Szentek elete 01.15 Egyiptomi Szent Makariosz scaled

Egyiptomi Szent Makariosz: Menekülés a szavak zaja elől – Szentek élete

Egyiptomi Szent Makariosz – szerzetes, áldozópap

* Felső-Egyiptom, 300 körül + Szketisz, 390 körül

A Nílustól nyugatra, északnyugat-délkeleti irányban szeli át a Líbiai-sivatagot egy időszakos patakmeder, a Vádi-en-Natrun. Nevét a benne található nátronról kapta. Délkeleti végében, ahol Kairó felől a karavánút beér a vádiba, még ma is áll a Der Abu-Makar, a Makariosz-kolostor. Minden valószínűség szerint nem messze tőle töltötte el hosszú életének túlnyomó részét Szent Makariosz, akit kortársai „az egyiptomi” és „a nagy” melléknévvel illettek. A völgy legzordabb része, Szketisz neve örökre összefonódik Makarioszéval.

Makariosz a 3-4. század fordulóján született egy egyiptomi faluban. Már ifjú korában visszavonult egy cellába, talán a saját falujában vagy nem messze tőle. Példás életmódja miatt megkapta az egyházi rend fokozatait, valószínűleg a diákonusságig bezáróan. Amikor megkísérelték, hogy lelkipásztorrá nyerjék meg egy kis falu számára, elmenekült egy másik faluba. Ott azután hamarosan megrágalmazta egy gyermeket váró fiatal lány azzal, hogy ő a gyermeke apja. Makariosz alázatosan, szó nélkül fölvállalta a rágalmat, minden következményével együtt, és keményen dolgozott azért, hogy elláthassa „asszonyát” és „gyermekét”. Az ég azonban kinyilvánította ártatlanságát: amikor elérkezett a szülés ideje, a fiatal nő mindaddig nem tudta megszülni gyermekét, amíg hazugságát vissza nem vonta. A falu lakói ünnepélyes engesztelésre készültek Makariosz irányában, de ő e megtiszteltetéstől félve elmenekült a pusztába. Harmincéves volt akkor.

Úgy látszik, hogy ez volt a fordulópont az életében. A pusztában Szketisz lett a birodalma. Ő volt az első, aki meg merte tenni, hogy ebben a rettenetes, meddő és néptelen pusztában letelepedjen. Hatvan évig – egyetlen megszakítással – kitartott ezen a helyen. Hosszú időn át csak két testvérével élt együtt a remeteségben, akik közül az egyik segítette az emberekkel való foglalkozásban, amikor sokan kezdtek odaáramlani. Egy maga vájta barlang alkotta a lakóhelyét, egy másik az oratóriumát.

A szerzetesek első nemzedéke számára a sivatagi élet egyszerű és őszinte volt, mint maga a sivatagi táj. Azért mentek a szerzetesség, a magányosság és az egyszerűség e szerelmesei távol az emberektől, hogy senki se lássa és ne is hallja őket, s nekik se kelljen látniuk és hallaniuk semmit és senkit, csak egyedül Istent. Hogy ezt az egyetlen hangot meghallhassák, minden más hangot el kellett némítaniuk, nemcsak a külsőket, hanem még inkább a belső hangokat. Amit tehát Makariosznak tennie kellett, ugyanaz várt minden szerzetesre, aki teljesen Istennek akarta adni magát: a Szentírás olvasása, elmélkedés, imádság, a bűnök siratása, böjt, virrasztás, kemény munka. Szorgalmas kosár- és kötélfonás biztosította Makariosz létfenntartását, alkalmanként segített a fellahoknak a Nílus völgyében lévő földjeiken az aratásban.

Állhatatosságával csakhamar nagy tökéletességre jutott, hírneve egyre terjedt. Testvérek gyűltek köréje, s alávetették magukat tanításának és vezetésének. Idővel elviselhetetlenné vált, hogy a Szketiszben sem pap, sem templom nem volt található, s a testvéreknek több mint hetven kilométeres utat kellett megtenniük a sivatagban, hogy eljussanak a legközelebbi nagyobb szerzetestelepülésig, ha részt akartak venni a szentmisén. Így történt, hogy Makarioszt negyvenévesen – feltehetően Szent Antal tanácsára – pappá szentelték. Szketiszben később négy templom is létesült.

Nemcsak a testvérek áramlottak Makarioszhoz, hanem messziről érkeztek emberek, hogy tanácsot és segítséget kérjenek, bármilyen fáradságos és veszélyes volt is az utazás a sivatagon át. Bárki kérte, mindenkivel önzetlenül megosztotta belső gazdagságát, amelyhez kemény lemondás és csendes szemlélődés által jutott. Számos megtérést tulajdonítottak neki.

Szent Cassianus nagyon jellemző leírást hagyományozott ránk a Makarioszt körülvevő szerzetesekről.

Ők mindenki másnál mohóbban keresték a pusztaság titkát, s így eljutottak a szív teljes tisztaságára, miközben ugyanolyan alázattal viselték az emberek tolongását és a testvérek gyöngeségeit, mintha ezenkívül semmi más tennivalójuk nem lett volna.

A Makariosznak tulajdonított számos kijelentés és anekdota közül némelyik bepillantást enged szerzetesi tanításába és szívének mélységébe.

A vasárnapi istentisztelet befejeztével Makariosz egyszer ezekkel a szavakkal bocsátotta el a szerzeteseket: „Meneküljetek, testvérek, meneküljetek!” Amikor megkérdezték tőle, hogy mitől és hová menekülhetnének, hiszen mégiscsak a sivatagban vannak, Makariosz az ajkára tette ujját, a felesleges beszéd kerülésének jeleként, és így szólt:

„Ettől meneküljetek!” – ezzel bement a cellájába és becsukta maga mögött az ajtót, nehogy a felesleges társalgás kiűzze a lélekből és szétszórja az istentisztelet kegyelmi hatását.

Amikor egyszer megkérdezték Makariosztól, mit ért az emberek előli menekülésen, így válaszolt. „Ülj le a celládban, és sirasd a bűneidet!”

Történt egyszer, hogy két remetetelep, Szketisz és Nitria között egy pogány ember nagyon megvert egy remetét, mert az figyelmeztette őt hanyagságára. Makariosz találkozott a még mindig haragos pogánnyal, és szeretettel köszöntötte: „Üdvözlégy, munkás!” Az megdöbbenve kérdezte: „Ugyan, mi jót látsz rajtam, hogy köszöntöttél engem?” „Láttam, hogy dolgoztál – hangzott a válasz -, csak nem jól.” Ennek hallatára az az ember igen elgondokozott és mélyen megindult. Kicsivel később megtért és remete lett. Amikor ezen álmélkodtak a többiek, Makariosz megjegyezte: „A gonosz beszéd megrontja a jókat, a jó beszéd viszont a rosszakat is jóvá teszi.”

Egy fiatal remete azon panaszkodott, hogy kísértések gyötrik. Makariosz, aki tudta, hogy ennek a henyélés az oka, azt mondta, dolgozzék egész nap és csak napnyugta után egyen. Amikor ismét találkoztak, megkérdezte, hogy gyötrik-e még a kísértések. Az így válaszolt: „Még pihenésre sincs időm, hogyan lenne időm a kísértésekre?”

Egy másik alkalommal ezt a kijelentést tette: „Ha a megvetést úgy tekinted, mint a dicséretet, a szegénységet, mint gazdagságot, az ínséget, mint bőséget, akkor nem halsz meg. Lehetetlen ugyanis, hogy aki valóban hisz és Isten félelmében él, áldozatul essen a tisztátalan szenvedélyeknek és a démonok ámításának.”

„Az imádkozás alkalmával nincs szükség sok szóra – mondotta a testvéreknek -, csak az szükséges, hogy így imádkozzunk: »Uram, amint akarsz és tudsz, könyörülj rajtam!«, a kísértésben pedig így kiáltsunk: »Uram, segíts!«, hiszen Ő tudja a legjobban, hogy mire van szükségünk.”

Önmagát és tökéletességét nem sokra tartotta, nem gondolta magát különbnek vagy jobbnak a világban élő egyszerű kereszténynél.

Alázatossága legszebben abban mutatkozott meg, hogy teljesen lemondott az ítélkezésről, bárkiről is lett volna szó. Tanítványainak életszabályként mondta: „Ne okozz fájdalmat senkinek; ne ítélj meg senkit! Ehhez tartsd magad, és megtalálod az üdvösséget.”

Kapcsolódó tartalom

  • Mennek-e szabadságra a papok?

    A nyár megkezdődött már, ami gyakran egyértelmű a szabadságokkal. A papoknak is joguk van ehhez. Az Aleteia néhányukat megkérdezte, hogyan élik meg szabadságukat, és milyen ennek megszervezése, hogy a hívek ne maradjanak teljesen magukra. „Hacsak súlyos indok nem gátolja, a plébánosnak szabad évente legfeljebb egy hónapnyi folyamatos vagy megszakított időre plébániájáról szabadság címén távoznia; ebbe…

  • Álmokon keresztül is szól az Isten – Lelkesítő

    „Az álmok világa izgalmas valóság” – mondja Bartha Angéla szociális testvér a Lelkesítő legújabb epizódjában, ahol arról elmélkedik, hogyan szólhat hozzánk Isten az álmainkon keresztül. „Szoktál álmodni? És emlékszel is rá?” – ezzel a kérdéssel indul a beszélgetés, amely nem csupán pszichológiai vagy misztikus síkon vizsgálja az álmokat, hanem a Szentírás és a keresztény hit…

  • Miért ábrázolták eredetileg Szent Kristófot farkas- vagy kutyafejjel?

    Még az előtt, hogy a július 25-én ünnepelt Szent Kristófot a vállán hordozott Gyermek Jézussal ábrázolták volna, az ábrázolásokon farkas- vagy kutyafejjel mutatták őt. Van ennek valami köze a farkasember legendájához? Szent Kristóffal kapcsolatban köztudott, hogy ő az utazók védőszentje. Rendszerint úgy ábrázolják, hogy a gyermek Krisztust viszi a vállán, hogy segítsen neki átkelni egy…

  • Szent Domonkos 9 imamódja

    Imádság közben testtartásunk hozzájárul az Istennel való kapcsolatban betöltött szerepünk megéléséhez. Szent Domonkos emléknapján imagyakorlatainak megismerésével lehetőségünk van a szokásainkból kilépve új, Isten felé vezető utakat megismerni. Ő egész emberként, testestől-lelkestől imádkozott, a test és lélek minden meghasonlása, elkülönülése nélkül. Ezt kilenc imamódja határozottan bizonyítja. Kevés olyan szent van az Egyházban, akiről ilyen sok hiteles…

  • Álmok, amelyek megerősítenek – Lelkesítő

    A Lelkesítő legújabb adásában Bartha Angéla szociális testvér az álmok isteni üzenetéről és megerősítő erejéről beszél. Folytatva az előző adás témáját, most József bibliai történetén keresztül mutatja be, hogyan használta Isten az álmokat arra, hogy bátorítson és irányt mutasson. József, aki a testvérei között a legfiatalabb volt, már kamaszként különleges álmokat kapott: a kévék, majd…

  • Az igazi szabadság bibliai kulcsa

    Az igazi szabadság abban áll, hogy képesek vagyunk a jó dolgokat választani, ahelyett, hogy a bűn rabszolgájává válnánk. A szabadság egy bonyolult kérdés, hiszen első látásra egyszerűen azt jelenti, hogy képesek vagyunk megválasztani minden nap, hogy mit tegyünk. A Biblia szerint azonban a szabadság lényege az, hogy mindig azt választjuk, hogy jót cselekszünk. Szent Pál…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.