261. nap: Feldíszített lelkek
Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük Fiad, Jézus tanításait. Köszönjük Lelkedet, amely folyamatosan inspirálja az evangélium olvasóit és hallgatóit. Köszönjük Fiad szavait, amelyeket a Szentlélek közvetít Máté, a te barátod által. Köszönjük ezt a kis pihenőt a próféták tanulmányozása közben, amelyet az Újszövetség olvasása jelent számunkra. Urunk, köszönjük, hogy elvezettél minket ehhez a beteljesüléshez, ahol minden teljesül, amit a próféták mondtak az Ószövetségben. Köszönjük, hogy elvezettél minket az Újszövetséghez, a te teljességedhez, amit kinyilatkoztattál Jézusban. Segíts kérünk, hogy egyre teljesebben megértsük és szeressük őt, és egyre jobban kövessük egész valónkkal! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Az egyik dolog, amit ki kell emelnünk a mai olvasmányaink elején, hogy a 11. fejezetben küldöttek érkeznek Keresztelő Jánoshoz. Emlékezhetünk, hogy korábban olvastunk egy leírást róla. Teveszőr ruhába öltözött, bőrövet viselt, sáskákat és vadmézet evett, a pusztában élt, mint Illés, akinek el kellett jönnie a Messiás eljövetele előtt. Jézus utal is rá: „Ő az, akiről az Írás szól: »Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat«” (Mt 11,10), „ő Illés, akinek el kell jönnie” (Mt 11,14). Ez nem a reinkarnáció igazolása, hanem annak kijelentése, hogy János Illés szerepét tölti be.
Fontos megjegyeznünk, hogy Jézus hihetetlen módon felmagasztalja Jánost: „asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál.” (Mt 11,11). Ez hatalmas tisztelet jele. Azonban Jézus tovább is megy, amikor azt mondja: „De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála” (Mt 11,11). Minden óriási tett fontos, amit Isten szolgái tettek az Ószövetségben. Semmit sem vitathatunk el tőlük, tiszteljük és szeretjük őket, ahogyan Isten is szerette őket és szolgálatukat a szívek átalakításában. Mégis, ha meg vagy keresztelve, akkor Isten országához tartozol, vagyis az Atya fia vagy lánya vagy. Jézus azt mondja, hogy senki sem nagyobb az asszonyok szülöttei közül Keresztelő Jánosnál, mégis Isten országának legkisebb gyermeke, a legkisebb megkeresztelt ember is nagyobb nála. Felemeltettünk az Atya fiainak és lányainak méltóságára. Anélkül, hogy bármit tennénk, ami megközelíti Keresztelő János tevékenységét, Jézus szerint nagyobbá tesz minket egyszerűen az a tény, hogy bennünk lakik a Szentlélek és Istent Atyánknak szólíthatjuk.
A második megjegyzésünk a bűnbánatot nem tartó városokról szól. Ezek itt Korozain, Betszaida és Kafarnaum. Kafarnaum Jézus lakóhelye, és a másik két város sincs messze onnan. Jézus rengeteg csodát tesz bennük. Emberek jönnek, és elhozzák a betegeket, bénákat, és megszállottakat, Jézus pedig mindegyiküket meggyógyítja. Mégis vannak, akik ennek láttán sem változnak meg. Vannak emberek, akik csodát, vagy jelet kérnek. Jézus nekik azt feleli, hogy ez a nemzedék jelet kér, „de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét” (Mt 12,39). Miért? Azért, mert minden esetben, amikor valaki azt mondja: „csak egy csodára van szükségem és rendben leszek”, akkor annak adja tanúbizonyságát, hogy nem ismeri önmagát és az evangéliumot sem.
Rengeteg ember volt, aki látta a csodákat, mégsem változott meg. Láttak csodákat, mégsem voltak hajlandóak felvenni keresztjüket és Jézusnak adni életüket. Lehet, hogy mi is azt hisszük páran, hogy csak egy csodát kellene látnunk… De a mai evangéliumi szakaszainkból látjuk, hogy ez nem feltétlenül igaz.
A mai részben több példabeszédet is olvashattunk. Jézus beszél a tisztátalan lelkek visszatéréséről: „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre nyomban elsiet, s hoz magával hét más lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek, és ott laknak. Ennek az embernek a sorsa most rosszabb, mint előbb volt. Hasonló sors vár erre a gonosz nemzedékre is” (Mt 12,43-45). Elsőre érthetetlen mondatok ezek. Charles Pope atya, ma is élő teológus ír erről. Megnézte az eredeti görög szöveget, amiből egy dolgot emelnék most ki. A három dolog, amit Jézus elmond a megszabadított lélekről, hogy üres, kisöpört és feldíszített. Charles Pope ezzel kapcsolatban tette fel a kérdést: mit is jelent mindez? Talán a személy lelkének állapotára utaló kifejezések ezek? Úgy hangzik, mintha ez a lélek rendben lenne. A kulcs azonban az, hogy üres.
Néha, amikor megszabadulunk valamitől, amire nem volt szükségünk, nem helyettesítjük azt valami jóval. Volt itt egy démon, aki elment és „vákuumot” hagyott maga után. Ez a hely azonban nem lett betöltve Istennel és az Ő jelenlétével. Üres. Erre nekünk is figyelnünk kell! Például lemondhatunk valamiről böjtként, de ha nem helyettesítjük azt valami jóval, erénnyel, imával, akkor az is üres lesz. Akkor csak egy légüres tér marad, ami csak arra vár, hogy a gonosz visszatérhessen. A „kisöpört” ugyanezt jelenti. Ha Isten kegyelméből képesek vagyunk kisöpörni a bűnt az életünkből, a dicsőség Istené, nem pedig a miénk. Hiába hinnénk, hogy amit mi söprünk ki, az minket dicsér. Ilyenkor az ember saját magának tulajdonítja, ami Isten munkája volt. És a harmadik kifejezés, a „feldíszített” sem csak egyszerűen azt jelenti, hogy minden a helyén van, hanem azt, hogy az ember sokkal inkább azzal törődik, hogy szépnek tűnjön, ahelyett, hogy valóban a jót válassza. A látszatra adunk, nem arra, hogy valóban szép és méltó legyen a lelkem. Tehát az a lélek, ami üres, kisöpört és feldíszített, már megérett arra, hogy a gonosz lelkek visszatérjenek hozzá. Amikor Isten kiűzi a gonoszt az életünkből, segít bennünket megszabadulni bűneinktől, akkor azokat erényekkel kell megtöltenünk Isten segítségével. És mindig Istent kell dicsérnünk azért, amit az életünkben tesz.
A példabeszédek közül a magvetőről még szót kell ejtenünk. Hihetetlen, ahogy Jézus elmagyarázza. Az útszélre esett magokért, azaz a be nem fogadott tanításért eljön a gonosz és elragadja. A köves talaj esetén az ember megkapja a tanítást, azonnal örvendezve fogadja, de nem ver gyökeret benne. „Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik.” (Mt 13,21). Erre úgy gondoljunk, hogy akár mi is lehetünk ezek. Odaadjuk életünket Jézusnak, de abban a percben, ahogy a Krisztusba vetett hitünk a minket körülvevő kultúránkkal, közfelfogással ütközik, vagy ha valami számunkra kedves, de a jézusi tanításnak nem megfelelő dologról le kell mondanunk miatta – nos, abban a pillanatban hatalmas szükségünk van a megtartó gyökereinkre. Máskülönben azonnal elbukunk.
A tövisek a világ ügyei és a csalóka gazdagság. Ezek nem tűnnek borzalmas dolgoknak, mégis meg tudják fojtani Isten életét bennünk. Sokkal inkább lefoglalnak minket a világi problémák, vagy a szorongásaink, vagy a dolgok, amiket meg kell tennünk, mint maga Isten. És persze van jó talaj is. Nem választhatunk, hogy milyen mag hulljon hozzánk. Mindegyik egyforma. Azt viszont megválaszthatjuk, hogy mi magunk milyen „talaj” leszünk a számára.
Végül a búza és a konkoly. Nagyszerű képe ez az Egyháznak. Isten búzát ültet, a gonosz azonban konkolyt. Mi pedig azt kérdezzük, hogy Isten miért enged gonosz embereket az Egyházba? Olyan sok gonoszságot tapasztalunk, hogy megkérdezhetnénk: „Ez még mindig a te Egyházad, Jézus?” Nem kevés gonosz vezető, lelkész, pap van, de a hívek közül sem mindenki tartozik feltétlenül a szentek sorába, sőt… Emlékszem egy hatvanas férfira, aki azt mondta nekem, hogy „atya, amíg XY oda jár a templomba, én biztosan nem jövök… Ő úgy gondolta, hogy olyan búzatáblában lenne szívesebben, amelyben nem nő konkoly. Lehet, hogy ha ő is járna templomba, akkor már két konkoly is lenne benne… És mi magunk biztosan tiszta búzák vagyunk? Ki tudja… Jézus viszont választ ad a búza és a konkoly viszonyára. Engedi a konkolyt is felnőni a búzában, az Egyház közösségében. Higgyük el, hogy igazságot is szolgáltat majd nekik. Amikor Isten helyett a gonosz dolgokat választjuk, biztosan megkapjuk az igazságos ítéletet is. Isten megengedi a gonoszságot, de nem nézi el. Igazságot fog hozni. De az ítélkezés nem a mi dolgunk. Csak törekedjünk búzának maradni.
Még egy utolsó gondolat. A 13. fejezet vége felé Jézus három hasonlattal beszél az Isten országáról, amely olyan, mint a szántóföldben elrejtett kincs, vagy mint az igazgyöngy. És mi történik, amikor megtalálod? Mindent el akarsz adni érte. Ezért az ajándékért. Ezért az országért. Ezért a gyöngyért. Érte.
És mi is erre kaptunk meghívást.
Köszönöm a türelmeteket, hogy kitartottatok egy ilyen hosszú rész végéig és kérem, hogy imádkozzatok értem! Én is imádkozom értetek.
