231. nap: A száraz csontok völgye
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged. Te jó vagy, te vagy a mi Atyánk, mennyei Apukánk. Köszönjük ezt neked. Megismertetted velünk a szívedet és visszahívtál magadhoz. Te, aki életre tudod kelteni a halottakat, te, aki legyőzted a halált, így a halálnak nincs hatalma legyőzni bennünket. Kérünk, küldd el a Szentlelkedet – azt a Lelket, aki eljött a kiszáradt csontokra, ahogyan Ezekiel megjövendölte. A Lelket, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból. A Lelket, akit az apostoloknak adtál, és akit most nekünk, gyermekeidnek is adsz. Kérjük, hogy Szentlelked hozzon életet belénk – különösen a megtört részeinkbe, a halott részeinkbe, azokba a részeinkbe, amelyek elveszettnek és reménytelennek tűnnek! Azokba, amelyek alkalmatlanná tesznek, amelyekről azt hisszük, hogy kizárnak minket a veled való kapcsolatból. Urunk, Istenünk, engedd, hogy a te Szentlelked leszálljon ezekre a részeinkre! Kelts életre minket! Hozz vissza magadhoz! Hozz haza minket! Mindezt Jézus nevében kérjük. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
A mai kulcsszó: a csontok. Csontokkal kezdtünk – a Jeremiás könyve 8. fejezetében. Ott a papok csontjairól volt szó, a próféták csontjairól, Jeruzsálem lakóinak csontjairól, Júda királyainak, fejedelmeinek csontjairól – ezeket mind kihordják majd a sírjaikból. Ez döbbenetes. De mit jelent ez? Mit akar Jeremiás mondani?
Jeremiás világosan látja, mi fog történni, mert az Úr szava újra és újra szól hozzá. Ne felejtsük el, Jeruzsálem elpusztítása még nem történt meg. Jeremiás arra hívja a népet, hogy készüljön fel az ütközetre.
Amikor Ezekielt halljuk, az már a pusztulás után történik. Mindjárt rátérünk erre is. De Jeremiás idejében még előtte vagyunk. És elképesztő, ahogy a csontokról beszél: a királyok csontjait, a fejedelmek, a papok, a próféták, a lakosok csontjait – mind kivetik majd a sírokból, és kiterítik őket a Nap, a Hold, meg a csillagok, az ég minden seregének színe elé – azok elé, akiket szerettek, szolgáltak és imádtak.
A nép, Isten saját népe, idegen földek idegen népeinek idegen istenei után járt. És Isten azt mondja: „Ha annyira szeretitek ezeket az idegen isteneket, hát rendben – elviszlek titeket hozzájuk az idegen földekre. Kitéplek ebből a földből, amit nektek adtam, az ígéret földjéről, és idegen népek földjére viszlek, ahol rabszolgái lesztek azoknak a hamis isteneknek, akiket választottatok”.
Mert így működnek a bálványaink: rabszolgává tesznek minket. Tapasztaljuk, hogy ha Istenhez tartozunk, Ő nem rabszolgaként tart bennünket. A Szentírás újra és újra elmondja: Jézus lehetővé teszi, hogy Isten fiai és lányai legyünk. A bálványainknak viszont szolgálnunk kell. Aminek a szívünket adjuk, annak a rabjává válunk – kivéve Istent. Mert Isten kapcsolatot épít velünk, felemel minket, míg a bálványok le- és visszahúznak bennünket.
Jeremiás folyamatosan ezt a kérdést teszi fel: „ez a nép miért tart ki eltévelyedésében, megátalkodva a hűtlenségben? Ragaszkodnak a hazugsághoz, s nem akarnak visszatérni” (Jer 8,5). Majd ezt a hasonlatot hozza: „a gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie. De az én népem nem ismeri az Úr ítéletét!” (Jer 8,7). Egyébként tényleg rengeteg madárfaj fordul meg Izraelben, ez a költözőmadarak találkozóhelye. Emlékszem, egyszer több ezer gólyát láttam ott március elején. A próféta így folytatja: „Hogy meritek azt mondani: »Bölcsek vagyunk, hiszen mienk az Úr törvénye?«” (Jer 8,8a). De így figyelmeztet: „Bizony, azt is meghamisította az írástudók hazug íróvesszeje” (Jer 8,8b). Itt persze nem a kinyilatkoztatott szövegről van szó, hanem az írástudók hozzá fűzött torz magyarázatairól.
Jeremiás fejezetekkel ezelőttről ismétli magát, amikor azt mondja a hamis prófétákról: „Népem leányának sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: »Békesség, békesség«, noha nincsen békesség” (Jer 8,11). Úgy tesznek ezek az álpróféták, mint akik egy nyílt csonttörést kis horzsolásként kezelnek. „Szégyenkezniük kellene iszonyatos tetteik miatt. De nem! Ők nem szégyenkeznek, hiszen már pirulni sem tudnak” (Jer 8,12). Isten erre azt mondja, hogy engednie kell őket elesni, mert egyszerre két irányba sántikálnak, és nem tartanak bűnbánatot.
Mennyire fájdalmas és pusztító ez a szüntelen visszacsúszás – főleg, mivel felismerjük: ezek az igék akár rólunk is szólhatnak. Mi is adhatjuk a szívünket hamis isteneknek, akik mindent ígérnek, de semmit sem adnak, sőt mindent elvesznek.
De jön a vigasztaló üzenet Ezekiel könyve 37. fejezetében. Ezekiel a pusztulás után prófétál, amikor már nincs otthon, nincs Jeruzsálem, nincs templom, minden romokban, csak halál van, vége mindennek. És ekkor jön ez a döbbenetes látomás: a száraz csontok völgye. Az egész völgy a halálé. Amikor csontokat látunk, azok nem a jövőről, hanem a múltról szólnak. De Isten azt mondja: „Prófétálj ezeknek a csontoknak! Mondd el az én szavamat!” És a csontok összeálltak, testet öltöttek. Amikor eljött a Lélek, „életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg” (Ez 37,10). Isten azt mondja róluk: „Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: »Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van«” (Ez 37,11).
Valóban, azok, akik Babilonban élnek, úgy érzik, nincs lehetőségük hazamenni – és nincs is már hova hazamenni. Mégis, Isten megígéri: „Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem – mondja az Úr” (Ez 37,14). Isten nem arra használja Babilont, hogy megsemmisítse népét, hanem arra, hogy visszahívja magához. Isten a teljes pusztulás állapotát arra használja, hogy megtérítse a szívüket, hogy megtudják – és hogy mi is megtudjuk –, hogy az Úr az igazi, örök Isten.
Ennek a képi megjelenítése a száraz csontok, majd a két fadarab: Júda és Izrael. Nemcsak Júda, hanem Izrael is – mindkét ország. Ezekiel kezével összefogja a fadarabokat, annak jeleként, hogy Isten újra eggyé teszi őket. És megígéri: „Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak” (Ez 37,24). Ez az egyik oka, amiért várták a Messiást.
Amikor a zsidók a Messiást várták, amikor Jézus Krisztust várták – hiszen e kettő ugyanaz: a Felkent –, annak az ígéretnek a beteljesedését remélték, amelyet itt, a 37. fejezetben és más helyeken is olvashatunk. Várták a Dávid házából származó eljövendő királyt, a Felkentet, aki az egyetlen pásztora lesz az egyesített királyságnak.
Néhány héten belül elérkezünk a következő messiási ellenőrzőponthoz. Máté evangéliumában világosan látni fogjuk, hogy az evangélista mennyire az ő teljességében látja Jézust. Megérti, hogy Jézus ezeknek az ígéreteknek a beteljesítője. Ő a Messiás. Ő a király, aki eljött, hogy visszaállítsa a királyságot. Emlékszünk, hogy ekkorra a független Izrael már nem létezik. Jézus Krisztus az, aki újra megalapítja a királyságot, ahol Ő a király, az örök Dávid. Ő képes minden népet egybegyűjteni és újjáalkotni Izraelt a maga teljességében, az Őbelé vetett hit által.
Még egy utolsó gondolat: holnap is fogunk még Gógról hallani. Ma a Góg elleni próféciáról van szó, holnap pedig Góg bukásáról. Felmerül a kérdés: ki is az a Góg? A válasz az, hogy ez rejtély. Titok. Nincs túl sok információnk arról, hogy pontosan ki Góg. Lehet, hogy Nebukadnezár. Magóg földje jelentheti Babilont. Ez is egy lehetőség. De jelenleg ez egyszerűen rejtély, amit most nyitva is hagyok. Ha lenne kedvetek alaposabban utánanézni, az nagyszerű lenne. De azt hiszem, mára kifutunk az időből. És ha most nincs valami bölcs gondolatom Gógról vagy Magóg földjéről, akkor mára be is fejezem. Talán annyit, hogy e nevekkel találkozni fogunk még a Biblia utolsó könyvében, a Jelenések könyvében is.
Mekkora ajándék az, hogy Isten igéjében időzhetünk. Néha teljesen világos az értelme, máskor nem annyira, de aztán később egyszer csak azt mondjuk: „Ja, most már értem!” Néha, amikor például a 38. fejezethez érkezünk, és gondolkodunk: „Góg és Magóg? Fogalmam sincs.” – akkor bevallom, hogy én még most sem tudom, kicsoda Góg. Ha valaki tudja, ossza meg velünk! De legfőképp: osszuk meg egymással Isten kegyelmét – azt a kegyelmet, amiről Ezekiel beszélt. Amit hirdetett, amiről prófétált. És Isten Lelke leszállt a száraz csontokra…
Arra kérjük az Urat, Jézus Krisztus nevében és hatalmával, hogy küldje el Szentlelkét életünk kiszáradt, élettelen területeire. Oda, ahol úgy gondoljuk, hogy végünk van, mindennek vége, és már nincs semmi remény.
Ahol azonban jelen van az Úr, ott van remény. Mindig, mindig van remény. Az Úr pedig jelen van a te életedben és az én életemben is, ezért van remény is.
Ezért imádkozom érted, és arra kérlek, te is imádkozz értem! Hiszen mindannyiunknak szükségünk van rá.








