pexels rdne 8674848 Custom

A betegek kenete szentségének ereje

Egy barátom, aki egész életében súlyproblémákkal küzdött, nemrégiben vagy 40 kilóval soványabban bukkant fel, és csak úgy ragyogott.

Mindenki egyfolytában megjegyzéseket tett a boldog ábrázata miatt, amit kizárólag a kisebb testsúlyának tulajdonítottak, de amikor arról kérdezték, hogy mit evett, hogyan étkezett, a barátom gyorsan témát váltott. Egy magánbeszélgetésünk során aztán elmesélte nekem, mi volt drámai fogyásának a titka. „Felvettem a betegek kenetét” – mondta. – „Meg kellett gyógyulnom a bűnből, amely a falánkságomat okozta.” A sóvárgás börtönére gondolt – arra a bűnre, hogy jóságos angyalaink késztetésével szemben inkább a testi mohóságunkat és ösztöneinket szolgáljuk ki.

A hír azonnal izgatni kezdett, de mérsékelten meg is botránkoztam rajta. Ami szórakoztatott, az az volt, hogy hirtelen elképzeltem Oprah Winfreyt, amint a „használjon kenetet a jó egészségre vezető úton” témáról handabandázik, meg a késő esti tévéreklámokra gondoltam, amelyek az „Új áldás és kenet! Üdvözüljön és legyen karcsú egyetlen kenet után. A siker garantált!” szöveget nyomják.

Ami viszont megbotránkoztatott, mert végül én is észhez tudok térni, az annak felismerése volt, hogy a barátom cselekedete azonnal milyen lezserséget inspirálhat, és hogy ez milyen rossz fényt vethet egy ilyen hathatós gyógyulással járó szentségre. Hirtelen megértettem, hogy miért is utasította el udvariasan, hogy társaságban a „fogyókúrás étrendjéről” beszéljen. Magamban belül pedig valaki az ujját csóválta és ítélkezésre ösztökélt, miszerint könnyelműen visszaélünk a Krisztustól kapott kegyelemmel, ha egy szentséget arra használunk, hogy valami olyan, hiúságot szolgáló dologgal foglalkozzunk, mint a testsúlyunk.

Ez a belső hang azonban mégsem tudott teljesen meggyőzni arról, hogy a barátom könnyelműen vagy felszínesen járt volna el a szentség vételével. Jól ismertem őt és tudtam, hogy milyen komolyan éli meg a hitét, így azt is tudtam, hogy barátom számára a kenet vétele többről szólt, mint puszta fogyásról vagy arról, hogy mit is mutat a földi mérleg. Ez sokkal inkább egy kétségbeesetten keresett utolsó szertartás volt – annak kellett lennie – egy olyan lélek számára, aki a lelke komoly átvizsgálása közepette felismerte megsemmisítő betegségének forrását. A sóvárgó vágynak való bűnös önátadás fokozatosan a halálba vezette őt, és ha tovább akart élni, dolgozni és szeretni, akkor ehhez egy fordulatra – megtérésre – volt szüksége.

A barátom távolról sem volt komolytalan és frivol; az, hogy a szentséghez fordult, valójában a mélységes alázat cselekedete volt; könyörgést jelentett az egész életére kiterjedő gyógyulásért – megadta magát, átadta önmagát. Korábban túl sokáig a düh és az ítélkezés biztonságos menedékébe húzódott vissza, és ezt most átadta Istennek. Könyörgés volt ez, hogy megszabaduljon a keserű, egészségtelen önostorozásoktól, amelyek őt és szeretteit egy pokoli és boldogtalan helyen tartották fogva.

Fogyása valójában a szent kenet erejének mellékhatása volt, a lelki gyógyulás fizikai megnyilvánulása, amely akkor következett be, amikor egész testével, életével, elméjével és szívével az Úr elé állt és azt mondta: „Ha akarod, meggyógyíthatsz engem”.

Jézus pedig – dicsérjük Őt mindig – azt válaszolta: „Igen, akarom, gyógyulj meg.” A barátom tényleg vékonyabb lett, de az a figyelemre méltó és tartós öröm, amely az arcáról sugárzott, nem annyira a lesoványodásával volt összefüggésben, mint inkább a korábban viharos lelke megnyugvásával. A szentségi kegyelem pillanata alatt a szíve megenyhült; mély, könyörgő agóniájában minden értelmet meghaladó béke adatott meg neki. Olyan volt, mint egy évtizedekig kínzókamrában tartott ember, akit végre szabadon engednek és kikerül a napfényre, méghozzá úgy, hogy minden sebét megtisztították, és fűszeres, illatos olaj balzsamjával kezelték. „Attól a pillanattól kezdve, hogy megkaptam a kenetet, – mondta nekem -, minden megváltozott. Szabad lettem.”

Elgondolkodtam barátom csodálatos változásán. Gyógyulása annyira átfogó volt, hogy azt egyetlen reklámszlogen sem tudta volna visszaadni. Azon tűnődtem, vajon a kenet vétele a saját súlyproblémáimra is választ adhat-e. De én vele szemben „könnyűsúlyú” vagyok, nem vagyok sem annyira imádkozó, sem annyira komoly, mint ő. Az én alázatosságom, ha egyáltalán felfedeznék valamennyit belőle önmagamban, nélkülözné az ő mélységét, és alighanem az őszinteségét is (ezt mutatja a gyors gúnyolódásra hajlamos képzeletem). A betegek kenetének szentségét gyakran félreértik, és sajnálatos módon nem használják ki eléggé. Pedig kéznél levő és hatalmas fegyver a személyes sötétség ellen harcoló lélek számára.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: simplycatholic

Kapcsolódó tartalom

  • Házon belüli farkasok

    Magyarországon az országgyűlési választások alkalmával tartott gyermekvédelmi népszavazáson nagyon sokan érvénytelenül szavaztak. Bevallom, a témával eddig nem foglalkoztam mélyrehatóan, hiszen számomra egyértelmű volt, hogy gyermekeim egészséges fejlődése és jövője érdekében hogyan kell szavaznom. Katolikusként erről az Egyháznak is világos tanítása van. Mégis, látva az érvénytelen szavazatok óriási számát, megdöbbenve figyeltem az eseményeket, ahogy haladt előre…

  • Talán Ön is szenved az akédiától?

    „Unalom, lanyhaság, levertség. Minden halott, s nem csupán az érzékek, hanem az akarat szintjén is. Elveszítjük akaratunkat, lendületünket, még az Isten utáni vágyat is. Úgy tűnik, az életnek nincs tovább értelme, nincs mit remélni, egész életünk szomorú és halálosan unalmas.” Így defininálja Wilfrid Stinissen kármelita atya az akédia nevű lelki betegséget. Jean-Charles Nault bencés teológus,…

  • Az Isten* szó és a gender-csillag

    Karácsony előtt újra felerősödött a vita arról, hogy az Isten szót gender-csillaggal vagy anélkül kell-e írni. „Így lesz a baloldali gender ideológiából gender bohózat”, mondta Stefan Müller, a CSU párt ügyvezetője a BILD újságnak. Majd hozzátette, „nagyon úgy tűnik, hogy némely egyházi döntéshozónak már semmi sem elég kínos.” Az evangélikus egyházközösségek mellett ősszel már a…

  • És lőn kompjúte… – IT-teremtéstörténet és bűnbeesés-parafrázis

    Jelmagyarázat: Winchester: Chester városának képletes megjelenése, mely csak a Windows alatt futtatható. De lehet orvosi műszer is, amellyel a gégészek vizsgálják a giga báját, a gigabájt. Ha elromlik, gyakran elcsheszternek is nevezik. Ilyenkor a mosolyon kívül a gép is lefagy. Internet: nyalka focista az olasz Milánó egyik csapatából. Mások szerint tiltott orosz computer. E-mail(ejtsd:ímél): ige,…

  • Útravaló évközi 18. hétre

    Egy férfi búskomoran ül a padon és arra jár egy rendőr, aki rákérdez szomorúságának okára. A férfi elmondja, hogy néhány hónapja meghalt a nagyapja, és ráhagyott 100 000 eurót és néhány autót.” A rendőr csodálkozik: „Ez nem úgy hangzik, mint amin keseregni kellene.” „Igen, de még nem hallotta az egész történetet – folytatja a férfi:…

  • Kerékbetört Katalin

    Gondolatok az egyházközség búcsúján, Szentkatolna, 2019. nov. 25. Alexandriai Katalin a 14 segítőszent egyike. A középkor nagy kedvence. A gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen plébániája, amelyben a helység is róla van elnevezve: Szentkatolna. Előkelő származású alexandriai szűz volt és a tudományoknak szentelte magát. Maximus császár alexandriai látogatása idején a bálványáldozatban való részvételt megtagadta, sőt a pogány tudósokat…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás