212. nap: Isten eszköze
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk téged. Hálát adunk neked az igédért. Köszönjük, hogy szólsz hozzánk. Köszönjük, hogy feltárod nekünk szívedet ma is és minden nap. Köszönjük, hogy ez már a 212. nap. Urunk, Istenünk, olyan hálás vagyok neked a szeretetedért és a hűségedért. Amikor mi nem vagyunk hűségesek, nem vagyunk tökéletesek, te akkor is hívsz minket, hogy kinyissuk a Szentírást, visszahozol minket ehhez a lehetőséghez, hogy egész egyszerűen befogadhassuk a te kinyilatkoztatott igédet. Köszönjük neked, hogy sosem mondasz le rólunk, és mindig segítesz, hogy mi se mondjunk le rólad és a te kegyelmedről. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy meghalljuk a parancsaidat, hogy meghalljuk a hangodat, és igent tudjunk mondani neked teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és erőnkből! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Izajás 45. fejezete valami elképesztő! Amint már tegnap is említettem, a 44. fejezet végén Cirusz nevét halljuk. Ez áll a 44. fejezetben: „Pásztorom vagy! Teljesíted majd mindenben akaratomat” (Iz 44,28). Majd ezek után Jeruzsálemről meg ezt mondja: „Jeruzsálem épüljön újjá! És: A templomnak rakják le alapjait!” (Iz 44,28). A 45. fejezetben pedig ezt: „Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva” (Iz 45,1). Ezt mind!
Cirusz nem sokáig élt, és mégis, Isten azt prófétálja, hogy Cirusz király, Perzsia királya eljön, és nemcsak a nemzeteket veri le (a perzsák leverték a babiloniakat, akik az asszírokat győzték le), hanem visszaküldi hazájába Izrael népét, amint a 44. fejezetben olvassuk: „Jeruzsálem épüljön újjá! És: A templomnak rakják le alapjait!”(Iz 44,28).
Vagyis újjá fogjátok építeni a templomot. Újjáépítitek Jeruzsálemet. Ami igazán rendkívüli ebben, hogy mindezt olyasvalaki viszi véghez, mint Cirusz, aki nem is ismeri az Urat: a maga isteneit követi, a maga módján él. Mégis, Cirusz Isten eszköze. Isten mindenkit tud használni. A világon minden Istené, akkor is, ha az emberek, az állatok, a növények, a bolygók nem is tudnak róla, MINDEN Isten tulajdona. Isten tehát görbe vonalakon is tud egyenesen írni, és meg is teszi. Isten itt is görbe vonalakon ír egyenesen. Még azt is mondja: Cirusz a felkent (vö. Iz 45,1), akit Isten arra tartogat, hogy kihozza a népét a fogságból, hogy végre hazatérjen. Ez valami elképesztő!
Mindezek után Izajás a bálványimádással kapcsolatban közvetíti Isten üzenetét. Erről már korábban is hallottunk. Úgy értem, elég sokat hallottunk már róla eddig is, de ha visszalapozunk a 44. fejezethez, a tegnapi részhez, az egyik alcím ez: „A bálványimádás kigúnyolása”. Ez nagyon érdekes, mert Izajás a növekvő fa képét használja, legyen az bármilyen fa, tölgy vagy bármi más. Az ember fogja a fa törzsét, egy részét arra használja, hogy megfőzze rajta az ételét, egy részéből tüzet rak, hogy melegedjen mellette, a harmadik részét pedig arra használja, hogy kifaragja belőle a saját istenét. Az a kérdés, hogy tulajdonképpen nem nevetséges ez? Nem ostobaság? Ugyanaz a fa, amivel tüzelsz, főzöl, aminél melegszel… ugyanazon fadarab előtt leborulsz és imádod? Csak úgy kérdezem: nooooormális??? Ez amúgy pont azért érdekes, mert bemutatja, hányféle módon jutunk el a bálványimádáshoz.
Az egyik témánk tehát a bálványimádás ostobasága, a másik pedig, amiről ma olvastunk a 45-46. fejezetben. Így szól az Izajás 45,9: „Perbe szállhat-e alkotójával a cserép a föld cserepei közül? Mondhatja-e az agyag megmunkálójának: »Mit csinálsz?« És a mű: »Milyen ügyetlen vagy!«” ?Nagyon szeretem ezt a képet. Mintha azt mondaná a munkadarab: „Ezt nem így kéne, hanem úgy.” Ez hihetetlen, de hányszor mondjuk meg mi is Istennek, minek hogy kéne lennie, minek hogy kellene történnie. Tehát nemcsak az az ostobaság, ha fából faragunk isteneket, hanem az is, amikor az igaz Istent úgy kezeljük, mintha Ő is bálvány lenne. Ez a bálványimádás két véglete: az egyik a hamis istenek készítése, a másik pedig, amikor az igaz Istent játékszernek tekintjük. Vagy varázspálcának, kristálygömbnek, bárminek, csak teljesítse, amit akarok. Ha azt gondoljuk, Istennek tanácsot adhatunk vagy kritizálhatjuk Őt, az pont olyan, mintha ezt mondanánk: „Mit csinálsz?”, „Milyen ügyetlen vagy!” Elképesztő, hogy tényleg ezt tesszük, és olyan hálás vagyok, hogy Izajás ezt kiemeli, és feltárja, hogy bizony ez van a szívünkben.
Most Ezekiellel folytatjuk, ne feledjük, hogy a fogság idején járunk, amikor az emberek kardtól, éhínségtől, járványtól, szétszóratástól szenvedtek. Ezek a képek újra és újra előjönnek. Mindez annak a következménye, hogy elfordultak az Úrtól: kard, éhínség, járvány, szétszóratás. A lényeg azonban oly sokszor elhangzik a 6. és a 7. fejezetben – mi is ez? Mi történik majd mindezek után? Meg fogják tudni, hogy én vagyok az Úr. Isten annyiszor elmondta már ezt Ezekiel által, bármi is történjék, mindig ide jutunk vissza: „tudni fogjátok”. Ezt halljuk újra meg újra: mindaz, amit elviseltek, elszenvedtek, mind a ti döntéseiteknek a következménye, és nem arról van szó, hogy Isten elhagyott volna. Mindez azért van, hogy tudjátok: Isten az Úr, Ő a neveteken szólít, és vissza akar kapni titeket. Ez csodálatos. Még a templom lerombolása után is.
Ezekiel arról is beszél, hogy a babiloniak bemennek a templomba, megszentségtelenítik a templomot, a legtitkosabb részébe, a szentek szentjébe is bemennek. Isten ezt mondja: ezt fogják tenni. (Ne feledjük, a fogság ideje három részre osztható: az első Dánielé, a második Ezekielé, az utolsó pedig, amikor Jeruzsálem lerombolása után a babiloniak már mindenkit visznek, csak a vakokat, a sántákat hagyják ott, akikre nincs szükségük, gyakorlatilag mindenki mást Babilonba hurcolnak.) Ez az a pillanat, amikor a babiloniak földig rombolják a várost és a templomot. Ekkor mondja Ezekiel, hogy Isten ezt megengedi. Megengedi, hogy meggyalázzák a templomot, mert ti már meggyaláztátok azzal, hogy nem adtátok meg Istennek azt az imádást, ami jár neki. Érthető? Tehát Isten megengedi ezeket a szörnyűségeket, ott, ahol Ő lakozik, mert ti, akiknek kötelességetek lett volna vigyázni a templomra, nem vigyáztatok rá. Ti magatok gyaláztátok meg a hamis istentisztelettel.
Emlékezzünk vissza: Ezekiel könyvének elején felhívtam a figyelmet arra, hogy Ezekiel a harmincas éveiben kapta ezeket a látomásokat. Ne feledjük, hogy ő pap Áron nemzetségéből, vagyis a fiatalkorát papképzésben töltötte, és pont abban az évben, amikor a templomi szolgálatot elkezdte volna, a fogságban találta magát. Vagyis a papi szolgálata elvesztése miatt hatalmas terhet, gyászt hordoz. Ugyanakkor Ezekiel könyvében azt olvassuk, hogy Ezekiel viszi a nép terhét, ő hordozza a nép bűneinek súlyát. Talán ezért van, hogy 390 + 40 napig az oldalán fekszik, mert ő viseli a nép gonoszságát. Vagyis Ezekiel most is papi szerepet kap. A pap egyik feladata, hogy a nép bűneivel foglalkozzon, a nép gonoszságát magán viselje. Jézus ezért a nagy Főpap, mivel Ő valóságosan és teljes mértékben magára vette az emberiség bűneinek súlyát. Ezekiel ennek a részese lehet, még akkor is, ha nem mutathat be áldozatot a templomban, ha nem mutathatja be a kiengesztelődés áldozatát azzal, hogy magára veszi a nép bűneit. Vagyis Isten rendkívüli módon teszi teljessé Ezekiel papságát, még akkor is, ha nem imádhatja Istent az igazi templomban úgy, ahogy azt Isten előírta. Ezekiel mégis megtette, amennyire tőle telt. Rendkívül fontos, hogy mindannyian észrevegyük, hogy keresztségünk által pappá, prófétává és királlyá lettünk felkenve, és Isten megengedi, ha nem is feltétlen pont úgy, ahogy mi azt elképzeljük, de megengedi, hogy betöltsük azt a szerepet, amit nekünk tartogatott, amire küldetést adott.
Ezért bátorítani szeretnélek titeket, különösen, ha esetleg – amint tegnap is mondtam – a legrosszabb napjaitokat, a legrosszabb időszakotokat élitek. Így is betöltitek, betölthetitek, be tudjátok tölteni a papi, királyi (királynői) és prófétai hivatásotokat életetek minden pillanatában.
Imádkozunk egymásért, támogassuk egymást imaháttérrel, mert ez nagyon-nagyon fontos! Kérlek, imádkozzatok értem is a Zarándok.ma munkatársaiért is!
Óbudaváron, a magyar Schönstatt lelkiség központjában láttam egy kis képeslapot. Ez állt rajta: Elesni. Felállni. Koronát igazítani. Továbbmenni.
Testvérek, hajrá!
