Mohács 500: Ajánljunk fel szentmisét az elesettekért és a kiengesztelődésért! – Zarándok podcast

A mohácsi csata ötszázadik évfordulója nemcsak történelmi megemlékezésre, hanem imádságra, lelki megújulásra és kiengesztelődésre is hív. A Zarándok Podcast új adásában Bacsmai László mohácsi esperes-plébánossal és dr. Bajnóczi Pál állatorvossal, a hívek kezdeményezői csoportjának képviselőjével beszélgettünk a Mohács 500 szentmise-felajánlásról.

A kezdeményezés arra kéri a Kárpát-medence egyházmegyéinek papjait és híveit, hogy egyházmegyénként ötszáz szentmisét ajánljanak fel a mohácsi csatában elhunytak lelki üdvéért, a történelmi sebek gyógyulásáért és a népek közötti megbékélésért. Kérjük, hogy a felajánlott szentmiséket jelezzék a Mohácsi Plébánia felé a zarandok.app/mohacs500 oldalon vagy a Zarándok mobilalkalmazásban, hogy közös számlálón követhessük a felajánlások egyházmegyénkénti alakulását. A szervezők hivatalos felhívása itt olvasható. Az évforduló így nem csupán a múlt felidézésének alkalma, hanem lehetőség arra is, hogy a történelmi tragédiát keresztény szemmel, az imádság és a remény fényében szemléljük.

A történelmi dátum mögött emberi sorsok vannak

Bacsmai László elmondta: amíg nem került Mohácsra, számára is elsősorban egy megtanulandó történelmi dátumot és a „nemzet temetőjét” jelentette a város. Mohácsi plébánosként azonban egyre inkább azokra az emberekre kezdett gondolni, akik a csatatéren életüket vesztették.

Fiatalok, világiak és egyházi személyek harcoltak ott, akiknek édesanyjuk, családjuk, feleségük vagy gyermekük várta őket haza. A csata ezért nem csupán nemzeti tragédia volt, hanem családok ezreinek személyes gyásza is.

A plébános szerint a testi maradványoknak meg kell adni a végtisztességet, de a keresztény ember figyelme a halhatatlan lélekre is irányul. Ezért ötszáz év elteltével sem értelmetlen imádkozni az elesettekért.

„A halál utáni élet tartományában nem tudunk nagyobb dolgot adni az elhunytjainknak, mint azt, hogy imádkozunk értük és szentmiseáldozatot mutatunk be.”

Bacsmai László hangsúlyozta: Istenben nincs olyan időbeli távolság, mint emberi életünkben. A szentmisében Krisztus áldozata jelenik meg, és ebbe az áldozatba kapcsolhatjuk bele azokat is, akik ötszáz évvel ezelőtt haltak meg, és akikért talán még soha senki nem ajánlott fel szentmisét.

Miért lehet / kell ötszáz év után is szentmisét felajánlani az elhunytakért?

A beszélgetés egyik központi kérdése az volt, hogy van-e értelme ötszáz évvel a mohácsi csata után szentmisét felajánlani az elesettek lelki üdvéért. Bacsmai László atya szerint a válasz a szentmiséről, az örök életről és a szentek közösségéről vallott katolikus hitből érthető meg.

„Istenben nincsen idő, hogy jelen, múlt meg jövő, hanem örökkévalóság van.”

Az emberi időszámítás szerint a mohácsi csata áldozatai fél évezreddel ezelőtt haltak meg. Isten örökkévalóságában azonban az idő nem úgy választja el egymástól a múltat, a jelent és a jövőt, ahogyan földi életünkben tapasztaljuk. Ezért az értük bemutatott szentmise nem „elkésett” imádság. Isten előtt az imádság és a szentmise kegyelme nincs emberi időhatárok közé szorítva.

Bacsmai atya hangsúlyozta: a szentmise nem egyszerű megemlékezés, hanem Krisztus egyszeri és tökéletes keresztáldozatának szentségi megjelenítése. A szentmisében ugyanaz a Krisztus van jelen, aki az utolsó vacsorán önmagát adta tanítványainak, majd a Golgotán feláldozta életét az emberiség üdvösségéért. Amikor az Egyház szentmisét ajánl fel egy elhunytért, őt ebbe a krisztusi áldozatba kapcsolja bele.

„A halál utáni élet tartományában nem tudunk nagyobb dolgot adni az elhunytjainknak, mint azt, hogy imádkozunk értük és szentmiseáldozatot mutatunk be.”

A katolikus tanítás szerint a halál után az ember földi élete lezárul, de az Egyház közössége nem szakad meg az élők és az elhunytak között. Azokért, akik Isten kegyelmében haltak meg, de még megtisztulásra szorulnak, az élők imádságai, jócselekedetei és különösen a szentmiseáldozat segítséget jelenthetnek. Az Egyház ezt nevezi a tisztítótűz, illetve a halál utáni megtisztulás valóságának.

Bacsmai atya egy szemléletes képpel magyarázta ezt: ahogyan a mocsárba süllyedt ember nem képes saját erejéből kiemelni önmagát, hanem szüksége van egy felé nyújtott segítő kézre, úgy a megtisztulás állapotában lévő lelkek is rászorulnak az Egyház imádságára. A szentmise ilyen „segítő kéz” lehet számukra.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ember utólag megváltoztathatja valakinek az Isten mellett vagy ellen meghozott végleges döntését. Az Egyház nem állítja, hogy a szentmise az örök kárhozatot megfordíthatja. Azoknak azonban, akik Istenhez tartoznak, de még tisztulásra szorulnak, az értük felajánlott imádság és szentmise kegyelmi segítséget jelenthet az örök boldogság teljességének elérésében.

A felajánlás egyúttal a hála kifejezése is. A mohácsi csatában elesettek között magyarok mellett németek, csehek, lengyelek, horvátok és más nemzetek fiai is voltak. Életüket adták családjukért, hazájukért és hitükért. A szentmise által a ma élő keresztények lelki közösséget vállalnak velük, és Krisztus áldozatába helyezik az ő áldozatukat is.

Nemcsak vereségre, hanem helytállásra is emlékezünk

A beszélgetésben elhangzott: Mohács emlékezetét nem szabad kizárólag a vereségtudatra és a nemzeti tragédiára leszűkíteni. Az elesettek helytállása, hűsége és áldozatvállalása ma is példát adhat. Dr. Bajnóczi Pál szerint a történelmi és infrastrukturális fejlesztések mellett hiányzott az évforduló lelki dimenziója. Fontosak az emlékhelyek, a felújítások, az előadások és a kiadványok, de mindezeknél is lényegesebb, hogy az évforduló megérintse az emberek lelkét, és elősegítse a közös gyász feldolgozását.

„Ne a csata elvesztésén szomorkodjunk, hanem adjunk hálát a Jóistennek, és gondolkodjunk el azon, hogy ennyi történelmi csapás sem tudta tönkretenni ezt az országot, ezt a népet és ezt a kultúrát.”

Bajnóczi Pál arra is rámutatott, hogy a mohácsi hősök olyan értékekért vállalták a küzdelmet, amelyeket fontosabbnak tartottak saját életüknél. A fiatalabb nemzedékeknek is szükségük van ilyen eszményekre, különösen egy olyan világban, amelyben az alapvető értékeket gyakran viszonylagossá teszik.

Bacsmai atya szerint a fiataloknak azt lehet üzenni, hogy ma nem feltétlenül meghalniuk kell a hitükért és hazájukért, hanem következetesen élniük kell értük. Az önfeláldozás ma sokszor azt jelenti, hogy az ember képes lemondani önzéséről, és Istenért, családjáért, közösségéért, valamint embertársai javáért él.

Ami összeköt bennünket

A mohácsi csatában nem kizárólag magyarok harcoltak és haltak meg. Németek, csehek, lengyelek, horvátok és más népek fiai is együtt védték hazájukat és keresztény hitüket.

„Ez az összefogás lenne jó manapság is: ne azt nézzük, mi választ el bennünket, hanem azt, ami összeköt.”

–emeli ki Bacsmai atya. A kezdeményezés ezért nem a régi ellenségeskedések továbbörökítéséről szól. Éppen ellenkezőleg: arra hív, hogy a múlt sebeit ne adjuk tovább nemzedékről nemzedékre, hanem imádkozzunk azok gyógyulásáért.

A beszélgetésben az a kérdés is felmerült, hogy miért kellene az oszmán oldalon elesettekért imádkozni. A vendégek szerint az ellenség szeretete világos jézusi parancs. A bűnös vagy kegyetlen cselekedetet el kell ítélni, de az embert nem szabad azonosítani a tettével. Az érte mondott imádság a szeretet egyik legtisztább és legmagasabb rendű megnyilvánulása.

A kiengesztelődés a családban kezdődik

Bacsmai atya szerint a kiengesztelődés elsősorban nem a halottaknak, hanem nekünk, élőknek fontos. Nem maradhat elvont történelmi vagy politikai fogalom: saját emberi kapcsolatainkban kell elkezdődnie.

„A kiengesztelődés a bocsánatkérés és a megbocsátás gyümölcse.”

A valódi békéhez legalább két ember szükséges. Az ember egyedül is kérhet bocsánatot, és szívében megbocsáthat, de a kiengesztelődéshez kölcsönös közeledés kell. A plébános szerint a népek közötti megbékélés is az egyének, családok és közösségek kiengesztelődéséből épülhet fel.

Hiába imádkozunk a világ békéjéért, ha saját környezetünkben nem a béke, hanem a békétlenség eszközei vagyunk. A Mohács 500 jubileum már akkor is gyümölcsöt terem, ha valakit arra indít, hogy megtegye az első lépést egy családtag, rokon vagy régi barát felé.

Nem teljesítendő feladat, hanem lelki lehetőség

A kezdeményezés szervezői hangsúlyozták: az ötszáz szentmise nem merev határidőhöz kötött teljesítmény vagy kipipálandó feladat. A felajánlások az évforduló után, akár az év végéig vagy később is folytatódhatnak.

„Ez nem egy teljesítendő feladat, hanem óriási lehetőség a Szentlélek adományainak áradására.”

A cél az, hogy minél több ember kapcsolódjon be szabadon az imádságba, miközben természetesen nem szorulhatnak háttérbe az aktuális családi, közösségi vagy hálaadó miseszándékok sem.

A felajánlott szentmiséket a zarandok.app/mohacs500 oldalon lehet jelezni. A nyilvántartás segítségével a szervezők és a hívek egyaránt követhetik, hogyan alakul egyházmegyénként a felajánlások száma.