A Hildesheimi Püspökség és a nemekre érzékeny beszéd

„Atyaisten” helyett „Jó Isten, aki atyánk és anyánk vagy”. Jézus Krisztus sem Urunk már, hanem fivérünk. A Hildesheimi Püspökség összeállított egy nyelvi szamárvezetőt, amely 19 példa segítségével mutatja be, hogy milyen kifejezéseket kell használnunk, nehogy valakit is kizárjunk.

A Hildesheimi Püspökség Általános Helynöki Hivatala külön ügyosztályt hozott létre a nemek egyenlőségének biztosítására. Az ügyosztály a nemekre érzékeny beszédről nemrégiben összeállított egy 17 oldalas szamárvezetőt, amit aztán a plébániákra és a püspöki intézményeknek is szétküldtek.

A szamárvezető bevezetőjében a szerzők az „utóbbi 30 év tudományos kutatásaira” hivatkoznak, amelyek eredménye szerint a hímnem általános használatának következtében a nőkre nem gondol senki. Az egyházmegyében ezért a jövőben a hölgyeket nem csak „bele kell érteni a fogalmakba, hanem konkrétan meg is kell nevezni.”

A következő oldalakon a szamárvezető összesen 19 példát mutat be, amelyek segítségével és persze némi gyakorlással és a megfelelő tudatossággal úgy beszélhetünk, hogy mindenki megszólítva érezze magát és senki ne legyen kizárva. A kettős megnevezések segítségével közvetlenül is megszólíthatjuk a nőket és a férfiakat egyaránt, ha például a sima „tanárok” helyett a „tanárok és tanárnők” megszólítást alkalmazzuk. A javaslatok közül a nyelvtani átalakítások (főnevesített melléknévi igenevek) sem hiányozhatnak, így a németben főnévként létező „vezető” (Leiter) helyett a „vezetést ellátó” (Leitende) szót kell használni. Egy további érdekes javaslat szerint ne a személyt magát nevezzük meg, hanem a hivatalt, amit képvisel, tehát nem „elnök”, hanem „elnökség” legyen az illető megnevezése. A püspöki hivatal javaslatai szerint a felsorolásban is felváltva kell alkalmaznunk az egyes nemeknek megfelelő megnevezéseket, hogy a nemekre érzékeny beszéd szabályait meg ne sértsük. E mondathoz vastag betűvel fűzik hozzá, hogy „ezzel a beszédmóddal a nemi sztereotípiák elterjedését tudatosan is elősegíthetjük”.

A helynöki hivatal álláspontja szerint, mivel a szavak hím- és nőnemű alakjai a társadalmi nemek napi szinten növekvő száma miatt túl kevésnek bizonyulnak, a szavakhoz hozzá kell toldanunk a gender-csillagot, vagy a szavak kellős közepén ki kell tennünk a gender-kettőspontot (tanár*, tanár:nő), „nehogy valaki is kizárattassék” – áll a szamárvezetőben kissé száraz, régies stílusban.

A szentmise nyelvezetét is hozzá kell igazítani a nemekre érzékeny beszédmódhoz. “Úr, atya, király, bíró, uralkodó – anya, vigasztaló, Szentlélek hatalma, szeretet – Melyik istenkép segít bennünket hitéletünkben és szólít meg minket?” – olvasható az útmutatóban. Tovább olvasva az az érzésünk támad, mintha az „Úr” szót szándékosan kerülni akarnák, példának okáért az „Úristen” szó helyett a „Te, Istenünk” kifejezést javasolják, az „Isten Atyánk” pedig a „Jóisten, aki Atyánk és Anyánk vagy” nyelvi leleménnyé avanzsált. Az „irgalmas Úr” is kilóg a nemekre érzékeny beszéd kereteiből. A javaslat szerint ehelyett Istent közvetlenül kell megszólítanunk a „Te, Isten, aki irgalmas vagy” szavakkal. A felsoroltakhoz hasonlóan az „Úr Jézus Krisztus” sem felel meg az új követelményeknek, ezért az egyházmegyében a „Krisztus testvérünk” kifejezést kell alkalmazni.

A püspökség az illusztrációk kiválasztásakor is „nemekre érzékenyen” kíván eljárni. A képeken az alá- és fölérendeltségi viszonyok nem jelenhetnek meg, és „az arcjátékban, az arckifejezésekben sem lehet különbség”. A szamárvezetőben külön felhívják a figyelmünket, hogy az illusztrációkon a férfiak arckifejezése is lehet barátságos, vagy tükrözheti az érzelmeiket, míg a nők is nézhetnek éppen komoly arccal. A szamárvezetőben külön felhívják a figyelmünket, hogy a „sztereotípiákat kerülni kell.” A nőket nem szabad mindig csak gyermekekkel vagy a hallgatóság szerepében ábrázolni, vagy a „férfiakat csak magyarázó helyzetben”. A képek kiválasztásakor arra is vigyázni, kell, hogy a „férfiakat ne ábrázolják gyakrabban, mint más személyeket”, és a képeken „láttatni kell az emberek sokszínűségét.”

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net