Szent Ludger, aki a császárt is megváratta az Úrért – Szentek élete

Szent Ludger – hitvalló

Frízföld, Hollandia, 742 körül + Billerbeck, Vesztfália, 804. március 26.

Hollandiában született 742 körül.

A frízek és szászok nagy apostola, Münster városának első püspöke előkelő keresztény családból született. Szülőföldjén a pogányok még erősek voltak és sokat romboltak. Erkölcseikről sokat hallhatott édesanyjától, a jámbor Lifburgától, aki csecsemő korában maga is majdnem a pogány elképzelések áldozata lett. Negyedik leánygyermekként született, és a mindenáron fiút váró pogány nagyanyja vízbe akarta őt fojtani; csak egy szomszédasszony irgalma mentette meg.

Ludger alig serdült ifjúvá, amikor egész hazája keresztény lakosságát gyászba borította a hír, hogy Szent Bonifácot, Németország nagy apostolát kíséretével együtt lemészárolták a pogány frízek. Az efféle élmények korán megérlelték a fiúban az elhatározást, hogy a tudás és a hit fegyvereivel kell szolgálnia Isten nagy ügyét elsősorban honfitársai között.

Egész kisgyermek korában legkedvesebb foglalkozása volt az írás és olvasás mesterségének mímelése: elszórt papír és rongydarabokat könyvalakba fűzött, s szalmaszálat folyadékba mártogatva írni próbált. Ha megkérdezték tőle: „Mit csináltál?”, a legkomolyabban válaszolta: „Egész nap írtam és olvastam”. „És ki tanított erre?” A felelet ez volt: „Isten tanított meg”.

Felsőbb tanulmányait Utrecht főpásztoránál, a később szintén a szentek sorába emelt Szent Gergelynél végezte. Gergely Szent Bonifác egyik leghűségesebb munkatársa, királyi család sarja, Szent Adél unokája volt. A nála töltött idő után Ludger áthajózott Angliába, York városába, ahol ebben az időben a kor legnagyobb keresztény tudósa, később Nagy Károly császár tanácsadója és barátja, Alkuin állt egy főiskola élén. Ludgert itt diákonussá szentelték, visszatért hazájába.

Itt sok-sok feladat várta. A frízek hazája még nem volt keresztény. Tőlük keletre (a mai Vesztfália) pedig a pogánysághoz elszánt szívóssággal ragaszkodó szászok telepei voltak.

784-ben a szászoknak kedvezett a hadi szerencse: Widukind vezérlete alatt elfoglalták Frízföldet. Tűzzel-vassal pusztítottak mindent, ami Nagy Károllyal bárminemű kapcsolatban volt. Ludger is menekülni kényszerült.
Elment Rómába, és megkereste Monte Cassino ősi apátságát is, annak a rendnek a bölcsőjét, amelyből Anglia és Németország apostolai, Canterbury Szent Ágoston és Szent Bonifác kerültek ki. Közben a császár nemcsak visszafoglalta a frízek lakta területeket, hanem egyszer s mindenkorra megtörte a szászok erejét.

Ludger megkapta Nagy Károlytól Frízföld északkeleti részének öt kerületét, s megkezdhette apostoli működését a szászok közt is. Ez az utóbbi nagyon súlyos feladat volt. 804-ben a szászok teljesen lecsendesedtek, a területen béke uraokodott, amiben nagy része volt Ludgernek. A császár meg is akarta jutalmazni őt, s Alkuin tanácsára kinevezte a szászok területén újonnan alapított mimigardeforti egyházmegye első püspökének. 804 körül szentelték püspökké. Mimigardefort városában nagy székesegyházat emeltetett, s az istentisztelet végzésére a szabályozott kanonokok számára kolostort alapított. A város új nevet kapott e kolostor és székesegyház német nevéből: lett a mai Münster.

Ezen kívül is sok templomot és több kolostort alapított, de nem feledkezett meg a bencésekről sem. Werdenben hatalmas apátságot építtetett számukra, hogy tanításukkal egy új keresztény művelődés alapját vessék meg. Földi maradványait itt, a werdeni bencéseknél helyezték el. Egész élete Isten-szolgálat volt.
Szent Ludgert, Münster városának első püspökét, ellenségei azzal rágalmazták meg Nagy Károly császár előtt, hogy eltékozolja az egyházi vagyont. Károly tehát hívatta a püspököt, aki haladéktalanul a császári udvarba ment. Ott reggel egy udvari szolga jelentette neki, hogy az uralkodó már várja. Ludger épp a papi zsolozsmát imádkozta, ezért azt felelte, hogy imádságának befejezése után azonnal megy.

A császár azonban néhány percen belül három szolgát is menesztett érte, s amikor megérkezett, késéséért kemény szemrehányással illette. Ludger azonban teljes higgadtsággal válaszolt: „Tudom, mivel tartozom Fölségednek; azonban azt hittem, hogy Fölséged nem veszi rossz néven, ha Istennek előbb adom meg azt, ami Őt illeti. Egyébként ebben csak Fölséged meggyőződéséhez alkalmazkodtam, mert püspökké szentelésemkor azt parancsolta, hogy Isten szolgálatát mindig előbbre helyezzem az emberek szolgálatánál.” Ez a nyílt beszéd az őszinte szót szerető császár előtt Ludgert minden védelemnél jobban igazolta, hiszen egész életével vallotta e tételt: Isten szolgálata mindennél előbbre való.