Keresztülfutott Amerikán, hogy várandós nőket támogasson, most pedig szerzetesnek készül

Mielőtt kolostorba lépett volna, egy 23 éves férfi keresztülfutott az országon, hogy pénzt gyűjtsön a válsághelyzetben lévő várandós nőket segítő helyi központnak, és imádkozzon a nőkért, a gyermekekért, illetve azokért, akikkel az út során találkozott.

„A magány volt az egyik legnehezebb az egészben” – mondta a 23 éves Jared Plasberg, aki februártól júniusig keresztülfutott az Egyesült Államokon, hogy pénzt gyűjtsön a krízisben lévő várandós nők számára.

Az út 114 napig – közel négy hónapig – tartott, és több ezer mérföldet tett ki.

Ez idő alatt egy kb. 36 kilós babakocsit tolt. Ebben tartotta a felszerelését, ám a babakocsi sokkal többet szimbolizált: azokra az anyákra utalt, akik segítségre szorulnak. A 3000 mérföldes (4827 kilométeres – a ford.) út végére – amely San Diego-ban kezdődött február 19-én és a floridai St. Augustine-ban ért véget június 13-án – Plasberg 20 000 dollárt gyűjtött össze a krízisben lévő váradós nőket segítő helyi központ számára.

„Minden nap számos döntést kellett meghozni: hol aludjak, hol találjak ennivalót, hogyan igazodjak el az úton, és hogyan legyek biztonságban” – magyarázta Plasberg. – „Több olyan nap is volt, amikor levertséget, kimerültséget és túlterheltséget éreztem.”

„Az utazás során gyakran gondoltam arra, hogy hány anya szembesül olyan kihívásokkal és áldozatokkal, amelyek sokkal nagyobbak annál, mint akármi, amit én az úton megtapasztaltam” – tette hozzá.

Plasberg a pénzt a Front Royal Pregnancy Center-nek adományozta, amely Virginiában közel van ahhoz a főiskolához, a Christendom College-hoz, ahol végzett.

„A futás számomra egy módja volt annak, hogy felhívjam a figyelmet és támogassam azt a szolgálatot, amely ezeknek az anyáknak az oldalára áll és segíti őket” – mondta.

A futás lelki út is volt Plasberg számára: ez adott időt arra, hogy gondolkodjon a szerzetesi meghívásáról. Jelenleg a karthauzi rend felé érez hivatást, amely egy szemlélődő szerzetesrend, és 1084-ben alapította Szent Brúnó.

„A futás folyamatosan arra emlékeztet engem, hogy mindenben Tőle (Istentől) függök” – hangoztatta Plasberg.

A Camino de Santiago (Szent Jakab-út) inspirálta őt, amely híres zarándokút Spanyolországban és Franciaországban. Sokan teszik meg az utat a Camino-n, akár gyalog, akár biciklivel, katolikusok és nem katolikusok egyaránt.

A leghíresebb Camino-útvonal Franciaországtól Spanyolországig fut. Plasberg San Diego-tól Floridáig tette meg a távot, ám ez önmagában is egy imádságos zarándoklat volt.

„Sok szándékot hordoztam magammal az út során” – fejtette ki Plasberg. – „Imádkoztam az anyákért, akik nem várt terhességgel néztek szembe, a meg nem születettekért, a központ támogatóiért és munkatársaiért, a családomért, a barátaimért, valamint mindazokért, akik az út során rám bízták a szándékaikat.”

Amikor Plasberg főiskolai hallgató volt, rózsafüzért imádkozott az abortuszklinikák előtt szombatonként más hallgatókkal együtt.

„Az életvédő mozgalom nagyon közel áll a szívemhez, mert minden emberi életnek veleszületett méltósága és értéke van” – tette hozzá.

„Főiskolai éveim alatt gyakran töprengtem XVI. Benedek pápa szavain: «A világ kényelmet kínál nektek. De ti nem kényelemre lettetek teremtve, hanem nagyszerűségre»” – folytatta Plasberg. – „Szent Pier Giorgio Frassati «Verso l’alto» jelmondata is arra indított, hogy az igazi nagyszerűségre törekedjek.”

A „Verso l’alto” olasz mondat jelentése „a csúcs felé”, amely a hegymászást szerető Frassatitól származik, és egy mélyebb lelki jelentést is hordoz.

„Ahogy az utazás folytatódott, azt vettem észre, hogy egyre többet imádkozom azokért az emberekért, akikkel nap mint nap találkoztam” – magyarázta Plasberg.

A babakocsi „beszélgetésindító” volt.

„Az emberek megálltak és megkérdezték, hogy mit csinálok, és ezek a beszélgetések gyakran lehetőséget adtak arra, hogy megosszam velük a krízisben lévő várandós nőket segítő központ küldetését” – fejtette ki.

„Imádkoztam az elhaladó autósokért, a bolti eladókért, családokért, vendéglátókért, az útitársakért és idegenekért, akikkel soha többé nem fogok újra találkozni” – tette hozzá.

Isten által hordozva

„A futás megtanított hálát adni a családomért, értékelni az idegenek kedvességét, valamint arra, hogy mélyebben tudatosítsam Isten gondviselését” – mondta Plasberg. – „Továbbá megtanított arra, hogy az erő nem a gyengeség hiánya, hanem a hajlandóság arra, hogy annak ellenére is továbbhaladjak.”

Habár Plasberg általában motelekben szállt meg, néha az út mellett lakó családoknál éjszakázott.

„Az utazás legnagyszerűbb ajándékainak egyike az volt, amikor olyan emberekkel találkoztam, akiknek az élete átlagon felüli nagylelkűséget és hitet tükrözött”- mondta el. – „Olyan családoknál szálltam meg, akik egy vadidegent fogadtak be az otthonukba, enni adtak, imádkoztak velem és családtagként kezeltek.”

„Olyan özvegyekkel találkoztam, akik figyelemreméltó vendégszeretetről tanúskodtak, annak ellenére, hogy saját keresztjeiket hordozták” – folytatta Plasberg – „Találkoztam szerzetesi közösségekkel, papokkal, az országon átkelő kerékpárosokkal, illetve számtalan hétköznapi emberrel, akik csendesen élték erényes életüket.”

„Talán a legnagyobb lecke, amit az út során megtanultam, hogy nem arra lettünk teremtve, hogy életünket saját magunk hordozzuk” – összegezte. – „Hanem inkább arra, hogy hagyjuk magunkat Isten által hordozni, és néha 3000 mérföldet kell megtennünk, hogy ezt megtanuljuk.”

A szerzetesi életre való elhívás felismerése: „Könnyekre fakadtam”

A következő útja Franciaországba vezet, ahol tervei szerint csatlakozni fog a karthauzi rendhez.

„Sok szempontból ez az út erre a felismerésre való felkészüléssé is vált” – vallotta meg Plasberg.

A futás során egy női remetével találkozott, aki egy ősi gyakorlatot folytat a modern világban. Egy pap hozta össze vele, miután Új-Mexikóban egy misén vett részt.

„Egy órát beszélgette Amma Chiara-val, de az az óra mély benyomást hagyott bennem” – beszélte el Plasberg. – „Olyan módon sugározta az örömöt, a békét és a szentséget, hogy azonnal Istenre irányította a figyelmemet.”

Plasberg és Chiara között egy különleges kapcsolat is volt: a nő gyalog átkelt az Egyesült Államokon.

„Megosztotta velem a saját élettörténetét, és elmondta, hogy mielőtt szerzetesnővér lett volna, 30 évvel ezelőtt keresztülgyalogolta az Egyesült Államokat.”

„Még most is, hónapokkal később is erre a találkozásra gondolok” – jegyezte meg. „Az ő története mutatta meg nekem, hogy egy teljesen Istennek szentelt élet nem korlátozott vagy üres, hanem mélyen örömteli és kiteljesítő.”

„A hétköznapi élet számos zavaró tényezője nélkül jobban tudatosultak bennem saját gyengeségeim, valamint az, hogy szükségem van Istenre”- mondta.

Plasbergnek egy másik kapcsolata is van a remetenővel: a rend, amelyhez csatlakozna, magába foglalja a remete életmódot.

A karthauziak „az egyik legelvonultabb és leginkább az imádságra összpontosító szerzetesrend az Egyházban” – magyarázta.

„Fogadalmuk kombinálja a remete visszavonult életmódját, valamint a szerzetes közösségi életét” – magyarázta Plasberg – „Napjuk nagy részét csendben töltik imádsággal, lelki olvasmányokkal és munkával a saját remetecellájukban, a szerzetesek pedig összegyűlnek bizonyos liturgikus imádságok, valamint közösségi szertartások alkalmával.”

„Sok szerzetesi közösséggel ellentétben, ők vonulnak el leginkább a világtól” – magyarázta Plasberg. – „Minden szerzetes egy kerttel rendelkező kis remetelakban él, és napja nagy részét Istennel tölti.”

A szerzetesek nem úgy tekintenek magukra, mint akik elzárkóztak a világtól. Inkább mint olyanokra, akik imádkoznak mindenkiért, akiknek imádságra van szüksége, illetve akik testvérei és atyjai egymásnak.

„A csend és a magány nem azt jelenti, hogy elmenekülünk a világtól, hanem annak módját, ahogy magunkat teljes mértékben az Egyházért és a lelkek megváltásáért való imádkozásnak szenteljük” – fejtette ki Plasberg.

A hivatástisztázás jegyében eltöltött idő után a Grand Chartreuse https://chartreux.org kolostorban, a szerzetesek jelöltként üdvözölték Plasberget, amely az első lépcsőfoka a rendhez való csatlakozásnak. Hogyha megkapja a hosszú távú franciaországi tartózkodási vízumot, oda fog menni.

Ahogyan ő mondta, a futás meghatározó volt a felismerés szempontjából.

„Bizonyos módon ez az Amerikát átívelő futás vált ennek a lelki megfontolásnak a részévé. Közel négy hónap egyedüllét az úton bőven adott nekem alkalmat a csendre, az imádságra és az elmélkedésre” – jegyezte meg Plasberg. – „Ez felfedte gyengeségeimet, szenvedélyeimet és korlátaim sokaságát, ugyanakkor segített mélyebben megtapasztalnom az Istentől való függésemet. Szerintem ennek az utazásnak az eredménye, hogy rádöbbentem az alázatosság, a hála és a bizalom fontosságára.”

„Bár még mindig előttem áll a hivatástisztázás, az utazás megerősítette vonzódásomat a szemlélődő hivatás iránt, továbbá vágyamat, hogy életemet teljesen Istennek szenteljem” – mondta Plasberg.

„Talán a legfontosabb lecke, amit megtanultam, hogy a szentség nem olyan, amit a saját erőnkből elérhetünk” – folytatta. – „Inkább onnan ered, amikor hagyjuk, hogy Isten gyengeségünkön keresztül dolgozzon. A szentség azzal kezdődik, ha hagyjuk Istennek, hogy úgy szeressen minket, amilyenek vagyunk a jelen pillanatban, még a megtörtségünkben is.”

Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: EWTN News