BIY HU cover 119. nap

119. nap: Dávid bölcsessége

A filiszteusok elbocsátják Dávidot.

A filiszteusok összes csapatukat Afeknál gyűjtötték egybe, Izrael fiai meg Jiszreel közelében táboroztak. Amikor a filiszteusok vezérei felvonultak századaikkal és ezredeikkel, és végül Dávid is elvonult embereivel Achis előtt, a filiszteusok vezérei így szóltak: „Mit akarnak itt ezek a héberek?” Achis ezt válaszolta a filiszteusok vezéreinek: „De hisz ez Dávid, Saulnak, Izrael királyának a szolgája. Egy vagy két éve nálam van, s nem találtam benne semmi kivetnivalót attól a naptól fogva, hogy hozzám szegődött mind a mai napig.” De a filiszteusok vezérei fölháborodtak miatta, és azt mondták: „Küldd haza ezt az embert. Menjen vissza arra helyre, amelyet kijelöltél neki. Ne szálljon velünk együtt harcba, nehogy ellenünk forduljon a csatában. Mert mi egyébbel szerezhetné vissza ura kegyeit, mint ezeknek az embereknek a fejével? Hiszen ez az a Dávid, akiről ezt énekelték körtáncot járva: Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit!”

Erre Achis hívatta Dávidot, és azt mondta neki: „Amint igaz, hogy az Úr él: megbízható vagy, s kedvemre volna, hogy a táborban mindenüvé elkísérj, mert nem találtam benned semmi álnokságot attól a naptól, amikor hozzám szegődtél, mind a mai napig. De a vezérek szemében nem vagy megbízható. Azért fordulj vissza, és menj békében, nehogy olyat tégy, ami a filiszteusok vezéreinek nem tetszik.”

Dávid így válaszolt Achisnak: „De hát mit tettem, vagy mit vethetsz a szemére szolgádnak attól a naptól, amelyen a szolgálatodba léptem, egészen mostanáig, hogy nem vonulhatok ki veled, s nem harcolhatok uram királyomnak az ellenségei ellen?” Achis azt felelte: „Magad is tudod, hogy kedves vagy nekem, akár Istennek egy angyala, de hát a filiszteusok vezérei azt mondták: Nem szállhat velünk együtt harcba. Így hát holnap reggel indulj el, te és urad szolgái, akik veled jöttek, és menjetek arra a helyre, amelyet kijelöltem nektek. Ne táplálj haragot szívedben, mert kedvellek. Jó korán, mihelyt kivilágosodik, induljatok, és menjetek.” Így Dávid kora reggel elindult embereivel, és visszatért a filiszteusok országába, a filiszteusok meg Jiszreel felé vonultak.

Hadjárat az amalekiták ellen.

Amikor Dávid harmadnap Ciklagba ért az embereivel, az amalekiták betörtek a Negebre és Ciklagba. Kifosztották Ciklagot, és lángba borították. Az asszonyokat és mindenkit, aki csak ott volt, apraját-nagyját foglyul ejtették. Nem öltek meg senkit, de magukkal vitték a foglyokat, aztán folytatták útjukat. Amikorra Dávid a városba ért embereivel, már égett, az asszonyokat, fiaikat és lányaikat meg elhurcolták fogságba. Erre Dávid és emberei hangos sírásban törtek ki, s addig sírtak, míg bele nem fáradtak. Dávid két feleségét, a jiszreeli Achinoamot és Abigailt, a kármeli Nabal feleségét is elhurcolták.
Dávid nagy szorultságban volt, mert az emberek arról beszéltek, hogy megkövezik. Emberei ugyanis mind nagyon el voltak keseredve a fiaik és a lányaik miatt. De Dávid bátorságot merített az Úrból, Istenéből. Azt mondta Ebjatár papnak, Achimelech fiának: „Hozd ide nekem az efodot!” Ebjatár odavitte Dávidnak az efodot. Akkor Dávid megkérdezte az Úrtól: „Üldözőbe vegyem ezt a rablóbandát? Utolérem őket?” Ezt a választ kapta: „Vedd őket üldözőbe! Utoléred őket, és kiszabadítod a foglyokat.” Erre Dávid elindult a hatszáz emberrel, aki vele tartott. Amikor a Bezor-patakhoz értek, Dávid négyszáz emberrel folytatta az üldözést, kétszázan meg, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a patakon, ott maradtak.

A határban találkoztak egy egyiptomival, és Dávid elé vezették. Adtak neki kenyeret enni és vizet inni. Amikor egy darab fügés kalácsot meg néhány szem mazsolát is adtak neki és megette, ettől magához tért. Három nap és három éjjel sem nem evett, sem ivott semmit. Dávid most megkérdezte: „Kié vagy és honnét való?” „Egy fiatal egyiptomi vagyok – felelte –, egy amalekitának a rabszolgája. Az uram otthagyott, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem. Portyán voltunk a kereták Negebjén, Júda és Kaleb Negebjén, s lángba borítottuk Ciklagot.” Dávid megkérdezte: „Elvezetnél ehhez a rablóbandához?” „Ha megesküszöl – válaszolta –, hogy nem ölsz meg, sem uramnak ki nem szolgáltatsz, elvezetlek ahhoz a bandához.”

Mire odavezette őket, akkorra már szétszéledtek az egész vidéken, és örömünnepet ültek a gazdag zsákmány miatt, amelyet a filiszteusok földjéről és Júda földjéről magukkal hoztak. De Dávid virradattól napnyugtáig kaszabolta őket, és így betöltötte rajtuk az átkot. Azon a négyszáz legényen kívül, aki tevére szállt és úgy menekült, nem maradt élve egyetlen egy sem. Így Dávid visszaszerzett mindent, amit az amalekiták elraboltak. A két feleségét is visszaszerezte Dávid. Nem hiányzott semmi sem a legkisebb dologtól a legnagyobbig, a zsákmánytól a fiaikig és lányaikig mindabból, amit elraboltak tőlük. Mindent visszaszerzett Dávid. Fogták a nyájakat meg a csordákat, és előtte terelve őket így szóltak: „Lám, Dávid zsákmánya!”

Dávid visszatért a kétszáz emberhez, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy kövessék, s kiket otthagyott a Bezor-pataknál. Ezek Dávid elé mentek és a csapat elé, amely kísérte, és Dávid meg a csapat felé közeledve megkérdezték, hogy vannak. De a semmirekellő és rosszindulatú emberek azok közül, akik elmentek Dáviddal, szót emeltek, és azt mondták: „Mivel nem tartottak velünk, ne adjunk nekik semmit a zsákmányból, amelyet szereztünk. Csak a feleségét meg a gyerekeit kapja vissza mindenki. Vegyék őket, aztán menjenek.” Dávid azonban így szólt: „Ne tegyetek így, amikor az Úr megsegített minket: védelmezett és a hatalmunkba adta azt a rablóbandát, amely ellenünk támadt. Mit gondoltok ebben a dologban? Hiszen aki harcba száll, annak akkora a része, mint aki a málha mellett marad. Így hát egyforma részt kell kapniuk!” Ettől a naptól ezt törvénnyé és szokássá tette Izraelben mind a mai napig.
Amikor Dávid Ciklagba ért, a zsákmányból egy részt elküldött Júdába, az öregeknek, a városaik sorrendjében ezzel az üzenettel: „Ezt kapjátok ajándékul az Úr ellenségeitől szerzett zsákmányból.” (Az öregeknek) Betulba, a Negebre, Rámába és Jattirba; Aroerbe, Szifmotba és Estemoába; Kármelbe, a jerachmeeliták városaiba és a keniták városaiba; Hormába, Bor-Asanba és Eterbe; Hebronba és minden helységbe, ahol Dávid megfordult az embereivel.

A Gilboa melletti csata; Saul halála.

Amikor a filiszteusok megtámadták Izrael fiait, Izrael fiai megfutamodtak a filiszteusok elől, és Gilboa hegyén mindenfelé elesettek hevertek. A filiszteusok közel férkőztek Saulhoz és fiaihoz, és megölték Jonatánt, Abinadabot és Malki-Suát, Saul fiait. Saul körül is tombolt a harc. Az íjászok célba vették, és súlyosan megsebesítették. Ekkor meghagyta fegyverhordozójának: „Vond ki kardodat, és szúrj le, különben jönnek ezek a körülmetéletlenek, és elbánnak velem. Ám fegyverhordozója vonakodott. Erre Saul kihúzta kardját és beledőlt. Amikor fegyverhordozója látta, hogy Saul halott, ő is kardjába dőlt és meghalt mellette. Így ugyanazon a napon halt meg Saul, három fia és fegyverhordozója. Amikor Izrael fiai, akik a völgy másik oldalán voltak, látták, hogy megfutamodtak, s hogy Saul és fiai odavesztek, elhagyták városaikat, és menekültek. Erre a filiszteusok mentek, és betelepedtek oda. Amikor másnap a filiszteusok odamentek, hogy kifosszák az elesetteket, ott találták Sault és három fiát Gilboa hegyén elterülve. Levágták Saulnak a fejét, leszedték róla a fegyverzetét, és körbeküldték a filiszteusok földjén, hogy így tudtukra adják bálványaiknak és a népnek az örömhírt. Fegyverzetét Asztarte templomában helyezték el, testét azonban kitűzték Bet-San falára. Amikor a gileádi Jábes lakói hírét vették, mit tettek a filiszteusok Saullal, fogta magát az összes fegyverforgatásra alkalmas férfi, egész éjszaka gyalogolt és elhozta Bet-San faláról Saulnak a holttestét, valamint a fiai holttestét, aztán Jábesbe vitték, és ott elégették. Aztán fogták csontjaikat, és eltemették a tamariszkusz alá Jábesben, és hét napon át böjtöltek.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A KIRÁLY GYŐZELMI ÉNEKE

(A karvezetőnek – Dávidnak,
az Úr szolgájának zsoltára.
Ennek az éneknek szavait az Úrnak
énekelte, miután az Úr kimentette
ellenségeinek és Saulnak a kezéből.)

Így szólt:
Szeretlek, Uram, erősségem,
[te megmentesz az erőszaktól].

Az Úr menedékem, váram, szabadítóm.
Istenem, sziklám, hozzá menekülök.
Védőpajzsom, üdvösségem záloga,
mentsváram,

akit magasztalok.
Az Úrhoz kiáltok és biztonságban
vagyok elleneimtől.

Körülvettek a halál örvényei,
Beliál hullámai rémítettek,

az alvilág kötelékei körülfontak,
a halálos hurkok rám csapódtak.

Kínomban az Úrhoz kiáltottam,
Istenemhez emeltem szavam.
Ő meghallotta hangomat
szent templomából,
panaszom elért a füléhez.

Akkor megingott a föld és megremegett,
a hegyek alapjai megrendültek,
(remegés fogta el őket lángoló haragjától.)

Lehelete füstölgő felhő volt,
szájából pusztító tűz lövellt,
[izzóvá tette a parazsat].

Lehajtotta az egeket és leszállt,
lába sötét felhőn nyugodott.

Kerubtól hordozva szállt tova,
a szelek szárnyán suhant.

Köntöse: sötétség, amely körülfogta,
öltözéke: sötét víz, sűrű felhő.

Az előtte járó fényességből
jégeső és izzó parázs tört elő.

Mennydörgésben szólt az Úr az égből,
a Magasságbeli hallatta szavát.

Kilőtte nyilait és szétszórta ellenségeit,
villámot lövellt és eltiporta őket.

Akkor megnyíltak a tenger mélységei,
a föld alapjai felszínre kerültek:
a fenyegetésedtől, Uram,
leheletednek haragos zúgásától.

Kinyújtotta kezét a magasból
és felém nyúlt,
kimentett a vizek mélyéről.

Elragadott ádáz ellenségeimtől,
gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam.

A veszély napjaiban rám támadtak,
de az Úr védelmemre kelt.

Kivezetett a szabadba,
szabadulást hozott, mert szeretett.

Így viszonozta az Úr igaz voltomat.
Megjutalmazott, mert tiszta a kezem.

Hiszen az Úr útjait követtem,
nem fordultam el Istenemtől.

Minden parancsát szem előtt tartottam,
törvényét soha el nem utasítottam.

Vétek nélkül jártam színe előtt,
a bűntől távol tartottam magam.

Így viszonozta az Úr igaz voltomat,
mert látta, hogy tiszta a kezem.

Jósággal közeledsz a jóhoz,
az igazhoz igaz vagy.

A tisztával tisztán bánsz,
a hamissal azonban hamis módra.

A leigázott népnek szabadulást hozol,
a gőgös tekintetet megalázod.

Igen, te vagy világosságom, Uram,
Istenem, te megvilágítod sötétségemet.

Veled bástyákat ostromlok,
Istenemmel falakat ugrok át.

Isten útja egyenes,
az Úr szavát a tűz kipróbálta,
pajzsa ő mindenkinek,
aki nála keres menedéket.

Ki az Isten, ha nem az Úr?
Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?

Isten felövezett erővel,
feddhetetlenné tette utamat.

Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát,
biztos magaslatra vezetett fel.

Kezemet harcra tanította,
s hogy karom acélhúrt feszítsen,
azt parancsolta.

Üdvösséged pajzsát adtad nekem.
[jobbod erősen tartott],
jóságod naggyá tett engem.

Lépteim alá széles utat adtál,
lábam nem botladozott.

Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket,
nem tértem vissza,
míg meg nem semmisültek.

Lesújtottam őket, s nem keltek föl többé,
a lábam alatt összeroskadtak.

A harcra felöveztél bátorsággal,
ellenfeleimet alám aláztad.

Ellenségeimet megfutamítottad,
s akik gyűlöltek, azokat semmivé tettem.

Kiáltottak, de nem jött szabadító,
hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk.

Én pedig szétvertem őket,
mint a szél a port,
s mint az utca sarát, letapostam őket.

Kiragadtál a lázongó tömegből,
és a népek fejévé tettél.
A népek, amelyeket nem ismertem,
szolgáim lettek,

és első szavamra engedelmeskedtek.
Az idegenek fiai kegyemet kerestek,

az idegenek fiai elsápadtak félelmükben,
s remegve jöttek elő váraikból.

Éljen az Úr, áldott legyen az én sziklám,
dicsőség üdvöm Istenének!

Isten, aki elégtételt adott nekem,
aki a népeket meghódoltatta előttem.

Te, aki haragos ellenfeleimtől
megmentettél
s az erőszak emberétől elragadtál.

Ezért áldalak, Uram, a népek előtt,
dicsőséget zengek nevednek.

Hiszen nagy győzelmet adtál királyodnak,
kegyes voltál fölkentedhez,
Dávidhoz és nemzetségéhez, mindörökké.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged. Köszönjük a lehetőséget, hogy hallhatjuk igéd és elkísérhetjük Sault végórájához. Végigkövethettük az életét, mint első felkentedét, akit királynak választottál, hogy Izrael népéért küzdjön. Megtiszteltetés számunkra, hogy kinyilatkoztattad nekünk Saul elhívását és azt, hogy választásaink hogyan vihetnek bennünket közelebb hozzád vagy távolíthatnak el tőled. Urunk, Istenünk, kérünk, segíts, hogy mi, a néped, akiket felkentél, képesek legyünk igent mondani neked! Mi, akiket kiválasztottál, hűségesek tudjunk maradni! Mert mindannyiunk szíve hasonló Sauléhoz – el tud fordulni tőled. Ezért kérünk, tarts minket közel magadhoz, a szíved közelében, és ne hagyd, hogy elkóboroljunk! Ne hagyj minket nélküled meghalni, hanem add, hogy veled járjunk és földi életünk nálad érjen véget! Ezt kérjük, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A zsoltárok esetében fontos a kontextus, hogy milyen körülmények között íródtak. A 18. zsoltár alcímében azt olvassuk, hogy Dávid akkor énekelte, mikor az Úr megszabadította ellenségei és Saul kezéből. Érdemes gyakran imádkozni ezt, mert sok szépséget találni benne. A 20. vers így hangzik: „Kivezetett a szabadba, szabadulást hozott, mert szeretett” (Zsolt 18,20). Erőteljes igazság van ebben a sorban: amikor megengedjük az Úrnak, hogy szeressen minket, hogy örömét lelje bennünk, valami radikálisan megváltozik. Azt hiszem, sokan ragaszkodunk ahhoz az elképzelésünkhöz, hogy „valamit teljesítenem kell ahhoz, hogy örömet szerezzek az Úrnak, valamit tennem kell, hogy örömét lelje bennem”. A 18. zsoltár épp az ellenkezőjét mondja: „megmentett, mert szeret engem”. Megszabadította Dávidot, mert szerette, és téged is megment, mert szeret téged. Nagy dolog, ha engedjük átalakítani a szívünket, hogy megértsük, nincs szükség arra, hogy produkáljunk valamit. Az Úr „csak úgy” szeret bennünket, és már most gyönyörködik bennünk.

Sámuel első könyvének utolsó fejezeteihez értünk. Néhány helyzetre szeretnék rávilágítani, ami megmutatja Dávid bölcsességét. Dávid indul, hogy a filiszteusok oldalán harcoljon, de azt mondják neki, hogy nem bíznak benne, és jól is teszik… Achis bízik benne, mert a szűk másfél év alatt, amíg vele volt, Dávid folyamatosan hazudott neki, mikor azt mondta, hogy rajtaütéseket visz végbe az izraelitákon, pedig nem is tette. Végül is visszaküldik Dávidot a városába, de Ciklagba érve látja, hogy az amalekiták feldúlták, és az embereket is elvitték. Ekkor Dávid bölcs döntéseket hoz. Először is kéreti az efodot, a pap felső ruháját, és az Úr elé járul. Kikéri a tanácsát, azzal kapcsolatban, hogy üldözzék-e az amalekitákat, és hogy visszaszerezzék-e a családtagjaikat és a vagyonukat. Az Úrtól kér útmutatást, nem csupán közli vele, hogy mit fog tenni. Dávid megtanulta, hogy először az Urat kell megkérdeznie, ha csatába akar menni. Bár elég egyértelműnek tűnhet, hogy vissza kell szerezni, amit elvettek tőlük, Dávid nagyon bölcsen először imádkozik.

Majd miután lekaszabolja az amalekitákat és visszatér, további két bölcs dolgot tesz. Az egyik, hogy a hatszáz fős csapatából a Bezor-pataknál maradt kétszáz kimerült embernek, akik a málhákra felügyeltek, ugyanúgy ad a zsákmányból, mint a vele küzdő négyszáznak, annak ellenére, hogy a harcosok közül a rosszindulatú emberek ezt egyáltalán nem helyeslik. Dávid ezt a magyarázatot adja: „Ti harccal szolgáltatok, ők pedig azzal, hogy vigyáztak a málhára.” Ezt az elosztást a jövőre nézve is elrendeli. Ezzel Dávid az embereit egységben tartja, felismerve, hogy mindenki egy célt szolgál, azok is, akik éppen nem mennek csatába – az ő ottmaradásuknak is van célja.

Dávid harmadik bölcs tette, hogy amikor a zsákmánnyal visszatér, ajándékokat küld Júda véneinek. Már csak egy hajszál választja el attól, hogy Izrael minden törzsét egyesítse. Közel áll ahhoz is, hogy király legyen, hiszen Saul a következő fejezetben meghal. Ezért mit tesz? Ajándékokat küld a véneknek, amellyel azt mutatja: „Itt vagyok, hogy gondoskodjam rólatok. Csatákba megyek és gondotokat viselem.” Ezzel azt bizonyítja, hogy királyi szíve van. Olyan szíve, mint egy igazi vezetőnek. Ily módon Dávid elénk tárja, hogy ő az ima embere, aki imádkozik, mielőtt cselekedne, és az igazságosság embere is kíván lenni azáltal, hogy egyenlően osztja szét a zsákmányt emberei között. Ajándékosztó is, aki majd egyesíti Izrael törzseit, hogy létrehozza Izrael királyságát.

Ez fog történni a következő napok során, amit izgatottan várok. Előre mondom, hogy a Krónikák első könyve, amit holnap kezdünk Sámuel 2. könyve mellett, sok névvel indít, de ez teljesen rendben van. Szeretjük a neveket és már megszoktuk az alkalmi monotonitást az olvasásban, és milyen jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Ez az olvasóközösség fantasztikus! De egy kis egyéni házi feladat is lenne, amit szoktam kérni, ha új könyvet kezdünk: olvassátok el a két új könyv bevezetőjét a Bibliátokban! Ez segít a kontextus megismerésében.z élet kihívásokkal teli, ezért is imádkozunk egymásért. Kérlek, imádkozzatok egymásért! Én is imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem!nk továbbra is egymásért! Én imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem!ért és ezért van nekem is szükségem a ti imáitokra.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. Kedves Kornél Atya!Nagyon beteg vagyok még imádkozni is nehéz!Igyekszem erőmmel telhetően!Isten áldja Kornél Atyát!