233. nap: Ints meg Uram
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy elhoztál minket erre az új napra. Köszönjük, hogy ezen a napon is olvashatjuk a te igédet, még akkor is, ha ez szenvedésekkel jár. Köszönjük, hogy folyamatosan hívsz minket, hogy folytatod a bűnbánatra való meghívásunkat. Köszönjük, hogy még akkor is velünk maradsz, amikor nem értjük a szavadat, vagy nem reagálunk rá őszinte szívvel. Jézus nevében kérünk, segíts bennünket, hogy megbánjuk bűneinket és visszatérjünk hozzád, téged dicsőítsünk, önmagunkat pedig a megszentelődés útjára vezessük. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Jeremiás mai két fejezete nagyban különbözik egymástól. A 10. a bálványimádásról szól, valamint arról, hogy az miként rombolja Izraelt. Kézművesekről olvasunk, olyan emberekről, akik tehetségesen munkálják meg a fát, az aranyat és más anyagokat. Azonban hamis isteneket gyártanak. Teljesen erőtlen bálványokat. Nem csak haszontalanok, de még készítőik is ostobának tűnnek miattuk. A Jeremiás 10,14 ezt mondja: „…minden aranyműves szégyent vall, a bálvány miatt, amelyet csinált. Mert öntött képei csak hiábavalóságok, még lélegzeni sem tudnak.” Értéktelenek; téveszmék eredményei. Amikor pedig odaadjuk magunkat ezeknek a bálványoknak, mi magunk is „őrültekké” válunk. Amikor gondolatainkat és szívünket valami olyannak adjuk, ami nem az Úr, az őrültség… Nem arról van szó, hogy más is érdekel minket Istenen kívül, hanem arról, amikor a szívünket adjuk oda másnak. Amikor életünk középpontja valami más lesz, akkor az igaz Istent valamilyen hamis istenre cseréljük.
Az elmúlt napokban sokat volt szó a bálványimádásról. „Uram, te jól tudod, hogy az embernek nincs hatalmában az útja; és nem adatott meg neki, hogy irányt szabjon útjának, s maga irányítsa lépteit” (Jer 10,23). Emlékezhetünk, hogy a napokban is szó volt a bűnbánat kettős irányáról. Magammal szemben bizalmatlanná válok, az Úrban pedig megbízom. Ebben az igében Jeremiás is erről beszél. Az ember nem képes teljesen jól irányítani a sorsát, nincs hatalma a körülményei fölött sem. Tehát nem magamban bízom, hogy irányítsam a lépéseimet. Ezért folytatja így: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts” (Jer 10,24). Érdekes, ahogy Jeremiás kéri az Urat, hogy javítsa ki, de csak mértékkel… Ez olyan kedves… Ne haragjában fenyítse Isten. Hasonló ez a mi imáinkhoz. „Vezess kérlek, Uram, de kérlek legyél kedves velem!” Mindig figyelmesnek kell lennünk Isten hangjára és indításaira, amennyire csak lehet, de tudjuk azt is, hogy Istennek néha fel kell emelnie a hangját.
A Jeremiás 11-ben a próféta nem csak Izrael és Júda ellen prédikál, amiért megszegték a szövetséget, de azt is látja, hogy vannak emberek, akik összeesküdnek a személye ellen. Vannak zsidók Jeruzsálemben, akik nem szeretik Jeremiás prédikációját. Később látni fogjuk, hogy megpróbálják megölni. Beledobják egy ciszternába. „Az Úr szólt nekem róla, s én felfigyeltem rá. Igen, Uram, feltártad előttem szándékukat. (…) Én meg olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; (…) terveket koholnak ellenem, mondván: »Pusztítsuk el a fát, ereje teljében vágjuk ki az élők földjéről, úgyhogy még a nevét se emlegessék többé«” (Jer 11,18-19).
Ebből látszik, hogy milyen nehéz élete volt Jeremiásnak. Soha nincs pihenője. Most előre lelőjük a történet végét, de amikor a jeruzsálemiek Egyiptomba menekülnek, őt is magukkal hurcolják akarata ellenére. Végül száműzetésben hal meg ott. Úgy hal meg, hogy az teljes kudarcnak tűnik. Prédikál 40-50 évet, mégis, mintha senki sem hallgatna rá. Sőt, még összeesküvést is szőnek ellene. Emlékezhetünk, hogy Jeremiást a síró prófétának hívjuk. Nemcsak Isten nevéért vagy az ő dicsőségéért sír, hanem a népért is, amelynek meg kell tapasztalnia az igazság érvényesülését, a büntetést. Jeremiás ezt nem akarja. Mégis, azok az emberek, akiknek sorsáért sír, megpróbálják megölni, mert nem bíznak benne. Nem könnyű az élete, nekünk azonban figyelnünk kell rá, hiszen annyira erőteljes előképe ő Jézus Krisztusnak. Olyan ember, akit gyűlölnek az igazságért. Akit gyűlölnek a szeretetért.
Ősi keresztény módja az Ószövetség olvasásának, hogy keressük benne az Újszövetségre mutató jeleket és szimbólumokat. Szent Ágoston fogalmazta ezt meg úgy, hogy „az Ószövetség feltárul az Újszövetségben, az Újszövetség pedig el van rejtve az Ószövetségben”. Kicsit olyan ez, mint amikor az aranyásók átszitálják a folyó hordalékát, és fennakad néhány aranyrögöcske. Ezért érdemes szitálni naphosszat, illetve nekünk pedig olvasni az Ószövetséget.
Az Ezekiel 40-ben a templom leírását olvastuk. Rengeteg szent bibliamagyarázó mélyült el ezekben a szimbólumokban. Újszövetségi lencsén keresztül tekintettek Ezekiel ószövetségi látomására a templomról. Az Ezekiel 40,23-ban a kaputól a belső udvarig meglévő távolságról olvasunk. Négy bejárat van, az északi, a keleti, a nyugati és a déli oldalon egy-egy. Következzen egy bővebb idézet, amely megmutatja, hogyan olvasta a korai Egyház az Ószövetséget az Újszövetség fényében. Nagy Szent Gergely pápa prédikáció-sorozatot készített Ezekielről. Ezt írta a kapukról: „Meg kell azonban figyelnünk, hogy a lelki épületben az egyik bejárat kelet felé, a másik észak felé, a harmadik pedig dél felé nyílik. Mert amint az észak hidege a bűnösöket jelképezi, úgy a déli út a lélekben buzgókat, akiket a Szentlélek tüze lángra gyújtott, s akik a déli világosságban mintegy növekednek az erényekben. Nyitva legyen tehát a keleti kapu, hogy azok, akik a hit szentségeit jól kezdték el, és később sem merültek el a bűnök mélységében, eljussanak a belső örömökig. Nyitva legyen az északi kapu is, hogy azok, akik a kezdeti melegség és világosság után bűneik hidegébe és sötétségébe zuhantak, a bűnbánat szívbéli töredelme által visszatérjenek a bocsánathoz, és megismerjék, mi a belső jutalom igazi öröme. Nyitva legyen végül a déli kapu, hogy azok, akik szent vágyaktól hevülve növekednek az erényekben, a lelki értelem által napról napra egyre mélyebben hatoljanak be a belső öröm titkaiba.” (Nagy Szent Gergely, Homiliae in Hiezechihelem Prophetam II, homilia VII, §13 (PL 76, 1011–1012)).
Mi valószínűleg nem is gondolunk ilyen értelmezésekre, amikor olvassuk. Nagy Szent Gergely rámutat a hideg, a bűnök, illetve a napkelte szimbolikájára. Napkeltekor az ember megtapasztalja a meleget, azonban később visszacsúszik a bűnök hidegségébe.
Ez arra tanít minket, hogy az Ószövetséget mindig az Újszövetség fényében olvassuk. A következő fejezetekben láthatjuk majd, hogy mindig van egy lelki olvasata is a leírásoknak. Lehet, hogy sokszor úgy tűnik, hogy nincs értelme, de mindig Jézus fényében nézzük, és úgy feltárul!
Szóval, ma elérkeztünk a 233. naphoz. Közösségként folytatjuk utunkat, és arra kérjük az Urat, hogy ne csupán önmagához vonjon bennünket közelebb, hanem lelki és valóságos értelemben egymáshoz is.
Valahányszor imádkozunk egymásért, egyre szorosabban összekapcsolódunk. Valahányszor meghallgatunk egy-egy epizódot, egyre inkább egységbe kerülünk.
Ezért köszönöm, hogy meghallgattad ezt az adást. Nagyon köszönöm, hogy imádkozol. Kérlek, imádkozz értem is! Én is imádkozom érted.
