119. nap: Dávid bölcsessége

A filiszteusok elbocsátják Dávidot.

A filiszteusok összes csapatukat Afeknál gyűjtötték egybe, Izrael fiai meg Jiszreel közelében táboroztak. Amikor a filiszteusok vezérei felvonultak századaikkal és ezredeikkel, és végül Dávid is elvonult embereivel Achis előtt, a filiszteusok vezérei így szóltak: „Mit akarnak itt ezek a héberek?” Achis ezt válaszolta a filiszteusok vezéreinek: „De hisz ez Dávid, Saulnak, Izrael királyának a szolgája. Egy vagy két éve nálam van, s nem találtam benne semmi kivetnivalót attól a naptól fogva, hogy hozzám szegődött mind a mai napig.” De a filiszteusok vezérei fölháborodtak miatta, és azt mondták: „Küldd haza ezt az embert. Menjen vissza arra helyre, amelyet kijelöltél neki. Ne szálljon velünk együtt harcba, nehogy ellenünk forduljon a csatában. Mert mi egyébbel szerezhetné vissza ura kegyeit, mint ezeknek az embereknek a fejével? Hiszen ez az a Dávid, akiről ezt énekelték körtáncot járva: Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit!”

Erre Achis hívatta Dávidot, és azt mondta neki: „Amint igaz, hogy az Úr él: megbízható vagy, s kedvemre volna, hogy a táborban mindenüvé elkísérj, mert nem találtam benned semmi álnokságot attól a naptól, amikor hozzám szegődtél, mind a mai napig. De a vezérek szemében nem vagy megbízható. Azért fordulj vissza, és menj békében, nehogy olyat tégy, ami a filiszteusok vezéreinek nem tetszik.”

Dávid így válaszolt Achisnak: „De hát mit tettem, vagy mit vethetsz a szemére szolgádnak attól a naptól, amelyen a szolgálatodba léptem, egészen mostanáig, hogy nem vonulhatok ki veled, s nem harcolhatok uram királyomnak az ellenségei ellen?” Achis azt felelte: „Magad is tudod, hogy kedves vagy nekem, akár Istennek egy angyala, de hát a filiszteusok vezérei azt mondták: Nem szállhat velünk együtt harcba. Így hát holnap reggel indulj el, te és urad szolgái, akik veled jöttek, és menjetek arra a helyre, amelyet kijelöltem nektek. Ne táplálj haragot szívedben, mert kedvellek. Jó korán, mihelyt kivilágosodik, induljatok, és menjetek.” Így Dávid kora reggel elindult embereivel, és visszatért a filiszteusok országába, a filiszteusok meg Jiszreel felé vonultak.

Hadjárat az amalekiták ellen.

Amikor Dávid harmadnap Ciklagba ért az embereivel, az amalekiták betörtek a Negebre és Ciklagba. Kifosztották Ciklagot, és lángba borították. Az asszonyokat és mindenkit, aki csak ott volt, apraját-nagyját foglyul ejtették. Nem öltek meg senkit, de magukkal vitték a foglyokat, aztán folytatták útjukat. Amikorra Dávid a városba ért embereivel, már égett, az asszonyokat, fiaikat és lányaikat meg elhurcolták fogságba. Erre Dávid és emberei hangos sírásban törtek ki, s addig sírtak, míg bele nem fáradtak. Dávid két feleségét, a jiszreeli Achinoamot és Abigailt, a kármeli Nabal feleségét is elhurcolták.
Dávid nagy szorultságban volt, mert az emberek arról beszéltek, hogy megkövezik. Emberei ugyanis mind nagyon el voltak keseredve a fiaik és a lányaik miatt. De Dávid bátorságot merített az Úrból, Istenéből. Azt mondta Ebjatár papnak, Achimelech fiának: „Hozd ide nekem az efodot!” Ebjatár odavitte Dávidnak az efodot. Akkor Dávid megkérdezte az Úrtól: „Üldözőbe vegyem ezt a rablóbandát? Utolérem őket?” Ezt a választ kapta: „Vedd őket üldözőbe! Utoléred őket, és kiszabadítod a foglyokat.” Erre Dávid elindult a hatszáz emberrel, aki vele tartott. Amikor a Bezor-patakhoz értek, Dávid négyszáz emberrel folytatta az üldözést, kétszázan meg, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a patakon, ott maradtak.

A határban találkoztak egy egyiptomival, és Dávid elé vezették. Adtak neki kenyeret enni és vizet inni. Amikor egy darab fügés kalácsot meg néhány szem mazsolát is adtak neki és megette, ettől magához tért. Három nap és három éjjel sem nem evett, sem ivott semmit. Dávid most megkérdezte: „Kié vagy és honnét való?” „Egy fiatal egyiptomi vagyok – felelte –, egy amalekitának a rabszolgája. Az uram otthagyott, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem. Portyán voltunk a kereták Negebjén, Júda és Kaleb Negebjén, s lángba borítottuk Ciklagot.” Dávid megkérdezte: „Elvezetnél ehhez a rablóbandához?” „Ha megesküszöl – válaszolta –, hogy nem ölsz meg, sem uramnak ki nem szolgáltatsz, elvezetlek ahhoz a bandához.”

Mire odavezette őket, akkorra már szétszéledtek az egész vidéken, és örömünnepet ültek a gazdag zsákmány miatt, amelyet a filiszteusok földjéről és Júda földjéről magukkal hoztak. De Dávid virradattól napnyugtáig kaszabolta őket, és így betöltötte rajtuk az átkot. Azon a négyszáz legényen kívül, aki tevére szállt és úgy menekült, nem maradt élve egyetlen egy sem. Így Dávid visszaszerzett mindent, amit az amalekiták elraboltak. A két feleségét is visszaszerezte Dávid. Nem hiányzott semmi sem a legkisebb dologtól a legnagyobbig, a zsákmánytól a fiaikig és lányaikig mindabból, amit elraboltak tőlük. Mindent visszaszerzett Dávid. Fogták a nyájakat meg a csordákat, és előtte terelve őket így szóltak: „Lám, Dávid zsákmánya!”

Dávid visszatért a kétszáz emberhez, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy kövessék, s kiket otthagyott a Bezor-pataknál. Ezek Dávid elé mentek és a csapat elé, amely kísérte, és Dávid meg a csapat felé közeledve megkérdezték, hogy vannak. De a semmirekellő és rosszindulatú emberek azok közül, akik elmentek Dáviddal, szót emeltek, és azt mondták: „Mivel nem tartottak velünk, ne adjunk nekik semmit a zsákmányból, amelyet szereztünk. Csak a feleségét meg a gyerekeit kapja vissza mindenki. Vegyék őket, aztán menjenek.” Dávid azonban így szólt: „Ne tegyetek így, amikor az Úr megsegített minket: védelmezett és a hatalmunkba adta azt a rablóbandát, amely ellenünk támadt. Mit gondoltok ebben a dologban? Hiszen aki harcba száll, annak akkora a része, mint aki a málha mellett marad. Így hát egyforma részt kell kapniuk!” Ettől a naptól ezt törvénnyé és szokássá tette Izraelben mind a mai napig.
Amikor Dávid Ciklagba ért, a zsákmányból egy részt elküldött Júdába, az öregeknek, a városaik sorrendjében ezzel az üzenettel: „Ezt kapjátok ajándékul az Úr ellenségeitől szerzett zsákmányból.” (Az öregeknek) Betulba, a Negebre, Rámába és Jattirba; Aroerbe, Szifmotba és Estemoába; Kármelbe, a jerachmeeliták városaiba és a keniták városaiba; Hormába, Bor-Asanba és Eterbe; Hebronba és minden helységbe, ahol Dávid megfordult az embereivel.

A Gilboa melletti csata; Saul halála.

Amikor a filiszteusok megtámadták Izrael fiait, Izrael fiai megfutamodtak a filiszteusok elől, és Gilboa hegyén mindenfelé elesettek hevertek. A filiszteusok közel férkőztek Saulhoz és fiaihoz, és megölték Jonatánt, Abinadabot és Malki-Suát, Saul fiait. Saul körül is tombolt a harc. Az íjászok célba vették, és súlyosan megsebesítették. Ekkor meghagyta fegyverhordozójának: „Vond ki kardodat, és szúrj le, különben jönnek ezek a körülmetéletlenek, és elbánnak velem. Ám fegyverhordozója vonakodott. Erre Saul kihúzta kardját és beledőlt. Amikor fegyverhordozója látta, hogy Saul halott, ő is kardjába dőlt és meghalt mellette. Így ugyanazon a napon halt meg Saul, három fia és fegyverhordozója. Amikor Izrael fiai, akik a völgy másik oldalán voltak, látták, hogy megfutamodtak, s hogy Saul és fiai odavesztek, elhagyták városaikat, és menekültek. Erre a filiszteusok mentek, és betelepedtek oda. Amikor másnap a filiszteusok odamentek, hogy kifosszák az elesetteket, ott találták Sault és három fiát Gilboa hegyén elterülve. Levágták Saulnak a fejét, leszedték róla a fegyverzetét, és körbeküldték a filiszteusok földjén, hogy így tudtukra adják bálványaiknak és a népnek az örömhírt. Fegyverzetét Asztarte templomában helyezték el, testét azonban kitűzték Bet-San falára. Amikor a gileádi Jábes lakói hírét vették, mit tettek a filiszteusok Saullal, fogta magát az összes fegyverforgatásra alkalmas férfi, egész éjszaka gyalogolt és elhozta Bet-San faláról Saulnak a holttestét, valamint a fiai holttestét, aztán Jábesbe vitték, és ott elégették. Aztán fogták csontjaikat, és eltemették a tamariszkusz alá Jábesben, és hét napon át böjtöltek.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat