206. nap: Báruk könyve
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, imádunk és magasztalunk téged. Kérünk, segíts, hogy olyan emberekké váljunk, akikről a Példabeszédek könyvében olvasunk: jóindulatúakká, igazságosakká és olyanokká, akik jó kapcsolatban vannak veled. Segíts, hogy ma és mindennap ilyen kapcsolatban éljünk veled! Urunk, Istenünk, segíts, hogy tisztán halljuk szavaid és meg is értsük azokat! Ne csak azt értsük meg, amit népednek, a hajdani Izraelnek mondtál, hanem azt is, amit nekünk, ma élő népednek kívánsz mondani a Szentíráson keresztül! Nevedet viseljük, ahogyan ők viselték, ezért, amint hűséges voltál hozzájuk, kérünk, légy hozzánk is hűséges! Dicsőítünk téged és szeretünk téged. Ezzel az imával Fiad, Jézus Krisztus hatalmas nevében fordulunk hozzád. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Izajás könyvében egy igazságos királyról olvasunk jövendölést. Ez vonatkozhat Hiszkija királyra, aki sok tekintetben igaznak bizonyult. Imádkozott az Úr előtt a reménytelen helyzetben, mikor az asszírok, Szanherib vezetésével felvonultak Jeruzsálem ellen. Hiszkija átvette a levelet Szanheribtől, és az Úr templomába vitte, arcra borult az Úr előtt, áldotta az Urat, a beavatkozásáért könyörgött – és az Úr meghallgatta az imáját. Tehát, lehet, hogy Hiszkija ez az igazságos király. De az is lehet, hogy az ő dédunokájáról, Jozija királyról szól a jövendölés. Ő is határozottan igazságos király volt, amiről a Királyok második könyve tesz említést: „Azt tette, ami kedves az Úr szemében, egészen ősének, Dávidnak útján járt, nem tért le róla se jobbra, se balra” (2Kir 22,2). Mindkét királyra vonatkozhat. Izajás a 32. fejezetben nemcsak a király igazságosságáról és becsületességéről szól, ami önmagában is áldás, hanem visszahívja az Úrhoz a népet és a Szentlélek eljövetelére készíti fel őket. Az elbizakodott asszonyokhoz is beszél – bocsánat a hölgyektől, de sokszor Júda gonosz férfiairól van szó, akiknek vissza kell térniük az Úrhoz. Ezúttal azonban az elbizakodott asszonyokhoz szól a próféta.
Persze nem feltétlenül csak a nők itt az érintettek. Bármelyik elpuhult, önmagát kényeztető, énközpontú emberre vonatkozhat az intés, akit nem érint meg a körülötte lévők baja. Ők azok, akik önelégültek és langyosak. Ismerhetjük ez utóbbi kifejezést a Jelenések könyvéből is, a szavakból, amiket az Úr a laodiceai egyháznak mond: „Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” (Jel 3,15-16). Ugyanerről a hozzáállásról van itt is szó: Júda önelégültségében nem törődik a körülötte jelentkező gondokkal. Ebből az állapotból akarja Izajás kihívni a népet és visszaterelni az Úrhoz. A 34. fejezetben majd az Úr igazságos ítéletéről fogunk olvasni, ami minden nemzetet elér, más prófétáknál pedig az ítélet teljességéről olvastunk, ami elől senki sem menekülhet.
Izajásnál még hangsúlyosabbá válik, hogy minden nemzet figyeljen oda, mert az Úr haragja mindannyiukhoz elér. Amit magunkkal vihetünk ebből a részből, az nemcsak Isten bűnbánatra hívó szava Izrael népe felé, illetve most felénk, keresztények felé, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy minden és mindenki Istenhez tartozik: azok is, akik nem hisznek benne. Azok is Istenhez tartoznak, akik semmilyen vallást nem követnek. Fel kell fognunk, hogy amit nem adunk át Isten kezébe, az meg fog semmisülni, ami nem tartozik Istenhez, az a feledés homályába vész. Tehát ha én személyesen nem akarok az Úrhoz tartozni és ellenállok, akkor tűz által kell elpusztulnom. Ezek kemény szavak. Félelmetes, de igaz szavak.
Térjünk át Báruk próféta könyvére. A könyv egyike a deuterokanonikus könyveknek, amit elkezdtem már Tóbiás könyvénél magyarázni. Emlékeztek, Jézus korában voltak a szadduceusok és a farizeusok. Rajtuk kívül léteztek még esszénusok és más csoportok is a kor zsidóságában. Amikor a bibliai könyvek kánonjáról beszélünk, tudnunk kell, hogy a szadduceusok csak Mózes 5 könyvét ismerték el, mint a kánon részét. Ezzel szemben a farizeusok és más csoportokhoz tartozók is egy szélesebb kánont ismertek el, és az esszénusoknak maguknak is sok írásuk volt. Tehát az világosan látszik, hogy Jézus korában nem volt egy egyértelműen megállapított kánon.
Ki volt jogosult megállapítani a kánont? Hát, nem a Jézus után élt zsidók, akik nem hittek őbenne, mint Messiásban. Hiszen nem ők voltak a beteljesedés emberei. A beteljesedés emberei a messiási nép, akik a Messiást várták és felismerték, hogy Jézusban eljött. Jézus betöltött minden várakozást, ígéretet és próféciát, mindent, ami a judaizmusban betöltésre várt. Ő nem valami újat kezdett el, hanem azáltal tett újat, hogy beteljesítette az ősi próféciákat. Ezért a feltámadása után élő zsidókeresztények, a jeruzsálemi ősegyház tagjai voltak a judaizmus beteljesülését élő emberek. Akik nem fogadták el Krisztust, azoknak nem volt meg a felhatalmazásuk a kánon megállapítására. A Krisztus által alapított Egyház feladata lett a kánon meghatározása. Báruk könyve tehát a Krisztus által alapított Egyház kánonjának a része. Remélem, így már érthető.
Báruk Jeremiás kortársa volt. Lehet, hogy Jeremiás írnoka volt, de lehetett Jeremiás prófétatársa is. A Babilonba való elhurcoltatás utáni időben írt, a fogságban lévő emberek számára. A Babilonban élő embereknek szolgált. Számos tevékenysége közül az egyik, hogy levelet ír Jeruzsálembe, amiben elmondja, hogy gyűjtést szerveztek Babilonban, és kérik az otthon maradottakat, hogy a gyűjtésből befolyt összeg árán ajánljanak fel égőáldozatot, engesztelő áldozatot, tömjént és ételáldozatot az Úr oltárán a Babilonba elhurcoltak nevében, és imádkozzanak értük – hiszen csak Jeruzsálemben tarthattak istentiszteletet, máshol nem (vö. Bár 1,10).
Furcsa módon arra is kéri őket, hogy Nebukadnezár, Babilon királya és fia, Baltazár nevében is ajánlják fel az elküldött pénzen vett áldozati ajándékot (vö. 11. vers). Ez nagy dolog! Ugyanezt teszi majd Szent Pál is a Rómaiaknak írt levél 13. fejezetében, amikor a hatalom embereiért imádkozik – az igazságtalanokért is. Nebukadnezár az az uralkodó, aki Babilonba hurcolta a zsidók nagy részét… Már itt, az Ószövetségben is imádkoznak a vezető emberekért, minden értékítélet nélkül.
Majd a bűneik megvallásával folytatódik Báruk könyvének első és második fejezete: beismerik, hogy nem engedelmeskedtek az Úrnak. Bár ismerték törvényét, nem voltak semminek híjával, csak éppen a szívük engedelmessége, fülük odahajtása és szemük valódi látása hiányzott. Hiányzott belőlük a vágy, hogy valóban azok akarjanak lenni, amire az Úr hívja őket. Ezt a vétküket hosszan megvallják. Az igazság az Úrnál van, de ők nem ezt választották. Emiatt könyörögnek most szabadításért. Azt kérik, hogy az Úr vigye vissza őket az ígéret földjére. Báruk magának Istennek az ígéretét is leírja itt: „Akkor majd visszaviszem őket arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adom” (Bár 2,34). Mivel Isten kötötte velük ezt a szövetséget, ezért vissza fogja őket vinni.
Így kezdődik Báruk könyve, amit még két napig fogunk olvasni. Nagyszerű, hogy halljuk Izajás szavait a babiloni fogság előtti időből, és most Báruk szavait a fogság idejéből, amikor a népet megalázták. Egy nagy, erős nemzetből egy kis maradék lett, akik mégis azt mondják: „Urunk, ne felejtkezz el rólunk!”. Megvallják hitüket és bíznak benne, hogy Isten nem felejtkezik meg róluk és hazaviszi őket. A második fejezet ezekkel a szavakkal zárul: „Végül örök szövetséget kötök velük, az Istenük leszek, ők meg a népem lesznek, s nem űzöm el többé népemet, Izraelt abból az országból, amelyet nekik adtam” (Bár 2,35).
Ez Isten ígérete, és mi egyszerűen hálát adunk Istennek. Annyira hálásak vagyunk.
Én hálás vagyok értetek. Folytassátok tehát az imádságot! Imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem és a Zarándok.ma szerkesztőségéért is! Köszönöm a csapat nevében is.








