A buli kevés: lélek, tekintély és jövő kell a közösséghez – Vasárnapi ráhangoló

A Vasárnapi ráhangolóban Heiter Robert Gottfried atya az Apostolok Cselekedeteiből vett részlet alapján arra irányította a figyelmet, hogy a keresztény közösség építése nem merülhet ki lelkesedésben, jó ötletekben vagy látványos kezdeményezésekben. A kiindulópont Fülöp szamariai missziója volt, ahol a diakónus Krisztust hirdette, csodák történtek, betegek gyógyultak, tisztátalan lelkek távoztak, és „nagy lett az öröm abban a városban”.

Gottfried atya hangsúlyozta: Fülöp szolgálata azt mutatja, hogy a kiválasztottság nem pusztán rangot vagy kitüntetett helyet jelent az Egyházban, hanem konkrét küldetést is. A diakónus nem önmagáért kap feladatot, hanem azért, hogy Krisztust hirdesse, és a közösséget szolgálja. Szamariában ennek látható gyümölcsei vannak: az emberek figyelnek, hisznek, megkeresztelkednek, és megszületik az öröm.

A ráhangoló központi gondolata azonban az volt, hogy az öröm és a lelkesedés önmagában még nem elég. „A bulit összerántani relatív könnyű. A lelket belecsempészni már sokkal nehezebb” – fogalmazott az atya. A keresztény közösség életében nem az a legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e lendületet teremteni, hanem az, hogy ebből a lendületből születik-e tartós, megalapozott, jövőre mutató élet.

Ezért válik fontossá Péter és János érkezése Szamariába. A jeruzsálemi apostolok nem elvesznek Fülöp munkájából, hanem megerősítik azt: imádkoznak a szamariaiakért, rájuk teszik a kezüket, és azok megkapják a Szentlelket. Gottfried atya szerint ez annak jele, hogy a jó kezdeményezéseknek kapcsolódniuk kell az apostoli tekintélyhez, az Egyház tanításához és élő hagyományához.

A beszéd egyik legerősebb üzenete az volt, hogy az Egyházban nem elegendő a magánkezdeményezés, még akkor sem, ha az népszerű vagy látványos. Lehetnek jó ötletek, lehet személyes véleményünk, de az Egyháznak tanítása van. A keresztény közösséghez való tartozás éppen abban válik valóságossá, hogy az ember kész Krisztusra, az apostolok utódaira, a pápára és a vele közösségben lévő püspökökre tekinteni.

Gottfried atya rámutatott: a történelemben sokszor megjelentek erős reformerek, lelkes mozgalmak és nagy kezdeményezések, amelyekből mégsem lett tartós jövő, mert hiányzott belőlük a Lélek megtartó ereje és az Egyházhoz való szerves kapcsolódás. A keresztény küldetés nem csupán arról szól, hogy megfogalmazzuk, mit nem akarunk, vagy kik nem vagyunk. Sokkal nehezebb, de sokkal fontosabb kimondani: kik vagyunk, mit akarunk, és hogyan kapcsolódunk Krisztus élő testéhez, az Egyházhoz.