A gonosz lélek három taktikája, hogy támadást indítson a házaspárok ellen
Milyen speciális kísértéseket alkalmaz a gonosz, amikor támadást indít a házaspárok ellen? Az ördögűzésre szakosodott papok (exorcisták) három taktikát sorolnak fel, amiket felhasznál arra, hogy tönkre tegye a házasságokat, és tanácsokat is adnak a védekezésre.
Minden az egymásra vetett pillantások kölcsönös kis játékával kezdődött, mielőtt kialakult volna baráti kapcsolat a munka során. Szerencsére Dorothée és kollégája remekül megértették egymást. Méghozzá nagyon is jól… Annál is inkább, mert férjével különlegesen nehéz időszakot éltek éppen át, amit egyre hosszabb hallgatások jellemeztek. Dorothée egyre jobban örült reggelenként a munkába menetelnek. Ahogyan a dolgok egyre kevésbé alakultak jól otthon, elég volt a munkatársára gondolni, hogy megnyugodjon, sőt vidámmá váljon. Mivel csak barátságról volt szó, semmi többről, Dorothée-nak sikerült elhallgattatnia azt a kis belső hangot, amely néhány néma szemrehányást kezdett küldeni. Bizony nem kellett sok idő, hogy ez a barátság más fordulatot vegyen, hogy bekövetkezzék a „több, mint barátság”. Dorothée és kollégája csakhamar elérkeztek „a végsőkig”.
Lássuk, miért utálja a gonosz a házasságot
Anélkül, hogy a végsőkig eljutna, ugyan ki nem élte át az érzelmi szenvedélyek égető erejét? A hatalmas vágyat a másik megszerzésére, vagy arra, hogy érezze, mennyire kívánja őt a másik fél – ez mindenki életében többször előfordul. És ki nem élte át azt a diadalmas érzést, hogy minden áron meghódítsa a másikat? Miért van az, hogy a férfi és a nő is gyakran rosszul ítél azokban a kérdésekben, amik az érzelmi jelenségeket és a tisztaságot érintik? Honnan az a feszültség, ami beáll azoknál, akik nem képesek a rosszat a jótól megkülönböztetni? Főként, hogyan lehetséges, hogy ne essenek bele a csapdába, amikor alkalom kínálkozik? Miért van, hogy a gonosz legkedveltebb játéktere a házasságtörés? És végül miért gyűlöli a gonosz annyira a házasságot?
„Nem tudom elviselni, hogy szeretik egymást!” Ez volt a gonosz azonnali és világos válasza, amikor a páduai (Olaszország) egyházmegye exorcista papja, Sante Babolin atya felszólította, adja meg okát azoknak a zaklatásoknak, amikkel egyik barátjának a feleségét kínozza. Egy olasz hetilapnak adott interjú keretében közölte a gonosznak ezt a hihetetlen megnyilatkozását:
„A gonosz azért kísérti a keresztény házasokat, hogy a hűtlenségre vezesse őket, mert ő maga a gyűlölet, és nem viseli el a szeretetet. A házasság szentségével összekötött párok megvalósítják, amit a Szentírás tanít: „Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben.”
1Jn 4,15
A gonosz lélek taktikái
Ez az istenszeretet állandó vigasztalás kellene, hogy legyen.
„Azonban a probléma akkor kezdődik, amikor szándékosan letérünk az egyenes útról – akkor veszélybe kerülünk”
figyelmeztet Angéla Musolesi ferences nővér, aki Gabriele Amorth atya, a Vatikán vezető exorcistájának volt a munkatársa annak 2016. évi haláláig.
„Amíg az Úrral vagyunk, a veszély nem áll fenn. Vagy pedig az Úr akaratából jelenik meg, mint az üdvösségünkhöz szükséges megpróbáltatás”
– hangsúlyozza a „Vincere in demonio con Gesù” (Legyőzni a démont Jézussal) c. művében.
Mi hát a gonosz szándéka, amikor cselekszik? Egyetlen célja van: megsemmisíteni Isten képét, ami bennünk van. Ezt mondja Angela Musolesi egyik könyvében:
„Isten képére vagyunk alkotva, Isten szeretete bennünk van, nekünk adta arcát. A gonosz meg akarja akadályozni Krisztushoz való hasonlóságunkat. Szembehelyezkedik Krisztussal való hasonlóságunkkal, nem akarja, hogy hozzá hasonlítsunk. Meg akarta semmisíteni Krisztust, most pedig arra törekszik, hogy megsemmisítse azokat, akik hozzá akarnak hasonlítani”
– írja.
Ha a gonosz lélek nem tud behatolni a lélekbe, mert nincs hozzáférése a lélekhez, sikerre tud jutni más vonalon: pszichikailag és testi úton. Hogy megakadályozzuk a gonosz cselvetéseit, lényeges ismernünk a három fő taktikát, amely a házaspár közé éket ver: leszoktatni őket az imától, felfokozni az individualitást és végül eltorzítani a szexualitást.
1. Leszoktatás az imától
A gonosz lélek először avval ver éket a házasok közé, hogy lebeszéli őket a közös imáról, amikor a pár együtt vagy a családban imádkozik, ahogyan az régen szokásban volt.
„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük”
Mt 18,20
– mondta Jézus a tanítványainak.
„A gonosz tudja ezt, és tud arról, amikor a családok együtt imádkozzák a rózsafüzért. Sajnos ez a hagyomány elhalványodik és ő kap az alkalmon”
– magyarázta egy konferencia keretében Ambrogio Villa atya, a milánói egyházmegye exorcista papja.
2. Az individualizmus felfokozása
A gonosz második taktikája a házaspár és a család ellen az individualizmus felfokozása. A gonosz ezt a magatartást többféle módon támogatja, például felszít veszekedéseket, aminek során férj és feleség kemény és sértő kifejezéseket használ. Elhiteti a házastárssal, hogy a másik fél véleményének megkérdezése nélkül is hozhat a napi életüket érintő elhatározásokat. Arra biztat, hogy vadul védjék az individuális és egocentrikus jogaikat, anélkül, hogy figyelembe vegyék a másik fél jogait.
„A gonosz annyira felfokozza az individualizmust, hogy ez a család tönkretételére vezet”
– állítja Ambrogio Villa atya.
Az individualizmus tönkreteszi a házaspárt és a családot, melyek olyan intézmények, amiknek lényege a kölcsönös szeretet” – teszi hozzá.
3. A szexuális kapcsolat deformálása
A szexualitás a gonosz által erősen támadott terület, mivel az a házasok legerősebb kapcsolata.
„Minden területen szét akarja választani a házastársakat, de főként a szexuális életük terén. Meg akarja szüntetni ezt a kapcsolatot a szív szintjén. Ahelyett, hogy tényleges szerelemben élnének, az ellenség elváltoztatja őket valami mássá, amit az ösztönök hullámai jellemeznek. Az erosz fontos, de az önátadás által át kell lényegüljön. Kockázatos dolog ezt a törvényt figyelmen kívül hagyni, a valódi szerelem törvényét.”
– magyarázza az Aleteiának Didier Moreau atya, a rennes-i (Franciaország) egyházmegye exorcista papja.
Az ellenfél stratégiája tehát a házastársak elválasztása, szexualitásuk egyensúlyának megbontásával – vagy a szélsőségekre való bátorítással, a határok átlépésével, beleértve a pornográfiát és a hűtlenséget is, amik a szerelem valódi dimenzióján élősködnek, vagy átcsapva az ellenkező végletbe: a szexuális kapcsolatuk teljes elhagyásával.
„A gonosz gyakran befurakodhat a házasfelek életébe, arra ösztönözve őket, hogy felhagyjanak intimitásukkal. Tény, hogy egy család nem bomlik fel elsősorban a szexualitás miatt, mivel a szexualitás nem elsődleges dolog, de nem is az utolsó”
– figyelmeztet a maga részéről Villa atya.
Visszatérni a házasság szentségének élő forrásához
Hogyan védekezhet a házaspár a gonosz és akciói ellen? Didier Moreau atya számára a válasz világos: hatékony védelmet jelent az ima, az igazság, az igaz szerelem, Isten Igéje, a hit és a szentségek.
„A házasság szentségét minden nap át kell élni. A kríziseken való átjutáshoz az élő forrásához kell visszatérni. A házasság szentsége nem biztosíték, azt élni kell a mindennapokban”,
tanácsolja az atya.
Ne féljünk kifejezetten azért imádkozni, hogy megszabaduljunk a gonosz befolyásától. Ezt hangsúlyozta mindig Gabriele Amorth atya: az exorcistákon kívül minden pap vagy apáca is elmondhatja a megszabadító imát, közvetlenül a gonosz lelket megszólítva:
„Jézus Krisztus nevében, a Szent Szűz közbenjárására, valamint Szent Mihály arkangyal, minden szent arkangyal és minden szent közbenjárására parancsolom a gonosznak, hogy hagyja el ezt a személyt, házát, családját, életét, házasságát, gyermekeit és soha vissza ne térjen.”
A híres római exorcista szerint mindenki imádkozhat magában saját magáért, házastársáért és családjáért. Ebben minden exorcista egyetért: a legfontosabb, hogy ne féljünk, mert a gonosz fél attól a személytől, akinek hite van. Az ima által mindenki sokat tehet házasságáért, családjáért, gyermekeiért, megtörhet mindenfajta gyűlöletet, irigységet, átkot, minden ördögi cselekedetet, aminek áldozatául esett. Jézus Krisztus nevében gyakorolhatja ezt minden nap.
Még valami, amit Angela Musolesi hangsúlyoz munkájában:
„Isten házát nem áraszthatja el az ellenség. Mivel Istenéi vagyunk, a sátánnak semmiféle hatalma sincs lelkünk felett. Ezért kell a keresztény embernek mindig azon lennie, hogy Istenhez hasonlítson. Krisztus képét hordozza és még ha a gonosz meg is kísérli tönkretenni vagy elsötétíteni azt, nem képes erre teljesen, csak azt tudja megakadályozni, hogy Krisztus teljes fényében ragyogjon. Ez a mi vigaszunk”
– állapítja meg.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: fr.aleteia.org
INRI,
ne takarodzunk a “gonosszal”! A pápa szerint ha szóbaállunk vele gyöz…nem szabad vele szóba állni. Jézus legyözte akkor is ha szóba állt vele. Mi nem. Hogyan gyözzük öt le? úgy, hogy betartjuk Jézushoz való hüsegünk jeleként a 10 parancsoalatot.
1_Közösen imádkozunk
2_Szentmisét ünneplünk
3_Szentáldozáshoz járulunk
Inkább Istennel álljunk szóba, de minden döntáünk elött…