265. nap: A mulasztás bűnei
Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint
Ima
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Urunk, Istenünk, te szeretetből adtad nekünk Fiadat, és Fiad önként adta életét irántunk való szeretetből. Még az árulás közepette is szeretett minket. Továbbra is adott, pedig előre tudott a tanítványok árulásáról, és a mi árulásunkról is. És mégis: a szeretetet választotta és az önátadást. Urunk, Istenünk, segíts, hogy mindig el tudjuk fogadni ezt a szeretetet! Segíts, hogy mindig engedjük magunkat kiválasztani, hogy a tieid lehessünk! Drága áron váltottál meg minket. Segíts, hogy így is éljünk, ma és mindennap, Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Most eljutottunk a szenvedéstörténethez, már bele is kezdtünk ma, de előtte még itt van a 25. fejezet, amely az éberségről szól, arról, hogy készen álljunk. Olvastuk az okos és balga szüzek példabeszédét. A példabeszédekről tudnunk kell, hogy nem minden élethelyzetre alkalmazhatók szó szerint. Gyerekként, amikor ezt hallottam, azt gondoltam: ezek nem okos szüzek, hanem önző szüzek. Hogy lehet, hogy Jézus még őket állítja példaként elénk? Valami itt nem stimmel…
Aztán rájöttem, hogy nem ez a példabeszéd lényege. Minden példabeszédnek van egy központi üzenete, ami itt az, hogy legyünk felkészültek, álljunk készen.
Lámpása volt mind az okos, mind a balga szüzeknek. Tehát volt lehetőségük hova gyűjteni az olajat. Az olaj itt szimbolikus értelmű, nem csupán fizikai olajat jelent, hanem inkább azt jelképezi, amit az ember a szívében ápol: az erényeket, illetve a kapcsolatot Istennel. Amikor a balga szüzeknek elfogy az olajuk, és a vőlegény azt mondja nekik: „nem ismerlek benneteket” (Mt 25,12), ez arra utal, hogy az olaj megléte az Istennel való kapcsolatunkat jelenti. Azt a részünket, amit teljesen átadtunk neki, és amit Ő épített fel bennünk az Ő kegyelméből. Ez nem megosztható. Egy misén gyerekeket kérdeztem, hogy van-e olyan valamijük, amit nem tudnak megosztani a társaikkal. És jött a fantasztikusan találó válasz: az ötös jegyemet. Nagyon tetszett ez a válasz. Ahogy nem tudod átadni valakinek a megszerzett tudásod egy vizsga előtt, vagy egy maratonra készülve az edzettségedet, vagy akármi másra való felkészültségedet, ugyanígy nem tudod átadni másnak a saját, Istennel épített kapcsolatodat. Ha valaki átadta magát Istennek és növekszik a kegyelemben, ezt nem vehetem át tőle, és ő nem tudja ezt megosztani velem. Mindenkinek saját magának kell az Urat választania, megélnie és fejlesztenie ezt a kapcsolatot: ez az, amit készenlétnek nevezünk.
Ezután következik a talentumok példázata és a nemzetek ítélete. A talentumokról szóló példabeszéd arra emlékeztet, hogy az életünknek gyümölcsöt kell teremnie. Emlékszünk, hogy néhány fejezettel korábban Jézus megátkozta a fügefát, mert nem volt rajta termés. Nem azért tette, mert rossz napja volt, hiszen Ő tökéletesen tudott uralkodni az érzelmein. Ez a tette szimbolikus volt. A fügefa azért van, hogy megadja termését. Ahogy a fügefa is azért létezik, hogy gyümölcsöt hozzon, úgy a keresztény élet célja is ez: aki az Úrhoz tartozik, annak az igazságosság gyümölcseit kell teremnie – így Izrael népének is. Az az életünk értelme, hogy gyümölcsöt teremjünk. Ha csak megőrizzük a magunk számára, amit kaptunk, és nem használjuk, az kudarc. Azt kell keresnünk, hogyan és hol tudjuk kamatoztatni Istentől kapott talentumainkat mások javára és az Ő dicsőségére. Mert nem az én tulajdonom, hanem használatra kaptam.
S itt jön a kérdés: azért kaptuk, hogy mutogassuk, feltűnősködjünk a talentumainkkal? Hogy mindenki megtudja, hogy mi tanítványok vagyunk vagy evangelizátorok? A cél nyilván nem a magamutogatás, de a lényeg itt az, hogy Jézus karakteres tettekre, konkrét helyzetekben való kiállásra biztat minket. Jézus ezt egyértelművé teszi a nemzetek ítéletéről szóló képben: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25,34-36).
Ezek nem csupán szép gesztusok, hanem az erényes élet tettei. Azok jutnak be a mennybe, akik megcselekedték ezeket, és azok kerülnek a pokolba, akik elmulasztották megtenni ezeket. Ezt nevezzük a mulasztás bűnének. Nem arról van szó, hogy elmégy egy idegen mellett és belerúgsz, vagy látsz egy éhező embert és pofon vágod. Nem, nem az a gond, hogy kifejezetten gonoszat cselekszel, hanem hogy nem teszel jót. Fontos erről beszélni, hiszen nagy viták tudnak kialakulni a hit és a cselekedetek kapcsán. Itt Jézus félreérthetetlenül elmondja, kik jutnak a mennybe és kik nem. Megtettétek vagy nem tettétek meg ezeket a cselekedeteket? – Ezeket nevezzük, ugye, „az irgalmasság testi cselekedetei”-nek. – Szóval ez itt a kérdés!
Lehet, hogy nem vagyok egy szörnyű ember és még törekszem is Jézus követésére, de meg kell magamtól kérdeznem, hogy hogyan állok a mulasztás bűneivel. Mikor hagytam figyelmen kívül, ha valaki a környezetemben szükséget szenvedett? Szent Jakab így ír erről: A hit tettek nélkül halott (vö. Jak 2,17),és „az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában” (Jak 2,24). És én hogyan állok ehhez a felismeréshez?
A következő példa talán segít: egy édesanya betegápoló nővér volt, és fiatalkorában arról álmodott, hogy elmegy a „Remény” nevű kórházhajóra dolgozni, hogy a világ szegényeit szolgálja, mert meghallotta Jézus ma olvasott szavait és valóra akarta váltani. Aztán megismerte a férjét, összeházasodtak, és felneveltek hat gyermeket. Látszólag vége lett az álmának és nem vált misszionáriussá. De valójában egész életében a rászorulókat szolgálta: etette az éhezőket, itatta a szomjazókat, ruházta a mezíteleneket: a gyermekeit és egy csapat unokát. Ez is misszió.
Teréz anya mondott valami érdekeset azoknak, akik elmentek hozzá Kalkuttába és kifejezték, hogy azt akarják tenni, amit ő. Erre azt felelte: „Menj haza, és szeresd a családodat!” Igen, vannak olyan emberek, akiket Isten arra hív, hogy Kalkuttába vagy a világ más helyeire menjenek és ily módon segítsenek a rászorulókon. De többségünk arra kap meghívást, hogy nézzünk szét a környezetünkben és ott tegyünk jót embertársainkkal. Lehet, hogy épp az otthonunkban.
Megtesszük ezt? Gyakran az, hogy „rászoruló”, azt jelenti, hogy valaki mellettünk egy kis figyelemre, meghallgatásra vágyik. Akár hozzá is adhatnánk a kérdések listájához: „Mikor láttunk úgy, Uram, hogy meghallgatásra vágysz és nem hallgattunk meg?” Lehet, hogy olyasvalakinek van szüksége erre, aki fizikailag nagyon közel van hozzád, de nehéz szeretned. Ő Jézus, álruhában – ahogy Teréz anya mondta.
Végül elérkeztünk Jézus szenvedésének kezdetéhez: az utolsó vacsorához, az Olajfák hegyéhez, Jézus imájához, elárulásához és elfogatásához, meg a tanítványok elmeneküléséhez. Itt a „getszemáni” szót szeretném kiemelni, melynek jelentése: „az összepréselés helye”, ahol az olajbogyókat összezúzták, összepréselték, hogy kinyerjék belőlük az olajat. E kert neve valószínűleg az arámi „gat shemani” kifejezésből származik, amelynek jelentése: „olajprés” vagy „olajprés helye”. „Gat” a prés vagy sajtó, „sheman(e)” pedig az olaj vagy olívaolaj. Ott, az „összepréselés helyén”, Jézus is összetöretett – lelkileg és testileg. Ezt az összetöretést Lukács, aki orvos volt, majd még részletesebben leírja evangéliumában.
Itt, Máténál, Jézus imájának két kulcseleme van: az őszinteség és a bizalom. Először őszintén mondja: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely”. Majd bizalommal hozzáteszi: „…de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39). Ez minden imádság mintája kellene, hogy legyen. Őszintén elmondani az igazságot Istennek. Nem tettetni, hogy minden rendben van úgy, ahogy van, mert lehet, hogy szörnyűségeken megyünk keresztül: fájdalmon, félelmen, frusztráltak vagyunk és nem értjük, miért történik ez velünk. Mindezt elmondhatjuk Istennek, őszinték lehetünk vele, és kell, hogy azok is legyünk! Ugyanakkor bíznunk is kell benne és azt kell mondani, hogy „ennek ellenére, Uram, ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied”. Ezt sokszor nehéz megtenni.
Ezért van szükségünk arra, hogy ne csak önmagunkért imádkozzunk, és ne csak azt tanuljuk meg, hogyan álljunk Isten elé őszintén, alázattal és bizalommal, hanem egymásért is imádkozzunk.
Mert ez a közösség… itt vagyunk a 265. napon. Nagyon hosszú utat tettünk meg együtt. És nem hiszem, hogy bármelyikünk eljuthatott volna idáig, ha nem imádkoztunk volna egymásért. Én biztosan nem lehetnék itt. Tényleg nem. Egészen őszintén mondom: nem jutottam volna el a 265. napig, ha te nem imádkoztál volna értem. És azt hiszem, te sem jutottál volna el idáig, ha mi nem imádkoztunk volna érted.
Ezért kérlek, továbbra is imádkozz értem! Én is továbbra is imádkozom érted.








