Nyílt levélben kérik Zadic és Raab miniszterektől, hogy a béranyaság betiltására szavazzanak az EU-ban, és egyben „következetes szemléletváltást” sürgetnek a gyermekek érdekében.
Február 6-án katolikus szervezetek Susanne Raab és Alma Zadic szövetségi miniszter asszonyoknak címzett nyílt levélben szólították fel a politikusokat, hogy az EU-ban a béranyaság betiltására szavazzanak. „Álljanak ki a nők és a gyermekek jogaiért! A béranyaság egyenlő a gyermekkereskedelemmel, és sérti a nők emberi méltóságát. Egyetlen ember sem lehet kereskedelmi termék” – szól a felhívás, melyet az Ausztriai Katolikus Családszövetség, az Ausztriai Katolikus Világiak Tanácsa, a Katolikus Akció Ausztria, az Ausztriai Katolikus Egyesületek Munkaközössége, valamint az ökumenikus “Aktion Leben” nevű egyesület írt alá.
A szervezetek álláspontja szerint a béranyaság mögött a globális igazságtalanságok kihasználásának koncepciója áll, melynek célja, hogy a nők testi és lelki egészségének rovására profitot termeljen. Ezért kell a nők és a gyermekek védelmében tiltani Ausztriában is a béranyaságot. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, mely nemzetközi emberi jogokat fogalmaz meg, kifejezetten tiltja a gyermekkereskedelmet.
Az Európai Bizottság azonban „a határokon átívelő szülőség szabályozására és elismerésére” vonatkozó javaslatával éppen a gyermekkereskedelmet akarja törvényesíteni azáltal, hogy kifejezetten elismeri a béranyaság intézményét is. A tiltakozó szervezetek számára fontos, hogy a gyermekek jogait minden szempontból megvédjék, a béranyaság intézménye viszont eleve figyelmen kívül hagyja őket. „Tiltakozunk ezért az ellen, hogy a gyermekek jogaira hivatkozva olyan eljárást legalizáljanak, amely éppen hogy sérti a gyermekek jogait.”
A szervezetek véleménye szerint a béranyaságból születő gyermekek jogait nem úgy kell biztosítani, mint ahogyan azt az Európai Bizottság javasolja. A tagállami tilalmakat nem volna szabad ilyen módon aláaknázni. Amellett, hogy Ausztria „nem”-mel való szavazását kérik a Bizottságban, a gyermekek javát szolgáló „következetes szemléletváltást” sürgetnek a béranyaság kérdésében, s kérik, hogy a törvényeket ne a felnőtt emberek kívánalmaihoz igazítsák, hiszen „gyermekhez való jog” nem létezik, állítják a szervezetek.
Forrás: kathpress
Ford.: Klausz Eszter
