141. nap: Dávid élete

Korszak: Királyok kora

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, dicsőítünk téged mindenkor. Köszönjük a 42. zsoltárt. Emlékeztetsz minket arra, hogy megkérdezzük: „Istenem, hol vagy?” És nem csak erre emlékeztetsz, hanem arra is, hogy milyen gyakran ér minket ez a támadás, hogy „Hol a te Istened? Ha hiszel benne, ha számíthatsz rá, ha szeret téged, akkor mutasd meg nekem, hogy hol van?” Uram, Istenem, azokban a percekben, néha saját magunkat vádoljuk. Lehet, hogy a sátán vádol minket, lehet, hogy azok vádolnak, akik körülöttünk vannak és ilyen kérdéseket tesznek fel. De mi tudjuk, Urunk, hogy hol vagy. Velünk vagy. Folyamatosan mellettünk állsz. Dicsőítünk téged és hálát adunk neked. A hit nyilvánítja ki ezeket nekünk. A hit nyilatkoztatja ki, még akkor is, ha nehéz észrevenni, hogy hol vagy, vagy nehéz érzékelni a jelenlétedet. De a hitünk megvan ehhez. Hisszük, hogy hűséges vagy az ígéreteidhez. Ezt mondtad: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20b). Nélküled semmit sem tehetünk. Vagyis, veled minden sikerül. Atyánk, Jézus, a te Fiad nevében kérünk, tarts minket közel magadhoz, soha ne engedd, hogy elszakadjunk tőled! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Pár dolgot szeretnék kiemelni – és menjünk most is visszafelé. Kezdjük a Krónikák első könyvének 28. fejezetével! Látjuk, hogy Dávid hogyan készíti elő Salamont az uralkodásra. Itt Dávid gyakorlatilag átadja a királyságát Salamonnak és ezt mondja: „Nos tehát, az Úr kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki” (1Krón 28,10). És ezt is mondja Salamonnak: „Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel”(1Krón 28,9). És valóban, Salamon nagyon erős és tiszta alapokra helyezi királyságát. Ezt látni fogjuk pár napon belül. Nagyon erős megalapozással kezdi, de uralkodásának vége már nem lesz ilyen ragyogó. 

A Krónikák írója lehetett Ezdrás is a babiloni fogság után, de az biztos, hogy a szerző jól ismeri Salamon történetét. Tudja, hogy Salamon szíve megosztott és engedetlen lesz. Olyan ember lesz, aki először nagy bölcsességet kap, de később a bűnei miatt elhagyja őt ez a bölcsesség. A hatalom és mindenféle élvezet megfosztja őt a bölcsességtől. A mai rész 9. versében olvassuk azt a baljós verset, amit Dávid mond Salamonnak: „Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel. Az Úr ugyanis megvizsgál minden szívet, és ismeri minden lélek gondolatait. Ha keresed, megmutatja magát neked. Ha elfordulsz tőle, elvet örökre.” És valóban, ez a tragédia játszódik majd le. Tudjuk, hogy ez megtörténik Salamonnal, Isten azonban nem hagyja el a népét. Egyáltalán nem hagyja el a népét. Ez ránk is igaz. Amikor elfordulunk is az Úrtól, ő akkor sem fordul el azoktól, akiket szeret. És ő téged nagyon szeret. 

A 2Sámuel 23-ban Dávid bátor embereiről olvastunk. Annyira jó olvasni, amikor Dávid a három legbátrabb emberéről beszél. Róluk csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Emellett a három hős mellett még megjelenik másik 30 ember is a fejezet végén. Így 37 tettre kész, hősies embere lesz, beleértve a hettita Uriját, de ez a három a leghősiesebb katonája. Talán elit kommandónak mondhatnánk őket vagy filmes nyelven ők lehettek a Justice League, az Igazság ligája tagjai, vagy a Bosszúállók, nem? Bár ők kicsit többen voltak, mint három… Na mindegy. Szerintem értitek.

Szóval a három közül az első Isbaal, a hachmonita volt, aki 800 embert győzött le egyetlen csatában. Hihetetlen kitartás, és micsoda vitézség. Majd Eleazár következett, Dodo fia, aki addig kaszabolta a filiszteusokat, amíg görcsöt nem kapott a keze a kard markolatán. Nekem csak a gitározástól szokott olykor begörcsölni a kezem, de képzeljük csak el ezt a csatát, ahogy harcol… Kitartott és legyőzte a filiszteusokat. A harmadik bátor katona a hararita Samma volt. Egy lencseföldön védte a népet a filiszteusoktól. Mindenki elmenekült, de Samma ott maradt a szántóföld közepén és legyőzte a filiszteusokat. „Így az Úr nagy győzelmet szerzett” (2Sám 23,12). Ez a három hihetetlenül bátor katona jelenik meg itt Dávid élete vége felé. Most már ismerjük a történetüket és sokat tanulhatunk belőle.

De amit ki kell emelni ma – amiről tegnap is beszéltünk –, az az, hogy Dávid választás elé került itt, az élete vége felé. Választhatta azt, hogy romlott marad a bűnei miatt, hiszen sok mindenen ment keresztül. Választhatta azt, hogy haragos lesz és megkeseredett az élete végére. De ő Istent magasztalja. Ő is látja ezeket a férfiakat, akik körülötte vannak, és hálás értük. Ennek alapján mi is rájöhetünk, hogy talán nem is olyan nehéz dicsőíteni Istent bizonyos helyzetekben. Ugyanakkor az életünk vége felé másokra gondolni, az nem könnyű dolog –  mégis nagyszerű, ha megtesszük. Máig él bennem egy fiatalasszony, aki huszonévesen áttétes rákkal küzdve feküdt az ágyában negyvenpár kilósan, és amikor ott miséztem érte az ágyánál, még ő imádkozott és adott hálát azokért, akik gondoskodtak róla rövid élete utolsó szakaszában. Tudunk-e majd az életünk vége felé mi is arra gondolni, hogy mit tudnánk adni azoknak az embereknek, akik körülöttünk vannak, akik segítettek nekünk, akik mellettünk álltak és velünk küzdöttek, akik velünk élték le az életüket? Elmondanánk a világnak a hatalmas jótetteiket? Dicsérném-e őket másoknak? Ez egy döntés, egy lehetőség, egy ajándék, amivel élhetünk – és nem kell feltétlenül az életünk végéig várni vele. Akár ma is megköszönheted valakinek mindazt a jót, amit neked tett… Én például nagyon hálás vagyok a zarándok.ma támogatóinak és munkatársainak, akik nélkül ma nem hallgathatnád ezt a podcastet. Hálás vagyok öcsémért, aki a világ legjobb optometristája és optikusa, mert a szemüveg nélkül, amit készített nekem, nem tudnám nektek olvasni a Szentírást… De püspökként hálás vagyok minden hűségesen szolgáló paptestvéremért is, akikről a felszentelő ima ezt mondja: „(Mennyei Atyánk,) az apostolok mellé segítőtársakat adtál, hogy az üdvösség művét hirdessék és megvalósítsák az egész világon. Adj, Urunk, a mi gyöngeségünknek is hasonló támaszt, mert apostoli munkánk végzésében nagyon is rájuk szorulunk.” Én köszönöm nekik ezt a támaszt. Remélem, sokan hallják, de ha nem, ti is megköszönhetitek nekik…

Tudnunk kell Istent dicsőíteni minden helyzetben, minden körülmények között, azonban észre kell venni az embereket is körülöttünk. Őket is dicsérni kell, és hálát adni nekik. Ne spóroljunk a köszönettel, a dicsérettel! Jut belőle bőven, csak döntést kell hozni mellette: ki akarom fejezni a hálámat. És meglátod: a te életed lesz tőle sokkal boldogabb.

Dávid felismeri, hogy a harcosai nélkül nem tudta volna mindazt megtenni, amit véghezvitt. Ő is csak egy ember. És egyedül nem tudta volna egyesíteni a királyságát. Nem tudta volna egyedül legyőzni a filiszteusokat. Ő egyedül, egy személyben nem tudta volna legyőzni az ammonitákat. Felismeri, hogy szüksége volt ezekre az emberekre ahhoz, hogy arra a helyre kerüljön, ahova Isten meghívta.

Szóval mit tesz Dávid? Dicsőíti Istent, hogy kiválasztotta őt és erőt adott neki. Majd észreveszi és felismeri az embereket maga körül. És ez az egyik dolog, amire meg vagyunk hívva. Ne keseredjünk meg és ne váljunk erkölcstelenné azokban a csatákban, amiket megvívunk! Lássunk túl a saját nyomorúságunkon! Vannak itt körülöttünk életek, vannak itt bátor emberek, ajándékok, tehetségek, hősies erőfeszítések. Fel tudom-e ezeket ismerni ma? Mert azt hiszem, hogy ezt a nagyon fontos dolgot el lehet tanulni az élete vége felé járó Dávidtól.

Még egy fejezet van hátra Sámuel második könyvéből, a 24. fejezet, mielőtt továbblépnénk a Királyok első könyvére. Dávid még egyszer meg fog botlani. Erről már hallottunk. Hallottunk róla a Krónikák első könyvében is. De itt, Dávid életének végén, ezt a két nagy tanítást kapjuk.

Az egyik: adjunk hálát és dicsőséget Istennek, és ne engedjük, hogy a harcaink megmérgezzenek bennünket!

A másik: emeljük fel a tekintetünket a saját fájdalmunkról! Emeljük fel a tekintetünket a saját történetünkről, nézzünk ki a saját kis világunkból és vegyük észre a körülöttünk élők történeteit! Legyünk képesek dicsérni azokat, akik körülöttünk vannak! Mert ezen a ponton Dávid életében lényegében már csak ezt tudta tenni: dicséretével felemelni a körülötte lévő embereket.

Ő persze dönthetett volna úgy is, hogy megkeseredett és neheztelő lesz. De azt adta, amit adni tudott. És ez az én meghívásom mindannyiunk számára: azt adjam, amit adni tudok. Egyszerűen csak azt adjam, amit adni tudok. És mit tudok adni minden körülmények között? Lehet ez dicséret, hála, köszönet, áldás, észrevétel, figyelem, odafigyelés, egy mosoly… A fontos, hogy azt adjam, amit adni tudok.