Áldás a sokgyermekes család – érvek a nagycsaládok mellett egy gyermekekben szegény korban

Európában a nagycsaládok a kihalás szélén állnak. Akinek több mind három gyermeke van, már erősen kilóg a sorból. Ez az írás ezt a jelenséget vizsgálja, és bemutatja a sokgyermekes család előnyeit.

A Die Welt c. lapban pár éve az egykékről olvashattunk dicshimnuszt. A cikk szerzője, Sandra Winkler azt a kérdést taglalta, hogy feltétlenül kell-e egy második gyermek is Az egykék ugyan 50%-kal nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, viszont „a testvérek a legtöbb esetben árulkodnak egymásra, veszekednek, sőt verekednek is”. A szerzőnő szerint az egykék a természetüknél fogva szívesebben osztoznak, hiszen számukra idegen a szeretetért, a gyengédségért vagy a tányéron maradt utolsó halrudacskáért folyó versengés.

Bár a cikk szövege szinte az elejétől a végéig azt próbálja bizonyítani, hogy az egyedüli gyermekek miért rendelkeznek magas szintű szociális kompetenciával, a szerző valójában a második gyermek vállalására irányuló „finom kényszer” ellen kíván kiállni. De vajon valóban jól ismeri-e Winkler asszony korunk viszonyait, ha úgy véli, hogy az egygyermekes anyákat a diszkriminációtól kell megvédenie?

A való élet más, hiszen manapság Németországban minden harmadik gyermek testvérek nélkül nő fel, így ők korántsem számítanak olyan kivételnek, akire ujjal kellene mutogatni. Egy nő errefelé sokkal inkább akkor van kitéve társadalmi nyomásnak, ha egy VW kisbusznyi gyereke van. Vagy ha megfordítjuk a dolgot, itt természetesen nem arról van szó, hogy az egygyermekes családokat lebecsülnénk, a többgyermekeseket pedig felértékelnénk. Minden gyermek értékes, és minden szülőpár, aki a gyermekvállalás mellett dönt, eleve elismerést érdemel.

Vajon mi adja egy család gazdagságát? Az idézett cikk szerzője főképp az egykék személyiségfejlődési lehetőségeivel próbál érvelni, holott a gyermeket nem vállaló vagy csak egy gyermekre vállalkozó szülők valós indítékai gyakran sokkal kevésbé önzetlenek.

Svájcban az első gyermek megszületését követően a szülők 70 százaléka nem titkolja azon véleményét, hogy egy második gyermek akadályozná szakmai előmenetelüket. Lehetséges, hogy Sandra Winkler azért beszél a gyermekek önzéséről, hogy a szülők önzését szándékosan elhallgassa?

Nyugat-Európában sok olyan házaspár életviteli tervében szerepel az egygyermekes család, ahol a pár mindkét tagja szakmai karrierre vágyik. Az egy családon belüli két magas jövedelmet nem lehet sem adókedvezményekkel, sem pedig állami támogatásokkal kompenzálni, akármilyen magas fizetést is visz haza az egyedül kereső apa. Ha pedig az összes állandó költség levonása után a rendelkezésre álló összeget hét vagy akár több fő között kell elosztani, a sokgyermekes szülőknek legfeljebb zsebpénz marad, míg a kétkeresős háztartásokban gyakran több ezer euró áll havonta szabadon rendelkezésre. A vágyott, de testvér nélkül maradó egyke megkönnyíti a pénzügyi terv és a családtervezés összehangolását.

Aki nem anyagi státuszszimbólumok alapján határozza meg önmagát, annál magától értetődik, hogy gazdagságnak tekinti a gyermekeit. A Római Köztársaság virágkorában Cornelia, Hannibál legyőzője, Scipio Africanus lánya és a Gracchusok özvegy édesanyja, amikor ékszereiről kérdezték, két fiára mutatott: „Haec ornamenta mea” (Ezek az én díszeim).

Kínában az 1980-as és 90-es években a népesedés ellenőrzésével megbízott hatóságnak még olyan drákói büntetések ellenére, mint a munkahely elveszítése és a kényszersterilizálás, sem sikerült a születési rátát asszonyonként két gyermek alá szorítania. A születési ráta a hivatalos egygyermekes politika 2016-os megszüntetése után, és csak a jólét növekedésével csökkent a Német Szövetségi Köztársaság szintje alá.

Hasonló a helyzet Németországban azon polgárok alacsony reprodukciós rátájával is, akiket már az óvodától kezdve arra oktatnak, hogy mennyire fontos az önmegvalósítás és hogy semmi sem áll közelebb az emberhez, mint a saját pénztárcája. Nem valamiféle külső kényszer, hanem a hedonista individualizmus tette Németországot „járókeretes köztársasággá”.

Mielőtt elgondolkodnánk azon, milyen áldásokat hoznak a gyermekek az életünkbe, fontos megjegyezni, hogy a gyermekeket nem lehet megtervezni, hanem ajándéknak kell tekinteni őket. Ha valaki akarata ellenére marad gyermektelen, az nagy fájdalmat jelent, és a német párok körülbelül tíz százaléka ebben a sorsban osztozik. Különösen éppen a többgyermekes anyáknak van része valamikor abban a tapasztalatban, hogy a gyermekeket nem lehet „csinálni”, hiszen az MSD orvosi kézikönyv (The Merck Manual) szerint is „az összes terhesség akár egynegyede vetéléssel végződik a terhesség első tizenkét hetében”.

Az életkor előrehaladtával egyre nagyobb a valószínűsége, hogy komplikációk alakulnak ki, ezért nem feltétlenül ajánlatos az első gyermek születését követően sokáig várni. Számos szülőnek kellett már keserűen megtapasztalnia, hogy a további gyermekekre vonatkozó kívánságuk nem teljesült, amikor úgy tűnt, hogy eljött az igazán alkalmas idő.

A kislányok és kisfiúk nem csak anyukát és apukát teszik boldoggá, hanem általuk a nagyszülők is új tavaszt élnek meg. Az új gyerek a társadalom számára nyereséget, a testvérek számára pedig boldogságot jelent. A sokgyermekes családban lehet eltanulni a nemzedékek közötti szolidaritást, és az ilyen család biztosítja a fenntartható gondolkodás alapját is, hiszen az ember nem csak a családi vagyont, hanem egy olyan élhető világot is szeretne a gyermekeire hagyni, amelyhez a megélt hit és a szóban átadott értékek is hozzátartoznak.

A családokban megerősödik a közösségi érzés, ami a legjobb gyógymód a monotonitás és az unalom ellen. A szülők gyermekeik társaságában élvezhetik az élet örömteli pillanatait és kapcsolódhatnak ki a munkából. Gyermekeik révén a szülők újra megélhetik a fiatalságukat, amikor beülnek a homokozóba, mesekönyvet olvasnak fel, társasjátékot játszanak, felhozzák a pincéből a Legót, vagy amikor szívmelengető filmeket néznek meg a gyermekeikkel együtt. Ilyenkor a szülők maguk is olyanok lesznek, mint a gyermekek.

A szülők gyakran vásárolnak állatot a gyermekeknek, amik révén a biztonságérzet is növekszik, és gyakran kötnek barátságot más szülőkkel is. A szeretet megsokszorozza önmagát. Mert mi lehetne nagyobb ajándék, mint a boldog gyermeki szemek? A nagycsaládok tele vannak energiával. Az ilyen környezetből származó szülők megbízható munkavállalók és ők alkotják társadalmunk egyik alappillérét. A Német Szövetségi Népességkutató Intézet 2021-es jelentése szerint az ország katasztrofális demográfiai helyzetében döntő tényezőt jelent, hogy az 1933 és 1968 közötti időszakban az átlagos gyermekszám csökkenésének kétharmada a többgyermekes nők alacsonyabb számának számlájára írható.

A testvérek érzelmileg is támogatják egymást, képesek egymást bátorítani és egy olyan élethosszig tartó kapcsolatot kialakítani, ami az összetartozás érzésén keresztül biztonságot és a tartást biztosít. Tapasztalatokat cserélnek, csapatban tevékenykednek, és eközben megélik, hogy mi mindenre képesek közösen. Ugyanakkor minden testvér megtanulja, hogy legyen füle a másikat is meghallani. Ezáltal fejlődik a kompromisszumkészség és a másokra irányuló figyelem készsége, de a frusztrációtűrő képesség és a rugalmasság is. A testvérek együtt, közösen reflektálnak szüleik nevelési módszereire, és így jobban meg tudják érteni azok sajátosságait.

A családon belül a személyiségek sokfélesége gazdagít, hiszen az eltérő nézőpontok kiegészítik egymást, és az egymástól különböző vérmérsékleteket is meg lehet tapasztalni. Mindezek arra ösztönzik az egyént, hogy a saját egyéni erősségei révén tűnjön ki. A család az első számú nevelési közeg. Az idősebb testvérek visszafogottabban viselkednek kamaszként, ha kicsi testvéreik vannak. Megtanulják a felelősségvállalást, belenőnek a háztartás vezetésébe, megtapasztalják a való világot, ahol nemcsak a kortárs fiatalok és azok ifjúsági kultúrája van jelen, hanem amelyet több generáció alkot.

A testvérek játszhatnak egymással, vigasztalhatják egymást. Az emlékeik közösek, így bizalmas viszonyban állnak egymással. Az olyan élmények, mint az együtt töltött nyaralások és családi ünnepek az összetartozás érzését fejlesztik, ezáltal pedig közöttük életre szóló köteléket teremtenek.

Egy olyan társadalomban viszont, ahol minden családban csak egy gyermek van, csendesebben zajlik az élet. Ha senkinek sem lennének testvérei, nem lennének unokatestvérek, sem nagybácsik sem nagynénik, és soha nem lennének családi összejövetelek, csak a szülők társaságában töltött magány. A gyermekkor egyfajta magánzárka lenne, ahol illedelmesen kellene hallgatni a felnőttek beszélgetését, és ha apa és anya egyszer összeveszik, az embernek az az érzése lenne, hogy teljesen egyedül van a világon. Ez legkésőbb akkor be is következik, amikor mindkét szülő elhunyt. Egyébként nagyon nagy valószínűséggel az egykék csak egy szülővel élnek, hiszen az összes elvált pár 49,5 százalékának csak egy gyermeke van. Ezzel szemben a három vagy többgyermekes párok válási aránya csak 11 százalék.

Minden gyermek áldás. A hat- vagy ennél több gyermekes családokban, ahol a születés- és a névnapok mellett a keresztelők napjait is megtartják, nagyjából minden hétre jut van valami ünnepelnivaló. A nagycsaládokban egymást követik a keresztelők, az elsőáldozások, a bérmálások, később pedig az esküvők, aztán a következő generáció keresztelői, talán egy papszentelés is, és természetesen a temetések. A nagycsaládban az élet minden szakasza folyamatosan jelen van. A család minden tagja ugyanolyan természetességgel foglalkozik a nyüzsgő kisgyerekkel, mint a legyengült nagymamával, örül az új diplomának és esküvőknek, de megéli betegségeket is, megtanulja az együttérzést, és a hálaérzet folyamatos forrásából táplálkozhat.

Persze tudjuk azt is, hogy a család nem csupa béke, öröm és boldogság. De a családban megtanulunk megbocsátani és bocsánatot kérni; itt ismerjük ki embertársaink sajátosságait, és ők is kiismerik a mi gyengeségeinket. Ebben a védett környezetben alakítjuk ki és tapasztaljuk meg önmagunkat, és a szeretteink számára az életszentség előkészítői leszünk. Sok szempontból megéri, ha az utódokat nagylelkűen elfogadjuk. Már a zsoltárokban is szerepel, hogy „Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127,3), és hogy „Dicsőséged az egekig magasztalja a gyermekek és a kicsinyek ajka.” (Zsolt 8,2-3). Malachiás próféta szerint a házasság célja hogy „utódai legyenek Isten által” (Mal 2,15), mert Isten kívánsága: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet.” (Ter 1,28)

Pál apostol Éváról, az anyáról így ír: „Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben.” (1Tim 2,15). Ennek következtében a szülők magukra vonatkoztathatják Jézus szavait: „Hagyjátok – mondta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.” (Mk 10,14).

Fordította: Frick József
Forrás: Vision2000