják el az olvasót. Az Egyház képviselőit a velük készült interjúkban eleve gyanúsítgatásokkal szembesítik, rögtön védekezésre kényszerítve őket. A tulajdonképpeni mondanivalónkra így már sort sem tudunk keríteni.

Az osztrák Pápai Missziós Művek országos igazgatójaként gyakran kapok az Egyház „gonosz” missziójára vonatkozó kérdéseket. Természetesen megválaszolom őket, mert helyénvaló, hogy mi, keresztények, vezekeljünk a múltért. Igen, egykor valóban összetévesztettük a térítést a politikai és gazdasági gyarmatosítással, és gonosztettek is történtek, különösen a 16. században. Ma azonban a misszió – és immár legalább 200 éve – a szeretetet terjesztő, szociális és karitatív tevékenység. De ezt már el sem tudom mondani, mert folyamatosan védekező pozícióba kényszerülök.

Kérdem én: Miért tüntetik fel a missziót már a kérdésfeltevéssel is negatív színben? Valamint: vajon ezek az újságírók a Kínai Népköztársaság képviselőjének vagy egy szaúd-arábiai nagykövetnek is feltennék a „gonosz térítésre”’ vonatkozó kérdést?! Hiszen ezek pontosan azok a hatalmak, amelyek rossz értelemben vett térítést folytatnak: az egyik kommunista világhatalmi törekvéseivel, a másik gátlástalan iszlamizmusával. Miért mindig csak a meggyengült, jó öreg keresztény Egyházon verik el a port, méghozzá ifjúkori hibáiért, miközben a mai „gonosz farkasoknak” simogatás és jutalomfalat jár?

Egyházi szemszögből meg tudom érteni, ha egyre többen érzik becsapva, manipulálva magukat. Ez talán azon is múlik, hogy a világ „globális faluvá” zsugorodott, miközben óriási mennyiségű információ áraszt el bennünket. Gyermekkoromban két tévécsatorna működött Ausztriában, ma több száz közül választhatunk. A közösségi médiában pedig valósággal belefulladunk a lavinaszerű információáradatba: alig kapcsolom be a mobiltelefonomat, máris hírekkel, képekkel, videókkal bombáz a Facebook, az Instagram, a YouTube és a többi…

Az is világos számomra, hogy nem tudok kiszabadulni belőle. Már csak azért sem, mert itt a Pápai Missziós Műveknél egyszerűen szükségünk is van a médiára, hogy elérjük az embereket. Aki nincs az interneten, az nem is létezik. Egy kamasz átlagban napi öt órát tölt okostelefonja böngészésével. Ennyi internet, ennyi kitárulkozás, ennyi szükségtelen, ellenőrizhetetlen információ, ennyi hír, ennyi bájolgás…

Kezdetben pedig igen pozitív dolognak tartottam az internetet. A Bécsi-erdőben található heiligenkreuzi kolostor, ahol élek, mindig is igen eleven és nagyon „normálisan katolikus” volt. De mivel nem vettünk részt némely zsinat utáni balgaságban, és a zsinatot nem a (kitalált) „szelleme”, hanem a szövege szerint kívántuk komolyan venni, nem kezelt minket barátságosan az egyházi média! Szívesen vettük át az új miserítust, de liturgiánk nyelveként megtartottuk a latint, és megőriztük a méltóságteljesen ünnepelt liturgiát. Különösen is a latin gregorián éneket gyakoroljuk, az imádságnak ezt az évezredes, bevált formáját.

Ennek következtében mindig őskonzervatívnak vagy „zsinat előttinek“ címkéztek bennünket. Az internet születése előtt ki voltunk szolgáltatva a médiának, amely beskatulyázott és hiteltelenített minket. S ekkor megjelent az internet! 2002-től kezdve rendelkeztünk honlappal, s így mi magunk mutathattuk meg, kik vagyunk, milyenek vagyunk. Kihasználtuk e lehetőséget, és imázsunk nagyon gyorsan pozitívra változott. A Universal Music, a világ legnagyobb zenei vállalkozása 2007-ben fedezett fel minket – így kerültünk fel a balliberális egyházi sajtó által konzervatívnak bélyegzett gregorián korállal a sikerlistákra szerte a világon. Egy csapásra nagyon is menők lettünk, mint „pop-szerzetesek”.

Mindez csak azért volt lehetséges, mert az interneten közvetlenül lehetőségünk nyílt a bemutatkozásra. A Universal Music egy olyan YouTube-videó révén figyelt fel ránk, amelyet egyik fiatal rendtársunk vágott össze… Hogy az internet a szabadságot és valóságot is támogatni képes médium, már csak abból is látható, hogy minden totalitárius rezsim igyekszik leállítani, illetve ellenőrzése alá vonni.

Ugyanakkor pont az új internetes médiumok felelősek a zűrzavarért. Mit hihetek el? Kinek hihetek ? A Facebookon és az Instagramon szinte lehetetlennek tűnő videókat látok. Vajon valóságosak? A sci-fihez már rég hozzászoktunk a mozi- és tévéfilmekből. A fikció szavunk latin szó, amelynek széles jelentésskálája a „szabadon költéstől“ a „csalárd megmásításig” terjed. Önmagában nem minden fikció gonosz, hiszen minden regény, minden szórakoztató kalandfilm fikciónak számít. Sőt, Jézus példabeszédei is kitalált elbeszélések, céljuk pedig felettébb pozitív: tanítani, helyreigazítani, ösztönözni bennünket.

De mi a helyzet a beszámoló műfajával? A dolgok valóban úgy festenek, ahogy bemutatják őket? Az éghajlati változás, a csővezetékek elleni merényletek, a koronavírus elleni oltás mind megannyi érzelmet gerjesztő, vitatott téma, ugyanis már nem lehetünk biztosak abban, mi igaz és mi hamis. Lebilincselőnek tartom a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak 2001. szeptember 11-i ledőléséről szóló dokumentációkat, és személy szerint hajlok arra, hogy leomlásuk okát ne a két repülő becsapódásában lássam. Ám a kételyeim rögtön azt is jelentenék, hogy hiszek az összeesküvés-elméletekben?

Két tippet adnék annak, aki e zűrzavarban nem tudja, mit higgyen. Egyrészt: bízz a józan paraszti észben. Isten minden embernek megadta a ratio képességét, az értelmet, amellyel képes ok-okozati viszonyokat átlátni és következtetéseket levonni. Sőt, az 1870-es 1. Vatikáni Zsinat szerint a normál értelem képes felismerni Isten létezését mint végső okot és végső célt. Akkor erről az értelemről azt is feltételezhetem, hogy képes iránymutatást adni, ha sok minden kínainak tűnik számomra abból, amit az általános vélekedés diktál.

Afrikai látogatásaim óta egy teljesen más valóságot érzékelek, amelyről nem szólnak beszámolók: Kína ott világ- és gyarmati hatalomnak számít, s Afrikát messzemenően függővé tette magától. Világhódító tervei vannak, amelyeket politikailag, s nemsokára katonailag is meg fog valósítani. Kína megkaparintott minden olyan ásványkincset, a kobaltot és a ritkaföldfémeket, amelyekre az energiaipari fordulathoz szüksége van… Nem hiszem, hogy a médiánkat azért fizetnék, hogy ne számoljanak be Kína e hatalmi törekvéseiről. Szerintem mindössze alkalmatlanok rá. Mindenesetre a világpolitikai beszámolók hosszú évek óta nem kiegyensúlyozottak. Az első tanácsom tehát így szól: Érzékeld a valóságot, és bízz a gondolkodásban, amelyet Istentől kaptál ajándékba.

A második tanácsom azonban így hangzik: Óvakodj attól, hogy túl sok következtetést vonj le az általad kétségesnek tartott információk mikéntjére és miértjére vonatkozóan. Hogy miért? Mert mint hétköznapi embernek, nincs lehetőséged arra, hogy felismerd a csúsztatás, a félrevezető ábrázolás valós okait. Tehát értelmemtől vezetve alkothatok véleményt, ítéletet, de a „miért” és a „mi célból“ firtatása már ingoványos talajra vezet.

Az emberi értelem által sugalmazott egészséges kételyhez társul tehát az a spirituális kihívás, hogy ne kezdjünk vad spekulációkba a dolgok hátterét illetően. Ez az önkorlátozás legalább attól megóv bennünket, hogy állandó töprengésbe vagy akár fanatizmusba essünk. Tárgyilagos ítéletet alkotok a jelenségről, megállapítom, mekkora az eltérés a tudósításokhoz képest, de nem ragadtatom magam agresszióra, cinizmusra és fanatizmusra. Ha pedig valóban meg vagyok győződve arról, hogy valami, amit valótlanul mutattak be, veszélyes, akkor imádkozom, és Isten segítségét kérem…

Jelenleg nincsenek egyszerű megoldások; soha nem látott mennyiségű és összetettségű információáradat örvényeiben evickélünk. Nekünk, keresztényeknek mindenekelőtt az a fontos, hogy belekapaszkodjunk a természetfeletti valóságba, ami nem más, mint egy személy, mégpedig Jézus Krisztus, aki saját szavai szerint „az út, az igazság és az élet“ (Jn 14,6). Aki Hozzá ragaszkodik, a Bibliában olvasható szavaihoz, valamint az Ő Egyházához, az bizonyos, hogy világosabban lát és jobban át tud vergődni a féligazságok és torzítások görgetegén. Jézus önmaga az igazság, az igazság, amelyről Jézus azt mondja, hogy szabaddá tesz bennünket. (Jn 8,32)

Dr. Karl Wallner OCist az osztrák Pápai Missziós Művek országos igazgatója, a Heiligenkreuzi Pápai Teológiai Főiskola professzora.

Forrás: Kath.net
Ford.: Vágyi Vata Mihály