A szeretet közösséget teremt – A király intelmei Böjte Csaba testvérrel (6. rész)

A múlt hibái, kudarcai és tragédiái nem életünk végleges alkotásai, csupán vázlatok. Mindig van lehetőségünk arra, hogy újrakezdjünk, megnyissuk szívünket mások előtt, és velük együtt valami szebbet építsünk. A király intelmei című tíznapos lelki út hatodik napján Böjte Csaba testvér Szent Istvánnak a vendégek befogadásáról szóló tanítása nyomán az elfogadás, a közösségteremtés és az integráció fontosságáról elmélkedik.

„Mert az egynyelvű és egy erkölcsű ország gyenge és törékeny. Ennélfogva meghagyom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóindulatúan gyámolítsd és nagy becsben tartsd” – idézi Szent István király Imre herceghez intézett hatodik intelmének legismertebb gondolatát Csaba testvér.

Ez a mondat ma különösen is időszerű. Korunk embere egyre inkább bezárkózik saját világába, miközben nehezen fogadja be azt, aki más háttérrel, más kultúrából vagy más élethelyzetből érkezik. Szent István azonban arra figyelmeztet, hogy egy közösséget nem a különbözőségek gyengítenek meg, hanem az, ha nem vagyunk képesek szeretettel összekapcsolni az embereket.

Krisztus mindenkit hív

A befogadás példáját mindenekelőtt Jézus Krisztustól tanulhatjuk meg. Ő nem válogatott az emberek között, hanem mindenkit magához hívott: a fáradtakat, a megsebzetteket, a bűnösöket és azokat is, akiket mások már elutasítottak.

Jézus senkinek sem mondta, hogy nincs rá szükség. Mária Magdolnát sem múltja alapján ítélte meg. Megbocsátott neki, visszaadta méltóságát, majd az egyik legfontosabb küldetéssel bízta meg: ő lett a feltámadás örömhírének első hirdetője az apostolok között.

A keresztény közösség ezért nem lehet olyan hely, ahol csak a hibátlanok, a sikeresek vagy a hozzánk hasonlók érzik otthon magukat. Krisztus Egyháza azok számára is otthon, akik sebekkel, kudarcokkal vagy rendezetlen élettel érkeznek.

A befogadás nem azt jelenti, hogy mindenben egyformává válunk. Azt jelenti, hogy a másik embernek helyet adunk életünkben, és segítjük abban, hogy kibontakoztassa mindazt a jót, amit Isten belé helyezett.

Egyetlen befogadott ember nyomán közösség született

Csaba testvér szíriai útjának egyik különleges élményét is felidézi. Homsz városában egy ősi keresztény imateret mutattak neki. A helyi hagyomány szerint az első pünkösd idején egy Szilvánusz nevű homszi férfi Jeruzsálemben meghallgatta Péter apostol beszédét, megkeresztelkedett, majd hazatért, és templomot épített Krisztus tiszteletére.

Egyetlen ember befogadta az evangéliumot, majd hazavitte annak fényét. Az ő hitéből évszázadokon át élő keresztény közösség született.

A történet megmutatja, milyen messzire vezethet az, ha valakit nem idegenként kezelünk, hanem testvérként fogadunk. Az apostolok nem azt vizsgálták, honnan érkezett, milyen nyelven beszélt, vagy milyen távoli volt az otthona. Megosztották vele Krisztus örömhírét, ő pedig saját népe számára lett annak továbbadója.

Befogadni azt, akit Isten ránk bíz

A befogadás a családon belül kezdődik. Ahhoz, hogy valódi házasság és család szülessen, a férjnek és a feleségnek kölcsönösen be kell fogadnia egymást: a másik személyiségét, múltját, szokásait, örömeit és gyengeségeit.

Ugyanez vonatkozik a megfogant gyermekre is. A szülő arra kap meghívást, hogy sajátjaként fogadja el az új életet, helyet készítsen számára, világra hozza, és gondoskodjon róla.

A szeretet lényege, hogy nem kívülről szemléljük a másik életét, hanem vállaljuk a vele való közösséget. Azt mondjuk neki: van helyed mellettem, fontos vagy számomra, és nem kell egyedül maradnod.

Egy ágy, amely először lett valakié

Csaba testvér saját szolgálatából is számos példát hoz arra, milyen ereje van a befogadásnak. Dél-Erdélyben sok olyan utcán élő gyermekkel találkozott, aki koldult, lopott, vagy bizalmatlanul viszonyult a felnőttekhez.

Sokan azt kérdezték tőle, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy ilyen gyermeket „megszelídítsenek”. Tapasztalata szerint gyakran fél nap vagy egy nap is elegendő ahhoz, hogy megtörténjen az első fontos változás.

A gyermek kap meleg vizet, tiszta ruhát és ételt. Levágják a körmét, megfésülik, majd megmutatják neki azt az ágyat, amely mostantól az övé. Ezek az egyszerű gesztusok azt üzenik: ember vagy, méltóságod van, és itt számítanak rád.

Egyik gyermekük annyira megszerette saját ágyát, hogy amikor édesanyja hétvégére hazavitte, visszaszaladt, megsimogatta, és külön elbúcsúzott tőle. Otthon ugyanis soha nem volt saját fekhelye.

A gyermek számára az ágy nem pusztán bútordarab volt, hanem annak jele, hogy valahol végre helye van. Valaki számított az érkezésére, és otthont készített neki.

Amikor a kihaló kolostor újra élettel telt meg

A szászvárosi ferences közösség az ezredfordulóra annyira megfogyatkozott, hogy felmerült a templom és a kolostor bezárása. Csaba testvért arra kérték, hogy időnként tartson szentmisét a megmaradt híveknek, az értékesebb tárgyakat pedig vigye biztonságos helyre.

Őt azonban fájdalommal töltötte el a gondolat, hogy egy szép templomot és kolostort egyszerűen magára hagyjanak. Karácsony estéjén ezért hat árva gyermekkel és egy nevelőnővel költözött be az épületbe.

Néhány szobát berendeztek, majd együtt ünnepelték a karácsonyt. Amikor Csaba testvér este elindult Dévára az éjféli misére, visszanézett a kivilágított kolostorra. Mély öröm töltötte el, hogy az Egyház és a ferences rend lehetővé tette: az üresen maradó épületet otthonná alakítsák az utcáról érkező gyermekek számára.

A kezdeményezésből élő közösség született. Az épület megújult, gyermekek nevelkedtek benne, és ma olyan házaspár vezeti, amelynek mindkét tagja maga is az alapítvány otthonaiban nőtt fel.

Az egykor befogadott gyermekekből másokat befogadó felnőttek lettek. Ez a szeretet természetes továbbadása: aki valódi otthont kapott, maga is képessé válhat arra, hogy otthont teremtsen.

A szeretet nem veszteség, hanem befektetés

A befogadás természetesen áldozattal jár. Pénzbe, időbe és energiába kerül. Csaba testvér azonban arra emlékeztet, hogy az ember számtalan olyan dologra is költ, amely nem építi sem őt, sem másokat.

A gyermekről, családról vagy közösségről való gondoskodás nem káros szenvedély, hanem az egyik legértékesebb befektetés. Megfogalmazása szerint az ember a pénzét aligha fektetheti jobb helyre, mint „gyermekbőrbe”: egy ember életébe, nevelésébe és jövőjébe.

A szeretettel adott javak nem elvesznek, hanem megsokszorozódnak. A befogadott gyermek felnőhet, családot alapíthat, és mások számára is biztonságot teremthet. Egyetlen ember életének megváltoztatása egész közösségekre lehet hatással.

Képesek vagyunk-e meghallgatni az érkezőt?

Csaba testvér az Európába érkező emberek kérdését is felveti. Kontinensünk elöregszik, egyre több területen munkaerőhiánnyal küzd, miközben Afrikából, Ázsiából és más térségekből sokan egy jobb és biztonságosabb élet reményében indulnak útnak.

Az érkezők azért választják Európát, mert úgy látják, hogy itt béke van, működnek az iskolák és a kórházak, és gyermekeik számára több lehetőség nyílhat. Lehet, hogy mi sokszor elégedetlenek vagyunk intézményeinkkel, de más térségekhez képest még mindig jelentős biztonságban élünk.

A befogadás első lépése Csaba testvér szerint a párbeszéd. Le kellene ülnünk az érkezőkkel, meghallgatni álmaikat és terveiket, majd őszintén elmondani, milyen értékekre és szabályokra épül közösségünk.

Az integráció nem pusztán annyit jelent, hogy valakit beengedünk egy ország területére. Azt jelenti, hogy segítjük megérteni új otthonának rendjét, és meghívjuk arra, hogy munkájával, kultúrájával és tehetségével maga is építse a közösséget.

A magyar történelem is a befogadás története

Szent István intelme nem idegen a magyar történelemtől. A Kárpát-medencében évszázadokon keresztül különböző népek telepedtek le és váltak a közösség részévé. Kunok, jászok, besenyők és más népcsoportok saját hagyományaikkal gazdagították az országot.

Csaba testvér szerint ugyanilyen nyitottsággal kell fordulnunk a velünk együtt élő romákhoz, más nemzetiségekhez és azokhoz is, akik távolabbról érkeznek közénk.

A különbözőség önmagában nem veszély. Ha képesek vagyunk közös értékek mentén összekapcsolódni, minden nép és minden ember saját ajándékaival gazdagíthatja a közösséget.

Szent István nem a különbségek eltörlésére biztatott, hanem arra, hogy jóindulattal gyámolítsuk és nagy becsben tartsuk a jövevényeket. Egy ország attól lesz erős, hogy különböző tagjai egymással együttműködve, közös felelősséget vállalva építik.

A befogadás bennünk kezdődik

A hatodik intelem végső soron nem csupán társadalmi vagy politikai kérdés. Mindannyiunk személyes életét érinti.

Képes vagyok-e befogadni azt, aki másként gondolkodik, más múltból érkezik vagy több türelmet kíván tőlem? Tudok-e helyet készíteni annak, akit Isten rám bízott? Vagy bezárkózom saját kényelmes világomba, és csak azokkal keresem a kapcsolatot, akik mindenben hasonlítanak hozzám?

A befogadás nem mindig könnyű, de közösséget teremt. Falakat bont le, otthont épít, és lehetőséget ad arra, hogy a másik ember ajándékaival együtt mi magunk is gazdagodjunk.

Mai útravaló: A szeretet nem kizár, hanem helyet készít a másik embernek, és közösséget teremt vele.

Mai kérdés: Kinek kellene ma több helyet adnom az életemben, a családomban vagy a közösségemben?