A gyónási titok

A gyónási titok kérdése időnként újra meg újra felbukkan a hírekben. Általában arról van szó, hogy az állami törvények és a vizsgálóbírók nyomást gyakorolnak a katolikus papokra (legutóbb például az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel kapcsolatban), hogy fedjenek fel olyan információkat, amelyek szentségi gyónás során juthattak tudomásukra. Míg egyes választott képviselők és ügyvédek (akik közül sokan nem is katolikusok) szilárd alkotmányos érveket alkalmaznak a vallási ügyekbe való beavatkozás elutasítására, a vita még korántsem ért véget.

Imádkoznunk kell, hogy gyorsan megtaláljuk a helyes választ. Nagyon súlyos következményei lehetnek, ha rossz irányba fordul a gyónó és gyóntató kiváltságos viszonyának megközelítése.

A gyóntatószék titkossága nem csupán a hívek egyik legfontosabb, egyházi törvények által biztosított joga. Védelme az egyháztörténet egyik dicsősége. Az évszázadok során gyakran hatalmas erők próbálták feltörni a gyóntatószék titkainak pecsétjét, ám hiába, mert megállították őket olyan papok, akik inkább elfogadták a gyanút, gúnyt, börtönt vagy akár a vértanúhalált is, mintsem elárulják azok bizalmát, akik a kiengesztelődés krisztusi szentségével éltek.

Ma az Egyházi Törvénykönyv 983. kánonja határozottan megtiltja, hogy gyóntató a gyónót bármilyen okból elárulja. Konkrétabban fogalmazva, a gyónási titok megtiltja a papnak, hogy felfedje a gyónó személyét és az általa meggyónt bűnt vagy bűnöket. Az 1386. kánon megerősíti ezt a szabályt, amikor a gyónás szentségi titkának megsértéséért egyházjogi büntetéseket szab ki, nem zárva ki a kiközösítést sem.

Elgondolkodhatunk azon, hogy egy polgári állam miért akar még a saját bíróságai előtt is megvédeni a felfedéstől bizonyos típusú beszélgetéseket, így a papok és gyónók, orvosok és betegek, ügyvédek és ügyfelek között elhangzottakat. Alapvetően mindhárom kiváltság magyarázata ugyanaz: hosszú távon a társadalom javát szolgálja, ha az emberek tudják, hogy félelem nélkül fordulhatnak papokhoz, orvosokhoz vagy ügyvédekhez, mert az ott elhangzottak nem oszthatók meg szabadon másokkal.

 Azonban néhány határvonalat mégis meg kell húzni. Nézzük meg közelebbről, mikor érvényes a gyónási titok az egyházi jog szerint. Talán a téma jobb megértése hozzájárul szilárd világi irányelvek kidolgozásához és megerősítéséhez ezen a fontos területen.

Mire terjed ki a gyónási titok?

A gyónási titok tiszteletben tartásának kötelezettsége attól függetlenül érvényes, hogy a bevallott bűnök súlyosak-e (például abortusz, istenkáromlás, paráznaság) vagy bocsánatosak (például hanyagságból késni a miséről vagy gorombán beszélni idegenekkel). Akkor is érvényes, ha az szentség kiszolgáltatása megszakadt vagy befejezetlen maradt, ami megtörténhet, ha a bűnbánó rosszul lesz, vagy elismeri a bűnét, de nem hajlandó kifejezni, hogy megbánta.

Amikor azonban azt mondjuk, hogy a gyónási titok akkor is érvényes, ha a szentséget nem szolgáltatták ki, vigyáznunk kell, nehogy azt feltételezzük, hogy a pappal folytatott minden „bizalmas” beszélgetést – akár lelki beszélgetéseket is – véd a gyónási titok. Ilyen esetekben más titoktartási kötelezettség érvényesülhet, de maga a gyónási titoktartás csak olyan közlésekre érvényes, amelyeket a bűnbánó egyértelműen szentségi kiengesztelődést keresve tesz.

Emellett meg kell jegyeznünk, hogy a titok védelme speciális esetekre is kiterjed. Például akkor is érvényes, ha a bűn ténye más forrásokból már nyilvánosan ismert. Például, ha valaki nyilvánosan elismerte, hogy valamilyen bűncselekményt elkövetett, és később meggyónja ezt a bűnt egy papnak, a pap nem erősítheti meg, hogy az illető ugyanazt a bűncselekményt gyónta meg.

A gyónási titok azokra a bűnökre is vonatkozik, amelyek sajátosak az adott gyónó esetében (például diakónusnál a zsolozsma imádkozásának elmulasztása), még ha az ilyen cselekedetek vagy mulasztások mások esetében nem számítanának bűnnek. Továbbá a gyónási titok kötelezettsége kiterjed az ún. életgyónásra is, amikor a korábban meggyónt és feloldozást nyert bűnöket az értük való bánat elmélyítése végett újra megemlítik.

Fontos megjegyezni, hogy a gyónási titok megőrzésének kötelezettsége azokra is vonatkozik, akiknek valahogyan tudomására jutott a gyónás tartalma, mondjuk úgy, hogy (szándékosan vagy véletlenül) meghallották másnak a gyónását, vagy tolmácsként működtek közre abban.

Igaz, hogy az egyházjog különbséget tesz a papok és a fenti személyek által viselt titoktartási kötelezettség szempontjából. Kétségtelen azonban, hogy akik továbbadnak gyónásban elhangzott közléseket, amelyekhez így juthattak hozzá, a hallottak felfedéséért súlyos egyházjogi büntetésekkel sújthatók.

Egyesek azért vonakodnak a gyónástól, mert attól tartanak, hogy bár a pap soha nem fedné fel bűneiket, más módon azonban felhasználhatja ellenük, amit a gyónásban megtudott – például kerülni kezdi az illetőt, vagy arra kéri, hogy mondjon le valamilyen egyházközségi tisztségről.

Az egyházjog azonban már előre látta ezt a problémát, és lépéseket tett megelőzésére. A 984. kánon kifejezetten megtiltja a gyóntatónak, hogy a gyónásból szerzett információkat a gyónó ellen felhasználja, még ha teljességgel kizárt is azok nyilvánosságra kerülésének veszélye.

Felmentés a titoktartási kötelezettség alól?

Az egyházjogi vélemények közt jelenleg van olyan, amely lehetővé tenné a gyónó számára, hogy bizonyos feltételek mellett mentesítse a gyóntatót a titoktartási kötelezettség alól. Hiszen, így szól az érvelés, a gyónási titok a gyónót védi, hogy ne kelljen a leleplezéstől tartania, tehát ha a gyónó a gyóntatón keresztül nyilvánosságra kívánja hozni vallomását, az egyházjognak ezt lehetővé kell tennie.

Véleményem szerint azonban ez az érvelés figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a gyónási titok olyan módokon védi a gyónókat, amelyekre talán nem is gondoltak; megvédi a papokat, akiknek ebben szolgálniuk kell; és magát a szentséget védi.

Gondoljunk csak bele: ha a gyónási titok abszolút feloldhatatlan, akkor a bűnbánók védve vannak attól, hogy bizonyos esetekben mások nyomást gyakoroljanak rájuk, hogy mentsék fel gyóntatójukat a titoktartás alól. A papok pedig védve vannak attól, hogy nekik kelljen értelmezniük a gyónók titokfeloldásra vonatkozó félreérthető vagy homályos indítékú nyilatkozatait. Továbbá minden hívő védve van az azon való töprengés kényszerétől, hogy ami a gyónási titok megsértésének látszik, nem lehetett-e olyasvalami, ami valóban a gyónó valamikori kérésére vagy legalábbis beleegyezésével történt.

Végezetül, még ha itt csúszós terepre is tévedünk, a legtöbb egyházi törvényhozó egyetért abban, hogy a gyóntató törvény előtti eljárásban adhat választ arra a kérdésre, hogy valóban gyónási titoktartást érvényesít-e egy konkrét személyre vonatkozó vizsgálat során. Végül is a törvény előtt álló vádlott sem tagadhatja meg egyszerűen a kérdések megválaszolását; az elutasítást valamilyen elismert kiváltságra kell alapoznia, például az Egyesült Államok alkotmányának ötödik kiegészítésére, amely szerint senki sem kötelezhető önmaga ellen tanúskodásra.

Ugyanígy, ha a pap nem akarja felfedni a gyónás során nyert információt, neki is meg kell erősítenie azt az állásfoglalását, hogy gyónási titok tiltja számára a kérdés megválaszolását. Sőt, ha meggondoljuk, milyen keveset (sőt, szinte semmit sem) lehet sejteni arról, hogy milyen dolgokról lehetett szó a gyónás során, kicsinek tűnik a veszély, hogy egy pap „eláruljon egy gyónót” pusztán annak kijelentésével, hogy a gyónási titoktartás kizárja a válaszadást egy ilyen és ilyen kérdésre.

Aggodalomra ad okot, hogy korunkban fokozódik a gyónási titoktartásra nehezedő nyomás. De soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyónási titok a Krisztus által az egyháznak adott hét szentség egyikét szolgálja, így osztozik abban a védelemben, amelyet az Úr áraszt ki egyházára. Nem szabad, hogy ebben bízva lanyhuljanak erőfeszítéseink, melyekkel a gyónó és gyóntató kiváltságos viszonyát védelmezzük a polgári jogban. De segít emlékeznünk arra, hogy a végső szó Istené lesz.

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Simply Catholic