Nagyböjti ráhangoló: A rejtekben látó Atya – Hamvazószerdai indulás a csend útján

Kovács József atya a Pécsi Jézus Szíve Templom káplánja hamvazószerdán arra hív, hogy tudatosan lépjünk be a nagyböjti 40 napba. A mai evangélium (Mt 6,1–18) alapján Jézus három alapvető gyakorlatot állít elénk: böjt, imádság, alamizsna – mindezt nem külső látványosságként, hanem a „rejtekben”, az Atya előtt.

A hamu – a tavalyi virágvasárnapi barka hamuja – az emberi dicsőség mulandóságát jelzi. A homlokunkra rajzolt kereszt ugyanakkor Krisztushoz tartozásunk jele: bármilyen küzdelmeink vannak, az övéi vagyunk, és képesek vagyunk a változásra.

A nagyböjt nem teljesítménykényszer, nem puszta önfegyelmi kihívás, hanem Istenre irányuló nyitottság. A lemondás akkor nyer értelmet, ha helyet készít bennünk az Úrnak. A csend különösen fontos: a keresztény ember a bűnbánati időben belső csendben keresi Isten jelenlétét.

A történet a három egyszerű halászról azt hangsúlyozza: Isten számára nem a tökéletesen megtanult formula a legfontosabb, hanem a szívből fakadó, őszinte imádság. Az Atya a rejtekben lát – és a szív egyszerűségét keresi.

A nap kihívása

Tarts tudatos böjtöt: korlátozd az étkezésedet az Egyház előírása szerint, és a felszabaduló időt fordítsd imádságra.

Válassz ki egy konkrét akadályt, amely gátolja Istenhez való közeledésedet (pl. túlzott telefonhasználat), és kezdj benne változtatást már ma.

Imádkozz egyszerűen és őszintén – akár saját szavaiddal –, kérve: „Uram, könyörülj rajtam.”

Keress csendet a nap folyamán legalább néhány percre, hogy a „rejtekben látó” Atyával lehess.

A nagyböjt kezdete tehát nem külső látvány, hanem belső irányváltás: a mulandótól az örök felé, önmagunktól Krisztus felé.