BIY HU cover 141. nap

141. nap: Dávid élete

Dávid utolsó szavai.

Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Izáj fiának, Dávidnak a szavai, annak a férfinak a szavai, akit felmagasztaltak, Jákob Istene fölkentjéé, Izrael dalainak szerzőjéé; Az Úr lelke szól általam, az ő szava van nyelvemen.

Beszélt Jákobnak Istene, Izrael sziklája mondta nekem.
Aki igazságosan kormányozza a népeket és Istent félve uralkodik,
az olyan, mint reggel a világosság, amikor fölkel a nap [felhőtlen reggelen], és eső után sarjadzásra készteti a földön a füvet.

Igen, házam szilárdan áll az Úr előtt, hisz örök szövetséget kötött velem – minden tekintetben rendben és biztonságban van.

Vagy nem ő sarjasztotta ki üdvösségemet és jólétemet?
Ám Belilál népe mindig olyan, mint a tüskebokor a pusztán, kézzel nem fogja meg az ember.
Csak vassal és lándzsával nyúl hozzá az ember, és a tűzre veti.

Dávid bajnokai.

Ez a nevük azoknak a hősöknek, akik Dáviddal tartottak: Isbaal, a hachmonita, a három közül az első. Egyszerre nyolcszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját. Utána Dodo fia, Eleazár következett a három közül, az achochita. Ő volt Dávid mellett Pasz-Dammimban, amikor a filiszteusok ott összegyűltek, hogy megütközzenek, Izrael fiai visszahúzódtak előlük, ő azonban kitartott, és addig kaszabolta a filiszteusokat, míg a keze görcsöt nem kapott a kard markolatán. Így nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Akkor a sereg is visszatért, Eleazárral az élén, de csak azért, hogy zsákmányoljon. Utána a hararita Samma következett, Elának a fia. Egyszer a filiszteusok Lechi közelében gyűltek össze. Volt ott egy darab föld, tele lencsével. Amikor az emberek megfutamodtak a filiszteusok elől, kiállt a szántóföld közepére, védelmezte, s megverte a filiszteusokat. Így az Úr nagy győzelmet szerzett.

Egyszer az aratás megkezdésekor a harmincból hárman elindultak, és elmentek Dávidhoz Adullam várába. Egy csapat filiszteus táborozott Refaim völgyében. Akkortájt Dávid a várban tartózkodott, a filiszteusok előörsei meg Betlehemben voltak. Dávid kifejezte kívánságát: „Ki hoz nekem vizet inni a Betlehem kapuja melletti forrásból?” Erre ők hárman keresztülhatoltak a filiszteusok táborán, vizet merítettek a Betlehem kapujánál levő forrásból, aztán fogták és elvitték neki. De nem itta meg, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak. Közben azt mondta: „Őrizzen meg tőle az Úr, hogy olyat tegyek. Hiszen ez azoknak az embereknek a vére, akik életüket kockáztatva elmentek oda.” Ezért nem akarta meginni. Ilyen tettet vitt végbe a három hős.

Joáb testvére, Ceruja fia, Abisáj volt a harminc embernek a feje. Háromszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját, és híresebb volt, mint a harminc ember, akiknek a parancsnokuk volt, de hárommal nem ért föl.

A Kabceelből való Jehojada fia, Benaja bátor, tettrekész ember volt. Mindkét moábita bajnokot legyőzte. Egyszer egy ciszternába is lemászott, és egy téli napon leütött benne egy oroszlánt. Ugyanígy megölt egy egyiptomit is, egy óriási embert. Jóllehet az egyiptominak lándzsa volt a kezében, bottal támadt rá, kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával döfte le. Ilyen tetteket vitt végbe Benaja, Jahojada fia, és hírnévre tett szert a harminc hős körében. Sőt, híresebb volt, mint a harminc, de a hárommal nem ért föl. Dávid testőrsége élére állította.

A harminc közé tartozott még Joáb testvére, Azahel. Aztán a betlehemi Dodo fia, Elchanan, valamint Samma Harodból és Elika, szintén Harodból, Helec Bet-Peletből és Ikkes fia, Ira Tekoából; Abiezer Anatotból és Szibbechaj Husából; Calmon Achochból és Mahrai Netofából; Heled, Baana fia, Netofából s Ribai fia, Ittai Benjamin földjéről, Gibeából; Benaja Pireatonból és Hiddai Gaas patakjai környékéről; Abibaal Bet-Arabából és Azmavet Bachurimból; Eljachba Saalbonból és Jasen Gimzóból; Samma fia, Jehonatan Hararból és Sarar fia, Achiam szintén Hararból; Achaszbai fia, Elifelet Bet-Maachából és Achitofel fia, Eliam Gilóból; Hecrai Kármelből és Paarai Arabból; Nátán fia, Jigeal Cobából és Bani Gádból; az ammonita Celek és Joáb fegyverhordozója, Ceruja fia, Nacharai Beerotból, Ira Jattirból és Gareb szintén Jattirból; végül a hettita Urija. Összesen harmincheten.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Dávidnak a templomra vonatkozó rendelkezései.

Dávid összegyűjtötte Jeruzsálemben Izrael minden főemberét, a törzsek fejeit, az osztályok vezetőit, akik a király szolgálatában álltak, az ezres csoportok fejeit, a százas csoportok fejeit, a király és fiai minden birtokának és nyájának az intézőit, az eunuchokat, a tiszteket és minden vitéz harcost. Dávid felállt, és ezt mondta: „Hallgassatok meg, testvéreim és népem. Én magam akartam állandó hajlékot építeni az Úr szövetsége ládájának, Istenünk zsámolyának. Az építkezést már előkészítettem, de Isten így szólt hozzám: Nem te fogsz házat építeni nevemnek, mivel a harcok embere vagy és vért ontottál.
Ám az Úr, Izrael Istene kiválasztott atyám házából, hogy minden időkre Izrael királya legyek, mert Júdát szemelte ki fejedelemnek és Júda házában az én atyám házát. Atyám fiai közül bennem találta kedvét, s így engem tett meg egész Izrael királyává. Összes fiaim közül – az Úr ugyanis sok fiút adott nekem – a fiamat, Salamont választotta ki az Úr, hogy az Úr királyságának trónján üljön Izrael fölött. Azt mondta nekem: Fiadnak, Salamonnak kell a házamat és udvarait fölépítenie. Kiválasztottam, hogy fiam legyen, én meg atyja leszek. Királyságát mindenkorra megerősítem, ha odaadóan megtartja parancsaimat és törvényeimet, úgy, mint a mai napon.

Most tehát egész Izrael előtt, amely lát minket, Isten gyülekezete előtt, Istenünk előtt, aki hall minket, keressétek és tartsátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek a parancsait, hogy birtokolhassátok ezt a szép országot, s azt örökségként mindörökre átadhassátok fiaitoknak. Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel. Az Úr ugyanis megvizsgál minden szívet, és ismeri minden lélek gondolatait. Ha keresed, megmutatja magát neked. Ha elfordulsz tőle, elvet örökre. Nos tehát, az Úr kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki. Légy állhatatos, és készítsd el.”
Ezután Dávid átadta fiának, Salamonnak az előcsarnokoknak, az épületeknek, a kincstárnak, a felső termeknek, a belső termeknek és az engesztelőteremnek a tervét: az összes tervet, amelyet lelkében kigondolt, az Úr háza udvarára, a körülötte levő helyiségekre, az Isten házának kincseire, a fogadalmi adományokra, a papok és leviták lakására, az Úr házában levő szolgálatra és az Úr házának istentiszteleti eszközeire vonatkozóan. Az aranytárgyakhoz adott aranyat az illető istentiszteleti eszköz súlyának megfelelően; az ezüsteszközökhöz ezüstöt, mindegyik tárgy súlyának megfelelően. Az arany mécstartó és -mécses méretének megfelelően – aranyat. Hasonlóképpen átadta az ezüst mécstartók és -mécseseik számára a megfelelő súlyú ezüstöt, mindegyik mécstartónak a rendeltetése szerint. Odaadta az aranyat a kitett kenyerek asztalához is, mindegyik asztalnak megfelelően, továbbá az ezüstöt az ezüstasztalok számára. Az aranycsészék számára az egyes csészék, villák, tömjénezők és füles kancsók súlyának megfelelően. Az illatáldozat oltárához tiszta aranyat, a súlyának megfelelően, továbbá a szekérnek, az aranykeruboknak a mintáját, amelyek kiterjesztett szárnyukkal betakarták az Úr szövetségének ládáját. Ezeket mind elmagyarázta neki egy, az Úrtól származó írás alapján, hogy megértse az építés munkáit.

Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj, és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. Ott vannak a papok és a leviták osztályai az Isten házának minden munkájára. Minden hozzáértő, aki önként vállalkozik, engedelmeskedjék neked minden dologban. A főemberek és az egész nép várja parancsodat.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

(A karvezetőnek
– Korach fiainak tanítókölteménye.)

Ahogy a szarvasünő a forrás vizére
kívánkozik,
úgy vágyakozik a lelkem utánad, Uram.

Lelkem szomjazik az Isten után,
az élő Isten után.
Mikor mehetek már,
hogy lássam Isten arcát?

Könny a kenyerem nappal és éjjel,
ha naponta mondják:
„Hol marad Istened?”

A szívem megdobban, ha arra gondolok,
hogyan vonultam be a fönséges sátorba,
az Úr házába,
ujjongás és énekszó közepette
a vidám ünnepi közösséggel.

Lelkem, miért vagy szomorú
és miért háborogsz?
Remélj az Úrban és majd újra dicsőítem,
mint arcom felderítőjét

és Istenemet!
A lelkem roskadozik,
amikor a Jordán földjén
a Hermon felől rád gondolok, te kicsi hegy.

Örvény hívja az örvényt
vizeid zuhogásában,
s minden örvényed és hullámod rám zúdul.

Nappal az Úr adja kegyelmét
és éjjel neki énekelek,
áldom éltető Istenemet.

Így szólok Istenhez: Sziklám vagy,
miért feledkeztél meg rólam?
Miért kell szomorúan járnom,
ellenségtől szorongatva?

A velőmbe hatol,
ha ellenségeim gúnyolódnak,
ha naponta mondják:
„Hol maradt Istened?”

De miért vagy szomorú, lelkem,
és miért háborogsz?
Remélj Istenben és majd újra dicsőítem,
mint arcom felderítőjét és Istenemet!

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, dicsőítünk téged mindenkor. Köszönjük a 42. zsoltárt. Emlékeztetsz minket arra, hogy megkérdezzük: „Istenem, hol vagy?” És nem csak erre emlékeztetsz, hanem arra is, hogy milyen gyakran ér minket ez a támadás, hogy „Hol a te Istened? Ha hiszel benne, ha számíthatsz rá, ha szeret téged, akkor mutasd meg nekem, hogy hol van?” Uram, Istenem, azokban a percekben, néha saját magunkat vádoljuk. Lehet, hogy a sátán vádol minket, lehet, hogy azok vádolnak, akik körülöttünk vannak és ilyen kérdéseket tesznek fel. De mi tudjuk, Urunk, hogy hol vagy. Velünk vagy. Folyamatosan mellettünk állsz. Dicsőítünk téged és hálát adunk neked. A hit nyilvánítja ki ezeket nekünk. A hit nyilatkoztatja ki, még akkor is, ha nehéz észrevenni, hogy hol vagy, vagy nehéz érzékelni a jelenlétedet. De a hitünk megvan ehhez. Hisszük, hogy hűséges vagy az ígéreteidhez. Ezt mondtad: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20b). Nélküled semmit sem tehetünk. Vagyis, veled minden sikerül. Atyánk, Jézus, a te Fiad nevében kérünk, tarts minket közel magadhoz, soha ne engedd, hogy elszakadjunk tőled! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Pár dolgot szeretnék kiemelni – és menjünk most is visszafelé. Kezdjük a Krónikák első könyvének 28. fejezetével! Látjuk, hogy Dávid hogyan készíti elő Salamont az uralkodásra. Itt Dávid gyakorlatilag átadja a királyságát Salamonnak és ezt mondja: „Nos tehát, az Úr kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki” (1Krón 28,10). És ezt is mondja Salamonnak: „Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel”(1Krón 28,9). És valóban, Salamon nagyon erős és tiszta alapokra helyezi királyságát. Ezt látni fogjuk pár napon belül. Nagyon erős megalapozással kezdi, de uralkodásának vége már nem lesz ilyen ragyogó. 

A Krónikák írója lehetett Ezdrás is a babiloni fogság után, de az biztos, hogy a szerző jól ismeri Salamon történetét. Tudja, hogy Salamon szíve megosztott és engedetlen lesz. Olyan ember lesz, aki először nagy bölcsességet kap, de később a bűnei miatt elhagyja őt ez a bölcsesség. A hatalom és mindenféle élvezet megfosztja őt a bölcsességtől. A mai rész 9. versében olvassuk azt a baljós verset, amit Dávid mond Salamonnak: „Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel. Az Úr ugyanis megvizsgál minden szívet, és ismeri minden lélek gondolatait. Ha keresed, megmutatja magát neked. Ha elfordulsz tőle, elvet örökre.” És valóban, ez a tragédia játszódik majd le. Tudjuk, hogy ez megtörténik Salamonnal, Isten azonban nem hagyja el a népét. Egyáltalán nem hagyja el a népét. Ez ránk is igaz. Amikor elfordulunk is az Úrtól, ő akkor sem fordul el azoktól, akiket szeret. És ő téged nagyon szeret. 

A 2Sámuel 23-ban Dávid bátor embereiről olvastunk. Annyira jó olvasni, amikor Dávid a három legbátrabb emberéről beszél. Róluk csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Emellett a három hős mellett még megjelenik másik 30 ember is a fejezet végén. Így 37 tettre kész, hősies embere lesz, beleértve a hettita Uriját, de ez a három a leghősiesebb katonája. Talán elit kommandónak mondhatnánk őket vagy filmes nyelven ők lehettek a Justice League, az Igazság ligája tagjai, vagy a Bosszúállók, nem? Bár ők kicsit többen voltak, mint három… Na mindegy. Szerintem értitek.

Szóval a három közül az első Isbaal, a hachmonita volt, aki 800 embert győzött le egyetlen csatában. Hihetetlen kitartás, és micsoda vitézség. Majd Eleazár következett, Dodo fia, aki addig kaszabolta a filiszteusokat, amíg görcsöt nem kapott a keze a kard markolatán. Nekem csak a gitározástól szokott olykor begörcsölni a kezem, de képzeljük csak el ezt a csatát, ahogy harcol… Kitartott és legyőzte a filiszteusokat. A harmadik bátor katona a hararita Samma volt. Egy lencseföldön védte a népet a filiszteusoktól. Mindenki elmenekült, de Samma ott maradt a szántóföld közepén és legyőzte a filiszteusokat. „Így az Úr nagy győzelmet szerzett” (2Sám 23,12). Ez a három hihetetlenül bátor katona jelenik meg itt Dávid élete vége felé. Most már ismerjük a történetüket és sokat tanulhatunk belőle.

De amit ki kell emelni ma – amiről tegnap is beszéltünk –, az az, hogy Dávid választás elé került itt, az élete vége felé. Választhatta azt, hogy romlott marad a bűnei miatt, hiszen sok mindenen ment keresztül. Választhatta azt, hogy haragos lesz és megkeseredett az élete végére. De ő Istent magasztalja. Ő is látja ezeket a férfiakat, akik körülötte vannak, és hálás értük. Ennek alapján mi is rájöhetünk, hogy talán nem is olyan nehéz dicsőíteni Istent bizonyos helyzetekben. Ugyanakkor az életünk vége felé másokra gondolni, az nem könnyű dolog –  mégis nagyszerű, ha megtesszük. Máig él bennem egy fiatalasszony, aki huszonévesen áttétes rákkal küzdve feküdt az ágyában negyvenpár kilósan, és amikor ott miséztem érte az ágyánál, még ő imádkozott és adott hálát azokért, akik gondoskodtak róla rövid élete utolsó szakaszában. Tudunk-e majd az életünk vége felé mi is arra gondolni, hogy mit tudnánk adni azoknak az embereknek, akik körülöttünk vannak, akik segítettek nekünk, akik mellettünk álltak és velünk küzdöttek, akik velünk élték le az életüket? Elmondanánk a világnak a hatalmas jótetteiket? Dicsérném-e őket másoknak? Ez egy döntés, egy lehetőség, egy ajándék, amivel élhetünk – és nem kell feltétlenül az életünk végéig várni vele. Akár ma is megköszönheted valakinek mindazt a jót, amit neked tett… Én például nagyon hálás vagyok a zarándok.ma támogatóinak és munkatársainak, akik nélkül ma nem hallgathatnád ezt a podcastet. Hálás vagyok öcsémért, aki a világ legjobb optometristája és optikusa, mert a szemüveg nélkül, amit készített nekem, nem tudnám nektek olvasni a Szentírást… De püspökként hálás vagyok minden hűségesen szolgáló paptestvéremért is, akikről a felszentelő ima ezt mondja: „(Mennyei Atyánk,) az apostolok mellé segítőtársakat adtál, hogy az üdvösség művét hirdessék és megvalósítsák az egész világon. Adj, Urunk, a mi gyöngeségünknek is hasonló támaszt, mert apostoli munkánk végzésében nagyon is rájuk szorulunk.” Én köszönöm nekik ezt a támaszt. Remélem, sokan hallják, de ha nem, ti is megköszönhetitek nekik…

Tudnunk kell Istent dicsőíteni minden helyzetben, minden körülmények között, azonban észre kell venni az embereket is körülöttünk. Őket is dicsérni kell, és hálát adni nekik. Ne spóroljunk a köszönettel, a dicsérettel! Jut belőle bőven, csak döntést kell hozni mellette: ki akarom fejezni a hálámat. És meglátod: a te életed lesz tőle sokkal boldogabb.

Dávid felismeri, hogy a harcosai nélkül nem tudta volna mindazt megtenni, amit véghezvitt. Ő is csak egy ember. És egyedül nem tudta volna egyesíteni a királyságát. Nem tudta volna egyedül legyőzni a filiszteusokat. Ő egyedül, egy személyben nem tudta volna legyőzni az ammonitákat. Felismeri, hogy szüksége volt ezekre az emberekre ahhoz, hogy arra a helyre kerüljön, ahova Isten meghívta.

Szóval mit tesz Dávid? Dicsőíti Istent, hogy kiválasztotta őt és erőt adott neki. Majd észreveszi és felismeri az embereket maga körül. És ez az egyik dolog, amire meg vagyunk hívva. Ne keseredjünk meg és ne váljunk erkölcstelenné azokban a csatákban, amiket megvívunk! Lássunk túl a saját nyomorúságunkon! Vannak itt körülöttünk életek, vannak itt bátor emberek, ajándékok, tehetségek, hősies erőfeszítések. Fel tudom-e ezeket ismerni ma? Mert azt hiszem, hogy ezt a nagyon fontos dolgot el lehet tanulni az élete vége felé járó Dávidtól.

Még egy fejezet van hátra Sámuel második könyvéből, a 24. fejezet, mielőtt továbblépnénk a Királyok első könyvére. Dávid még egyszer meg fog botlani. Erről már hallottunk. Hallottunk róla a Krónikák első könyvében is. De itt, Dávid életének végén, ezt a két nagy tanítást kapjuk.

Az egyik: adjunk hálát és dicsőséget Istennek, és ne engedjük, hogy a harcaink megmérgezzenek bennünket!

A másik: emeljük fel a tekintetünket a saját fájdalmunkról! Emeljük fel a tekintetünket a saját történetünkről, nézzünk ki a saját kis világunkból és vegyük észre a körülöttünk élők történeteit! Legyünk képesek dicsérni azokat, akik körülöttünk vannak! Mert ezen a ponton Dávid életében lényegében már csak ezt tudta tenni: dicséretével felemelni a körülötte lévő embereket.

Ő persze dönthetett volna úgy is, hogy megkeseredett és neheztelő lesz. De azt adta, amit adni tudott. És ez az én meghívásom mindannyiunk számára: azt adjam, amit adni tudok. Egyszerűen csak azt adjam, amit adni tudok. És mit tudok adni minden körülmények között? Lehet ez dicséret, hála, köszönet, áldás, észrevétel, figyelem, odafigyelés, egy mosoly… A fontos, hogy azt adjam, amit adni tudok.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.