Kérlek anyám, ne ölj meg engem – Deák Bill Gyulára emlékezünk

Szeptember 17-én délelőtt jelent meg a hír, hogy meghalt Deák Bill Gyula. A legendás blues-énekes novemberben töltötte volna be 78. életévét. Sok-sok közéleti szereplő, művész méltatta az elhunytat az elmúlt órákban. Mi egy régi, több évtizedes dalával emlékezünk rá.

A Kádár-kor utolsó éveiben járunk. Negyven évvel ezelőtt, 1986-ban jelent meg Deák Bill Gyula Mindhalálig blues című albuma. A nyolcadik dal címe: Kérlek anyám, ne ölj meg engem. Az elmúlt órákban újra s újra meghallgattam ezt a döbbenetes erejű számot. Ez a hang….! Isteni adomány, amivel – ez a dal is igazolja talán – a megajándékozott méltón sáfárkodott.

Feküdtem a kanapén, hallgattam a dalt, s eszembe jutottak a közel három évtizede eltávozott pszichológus, Viktor E. Frankl szavai. A mélyen hívő zsidó szerző a szabadságról szólva azt fejtegeti, hogy az ember a „felelősséglétre” irányulva szabad, vagyis „az ösztöntől hajtott léttől a felelősséglétre, a lelkiismeret birtoklására”. Frankl idézi a több mint száz éve elhunyt osztrák írónő, Marie von Ebner-Eschenbach híres mondatát: „Légy akaratod ura és lelkiismereted szolgája.”

Deák Bill Gyula dalában is, így gondolom, ez a gondolat köszön vissza. A lelkiismeret itt a magzat hangján szólal meg, hol könyörögve-esdekelve („Kérlek anyám, ne ölj meg engem….”), hol korholón, szinte átkozódva („Ne szüljön a világ olyan anyát….”). A lelkiismeret hangja? Viktor E. Frankl szerint a „lelkiismeretnek már azért sem lehetne hangja, mert ő maga is egy hang – a transzcendenciáé. Ezt a hangot az ember csak lehallgatja – de nem tőle származik.” A dal végén a monotonul ismétlődő két sor („Kérlek anyám, ne ölj meg engem, / kérlek anyám, hagyj élni engem”) erre a „lehallgatásra” utal:

Hol volt egyszer, hol nem volt,
volt egyszer egy fiú és egy lány.
Együtt voltak két éve már
sok szerelmes, forró éjszakán.
Egy napon úgy érezte a lány,
szíve alatt hordja magzatát.
Fáradt volt, de nem tudott aludni,
átkozta magát s az éjszakát.
Felkelt reggel, bement a gyárba,
így ment ez még sok-sok napon át.
Nem szólt semmit, ha mondták, milyen sápadt,
csak kiengedte néha ruháját.
Sokat sírt, de mindig arra gondolt,
milyen volt az ő gyerekkora.
És nem mondta a fiúnak sem este,
miért kell másnap elutaznia.
Hajnal volt, a pára még a földön,
erdő mélyén sikoltott a lány,
a fák, a bokrok nézték csodálkozva,
és felriadt egy alvó kismadár.
– Nem élhetsz, nem élhetsz kicsiny gyermek,
nem kívánom neked sorsomat.
Kérlek anyám, ne ölj meg engem,
kérlek anyám, hagyj élni engem,
kérlek anyám, ne ölj meg engem,
kérlek anyám, hagyj élni engem.
Hadd láthassak színeket és fényt,
hadd érezzek igazi szenvedélyt,
hadd nyíljon a szívemben virág,
hadd tudhassam meg, ki volt apám.
Ne szüljön a világ olyan anyát,
ki elveszejti saját magzatát,
ne szüljön a világ olyan anyát,
ki elveszejti saját magzatát.
Kérlek anyám, ne ölj meg engem,
kérlek anyám, hagyj élni engem,
kérlek anyám, ne ölj meg engem,
kérlek anyám, hagyj élni engem,
kérlek anyám, ne ölj meg engem,
kérlek anyám, hagyj élni engem,
kérlek anyám, ne ölj meg engem,
kérlek anyám, hagyj élni engem….

Ma ismét a közbeszéd tárgya lett a művi abortusz. A keresztény álláspont világos, a „halál kultúrája” ennek az álláspontnak, az élet védelmének a tagadása. Deák Bill Gyula ezzel a dallal (is) letette voksát – az élet mellett. Köszönjük meg neki.

Egy legenda szíve megállt, egy kivételes hang elnémult, a dalok azonban – köztük az idézett dal – velünk maradnak.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki.