Néhány napja a magyar mozikban is látható a Robert Harris regényét feldolgozó Konklávé című angol-amerikai filmdráma, Edward Berger rendező munkája. Az alábbiakban a „politikai thrillerként” reklámozott filmről olvasható számos kritikából a katolikus sajtóban megjelent néhány véleményt mutatunk be, amelyek iránymutatást adhatnak az érdeklődő olvasónak arra nézvést, hogy érdemes-e beülnie erre a kétórás alkotásra.
Tom Hoopes, az Aleteia kritikusa így ír :
„Meglepett, hogy milyen sokan voltak a moziban. Az jó, hogy ennyi embert érdekelnek az egyház belső dolgai, de az, hogy éppen ebből a filmből szerezzék meg az erre vonatkozó ismereteiket, sajnálatos. A film minden bizonnyal zavart fog okozni az egyházzal kapcsolatban.
Meg is jegyeztem egy barátomnak: „Tetszett, ami nagy kár, mert van benne egy rejtett ideológiai hátsó szándék”.
A filmet gyönyörűen fényképezte Stéphane Fontaine operatőr – Edward Berger rendező pedig gyönyörű dolgokat adott neki a filmezéshez. A filmet nézve olyan érzésünk támadt, mintha újra Olaszországban, a katolikus hit ősi helyszínein járnánk.
De a filmtörténet során a művészi filmtechnikákat gyakran állították ideológiai célok szolgálatába, és ez itt is így van. A díszletek rendkívül sötétek, hogy kommunikálják a film azon véleményét, hogy az egyház ügyei árnyékban zajlanak. A színészi játék is ügyes. Ralph Fiennes kiválóan ért ahhoz, hogy érdekesen gondterheltnek tűnjön – tökéletes a bíboros dékán szerepében, aki nagyon bonyolult okokból rendkívül aggódik. A többi szereplő is jó volt. A film közlendője azonban nyilvánvalóvá válik, amikor ezek a szereplők félrevezető állításokat tesznek, például arról, hogy egy korábbi pápa tagja volt a Hitlerjugendnek (ahova az 1940-es évek Németországában minden német fiút beléptettek akaratukon kívül).
Az is látszik, hogy a filmnek rejtett ideológiai hátsó szándékai vannak, mert figyelmen kívül hagyja, hogy a valódi konklávék mire összpontosítanak.
A film reklámjai „politikai thrillernek” nevezik, és bár a konklávék valóban sok politikát tartalmaznak, de nem csak vagy nem is elsősorban a politikáról szólnak.
A filmben a pápai trónra pályázók közül ketten is beszédet mondanak a film elején. Ez az élethűségre vall: a legutóbbi két pápaválasztást – a bíborosok szerint – erősen befolyásolták két bíboros beszédei: Joseph Ratzinger bíborosnak a Jézus Krisztussal való barátságról szóló homíliája segített neki, hogy XVI. Benedek pápa legyen, Jorge Bergoglio bíborosnak pedig az evangelizációról szóló megjegyzései adták nekünk Ferenc pápát.
Bergoglio azt mondta a bíborosoknak, hogy a következő pápának olyasvalakinek kell lennie, akit áthat a „Jézus Krisztus szemlélése és imádata” és „az evangelizálás édes és vigasztaló öröme” – olyasvalakinek, aki hajlandó elvinni Jézus Krisztust „a perifériákra”. Más szóval, az elmúlt két konklávéban a bíborosok olyanokat választottak, akik Krisztusra összpontosítottak.
Ebben a filmben viszont a két bíboros beszéde a kételyről és más hitek elfogadásáról szólt. A legjelentősebb utalás Krisztusra az az állítás, hogy Jézus bizonytalan volt Isten akaratát illetően, mert azt mondta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”. Egy bíboros tudná, hogy Jézus a 22. zsoltár első sorát idézte; ami annak a jele, hogy biztos volt abban, hogy erre a kérdésre van válasz.
Ezek a bíborosok öntik szavakba a film témáját: a bizonyosság „bűn” és „az egység nagy ellensége”. Hogy ez propagandisztikus, arról már az is árulkodik, hogy a film készítői ezt a témát csak az egyik ideológiai oldal bizonyosságaira alkalmazzák.
Fontos tudni, hogy milyenek a konklávék valójában
Egy 1996-os apostoli konstitúcióban II. János Pál korszerűsítette a konklávé eljárásait, és messzemenően megtiltotta az ellenszolgáltatásokat, a „valamit valamiért” gyakorlatát és más pápai kampányolást (ld. a konstitúció 78-86. pontjait). De hozzátette: „Nem áll szándékomban azonban megtiltani az „üres szék” idején a választással kapcsolatos véleménycserét”.
A Konklávé című film nem megy túl a határon azzal, hogy a szereplői hangot adnak gondolataiknak és érzéseiknek. De az a fajta kendőzetlen kampányolás, amivel a film tele van, erősen irreális. Philippe Barbarin francia bíboros a lyoni érseki szolgálata után leírta a konklávé működését, imigyen: „A konklávéban arról beszélhetünk, amiről akarunk. De senki sem mondhatja meg, hogy kire szavazzunk. Senkinek sincs joga megmondani, hogy a másik kire szavazzon, vagy elmondani, hogy ő kire szavazott” – számolt be. De a bíborosok a Konklávé című filmben szinte semmi másról nem beszélnek.
A legfurcsább dolog a filmben azonban a végső fordulat (figyelem: kissé lelőhetjük a poént)
Amikor a Konklávé végül befejeződik, a semmiből előbukkan egy fejlemény: a film egyik prominens főpapjáról kiderül, hogy bonyolult biológiai felépítésű – férfinak látszik, de női testi, fizikai tulajdonságokkal is rendelkezik.
Ez egy ritka állapot, de nem ismeretlen az egyház számára úgy, ahogy a film sugallja. Clinton Sensat atya olyan kutatásokról számolt be, amelyek szerint a középkori egyház az ilyen hermafrodita eseteket gondosan és odafigyeléssel kezelte, és ezt teszik az egyházjogászok ma is. Az egyház nem démonizálja az ilyen nehéz helyzetben lévő embereket, hanem befogadja őket az egyház teljes szentségi életébe – de más testi akadályokkal együtt ez az állapot kizárja őket a felszentelésből.
A közelmúltban egy esetben, amikor kiderült, hogy egy pap jogosulatlan volt a felszentelésre, az egyház nem habozott, hogy érvénytelennek nyilvánítsa a szentségeket, amelyeket ő szolgáltatott ki. Nem habozna ezt megtenni egy olyan esetben sem, mint amilyen a filmben látható.
Röviden tehát: a Konklávé fortélyosan és művésziesen megtévesztő.
Megpróbál zavart kelteni ott, ahol nincs is; megpróbálja démonizálni a bizonyosságot, de csak azt a bizonyosságot, amellyel nem ért egyet; és hiányzik belőle az, ami a római helyszíneket valójában jelentőssé teszi: azaz helyük Jézus Krisztus földi missziójában.”
Egy másik kritikus, John Mulderig így vélekedik „A konklávé csúfot űz a hitünkből” című cikkében:
Komoly, sőt komor hangvétel és kiváló színészgárda jellemzi a Konklávé című egyházi melodrámát. A film azonban lényegében egy hatalmi harcoktól fűtött, figyelemfelkeltő cselekményszálakkal felpörgetett katyvasz. Végső fordulata pedig a katolikus nézők számára valószínűleg a legjobb esetben is kellemetlen, és máris kivívta egyesek haragját.
A történet középpontjában Ralph Fiennes alakításában Lawrence bíboros áll. Egy fiktív, meg nem nevezett pápa hirtelen halála után Lawrence feladata, hogy a bíborosi kollégium dékánjaként megszervezze a pápaválasztók gyűlését. Gyorsan kialakul, hogy ki a legesélyesebb három jelölt a pápaságra. Miközben ezek az esélyes versenyzők a pozícióért küzdenek, bonyodalmak merülnek fel. Pletykák keringenek az egyik bíboros gyanús viselkedéséről, miközben váratlanul új jövevény jelenik meg, Benitez, az afganisztáni Kabul érseke, aki dokumentumokat mutat be arról, hogy a néhai pápa bíborossá kreálta őt, de ezt titokban tartotta. Peter Straughan forgatókönyve azonban tévesen értelmezi az egyházjogot, mivel az olyan előléptetések, mint Benitezé – amelyeket hagyományosan „in pectore” („kebelében”) kinevezéseknek neveznek – semmisek, ha azokat nem hirdetik ki nyilvánosan még az őket odaítélő pápa életében. XVI. Benedeket pedig rejtetten rágalmazzák egy olyan korábbi pápára való utalással, aki Hitler mellett állt ki.
A Konklávé különböző hihetőségű, mocskos titkokkal is operál a csúcspontot jelentő meglepő felfedezéshez vezető úton, amelyet sokan bántóan alantasnak, mások pedig pusztán őrültnek fognak találni – az újonnan megválasztott pápáról kiderül, hogy biológiai értelemben nő, aki férfinak látszik, és férfiként nevelkedett. Mivel ez inkább egy ritka anatómiai rendellenességről, mintsem valamiféle életmódbeli döntésről szól, a szerepeltetése inkább szimbolikus, mintsem etikai – akár elfogadható, akár nem.
Ez az a pont, ami miatt egy amerikai pap nemrég óva intett a film megtekintésétől, és sok katolikus egyetérthet ezzel. Jonathon Meyer atya az indianai Guilfordban lévő Mindenszentek plébániáról a Konklávét „hitünk megcsúfolásának” nevezi. „Ez a film „az üdvösség erodálásáról, kigúnyolásáról, a Szent Római Katolikus Egyház lejáratásáról szól” – mondta Meyer. – „Kell lennie egy pontnak, amikor azt mondjuk: »Na, ezt azért már nem, elég volt!«. Nem kell megnéznem a Konklávét, és nektek sem kell.”
Bár a témát látszólag tapintattal és elköteleződés nélkül kezeli a film, mégis jellegzetes példája annak, hogyan emeli az aktuális korszellem által dicsőített dolgokat az örök igazságok fölé. Így Lawrence már idejekorán biztosítja társait arról, hogy a bizonyosság a végső bűn.
A kritikus zárókövetkeztetése így hangzik: „Nemcsak a dogmatikus teológia ismerőinek, hanem a hit iránt elkötelezett valamennyi mozilátogatónak is óvatosan kell közelítenie ehhez a komoly, vizuálisan megnyerő, de manipulatív – és néha szenzációhajhász – produkcióhoz, amely szürke ideológiai füstöt bocsát ki.”
Végezetül álljon itt Robert Barron püspök közösségi oldalán megosztott véleménye a filmről (ismerteti a kath.net). Barron püspököt nem hivatalosan a „közösségi média püspökének” és az „internet püspökének” is nevezik, hiszen több mint 3 millió követője van a Facebookon, 399 ezer az Instagramon és 254 ezer az X-en, emellett az Amazon, a Facebook és a Google központjaiban is beszélt a vallásról.
„Ezt a Katolikus Egyházról szóló filmet akár a New York Times (Soros-érdekeltségű, baloldali lap – Ford.megj.) szerkesztősége is írhatta volna. Az Egyház hierarchiája az ambíció, a korrupció és az elkeseredett egoizmus melegágya. A konzervatívok idegengyűlölő szélsőségesek és a liberálisok önelégült cselszövők. Ebből a jóvátehetetlen helyzetből senki sem menekülhet. Az egyetlen kiút a sokféleség, a befogadás, a tanítással szembeni közömbösség progresszív divatszavainak elfogadása, a végső megoldás pedig egy erényfitogtató bíboros, aki pápaként felveszi az Ince nevet (a latin Innocentius név jelentése ártatlan – ford. megj.), és aki biológiai értelemben nő. Mivel a film gyakorlatilag kipipálja a woke minden rubrikáját, biztos vagyok benne, hogy egy rakás díjat fog nyerni, de azt tanácsolom, hogy meneküljetek el előle, amilyen gyorsan csak tudtok.”
Fordította és összeállította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Zoltan BARDI
2024. november 12. at 19:30
Nem ez az első próbálkozás a Katolikus Egyház és a katolikus hit lejáratására. A művészien agyafúrt befolyásolási kísérletet a magas technikai színvonal és színjátszás sem hitelesíti. Aki ebből az alkotásbók szeretne az egyház belső ügyeiről tájékozódni,az megérdemli a megvezetést amit ezen keresztül kaphat.
Josefayerbrider
2024. november 13. at 00:11
INRI,
konklavé film ide vagy oda…
ezzel a pápasággal amit sokan le akarnak járatni, nem tudnak mit kezdeni. Senki sem. Semmilyen diktátór vagy eszme sem. Se a királyok, se a császárok, se a szélsö balos se a széjobbos diktátotrok, se a tözsdecápák, se konzervativok, se progresszivnek=haladónak nevezett zavaros eszmekövetök. Sem a filvilágosodás nevü zavaros eszmeáramlat tanait hirdtök. Nekem ugy tanitották 10-13 évesen, hogy 30 év mulva 2000-ben a pápaság magától megszünik, mivel a kommonizmus jóléte nem keregeti a szegényeket a vallási kábítószerekhez, mert a vallás a nép ópiuma (Marx Károly szerint, amit akkor az én ifjukoromban Magyarországon az egytelen tudományos világnézetnek kiáltottak ki 1848-óta). A harmadik birodalom jelszava volt: “Ohne Juda, ohne Rom bauen wir Germaniens Dom=zsidó és róma nélkül épitjük fel germánia dómját.” De a pápasággal a harmadik birodalom sem tudott mit kezdeni. Az elsö pápa egy anlafabéta zsidó halász, Kéfás a késöbbi Péter=köszikla volt. Kétezer év alatt számtalan nagy-nagy uralkodó akarta a pápaságot kiírtani. Számtalan nagy-hatalmú ateista tözsdecápa is. Számtalan nagyhatalmú “tudományos világnézet”. Számtalan arra féltékeny másik vallási csoport is.
Vagy politikus. Pl. Napoleon igy vélekedett erröl:
„Egyik nap Napóleon már a számüzetéseben, Krisztus isteni mivoltáról beszélgetett Bertrand tábornokkal, aki a következőket mondta neki: „Nem tudom felfogni, uram, hogy egy olyan nagy ember, mint ön, hogyan hihet abban, hogy egy Felsőbb Létező emberi formát öltött: testtel, arccal, szájjal, szemekkel. Gondoljon akármit Jézussal kapcsolatban – hogy ő a legmagasabb intelligencia, a legtisztább szív, a legnagyobb törvényhozó, és minden bizonnyal a valaha létezett legegyedülállóbb lény: ezt elismerem. Mégis, egy egyszerű ember volt, aki ugyanúgy tanította a tanítványait, az áltatott hiszékeny embereket, ahogyan azt Orpheus, Konfuciusz vagy Brahma tette. Jézus okot adott arra, hogy imádják, mert az elődei, Isis és Osiris, Jupiter és Juno is büszkén tették magukat az imádat tárgyává. Jézus felsőbbsége saját kora felett hasonlított a mítoszok isteneinek és héroszainak a felsőbb voltára. Még ha Jézus tömegeket is érintett meg, még ha forradalmat is hozott létre a világban, ebben csak a géniusz erejét látom, a kimagasló szellemet, amely leigázta a világot, ahogyan annyi hódító is tette – Nagy Sándor, Ceasar, ön is és Mohamed – fegyverrel. Még a zsido testvéri is elfeledték a halála után”.
Napoleon válasza:
„Nemzetek tűnnek el, királyok, császárok, de az Egyház Péterrel az elsö pápával az analfabéta zsidó halásszal (és utódailval) az élen fennmarad. Micsoda ez az erő, ami megvédte az Egyházat a rá támadó embertömegek dühétől és a korszakok zivatarától? Kinek a keze védelmezi az Egyházat már ezernyolcszáz éve az őt fenyegető csapások elől? Nagy Sándor, Julius Caesar, Nagy Károly és én magam nagy birodalmakat alapítottunk. De mire alapítottuk lángeszünk alkotásait? Erőszakra.
A zsidó Jézusig azonban csakis a zsidóságon keresztül lehetett eljutni. Mózes 5 könyvén keresztül.
Egyedül a zsidó Jézus Krisztus az, aki a birodalmát kizárólag a szeretetre alapította, és még ma is milliók halnak meg és élnek is érte. Bármilyen, Krisztuson kívüli létforma mennyire tökéletlen! Hol van az a személy, aki felett nem diadalmaskodtak az akadályok? Hol van az az egyén, akit még sosem irányítottak a körülmények vagy saját környezete; aki sohasem adta meg magát a korszakoknak; aki sohasem kötött kompromisszumot tradíciókkal vagy vágyakkal? Minden ember bünös. A hatalma ha megengedi ö magát kivételnek tekinti minden szabály alól és ugy dönt, ahogyan neki tetszik. David király pl. Betsabé férjét, a hettita Uriját (Uriást) olyan hadifeladattal bízta meg, amelyről tudta, hogy nem éli túl, így elvehette annak feleségét. Később Dávid megbánta tettét és elfogadta Isten ítéletét. Jézusnak azonban nem voltak bünei. Az első naptól az utolsóig, Ő ugyanaz marad, mindig ugyanaz, fenséges és egyedi, végtelenül határozott, és végtelenül nemes.
Az igazság azonban átkarolja a világmindenséget. Mint a kereszténység – az egyetlen vallás, amely leküzdi az előítéleteket; az egyetlen, amely egyenlőséget és feltétel nélküli testvériséget hirdet az emberek között; az egyetlen, ami tisztán szellemi, végezetül, az egyetlen, ami mindenkié, kivétel nélkül, egy igaz országért, a Teremtő Isten szívbeli szándékának megfelelően. Krisztus bebizonyította szenvedésén keresztül, hogy Ő az Örökkévaló Fia. Tanításai mindegyike egyetlen és ugyanazon téma körül forognak: örökkévalóság. Igaz az, hogy Krisztus a hitünk számára titkok sorozatát kínálja. Hatalommal parancsol, hogy higgyünk azokban – nem adva más magyarázatot, csak azt, hogy ’Én Isten vagyok’. Ő jelenti ki ezt. Micsoda szakadékot teremt saját maga között és az összes vallásgyártó között ezzel, hogy ezt kimondja. Micsoda vakmerőség, szentségtörés, káromlás lenne, ha ez a kijelentése nem lenne igaz. Sőt, nagyobbat is mondok ennél: Ha Jézus univerzális győzelme nem magától Istentől lenne, akkor ez az ateizmust igazolná. Az evangélium egy titkos erényt rejt magában, egy rejtelmes teljesítőképességet, amely megérinti és meglágyítja a szívet. Ezen elmélkedve az ember megtalálja azt, amelyet a mennyről való elmélkedéskor tapasztal. Az evangélium nem egy könyv, ez egy élő valóság, tettekkel, erővel; és összetör mindent, amely eröszakmentes terjedésével szembeáll.
Gyöztél Názáreti zsidó ács Jézus. Gyöztél az ö megbizásából te analafabéta zsido halász Péter.
Èn a nagy Napoleon ezereket, millókat lelkesítettem, millók lesték szavamat, éveken át, hogy arra hadba vonuljanak és gyözzenek birodalmak felett! Most itt vagyok a számüzetésben, senkit sem érdekel amit mondok. De te názáreti zsidó ´ács Jézus! A te kétezer éve láthatatalan intésedere, vagy hallahatatalan szavaidra ma is milliók kelnek útra naponta. Hogy hadba vonuljanak, na nem gyilkolni és háborúzni! Éppen ellenekzöleg! Arra, hogy mindenkivel békességben és szeretetben éljenek.
Gyöztél Názáreti zsidó ács Jézus. Gyöztél az ö megbizásából te analafabéta zsido halász Péter (pápa). Egy Napoleon hajt fejet elötted! Jézussal kapcsolatban minden ámulatba ejt. Szelleme lenyűgöz, akarata teljesen megrendít. A világon senki nem hasonlítható hozzá. Ő valóban önmagában is birtokolja a létezést. Gondolatai, nézetei, kinyilatkoztatott igazságai, meggyőzőereje sem ember által létrehozottak, sem a természetben fellelhető dolgokkal nem magyarázhatók. Minél többet gondolkodom az evangéliumon, annál biztosabb vagyok abban, hogy nincs semmi bennük, ami ne haladná meg az események rendjét és ne múlná felül az emberi elme korlátait. Egy mély eredetiség van bennük, ami az ismeretlenség homályából igéket és szentenciákat tár fel. Jézus semmit nem vett át a mi tudományunkból. Sehol máshol, csak egyedül benne találni a mintát vagy példaképet. Nem filozófus Ő, hiszen csodákkal hozott előrelépést, a kezdetektől fogva imádták őt a tanítványai. Inkább a szívükön keresztül hatott rájuk, mintsem metódus által vagy logikai úton, nem követelt ő felvételi vizsgát, sem írástudást. Vallásának egésze a hiten alapult, hitből épült fel. Tulajdonképpen a tudomány és a filozófia nincs az üdvösség hasznára; Jézus azért jött a földre, hogy a menny titkait és a szellem törvényeit kinyilatkoztassa. Nem más, hanem a lélek számára hozta az örömhírt. A lélek elegendő számára, ahogyan Ő is elegendő a lélek számára. Előtte a lélek semmi volt. Anyag és idő voltak a világ mesterei. Szavára minden a helyére került. A tudomány és a filozófia másodlagossá vált. A lélek visszaszerezte szuverenitását. Minden skolasztikus állványzat, mint egy építmény, összedől egy szó előtt – HIT Jézusban. Hit a papának a zsidó analfabéta halásznak Péternek és utódjának.”
“Senki nem hasonlítható hozzá Jézushoz” – mondta a Napoleon császár 200 éve Szent Ilona szigetén.”
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.
László Fülöp
2024. november 14. at 10:28
Aki meg akar rajta sértődni, az megsértődik, aki magyarázatot keres, az találhat. Szerintem, a történet a reneszánsz pápák korát idézi, de ezt filmre vinni nem lehet hiteles ,és sértő, ezért helyezik a cselekményt egy fiktiv jövőbe. Ez egy filmes eszköz, olyan amivel pl.Luhrmann is élt a Romeo+Julia-ban. A konfliktus régmultbeli, az ábrázolás jelenkori,a megoldás, lezárás jövőbeli. Ez a Gutenberg galaxis átka,nagyon sok virtuális, fiktiv világot alkottunk,de a könyv ugyanakkor a tudás felhalmozásának fontos eszköze.
La paix soit sur vous!