47. nap: Az aranyborjú – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Egyiptom és a Kivonulás
Ima
Mennyei Atyánk! Köszönjük a te igédet! Köszönjük, hogy felfeded nekünk saját szívünk megtörtségét. Amikor hallgatjuk a kivonulás és az aranyborjú történetét, arra emlékezünk, hogy a szívünk egyfajta „bálványkészítő gyár”, amely a hozzád fordulás helyett könnyen más felé fordul… Segíts minket hűségesnek maradni hozzád, ne csak a nagy dolgokban, hanem a kicsikben is! Segíts felismerni az apróbb bálványainkat is, amiket eléd helyezünk, és kérünk, foglald el szívünk trónját!
Istenünk, mi hozzád akarunk tartozni, a tieid akarunk lenni. Segíts, hogy teljesen a tieid lehessünk! Jézus Krisztus nevében. Ámen!
Elmélkedés
Nézzük meg, mi is történt a Kivonulás könyvében! Mózes fent van a Sínai-hegyen, megkapta a Tízparancsolatot és eközben lent a táborban mi történik? Hát erről szól az aranyborjú híres története, amivel kapcsolatban a következőket érdemes átgondolni:
Az első, hogy az emberek nyugtalanná váltak. Elbizonytalanodtak, mert itt van ugye Mózes, aki kihozta őket Egyiptomból, de most nincs sehol, „nem tudjuk mi történt vele” – mondják odalent az emberek. Mit tesznek az elbizonytalanodásban? – Próbálják átvenni az irányítást. Ez lecke mindannyiunknak. A mi Urunk képessé tesz minket és meghív, hogy hitben járjunk, hogy az Ő útján haladjunk a bizonytalanság közepette is. Erre mit teszünk mi, ha bizonytalanok vagyunk? Azon gondolkodunk, hogyan kontrollálhatjuk a dolgokat, türelmetlenkedünk, felháborodunk a helyzeten, s végül a saját kezünkbe vesszük az irányítást.
Mi a motivációja ezeknek az embereknek? Ők nem azt mondják, hogy elutasítják Istent, aki kihozta őket Egyiptomból, egyszerűen csak nem tudják, mi történt Mózessel, ezért kezükbe veszik az irányítást. Egy látható istent akarnak, de gyorsan, akiből pillanatnyilag biztonságot meríthetnek.
A második dolog: Nézzük, hogyan reagálnak az emberek, amikor Áron megcsinálja az aranyborjút! Nem úgy tesznek, mint akik elfordulnak Istentől, aki kivezette őket a szolgaságból, hanem ennek az aranyborjúnak, ennek a bálványnak tulajdonítják Isten szerepét és a szabadítás nagy tettét. Ez velünk is gyakran megesik. Bálványokhoz, véges dolgokhoz fordulunk, mint a megmentő valósághoz. Máshol keressük a biztonságot, másba vetjük a bizalmunkat. Irányítani akarunk, mert bizonytalanok vagyunk. Másrészt ők is, és mi is úgy gondolkodunk, hogy most nem Istentől fordulunk el, de mégis csinálunk magunknak egy istent, akit irányítani tudunk. Olyat, akit el tudunk tenni, aztán elővenni, ha szükségünk van rá. Milyen gyakran viselkedünk így vele, Istennel…? Közben persze mondogatjuk, hogy igen, tudom, te vagy Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, ismerjük a Szentháromságot – de aztán úgy viselkedünk vele, mint valami játékkal. A fiókba tesszük, aztán, amikor kell, elővesszük, és vissza is rakjuk, amint nem akarjuk, hogy jelen legyen. Na, ezt meg is lehet csinálni egy istennel, amit te magad készítettél. Ki tudod hagyni az életedből, kizárhatod vagy előveheted, ha épp úgy akarod. Ezt hívják bálványimádásnak.
Valaki mondta egyszer, hogy az emberi szív egy „bálványkészítő gyár”. Tudom, hogy ez igaz a saját szívemre és valószínűleg a tiedre is, mert ugyanaz a megtört emberi szívünk van, ami a bizonytalanságban át akarja venni az irányítást. Isten ezt oly sokféleképpen próbálja megváltoztatni az emberekben. Ezt látjuk majd a Számok könyvében és Mózes ötödik könyvében, a pusztai vándorlás idején, ahol Isten arra akarja nevelni a népet, hogy bízzanak benne. Ha bízol benne, akkor nem te irányítasz. De ezt nem kényszeríti ránk. Isten szabadon meghív minket, hogy hitben járjunk. Miért? Nem azért, hogy bizonytalanságba vigyen, hanem mert hitben járva tanulunk meg bízni őbenne.
Isten tudja, hogy bizonytalan időket élünk, tudja, hogy ami a világban és az életünkben történik, az bizonytalan. Az Úr azt is tudja, hogy ott a kísértés, hogy olyan dolgokhoz forduljunk, amit irányítani tudunk. Abban akarunk hinni, amit mi irányítunk… De az igaz Isten azt mondja: Nem! Én olyan Isten vagyok, akit nem tudsz irányítani, de nem is kell, mert szeretlek és a legjobbat akarom neked.
Az utolsó megjegyzés: világosan le van írva a Kivonulás könyvében, hogy Áron alkotja meg az aranyborjút, majd az a mentsége, hogy a tűzbe vetett aranyból, amit az emberek hoztak, „ez jött ki”! Hát, mit mondjak, ez így elég érdekes, de inkább hagyjuk is…
Itt, a Kivonulás könyvének 32. fejezetében van a leviták papságának születése. Eddig a családfő, az apa volt minden család papja, tehát a pászka áldozat bárányát az apa mutatta be. Mostantól azonban Lévi törzse, a leviták lesznek a papok, ezért is szól róluk a Szentírás egyik könyve, amit épp párhuzamosan olvasunk a Kivonulás könyvével. A levita papság fontos eleme Izrael jövőjének, és nekünk is segít értelmezni, hogy mit jelent majd papnak lenni az Újszövetségben.
Újra és újra hallunk az ünnepekről, így ma is. Ezek az ismétlések nem véletlenek, így jegyezzük meg őket és értjük meg lassanként a jelentésüket.
Ahogy pedig továbbra is együtt imádkozunk és egymásért imádkozunk, ismerjük fel: a szívünk szinte bármit képes bálvánnyá tenni. Ezért imádkozunk egymásért, hogy szabadságunk legyen, és hogy még a világunk, az életünk és a szívünk bizonytalanságai közepette is legyen bátorságunk követni az Urat, az Istent, úgy, ahogyan ő valóban kinyilatkoztatta magát.









