BIY HU cover 142. nap

142. nap: Teljesen átadott, örömteli szívek

A nép számbavétele.

Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: „Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!” A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: „Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!” Joáb azonban azt mondta a királynak: „Az Úr, a te Istened, bármilyen népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa még a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?” Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit. Így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét.

Átkeltek a Jordánon, és Aroernél kezdték, annál a városnál, amely a patak völgyében középen terül el, aztán a gaditákhoz mentek, majd Jazerbe. Utána Gileádba és a hettiták földjére, Kádesba érkeztek. Innét Dánba mentek, majd Dántól Szidón felé vették az irányt. Ezután Tirusz erődjébe mentek, valamint a hivviták és kánaániak városaiba. Innen Júda déli részébe mentek, Beersebába. Így bejárták az egész országot, és kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe. Joáb jelentette a királynak a számbavétel eredményét: Izrael fiai 800 000 kardforgató férfit tettek ki, Júda meg 500 000 férfit.

A pestis és Isten megbocsátása.

Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: „Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!” Gád elment Dávidhoz, és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, s mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!” Erre Dávid azt felelte Gádnak: „Nagy szorultságban vagyok… Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni.” Így hát Dávid a pestist választotta.
Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: „Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt. Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: „Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!”

Oltárt építenek az Úrnak.

Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki: „Menj föl, és a jebuzita Arauna szérűjénél építs oltárt az Úrnak.” Dávid Gád szavára fölment, amint az Úr parancsolta neki. Amikor Arauna odanézett, azt látta, hogy a király közeleg szolgáival. Arauna éppen a búza cséplésével volt ugyanis elfoglalva. Erre Arauna előlépett, s egészen a földig hajolt a király előtt. És így szólt Arauna: „Miért jön uram és királyom szolgájához?” „Azért, hogy megvegye tőled a szérűdet – válaszolta Dávid. Oltárt akarok építeni az Úrnak, amiért elmúlt a népről a csapás.”

Arauna azt felelte a királynak: „Vegye csak uram és királyom, és mutassa be áldozatul, amit jónak lát. Nézd, ott vannak a marhák égőáldozatul, és a cséplőszánok meg az ökrök szerszáma tűzrevalónak. Uram és királyom szolgája mindent a királynak ajándékoz.” Aztán így folytatta Arauna a király felé fordulva: „Legyen hozzád irgalmas az Úr, a te Istened!”

A király erre azt mondta Araunának: „Nem, hanem pénzen veszem meg tőled. Csak nem mutatom be az Úrnak, Istenemnek égőáldozatul, ami nekem semmibe se kerül?” Így hát megvette a szérűt és a marhákat 50 ezüstsékelért. Aztán Dávid oltárt emelt az Úrnak, és égőáldozatot, valamint közösségi áldozatot mutatott be rajta. Erre az Úr irgalommal fordult az ország felé, és elmúlt Izraelről a csapás.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A felajánlások.

Dávid ezután így beszélt az összes egybegyűltekhez: „A fiam, Salamon, az egyetlen, akit az Úr kiválasztott, még fiatal és gyenge. A vállalkozás azonban nagy, mert ez a palota nem embereknek készül, hanem az Úrnak. Én minden erőmet latba vetve szereztem az Úr háza számára aranyat az arany-, ezüstöt az ezüst-, bronzot a bronz-, vasat a vas-, fát a fa(részekhez), ónixköveket, betétköveket, színes és tarka köveket, mindenféle drágakövet és alabástromot nagy mennyiségben. De most, ami arany és ezüst még a birtokomban van, azt az Istenem háza iránt való szeretetből hozzáteszem ahhoz, amit előkészítettem a szent templom számára: 3000 talentum ofiri aranyat, 7000 talentum tiszta ezüstöt az épület falainak beborítására, arany- és ezüstedényekre és mindenféle művészi munkára. Ki kötelezi el még magát közületek, hogy bármilyen aranyat, ezüstöt vagy mesterek keze által készített ékszert felajánljon az Úrnak?”

Ekkor a családfők, Izrael törzseinek főnökei, az ezres és százas csoportok fejei és a királyi munkák vezetői önként kötelezték magukat, hogy az Úr házának építésére összeadnak 5 000 talentum aranyat, 10 000 dareikoszt, 10 000 talentum ezüstöt, 18 000 talentum bronzot, 100 000 talentum vasat. Akinek drágakövei voltak, az Úr házának kincstárába adta, a gersomita Jachiel kezébe. Az önkéntes felajánlás örömmel töltötte el a népet, mivel őszinte szívvel adták az Úrnak. Dávid király is nagy örömet érzett.
Dávid akkor az egész gyülekezet színe előtt dicsőítette Istent. Dávid így imádkozott: „Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, a mi Atyánk öröktől örökre! Uram, tied a nagyság, a hatalom, a fönség, a szilárdság és a dicsőség. Hiszen minden a tied a mennyben és a földön. Uram, tied a királyi hatalom, s te uralkodsz mindenek felett. Gazdagság és dicsőség jár előtted, mindennek te vagy az Ura, mivel a kezedben van az erő és a hatalom. A te kezed mindent naggyá és erőssé tehet. Most tehát Istenünk, dicsőítünk téged, s magasztaljuk fönséges neved. Hiszen mi vagyok én, és mi az én népem, hogy megfelelő adományt adhatnánk neked? Minden tőled jön, s azt is a te kezedből kaptuk, amit felajánlottunk neked. Hiszen csak idegenek és jövevények vagyunk előtted, mint amilyenek atyáink is voltak. Napjaink elfogynak a földön, mint az árnyék, és nincs miben reménykednünk. Urunk, Istenünk, amit felhalmoztunk, hogy nevednek házat építsünk, mind a te kezedből származik, és a te tulajdonod. Tudom, Istenem, hogy megvizsgálod a szívet, és hogy az egyeneslelkűség tetszik neked. Azért mindezt őszinte szívvel ajánlottam fel neked. Most pedig örömmel tekintek népedre, amely itt összegyűlt, hogy neked szentelje adományait, Urunk és Istenünk, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, s a mi Atyánk. Őrizd meg örökre bennük ezt a lelkületet, és a szívüket irányítsd magad felé. A fiamnak, Salamonnak meg adj osztatlan szívet, hogy megtartsa parancsodat, törvényeidet és utasításaidat, s hogy életté váltsa őket, s megépítse azt a palotát, amelyet előkészítettem.”

Azután Dávid így szólt az egész gyülekezethez: „Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket!” Erre az egész közösség magasztalta az Urat, atyáik Istenét. Arcra borultak, és hódoltak az Úr előtt és a király előtt.

Salamon trónra lépése. Dávid halála.

Izrael fiai véresáldozatokat hoztak az Úrnak, és másnap égőáldozatot mutattak be: ezer szarvasmarhát, ezer kost, ezer bárányt, megfelelő italáldozatot és egyéb áldozatot Izraelért. Ezen a napon nagy vígsággal ettek és ittak az Úr előtt, és Salamont, Dávid fiát második királlyá tették. Az Úr nevében fölkenték uralkodónak, Cádokot meg főpapnak. Salamon – mint király – elfoglalta az Úr trónját, hogy atyja, Dávid helyett uralkodjék. Tetszésre talált, és egész Izrael engedelmeskedett neki. Minden elöljáró, minden katona és Dávid király minden fia alávetette magát neki. Az Úr naggyá tette Salamont egész Izrael előtt, s olyan királyi pompát adott neki, amilyen előtte Izrael egyetlen királyának sem volt.
Dávid, Izáj fia egész Izrael királya volt.

Izrael fölötti uralma negyven évig tartott. Hebronban hét évig uralkodott, Jeruzsálemben pedig harminchárom évig volt király. Megbékélt öregségben halt meg, elégedetten életével, gazdagságával és hírnevével. Utána a fia, Salamon uralkodott mint király. Dávid király története egyébként kezdettől végig meg van írva Sámuelnek, a látóembernek a könyvében: egész uralkodása, hőstettei, mindaz az áldás és csapás, amely érte Izraelt és a föld minden országát.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

HÁLA A MEGMENEKÜLÉSÉRT

(Zsoltár, templomszentelési ének
– Dávidtól.)

Dicsőítlek, Uram, mivel megmentettél,
nem engedted,
hogy ellenségeim ujjongjanak.

Uram, Istenem, hozzád kiáltottam,
s te meggyógyítottál,

Uram, lelkemet kihoztad
a halál országából,
megmentettél attól, hogy a sírba szálljak.

Ti, akik szeretitek, dicsőítsétek az Urat,
magasztaljátok szent emlékét!

Mert haragja csak egy pillanatig tart,
jósága azonban az egész életen át.
Ha este sírás látogat is meg,
reggel visszatér az öröm.

Így szóltam magamban bízva:
Nem ingok meg soha,

mert jóságod, Uram,
szilárd hegyre állított.
De mikor elrejtetted arcodat,
megrendültem.

Uram, akkor hozzád kiáltottam,
Istenemhez könyörögtem irgalomért:

Mi haszon származna véremből,
hogyha sírba szállnék?
Dicsőíthet téged a por,
hirdetheti nagy hűségedet?

Hallgass meg, Uram, és könyörülj rajtam,
légy az én segítőm, Uram.

Panaszomat öröménekre változtattad,
leoldottad vezeklőruhám
és örömmel öveztél körül.

Hogy lelkem énekeljen neked
és ne hallgasson soha.
Uram, Istenem, mindörökké dicsőítelek!

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, és dicsőítünk téged. Igaz, hogy a sírás akár egy egész éjszakán, vagy egy évszakon keresztül is eltarthat, az öröm mégis eljön az új nappal. Az öröm valóban, akár a gyász idején is eljön, Jézus Krisztus feltámadása által. Uram, tudom, hogy sokszor csak akkor vagyunk hűek hozzád, amikor épp minden tetszésünkre van. Jézus Krisztus nevében kérünk, segíts, hogy mindig, minden időben hűségesek lehessünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Sámuel második könyvének, valamint a Krónikák első könyvének utolsó fejezetei érdekesek. A 2Sámuel 24 azért, mert azt olvastuk benne, hogy Dávid király népszámlálást tart. Ez azért érdekes, mert már korábban olvastuk ezt, ugye? Mégpedig a Krónikák első könyvének 21. fejezetében. Viszont van itt egy különbség, ami összezavarhat minket. Itt azt olvassuk, hogy „Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: »Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!«” (2Sám 24,1). Ha ezt összevetjük a Krónikák első könyvének 21. fejezetében található mondattal, akkor elcsodálkozhatunk. Ott ugyanis ezt találjuk: „A sátán Izrael ellen fordult, és rászedte Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt” (1Krón 21,1). No, akkor ki is itt a felbujtó? Isten vagy a sátán? Tényleg azt olvassuk a 24. fejezet elején, hogy az Úr bátorítja Dávidot, hogy tartson népszámlálást, míg a Krónikák első könyvében Isten helyett a sátán teszi ezt. Mindez pedig zavaró lehet. Dávid megvallja, hogy bűnt követett el, Isten azonban nem vezethet minket bűnre. Ahogyan Szent Jakab írja az ő levelében, sosem mondhatjuk, hogy Isten kísértett meg bennünket (Vö. Jak 1,13). Tehát egy értelmezési problémával állunk szemben.

Az biztos, hogy Dávidot valaki – akár saját maga, akár a sátán – irányította, mozgatta, hogy népszámlálást tartson. Honnan tudhatjuk, hogy ez gonoszság? Mi rossz van ebben? Emlékezhetünk rá, hogy a Számok könyve népszámlálással kezdődik és azzal is ér véget. Azonban az a könyv arról szól, hogy Isten miként óvta és őrizte a népét. Kihozza őket a rabszolgaságból, és vezeti őket a pusztában. Az egész könyv Isten szabadító tevékenységéről szól. Dávid azonban maga akarja megtudni, hogy mik a lehetőségei a nép élén. Azt mondja: „Tudni akarom, mekkora hatalmam van.” Dávid már nem vezetni, hanem birtokolni akarja Isten népét. Ez a fő probléma. Azt mondhatjuk még, hogy a két szöveg ugyanazt az eseményt írja le, de más hangsúllyal: a Sámuel könyve Isten szuverenitását hangsúlyozza (Ő „megengedi” vagy „ráhagyja”), a Krónikák könyve már konkrétan megnevezi az eszközt: a sátánt, mint közvetítő okot. Ez tehát nem feltétlen ellentmondás, inkább két nézőpont: a végső ok, hogy Isten megengedi, a közvetlen ok, hogy a sátán ösztönzi. Remélem, így már érthetőbb a két szöveg együttes érvényessége.

De mi történik Dáviddal a népszámlálást követő csapások után? Dávid a csapások végén megalázkodik. Olyan szíve van, amely nem adja meg magát a haragnak, hanem nyitott a változásra. Dávid elismeri, hogy az ő gonosz döntése miatt szenvednek az emberek. Bűnbánatban kitárja szívét az Úr előtt, és az emberek nevében is áldozatot mutat be Istennek.

A Királyok első könyvébe való átlépés előtt fontos olvasnunk ezt a történetet, hiszen észrevehetjük, hogy Dávid életének a végéhez közeledünk. Még az élete vége felé is nyitott a megtérésre, nyitott arra, hogy megláthassa, hol van szüksége bűnbánatra.

A második olvasmányunk ma a Krónikák első könyvének utolsó, 29. fejezete volt. Itt Dávid a fiához, a fiatal és tapasztalatlan Salamonhoz szól. Felsorolja mindazt, amit szerzett a templom felépítéséhez: aranyat, ezüstöt, vasat, köveket stb. Dávid mindezt szabadon és teljes szívből adja. Ez lesz a Krónikák első könyve végének és a Krónikák második könyve elejének a kulcsa: a teljes szív. Emlékezhetünk, hogy Dávid a tegnap olvasott szakaszban is arra hívja fel fia figyelmét, hogy teljes szívből szeresse az Urat. Később látni fogjuk, hogy Salamon nem így tesz. Megosztott szíve lesz. A mai a fejezetben (1Krón 29) viszont Dávid az, akinek teljes szíve van. Teljes szívből adja oda fiának a saját vagyonát. Összegyűjtött rengeteg aranyat és ezüstöt a templom javára, de rengeteg dolgot gyűjtött saját maga számára is a különböző csatákban. A saját tulajdonából ad ilyen önzetlenül, teljes szívből. Ennek láttán pedig Izrael népének többi tagja is szívesen ad. Ahogy olvastuk, hűségesek és szívesen adnak az Úrnak, mindez pedig örömet szerez Dávidnak.

Miért? Mert az Úrnak is örömet szerez, amikor teljes szívünkkel szeretjük őt, amikor bánkódás nélkül és örömmel adunk. Az Úr szereti a jókedvű adakozót (2Kor 9,7) és a vidámságot is.

Itt – a könyv utolsó fejezetében – az emberek jönnek, és örömmel, teljes szívükből adnak az Úrnak, az ő dicsőségére. Az Úr házának építésére aranyat és ezüstöt adnak. Figyelemreméltó ez a mozgalom – és kihívás elé állít bennünket: Hogyan szerethetem én az Urat teljes, osztatlan szívvel? Hogyan járhatok én is ezen az úton és adhatok örömmel?

Ez az egyik első teszt sokunknak. Készen állok-e adni, nem csak a feleslegemből, de abból is, amire szükségem van? Tudok örömmel adni? Ez komoly kihívás mindannyiunk számára. Hogyan szerethetem teljes szívvel Istent? Hiszen ez nem csak Dávidnak, de az Istent szeretőknek, és magának Istennek is örömet szerez.

Ahhoz, hogy ilyen szívünk lehessen, Isten kegyelmére van szükségünk, mert a szívünk általában nem erre irányul. Természetünkből adódóan nem vagyunk ilyenek. De természetfeletti módon ilyenekké válhatunk. Imádkozzunk Istenhez, hogy segítsen ebben minket.

Istenem, segíts, hogy teljes szívvel szerethesselek és szolgálhassalak! Add, hogy teljes szívemből adhassak, teljes örömmel! Ámen.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.