Noricumi Szent Szeverin: Az ínségesek Istentől küldött segítője – Szentek élete

Noricumi Szent Szeverin – szerzetes

* 410 körül + Favianis (a Duna melletti Mautern),482. január 8.

Szeverin életének hátterét a Római Birodalom összeomlásának és a germán törzsek dél felé nyomulásának viharos időszaka adja. Noricum helyzete vigasztalan volt: fosztogató és gyújtogató hordák pusztították, mindenre rátelepedett a rettegés, a szegénység és a reménytelenség. Előkelő római származású volt, s miután előzően remeteként élt a Közel-Keleten, a hatvanas évek elején ment Noricumba, ahol a haláláig tevékenykedett. Noricumban kiépült egyházi szervezetet talált, templomok és kolostorok hálózták be a vidéket. A térítés lényegében lezárult. A Duna mentén fekvő városka mellett kolostort alapított, s ez huzamos tartózkodási helyéül szolgált. Szerette volna itt tölteni az életét magányban és csöndes imádságban, de nem volt képes megtagadni a segítséget a háborútól és gazdasági bajoktól szorongatott lakosságtól. Újra meg újra visszatért kolostorába. Visszavonultságában megnövekedett az ereje apostoli feladataira. Tevékenysége túlterjedt Noricum nyugati határain. Fő gondját a leginkább veszélyeztetett határvidékek képezték.

Ha közelebbről meg akarjuk határozni Szeverin küldetését, akkor legjobban az ínségesek Istentől küldött segítőjeként kell jellemeznünk. Azt tekintette feladatának, hogy a határvidéki emberek minden gondján-baján segítsen. Lelkipásztori munkájában főként arra törekedett, hogy a hitet felébressze és ébren tartsa az egyszerű népben éppúgy, mint a papságban. Ebben látta a mennyei és földi jólét alapját.

Nagy gondja volt a szerzetesség támogatása. Arra is törekedett, hogy regulával irányítsa a szerzetesek életét. Ahol a fegyelem és a jámborság ezt kívánta, határozottan beavatkozott. Ismételten ráirányította testvérei figyelmét arra, hogy a világtól való elszakadás a szerzetesi élet elengedhetetlen föltétele.

A gyógyítás mellett különös gondja volt a foglyokra és a szegényekre. A róluk való gondoskodást olyan jól megszervezte, hogy csaknem minden olyan városban és kastélyban táplálták a szegényeket, ahova Szeverin hatása elért. De gondoskodott a rászorulók felruházásáról is. Karitatív tevékenysége segélyforrása volt a tized, amelyet nyomatékosan megkövetelt. Feladatai megvalósításában megbízható segítőként álltak mellette a szerzetesek.

Bölcs tanácsai előtt meghajoltak a barátai, de fellépése – mely egyszerre volt erélyes és szelíd – tiszteletnyilvánításra késztette ellenségeit is.

Egyszerű szerzetesként a tartomány voltaképpeni lelki feje volt; a püspökök is figyeltek szavára. De azt is elmondhatjuk, hogy Szeverin valójában a tartomány politikai feje is volt. Tekintettel a katonai és polgári hatóságok tehetetlenségére, a római kultúra képviselőjének tekintették; az ugyanis ezen a vidéken továbbra is érvényesült. Szeverin arra törekedett, hogy megtartsa a római kultúrát és a keresztény hitet. Hogy még halálában se kerüljön barbár uralom alá, úgy rendelkezett, hogy holttestét a tartomány kiürítésekor vigyék át Itáliába.

482. január 8-án hunyt el Favianisban.