A settenkedő lomha keleti fenevadról

Elmesélem nektek egy régebbi látomásomat.

Kicsit tétovázom, hogy látomásnak nevezzem-e, mert az úgy hangzik, mintha valami Máriához kötődő misztikus lennék. Talán jobb, ha „gondolati képnek” vagy „álomképnek” nevezem.

Mindenesetre egy olyan köztes állapotban történt velem, amikor nem voltam biztos abban, hogy imádkozom-e vagy szendergek. De ez nem is fontos. Ami fontos, az a látomás tartalma és kontextusa.

1989 novemberében történt, amikor a világ izgatottan figyelte a berlini fal leomlását. Ha esetleg valaki nem emlékezne rá, a berlini fal egy ténylegesen létező akadály volt, amely Berlin városán keresztül húzódva elválasztotta a város kommunista keleti részét a demokratikus, szabad nyugati résztől.

Európa-szerte omladozóban volt a kommunizmus, és az én nagyon egyszerű látomásom a következő volt: egy gyorsan közeledő, hatalmas barna medvét láttam. Vörös szemeivel, kitátott, nyáladzó szájával, éles fogaival és vértől csöpögő pofájával nagyon félelmetes volt. A medve egy omladozó falhoz ért, és átmászott rajta. Én pedig megértettem, hogy ez a medve – a keleti fenevad – az ateizmus szelleme, és hogy a kommunizmus összeomlásával ez a szörnyeteg éppen új területre költözik – keletről nyugatra.

Az elmúlt huszonöt évben sokat gondolkodtam erről az álomképről, és úgy tűnik, hogy látomásom prófétai volt.

Amit a Nyugaton láttunk ebben a huszonöt évben, azt csak a mi saját, erőszakos, virulens ateizmusunkként lehet leírni.

Ebben a huszonöt évben nemcsak „új ateisták” bukkantak fel, hanem az ateizmus sok más, implicit (de láthatatlansága miatt még hatékonyabb és mérgezőbb) formája is felütötte erre mifelénk a fejét.

Kérdezzük csak meg magunktól, mit is láttunk ebben a huszonöt évben. Egy még gyorsabb hanyatlást a nihilista relativizmus felé. És ugyan mi más lenne a relativizmus, mint az ateizmus egyik formája? Hogy miért az? Mert tagadja, hogy létezik bármilyen objektív értelem vagy igazság. Az ember nem lehet relativista és istenhívő egyszerre, mert ha hisz Istenben, akkor az objektív Igazságban is hinnie kell. Ha nem hisz az objektív Igazságban, akkor ateista, még ha nem is tudja.

És ez a relativizmus Krisztus egyházát is megfertőzte.

Nézzük a burkolt ateizmus második formáját: a keleti vallásokat. A keleti meditációs technikák a híveket a hinduizmushoz és a buddhizmushoz vezetik, amelyeknek a „magasabb” formái azt tanítják, hogy nem létezik személyes, objektív Isten. Helyette az igazi „megvilágosodást” az jelenti, hogy megértjük, hogy nincs semmi, a béke pedig annak elfogadása, hogy körülöttünk nincs semmi más.

Ezek a vallások szintén megfertőzték Krisztus egyházát.

A burkolt ateizmus harmadik formája a materializmus. A materializmus, mint filozófia nem csak azt jelenti, hogy „menj el a bevásárlóközpontba és vásárolgass, amíg össze nem esel”. A szerzésvágy és a mohóság csak a külső tünetei egy olyan filozófiának, amely azt tanítja, hogy az anyagi dolgok nem csupán kielégítenek, hanem ezek az egyetlen dolgok, amelyek kielégítenek. Éspedig azért ezek az egyetlen, kielégülést biztosító dolgok, mert egyedül csak ezek léteznek valóban.

A materializmus azt mondja: „Azt kapod, amit látsz”. Nincs túlvilági élet, nincsenek angyalok, nincsenek démonok, nincs mennyország, nincs pokol. A materialisták viszont elmulasztják végigvinni az érvelésüket, hiszen akkor azt is hinniük kell, hogy nincs Isten. A világi iskolákban, a főiskolákon és az egyetemeken a materializmus az alapértelmezett beállítás. Ez a mai fiatalok többségének az alapállása. Tehát ateisták, még ha nem is tudják.

A materializmusban gyökerező mohóság is megfertőzte Krisztus egyházát. Az egyházban egy másik formát is öltött, mert túl sok, magát kereszténynek nevező ember jobban törődik a bolygó megmentésével, mint a lelkek megmentésével. Többet törődik a jócselekedetekkel, mint a Krisztusba vetett hittel, többet foglalkozik politikával és egy földi utópia létrehozásával, mint a mennybéli otthon utáni vágyakozással.

Ez is az ateizmus egyik formája, amely bíborosi ruhába öltözött.

A burkolt ateizmus negyedik formája a szcientizmus – az a természettudományos világnézet, amely elsőbbséget ad a tudományos felfogásnak a hittel szemben. A materializmusnak ez a másik formája azt tanítja, hogy a tudás egyetlen legitim formája az, amelyet tudományos módszerekkel szereznek, és amely fizikai bizonyítékokkal szolgál. Ez is egyfajta ateizmus, amely szintén megfertőzte Krisztus egyházát, mindazok körében, akik elutasítják a természetfelettit, megvetik az imádságot és tagadják a csodák valóságát.

Az ötödik forma a haszonelvűség, az utilitarizmus, amelyben a morális döntések a hasznosíthatóság, a hatékonyság és a gazdaságosság alapján születnek. Semmi sem fontosabb, mint az eredmény, és ez is ateizmus.

Ez is megfertőzte Krisztus egyházát, ahol a plébániákat, az iskolákat és az egyházmegyéket a vállalkozásokhoz hasonlóan vezetik, és mindig az eredménnyel, a világias pénzgyűjtéssel és a virágzó bürokráciával törődnek.

A hatodik forma a historicizmus, a történelmi relativizmus, amely azt tanítja, hogy a történelemnek nincs átfogó narratívája, hanem az csupán véletlenszerű események és hatalmi küzdelmek sorozata. Ez is az ateizmus egyik formája, mert lényegében azt állítja, hogy nincsen, nem létezhet egy történet, mert nincs is történetmondó. Nem létezhet isteni terv, mert nincs Isten.

Ez a forma is megfertőzte Krisztus egyházát, mert az egyháziak úgy hiszik, hogy a történelem menetét a politikában való részvételükkel kell irányítaniuk, ahelyett, hogy az isteni gondviselésben bíznának és a hitük alapján élnének, nem pedig aszerint, hogy mit látnak.

A mi társadalmunkban az ateizmus hetedik formája a szentimentalizmus, amikor az erkölcsi döntéseket túlnyomórészt csak az egyén érzései, érzelmei és szubjektív reakciói alapján hozzák meg. Hogy ez miért ateizmus? Mert tagadja, hogy létezne egy, a viselkedést irányító objektív szabályrendszer. Az ösztönök, a sürgető késztetések, az érzelmek és a reakciók mind azért léteznek, mert nincs kötelező érvényű szabályrendszer, és nem is létezhet, mivel nincs, aki megalkossa. Ez a fajta krédó ugyan nagyon kedvesnek és imádnivalónak tűnik, de ez is az ateizmus nyálát csorgató medvéje. Ez is beférkőzött az egyházba, ahol az erkölcsi szabályokat érzelgős, helyzetektől függő etika váltotta fel.

A társadalmunkban elburjánzó ateizmus utolsó formája az individualizmus. Nem az a fajta individualizmus, amelyre az erős jellem és a leleményes elme a jellemző, hanem az, amely szerint a világegyetem középpontjában az én személyem, önmagam, én egymagam állok, hiszen nincsen másik Isten, aki a helyemre állna.

Ez a szemlélet is megfertőzte Krisztus egyházát, ahol a keresztények elhatározzák, hogy ők bármit megtehetnek, amit csak akarnak, és lázadásukat azzal igazolják, hogy az csupán önkifejezés.

Miért mondom azt, hogy ez a keletről nyugatra alattomosan átterjedő ateizmus vérszomjas és kegyetlen? Azért, mert ugyanannyira könyörtelen és gyilkos, mint valaha a kommunizmus volt keleten.

Miért gyilkolnak meg milliószámra meg nem született gyermekeket? Mert éppen olyan haszonelvű, materialista, népirtó zsarnokok vagyunk, mint a kommunisták. Miért kereskedünk, miért adjuk el a magzatok testrészeit? Mert ez költséghatékony, és mert ateisták vagyunk.

Miért háborúzunk, és a fiataljaink miért hajtanak végre gyilkos ámokfutásokat? Miért annyira elterjedt a drogfüggőség, miért van öngyilkosság- és bűnözésjárvány? Mert elmebeteg ateisták és nihilisták vagyunk, akik hiszik, hogy nincs semmi, és ha egyszer nincs semmi, akkor miért is ne mennénk befelé a semmibe?

És mi a válasz erre a hiányra? A transzcendencia.

Mi tudja betölteni ezt az űrt? Isten.

Mi fogja megvilágítani a sötétséget? Csak a Világ Világossága.

Írta: Dwight Longenecker atya
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: dwightlongenecker.com